Magyar Horgász, 1969 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1969. május / 5. szám
6 Budapest lakói közül több tízezren töltik szabad idejüket horgászattal. Egy részük vidéken hódol szenvedélyének, más részük a főváros területén keresi a halat, és általában meg is találja! Ezt egyébként az évről évre megismétlődő rekordfogások bizonyítják. Tekintettel arra, hogy sok vidékre járó vagy kezdő horgásznak is kedve támadhat egy kis nagy dunai „madzagásztatásra”, szeretném helyi tapasztalataimat közzétenni. Jelen cikkben a budai oldallal foglalkozom, a pesti területekről legközelebb lesz szó. Kezdjük az ismerkedést az Árpádhídnál, mely a Margitsziget felső végét metszve kapcsolja össze a két partot. A meder sóderes, a víz egészen a Margit-híd környékéig sebesen áramlik. Ennek megfelelően a fő hal a jász, a paduc és a málna. Ezen a partszakaszon aránylag kevesen horgásznak, kivéve a Lukács fürdő kifolyóját, hol már kora tavasszal szép számmal tartózkodnak „halrémek”. Ez nem is csoda, mert itt a különféle keszegfajokon kívül pontyot is lehet fogni. A kifolyó természetes etetőhely a halaknak, ez egyébként az összes budapesti szennyvízcsatornáról elmondható. A Margit-híd és a Lánchíd között meredek kőpart emelkedik, melyet csak egy helyen tagol hosszabb lépcsősor, a Bem rakparti kifolyó környékén. Itt azonban nem sok tér nyílik a horgászatra, mert a hajóállomási és rendőrségi stégek drótkötelei megnehezítik a bedobást. A meredek part mentén nagyjából egyformán folyik a víz, nincsenek forgók, visszafogások, a fogási lehetőségek is korlátozottak. Esetleg 4 m körüli vízállásnál éjjel megkísérelhetjük a málnafogást, egészen a fal tövében. Ajánlott csali: bélgilisztia vagy csontkukac. A Lánchíd és az Ördög-árok között hasonlóan kiépített partszakasz húzódik, 3,5 m-nél magasabb víznél érdemes felkeresni a Várkert Kioszk alatti lépcsőlejáratot, ide mindig beáll egy-két faszkó és domolykó. Az ördög-árok befolyása a legnagyobb budapesti kanálistorok. Mivel jelentős mennyiségű hordalékot szállít a Dunába, egész jelentős félszigetet épített ki az Erzsébet-híd felett. Ez 2,5 m vízállásnál megközelíthető. A hordalékkúp felső részén, a gyors folyásban keszegre, márnára számíthatunk (úsztatva), a gáton alul az álló vízben csuka, balin a fő hal, nem ritka a 2 kg-on felüli példány. Az Erzsébet-híd alatt mintegy 60 m-es szakaszon visszafelé folyik a víz, a téli időszakban karikakeszeg, nyáron balin, gazda fogható. A víz felszíne olykor fekete a rengeteg küsztől, úgyhogy élő kishal szükségletét bárki néhány húzással fedezheti. A Rudas és a Szabadság-híd között több melegvizű forrás tör fel a Duna medrében, hollétüket elárulják a vékony gőzoszlopok. Kedvező vízállásnál (2,30 m alatt) télen is kifoghatunk néhány darabot a „szaunázó” faszkók közül. A hévizek tapasztalatom szerint nyáron nincsenek hatással a halakra. A Szabadság-híd alatt a vizibusz megálló még egy-két éve is elsőrendű süllőző hely volt, sajnos az utóbbi időben nagyon megritkultak a kapások. A Gellért-kifolyó a budai oldal egyik legmárkásabb úsztató helye, csaknem minden hazai fehérhal megfogható, feltéve, hogy van még egy bedobásnyi hely a félméterenként álló horgászok között. Az úgynevezett Gellért-beton alatt a következő helyek jöhetnek számításba: I. lépcső; II. lépcső; III. lépcső és a „kis kanyar”. Mind a négy helyen gyakori a faszkó, paduc és a márna, ha a vízállás meghaladja a 3 métert. A műegyetem kifolyója főleg őszszel szokott beválni, mikor a jászbandák téli vermelő helyükre vonulnak. Sokszor a part szélében, 70—80 cm-es vízben lehet a legtöbbet elcsípni, persze csak kellő érzékenységű felszereléssel. A Petőfi-híd előtti nagyfogó univerzális horgászhelynek mondható, a harcsától a gazdáig minden előfordul, még a szivárványos pisztráng sem számít nagy ritkaságnak. A Petőfi- és összekötő-híd között sóderes, sebes folyású, homogén mederszakasz húzódik, a nyári melegben hosszútáv úsztatással érdemes próbálkozni. Őszintén szólva nagy mennyiségű halra nemigen számíthatunk, legfeljebb az összekötő fölötti „Nélly foryóban”. Itt szeretnék megemlékezni az úgynevezett Lágymányosi tóról, mely a Dunától kb. 100 m-re, a vasúti töltés mellettt terül el. Hossza mintegy 300, szélessége 70—80 méter. Sajnos sokat vesztett már hajdani halbőségéből, mert évről-évre egyre jobban feltöltik. Tavasszal, áradások idején érdemes felkeresni, mivel az állandóan nyitva tartott zsilipen keresztül sok naevdunai hal „beáll”. Ezek aztán apadáskor rendszerint kivonulnak, legfeljebb pontyból és csukából marad benn néhány tucatnyi. A pontyok a Duna felőli oldalon, a nádas előtt tartózkodnak, míg a csukák a partmenti hínárosok környékén rabolnak, ősszel, mikor a kishalak elvermelnek, villantóval is megfoghatók, sőt gyakorlatilag az utolsó szálig ki lehet őket irtani. A hely igazi értéke azonban a csalifogási lehetőségben rejlik. Míg a Nagy-Dunán az apró halak közül szintekizárólag a küsz gyűjthető tömegesen, a tóban mindig megtalál (Dobos Ferenc István felv.)