Magyar Idők, 2015. október (1. évfolyam, 27-52. szám)

2015-10-01 / 27. szám

www.magyaridok.hu Ügyészség elé kerülhet a feketekassza ügye Bakonyi Ádám A fővárosi VIII. kerületi ügyészség bí­rálhatja el a józsefvárosi MSZP-alap­­szervezet „feketekasszájával” kapcso­latban tett feljelentést - értesült a Ma­gyar Idők. Előzőleg egy magánszemély költségvetési csalás elkövetésének gya­núja miatt, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Nemzeti Adó- és Vám­hivatalnál (NAV). Az adóhatóság sze­rint viszont a Központi Nyomozó Fő­ügyészség (KNYF) az illetékes, így az iratot az adóhatóság áttette a főügyész­ségre. Nagy Andrea, a KNYF szóvivője arról tájékoztatta lapunkat: nincs ha­táskörük a feljelentés elbírálására, mert a rendelkezésre álló adatok szerint az ügyben nem olyan személyek érintet­tek, akiknek esetében a főügyészség­nek nyomozati jogköre lenne, ezért a feljelentést az ügyben illetékes buda­pesti VIII. kerületi ügyészséghez to­vábbították. Ismert: egy birtokunkba jutott felvé­tel alapján lapunk tette közzé az MSZP józsefvárosi szervezetének februári ta­nácskozásán elhangzottakat. Az egyez­tetésen Komássy Ákos kerületi elnök elmondta, hogy a szervezet „feketekasz­­szájából” finanszírozták 2014-ben azo­kat a kiadásaikat, amelyeket nem tud­tak bizonylattal fedezni. Ezek közé tar­tozott többek között a szervezet összes személyi kiadása, illetve bizonyos kam­pánykiadások is. A tanácskozáson jelen volt Katona Tamás, az MSZP pártigazgatója, aki ekkor úgy fogalmazott: „Nem örülök neki, hogy van feketekassza, de tudom, hogy az élet bonyolult”, majd tanácso­kat adott, hogy honnan hová kell beten­ni „a másik számlát”.­­ Persze van két­féle kassza máshol is, tudom. [...] Azt nem gondolhatta, ne haragudjatok, sen­ki komolyan, hogy majd egyszer csak megindul a támogatás - dorgálta Ko­­mássyékat az MSZP pártigazgatója. Ko­mássy Ákos megkeresésünkre tagadta, hogy feketepénzek lettek volna a kerü­leti alapszervezetnél. Állította: a felvé­telen szereplő „feketekassza” egy úgy­nevezett házipénztár, ami feketére fes­tett lemezből készült, ezért nevezik így. Cikkünk után az MSZP azonnali vizsgálatot ígért, ám annak határide­jét többször is elhalasztották. Végül ked­den este közleményben tudatták, hogy a személyi következményekkel egyéb­ként nem járó vizsgálat megállapítot­ta: a kerületi szervezet nem követett el semmilyen, jogszabályba ütköző tevé­kenységet. A párt egyúttal a jogszabá­lyoktól szigorúbb dokumentumkeze­lést és házipénztár-kezelési szabályza­tot ígért, „hogy a tudatosan, szándékkal félremagyarázható hibák is elkerülhe­tők legyenek”. Hiteltelen a szocialisták belső vizs­gálata saját zűrös pénzügyeikről - kö­zölte a Magyar Időkkel a Fidesz. A párt szerint továbbra is kérdés, hogyha Ka­tona Tamás már februárban tudott ar­ról, hogy józsefvárosi szervezetüknél feketekassza működik, hamis számlá­kat gyártanak és adót csalnak, miért nem indított vizsgálatot. Miért titko­lóztak a szocialisták hét hónapon ke­resztül? - tette fel a kérdést a Fidesz. A párt cinikusnak, felháborítónak tart­ja, hogy egy nyilvánvaló tényeket rög­zítő hangfelvétel nyilvánosságra kerülé­se után is hazudoznak és hülyének né­zik az embereket. Fotó: Kurucz Árpád Félezren kérték a családi csődvédelmet Szalai Laura Eddig több mint félezren kérelmez­ték a családi csődvédelem lehetősé­gét - közölte Harrach Péter, a Keresz­ténydemokrata Néppárt (KDNP) frak­cióvezetője. Tájékoztatása szerint ez a szám kevesebb a vártnál, ugyanakkor emlékeztetett: a moratórium letelté­vel újra fennáll majd a kilakoltatás ve­szélye, így várhatóan az adósok jelen­tős része megfontolja a segítségkérést. A politikus kiemelte: a családi csőd­védelemről szóló jogszabály úgy nyújt segítséget sok csődbe jutott családnak, hogy eközben megőrzi a jogbiztonságFotó: MTI gát.