Magyar Horgász, 1983 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1983. május / 5. szám
Angolnák a rámában Az angolna a tudomány számára még napjainkban is sok meglepetést tartogat. Igaz, ma már tudjuk, hogy a Sargasso tengerben ívik az északi 26° hossznál és az 56° nyugati szélességnél. Az ívás mélysége, körülményei azonban még ismeretlenek. Bizonytalan az is, hogy az ivarérett halfak hogyan vándorolnak vissza ívóhelyükre, amikor már táplálkozásukat beszüntették. Senki sem tudja, hogy például a Magyarországról elszökött példányok a Fekete- és a Földközi-tengeren át egyáltalán képesek-e visszajutni ívóhelyükre. Ez a problémáknak azonban csak egy része. Gazdaságilag sokkal jelentősebbek azok a kutatások, amelyek az angolna tömeges, iparszerű nevelésévelkapcsolatosak. Az angolna elsősorban a nyugatnémet piacon ma is igen keresett, nagyrabecsült árucikk, melyet a füstölt lazaccal azonosan értékelnek. Ez indokolta, hogy hazánkban tavaly üzembe lépett az első nagyüzemi angolnatelep aHortobágyi Állami Gazdaság területén, az idén pedig termelni kezd a Balatoni Halgazdaság új beruházása, mely a Hévízi fürdőtó kifolyó melegvizének felhasználásával kompletté teszi a magyar angolnatermelést, így üvegangolnából kiindulva piaci angolnát nevelnénk. Minthogy a tömeges nevelés megvalósításában még nem rendelkezünk kellő tapasztalatokkal, megpályáztam egy nyugatnémet tanulmányutat, amit három hónapos időtartamra el is nyertem. Sajnos, csak ősszel érkeztem az NSZK-ba, ahol a nevelési szezon már a vége felé tartott. Sikerült látogatást tennem két kutatóintézetben, majd két melegvizes angolnanevelő üzemben, ahol tájékozódhattam és kísérletezhettem. Az első hely, ahol hosszabb időt töltöttem, a Hamburgtól nem messze fekvő Ahrensburgi Halászati Kutatóintézet. Az intézet mintegy húsz évvel ezelőtt vívott ki magának nemzetközi tekintélyt, amikor a zárttéri halnevelésről bebizonyította, hogy megfelelő vízátfolyás, folyamatos oxigénadagolás és jó minőségű táp etetése esetén a ponty addig nevelhető eredményesen akváriumban, amíg csak meg tud még fordulni benne. A pontyos kísérleteket ma más melegvízi halfajok tartási és tenyésztési kutatásaival — így többek között angolnatenyésztéssel — is kibővítették. Az akváriumokban tenyésztett halakat igen drága, mintegy 50 százalékos fehérjetartalmú tápokkal etetik, ami azt eredményezi, hogy sok értékes anyag süllyed le a haltrágyával a fenékre. A víz tisztítására nagy gondot fordítanak, a különböző módon szűrt vízből tüllhálóval bélelt ládákba fogják fel az iszapot Ezeket hetenként ürítik. Ez adta az ötletet, hogy a szennyvíziszap hasznosítására kísérleteket állítsanak be (1. kép). A hálóval bélelt ládákba négy különböző összetételű táptalajt készítettem, melyeknek alapanyaga mindig szennyvíziszap volt, majd ezekbe komposztgilisztákat ültettem. Ezek, a keszeghorgászathoz használt „vörös” giliszták a szomszédos kertészetből származtak. Hazaindulásom előtt értékeltem a kísérletet: bár a behelyezett állatok száma és súlya csökkent, mind a négy talajon megjelentek az utódok, melyek pár hónap múlva már értékesíthető méretet érhettek el. Megjegyzem, hogy néhány ottani horgászújság hirdetéseiben 100 darab ilyen gilisztát 12 DM-ért kínálnak, de 3. FOTÓ 5. FOTÓ