Magyar Horgász, 1970 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1970. január / 1. szám
nimman assi. Az év végére megkaptuk a hírt, horogra került a legnagyobb! Igaz, hogy nem most, hanem még augusztusban. De végül is megérkezett az igazolólap, s aminek talán még jobban örültünk, a részletes élménybeszámoló is. Az óriás igen, valódi óriásról van szó. Súlya meghaladja az eddigi rekordharcsák súlyát, a tavalyi 70 800 grammosét, és az idei 70 900 grammosét is. Az országos rekordharcsa súlya — amint azt a tiszadadai Szigeti Endre HE és a tiszadobi Alkotmány HTSZ pecsétje igazolja — 71 500 gramm. Hossza 206, kerülete 103 cm. A tiszadobi pontonhíd feletti köves-akadós Tisza-szakaszon került horogra 1969. augusztus 11-én, reggel negyed 8 órakor. Legyőzője Kolozsi Dezső horgásztársunk, a tiszadadai Szigeti Endre HE tagja. Régi harcsázó horgász, avatott kuttyogató. Felszerelésén 100-as zsinórt és 100-ás Limerick-horgot használt. A bambusznád bot acéltőrben végződik, az orsó egyszerű zsinórtároló volt. A horog szárára békacsigahúst húzott, a horog hegyére pedig lóbogarat tűzött a horgász. Az óriás és legyőzője képünkön látható (1. kép), a ritka fogás leírását pedig lapunk más részén találják meg olvasóink. Gratulálunk az országos rekorder horgásznak! Ponty, balin, dévér Mezőkövesdről pontyhír érkezett. Panyi János egy 11 780 gramm súlyú tőpontyot fogott november 9-én délután 16 óra 30 perckor sajtos kenyérgombóccal. Az igazolólap szabályos, de hogy milyen vízben kapott a ponty, az hiányzik róla. A fárasztás 20—25 percig tartott a 0,40-es német zsinórral. (2. kép.) Nagy József, a Polgári HE tagja ritka szép balint fogott a Tiszán 1969. augusztus 3-án, 10 óra 30 perckor, halszelettel. A balin súlya 6100 gramm, hossza 79, kerülete 51 cm. Fenekező készségre kapott (3. kép). Végül egy ifihorgász szép eredménye: Kmetty Lajos, az ipolyvecei Szondi HE tagja egy 2 743 grammos dévért fogott az Ipolyon. A fogás dátuma: 1969. június 7., hét óra 15 perc. A csali — s ez érdekes — két darab pióca. Egy csendes öbölben két mé lystmétem Sz. János, keszthelyi erén horgász, aki több évtizede járja a Balatont, a Zalát, sőt távoli vizeket is, egy őszi alkonyatkor különös pech érte. Az előző napok hideg és néha viharos időjárása alaposan megcsökkentette a pontyfogás lehetőségét, így hát ez a bizonyos alkonyati pontylesés — habár a víz csendes is volt — nem kecsegtetett valami nagy reménnyel. Néhányan — megunva a sikertelenséget — csukázásra szereltek át, csupán a legkitartóbbak gubbasztottak pontyozójuk mellett még akkor is, amikor a lebukó napkorong utolsó fénykéréjével végigpermetezte a víztükröt. S ekkor János bátyánk úszója — azzal a bizonyos folyamatos, kimondottan komoly halat jelző mozgással — emelkedni kezdett. Horgászunk a második gyűrű felbukkanásáig várt, majd bevágott. A karikára hajló bot és a megfutás ereje jelezte, hogy legalább 3 kg-os a pontya. Sikeres fárasztás után a hal megadta magát, engedte, hogy a zsinór befejezésével a csónak felé húzzák. Sz. János már a szákot nyújtotta feléje, hogy felkanalazza, amikor a megfeszült zsinóron a félig a vízben, félig a levegőben billegő patára, villanásszerű sebességgel rávágott egy hatalmas csuka. Mint valami szivarvég, úgy állt ki szájából az úszó hosszú antennája, amint oldalazó rohammal, a pontyot is magával rántva, a nyílt víznek tartott. János bátyánk — hamar felocsúdva a meglepetésből —, megállította a rohamot, és felvillanyozódva remélte, hogy mindkét halat ki tudja szákolni. E reménye hamarosan szertefoszlott. Éles hangot adva pattant el a damil a csuka fogai között, és miközben horgászunk a csónak ülésére huppant, a szép ponty egy lusta fordulattal a nád sűrűjében, a csuka pedig a nyílt vízben tűnt el. A keleti szél másnap egy szétmarcangolt parafájú úszót ringatott a nád felé. Lehet, hogy az udvarias csuka küldte vissza gazdájának. Bárdos Gyula Keszthely tér mély vizben, a fenéken kapott a kapitális dévér (4. kép).