Magyar Horgász, 1961 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1961. január / 1. szám
HOMÁSZELŐAPÁSOM A magyar horgászok országos csúcsszerve évek óta azon fáradozik, hogy a háromszáz körüli tagegyesület szervezzen a téli pihenőre kényszerült horgásztársadalom részére „szakmai” továbbképző tanfolyamokat. Nagyon helyes elképzelés ez, hiszen a technika a horgászkészségek korszerűsítése, új eszközök gyártása tekintetében is rendkívül gyors iramban fejlődik, egész sor új horgászfogást sajátíthatnak el ezeken az előadásokon a horgászok, s új hívekkel is gyarapodik a tábor, akik az alapokat sem ismerik, tehát a hónuk alá kell nyúlni valahogyan. Nincs abban semmi szégyen, férfias nyíltsággal bevallom, hogy nem tartozom a szerencsés horgászok közé, amiből a felületes szemlélő egyszerűen arra következtethetne, hogy nem értek a horgászathoz. Amint azonban ennek a lapnak olvasói is tudják, mégis elég sokat foglalkozom a sporthorgászat kérdéseivel irodalmi vonalon, talán annak a — ha emlékezetem nem csorbult meg nagyon — Diderot-tól származó axiómának nyomán, hogy „aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja”. S miután én a MOHOSZ művelődési elképzeléseit nagyon helyesnek tartom, már évekkel ezelőtt igyekeztem a hozzám legközelebb álló horgászközösségben szerepet vállalni a tanulmányi munkarendek kidolgozásában, végrehajtásában. Ennek eredményeként néhány tucat előadás áll mögöttem, összegyűjtöttem egy sor tapasztalatot, amit szeretnék most továbbadni; biztosan akadnak másutt is vállalkozó szellemek, akik tennének valamit egyesületeikben, csak meg kellene indítani valahogyan a gépezetet. Elöljáróban talán foglaljuk össze az ilyen előadások alapfeltételeit. Ezeknek a feltételeknek első sorában kettő áll; ugyanaz a kettő, amely nélkül már Sophoklész korában se volt elképzelhető előadás: közönség kell hozzá és előadó. A mi esetünkben az előbbi — ha a tagság elég aktív — nem okoz különösebb fejtörést. Annál többet az utóbbi. A jó előadás fundamentuma ugyanis a jó előadó. Nehogy megrekedjen valahol a téma expozíciójában, az alapfeltételek vázlatos ismertetése után rátérek az előadások anyagának öszszeállítására. Kétségtelen, hogy a horgászok túlnyomó többsége jó horgásznak tartja magát. Pszichológiailag magyarázható, de nem nagyon érthető, mert szégyelli például legtöbbjük, ha nem fog semmit, s ha valami új módszerre akarják megtanítani. Vigyáznunk kell tehát arra, hogy ezeket a téli előadásokat ne valahol egészen az alsó fokon kezdjük, mert könnyen megeshet, hogy megsértjük horgásztársaink önérzetét, akik halálos biztonsággal állítják, hogy mondjuk kisujjukban hordják a műanyagzsinórok szakszerű kötésének fortélyait, s ha megnézné az ember a fölszerelésüket, egészen primitív csomókat találna rajtuk. Mindegy. Tisztelnünk kell mindenki érzékenységét. Beszéljünk tehát szakmai készségeink korszerű használatáról, gondozásáról, de igyekezzünk a sporthorgász társadalom előtt nagyobb távlatokat is megnyitni. Nem árt például visszamenni az emberiség kultúrtörténetének őskorába, elmondani, hogy évtízezredekkel ezelőtt hogyan fogták eleink a halat, elvezetni hallgatóinkat gondolatban múzeumok régészeti osztályára, megmutatni amai horog ősét, amelyet a kőkorszak embere is ismert, és elmondani, hogy a vas- és bronzkor primitív horgásza majdnem ugyanolyan horoggal leste a kapást az ősvizek partján, mint ma akármelyikünk a Soroksári Dunaágban, vagy a Balatonon. Könnyen meglehet, hogy akadnak néhányan, akik azt gondolják, hogy egészen fölösleges ilyen kultúrtörténeti visszapillantásokkal szórakoztatni a horgászokat. Azt