Magyar Horgász, 1980 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1980. január / 1. szám

8 AMUR ÉS SÜLLŐ Ezúttal négy amurról ér­kezett igazolólap. A leg­nagyobb július 1-én Rác­kevén, a Kerekzátony déli csücskénél került a szákba 25 perces fárasztás után. Súlya 16 000 gramm. 4.50 órakor volt a kapás, s az erős hal többször is meg­kerülte a lesúlyozott csó­nakot, de a megviselt 0,30-as zsi­nór kiállta a próbát. Hogy az 1/0-ás pontyho­rogra mi volt rátűzve, azt elfelejtette megírni Nagy Lajos, a Ráckevei HE tag­ja, aki a szép amurt ki­fogta. (16. kép.) A Békéscsabai Sporthor­gászok Egyesületének a versenyén fogta rekordlis­tás amurját Vidovenyecz János. Pontyra számított, de mintegy 25 perces küz­delem után végül is egy 12 900 grammos amurt szá­kolt. Versenyidőn kívül aztán sikerült megfognia a „kistestvérét” is, egy 11 250 grammos növény­evőt. Az eset július 14-én történt a Hármas-Körösön. A horgász 2,70 méteres üvegbottal, 0,30-as zsinór­ral, 2/0-ás horoggal és te­jeskukoricával horgászott. (17. kép.) Lukács László, a Velen­cei tavi és Környéki Dol­gozók HE tagja szeptem­ber 21-én, 11.30 órakor akasztott a tó Vendel-tisz­­tás nevű szakaszán rekord­listás amurt. Súlya 11200 gramm, hossza 76, kerülete 54 cm. A fárasztás ideje 28 perc, a csali konzervku­­korica volt. Dr. Szatmári Jenő István ezúttal süllőfogásról kül­dött hírt. 6600 grammos, 77 cm-es süllőt akasztott Dunaföldváron, egy holt öbölben, november 7-én, délután. A felszerelés: ma­gyar üvegbot, 0,30-as zsi­nór, kifli alakú aszimmet­rikus pergetőólom. Ezzel a felszereléssel néhány ki­sebb süllőt is fogott bizo­nyítva, hogy a pergetés ha­tékony süllőfogási mód­szer. Baján, a Sugovicán Ke­­szegezés közben, csontkukacra kapott a süllő. Szeptember 22-én, 7.45 órakor 5500 grammos fo­gást sikerült ezzel a csali­val megakasztania Gulyás Lajos bajai horgásznak. A hal hossza 75, kerülete 48 cm. A horgász 0,24-es zsi­nórral, 10-es kristályho­roggal, tízpercnyi fárasz­tás után szákolta meg ha­lát. DÉVÉR, DOMI, JÁSZ Lőrinc László, a Vas me­gyei Munkás HE tagja már több ízben szerepelt re­kordlistánkon. Most való­ságos összefoglalót kap­­­tunk tőle, amelyet sajátos horgásznyelve is érdekessé tesz. Íme a levél: „Az elmúlt hónapok so­rán megint összegyűlt né­hány nagyobb keszeg. Va­lamennyi csontkukacra ka­pott, kivéve egyet. Men­jünk sorba. Volt egy ta­vaszi domolykóm, amit a Kőris-patak répcelaki sza­kaszán sikerült „megcsíp­ni” május 11-én. Súlya 1250 gramm. A következő példányok dévérek, nem óriásiak, de azért megteszik. A Rába répcelaki szaka­szán, a vasúti híd alatti medencéből kerültek ki. A fogás időpontja szeptem­ber 18-a, illetve 20-a. Na­gyon szívbizsergető ki­emeléssel kaptak a csontb­­a, az úszót egyiküknél sem vártam meg amíg el­­­fekszik, ugyanis kénytelen voltam a söréteket a fené­ken hagyni, mert némi víz­mozgás van azon a részen. Súlyuk 1130 és 1020 gramm. Akadt egy harma­dik dévér is, 1310 grammot nyomott. A felszerelés: öt­méteres teleszkóp bot, 0,20 - as zsinór, osztott súlyozás, 12-es számú hosszúszárú horog. Szeptember 22-én búcsú­zóul elmentem a Répce ciráki szakaszára. A befe­jezés nagyon szépen sike­rült. Kicsi volt a víz, szinte mindenhol leláttam a fe­nékre. Az egyik mélyebb szakaszon (60—80 cm) egy szép oldalra fordulást lát­tam a bokor alatt. A bokor túloldalán bedobtam egy etetőgombócot és térdelő állásban vártam a kapást, öt perc múltán már a horogra is akadt egy finom domolykó. Hossza 41, kerülete 29 cm, a súlya pedig 1300 gramm. Kihoz­tam még két 80—90 dekás domit és ezek hárman elég nagy csobogást csináltak, úgy hogy meg is szűnt a kapás. Fél óra múlva át­mentem a bokor alsó ré­széhez, úgy tíz méterre, hátha akad még valami Akadt is. A domi az első úsztatásra „rábukott” a csalira, bevágás után ki­dobta magát a vízből, majd befutott a bokor alá. Sikerült onnan kivezet­nem. Végül alattam kötött ki a hal egy hínárcsomó­ban, oda úgy befúrta ma­gát, hogy fél lábbal bele kellett állni a vízbe, hogy kiszabadítsam. Gyönyörű példány volt: 2350 gram­mos. Szeptember 23-án otthon voltam, s az almaszedés után jót paducoztam a Pinkán, majd kipróbáltam magam­készítette fabékáimat. A kecskebéka-utánzat szi­var alakú kivitelben jól si­került, mert két 40 dekás domi után, a sodrás mel­letti simány széléről „fel­nyúlt” érte egy pinkás „óriás” is és jó kis herce­hurca árán szárazra is ke­­­rült. 1100 grammot nyo­mott. Hát ennyi lenne a beszámoló. Minden esetre ennek az évnek is megelő­legeztem a „kiváló év” cí­met” — fejezte be levelét Lőrincz László. Koppányi Imre, az Alsó­gödi Sporthorgász Egyesü­let tagja, a Dunán, Leány­falu közelében, kukoricával etetett helyen 2115 grammos domolykót fogott szeptember 26-án, 10 órakor. A fenekező fel­szerelés horgán főtt kuko­rica volt a csali. A szombathelyi csónaká­zó tóban is akad rekord­súlyú domolykó. Tanúsít­­­hatja ezt Barta László (Vas megyei Munkás HE), aki a nevezett vizen 2270 gram­mos domit fogott trágyagi­lisztával október 7-én. A Pinka-patakban 1100 grammos domolykó került horogra október 21-én, 16 óra tájban. Csontkukacra kapott. Lőrincz Tibor 13 éves ifihorgász akasztotta meg és fárasztotta 0,16-os zsinórral, 12-es horoggal. Befejezésül két jász. Az egyik 1820 grammos, Far­kas Tamás (Nagybudapesti HE) fogta a Dunán, Buda­pesten, a Szabadság híd közelében október 7-én, 13 órakor, mégpedig villantó­­val. 1700 grammot nyom Er­dős Péter (Gyulai Dolgo­zók HE) jászkeszege, ame­lyet Kunszentmárton fe­lett fogott, a Körösön, jú­nius 15-én, 12 órakor, nagyszemű főtt kukoricá­val. A felszerelés: feneke­ző készség, 0,30-as zsinór.

Next