hiszem, tévednek. Nem közömbös, hogy mit adunk ennek az ötvenezer magyar horgásznak az egyesületekben rendezett előadásokon. Nekünk nemcsak arra kell törekednünk, hogy megtanítsunk mindenkit műanyagzsinórt csomózni, horgot felkötni, vagy cél- és korszerűen pontyozni, csukázni, harcsázni stb., stb. Horgászainkat minden irányban tájékoztatnunk kell, hogy e sportág minden vetületének alaposabb ismeretével ne csak szektorális, hanem általános műveltségük is emelkedjék. A tanulmányi anyag összeállításának tehát olyannak kell lennie, hogy a sablonhorgász kilásson egy kicsit elég szűkre fogott ellenzői mögül, tudja meg, hogy ez a sportág — persze korábban nem sport jelleggel — szinte első lépésétől követi az emberiség történetét, s tudja meg, mi a szerepe ma a dolgozó tízezrek életében. Egészen természetes, hogy az ilyen műveltségibeli alátámasztások mellett rendkívül fontos, hogy megtanítsuk horgászainkat korszerűen horgászni. Helyes, ha ezt a szándékot minden előadásokat rendező egyesület beleépíti munkarendjének tengelyébe. A kivitelezés tekintetében nagyon jól bevált módszer az iskolás fogások helyett a tapasztaltabb, jól felkészült horgászok megszólaltatása. Émn az ilyen természetű előadásokat egészen közvetlen formában szoktam lebonyolítani, nemcsak azt mondom el, amit tudok, hanem hallgatóimmal is elmondatom, amit ők tudnak. Kötetlen formában beszélgetek velük, ami nem megy mindig könnyen, mert sokan idegenkednek a nyilvános szerepléstől, de éppen a közvetlenséggel melegítem fel őket, s bizony találkoztam még szárkózott horgásszal, aki eleinte csak igennel-nemmel felelt egy-egy fölvetett témára, aztán megeredt a nyelve, alig tudtam elhallgattatni. Ilyenformán egész sor — ha nem is tudományos, de nagyon hasznos — tapasztalatot hallhatott az előadások közönsége a Velencei-tó, a Balaton „csiszolt” horgászaitól. Nagyon jól színesíti az ilyen órákat egy-egy érdekes kaland elmesélése is, amit aztán szakmai szempontból kitűnően elemezhet az előadó. S ha már itt tartunk, egy nagyon fontos körülményre szeretném felhívni az érdeklődő egyesületi vezetők figyelmét. Egyáltalában nem új megállapítás, hogy a papírról való előadás, illetve felolvasás lényegesen hatástalanabb, mint a szabadon előadott csevegés, vagy szakmai értekezés. Természetes, ha nincs más előadó, felolvasókat kell beállítani, de ha akad „szabadúszó”, feltétlenül őt állítsuk horgászaink elé. Külön kellene azzal foglalkoznunk, hogyan fogjuk össze az utánpótlást ilyen előadások látogatására. Köztudomású, hogy a felnőttek részére szervezett előadásokat majd minden egyesületben az esti órákban tartják, amikor a fiatalságot nem ajánlatos már kimozdítani hazulról. Pedig rendkívül fontos, hogy foglalkozzunk velük! Nemcsak szakmai vonatkozásban neveljük jó horgásszá, hanem irányítsuk olyan etikai vonalra, amelynek művelésére különben a felnőttek részére szervezett előadásokon is igen sok gondot kell fordítanunk, s amelyen elindulva biztosíthatjuk a jövő egészségesebb horgásznemzedékének kifejlődését. Ormos Gerő 2 A Zagybudapesti Horgász Egyesület szokásos hetenkénti összejöveteleit a Dózsa Klub különhelyiségében tartja minden csütörtökön este 8 órai kezdettel. (Cím: Budapest, VI., Eötvös utca 7.) Az egyesület vezetősége a Nagybudapesti Horgász Egyesület tagjain kívül szívesen látja a budapesti és környéki horgásztársakat családtagjaikkal együtt. A tagösszejöveteleken minden alkalommal szakmai, vagy egyéb ismertető előadásokat tartanak. Február 9-én Solymossy József „Tréfás horgászegyesületek” címmel tart előadást. Február 11-án pedig Herényi János MOHOSZ főtitkár szakmai előadást tart.