­­ A cél az adós fizetőképességének helyreállítása, amihez az állam egy in­tézményrendszert működtet, és a le­hetőség a hitelezőnek az adósság el­engedését és átütemezését biztosítja. Ugyanakkor szükség van az adósnak némi életformaváltásra - hívta fel a figyelmet a frakcióvezető, aki hozzá­tette: az érintettek igényelhetik a csa­ládi csődvédelmet, illetve az eszköz­­kezelőt. Utóbbi ahhoz járulhat hoz­zá, hogy azok is az otthonukban ma­radhassanak, akik magát a tulajdon­jogot elvesztik. A tájékoztatón Szekér Judit minisz­teri biztos elmondta: mostanra felállt a szükséges szervezetrendszer, így a köz­ponti csődvédelmi szolgálat és a főváro­si, megyei kormányhivatalok szerveze­ti egységében működő területi családi csődvédelmi szolgálatok. Elindítottak egy honlapot is (Csodvedelem.gov.hu), amelyen megtalálható egyebek mellett a jelentkezési űrlap is. A miniszteri biztos szerint a várt­nál kevesebb jelentkező oka a bonyo­lult bejelentkezési eljárás lehet, amely során részletesen fel kell tárni a sze­mélyi, családi és a vagyoni viszonyo­kat. Ugyanakkor emlékeztetett: előz­mények nélküli jogintézményről van szó, ezért még mindenkinek tanulnia kell. - A vagyonfelügyelők segítséget nyújtanak az eljárás során, ők a kor­mányhivatalokban folyamatos kép­zéseken vesznek részt - tette hozzá. Ők az adóssal együttműködve jöve­delemfelhasználási tervet készítenek, továbbá meghatározzák, hogy mek­korák a kötelezően fizetendő tételek, mennyi az iskoláztatás költsége vagy a lakás fenntartásának összege. Ezután jöhetnek az egyéb - például szórako­zásra szánt - kiadások, amelyekről a családokkal együtt döntenek. A tör­lesztési hozzájárulásról kormányren­delet jelent meg, amely szerint havi 25 ezer forint erejéig az állam támo­gatást nyújt. Szekér Judit jelezte: a kormány a be­jelentkezési határidő meghosszabbítá­sán gondolkodik, mivel, bár sok az ér­deklődő, úgy tűnik, több időt kell hagy­ni számukra. Emlékeztetett, hogy ok­tóber 15-től megkezdődhetnek a vég­rehajtási eljárások. A HELYZET Az elvétett halálugrás 2009. július 1.: „Csak úgy barátilag, legalább ti ne velünk töröljétek fel a padlót. Az ügyről mindent tudnak a ma is a Miniszterelnöki Hivatal­ban dolgozó urak. Átküldtem azt az emlékeztetőt is, amiben a minisz­terelnök rendeli el a csereügyletet? Csak mert abban nevezi ki Bajnai urat a projekt kormányzati koordinátorának. Szóval, azért kellő tisz­telettel a mindenkori főnökök iránt, mindennek van határa” - fogal­mazott Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazga­tója egy e-mailben, amelyet az Oszkó Péter vezette Pénzügyminisz­térium illetékesének küldött, miután Sukoró-ügyben a tárcánál vizs­gálatot rendeltek el. 2010. augusztus 31.: „Egy mondat, amit ez az e-mail tartalmaz, te­hát személyes hangvételű, nem jogi nyelven íródott és indulatokkal fűtött. Téves és a valóságot félreértelmező a mondatnak az a szó sze­rinti értelmezése, miszerint a miniszterelnök a szóban forgó szerző­dés megkötését rendelte volna meg” - vallotta a Központi Nyomozó Főügyészségen Tátrai Miklós gyanúsított. 2015. szeptember 30.: a Szolnoki Törvényszék Sukoró-ügyben, első fokon Tátrai Miklóst négy év, beosztottját, Császy Zsoltot pedig há­rom év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés elkövetése miatt. Három dátum, három meghatározó momentum. De idézzük fel azt is, miről szól a bírósági szakban lévő ügy! A per a Velencei-tó melletti területen tervezett King's City-kaszinóberuhá­­zással összefüggésben indult, az ügyészség szerint ugyanis csaknem 1,3 milliárd forint vagyoni kár érte volna a magyar államot, ha a telek­csere megtörténik. A magyar állam Joav Blum albertirsai és pilisi gyü­mölcsöseit túlárazottan vásárolta meg, míg a King’s City-beruházás­­nak helyet adó mintegy 80 hektár sukorói földet áron alul adta el neki. Úgy tűnik, Tátrai Miklós elvetette a halálugrást, és joggal teheti fel magának a kérdést: megérte-e mentegetni Gyurcsány Ferencet? Az egykori kormányfő ugyanis szintén szereplője volt a büntetőeljárás­nak, ám csupán gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, vádeme­lésre esetében nem került sor, mivel az ügyészség képtelen volt kel­lő mennyiségű bizonyítékot felmutatni. Az exminiszterelnök egyébként, rá jellemzően, show-műsort csi­nált a vele szemben is folyó nyomozásból, miközben ott legbelül nyil­ván érezte, hogy nagy a tét. Érdemes felidézni, kihallgatása idejére - 2011. október 3-ra - demonstrációt szerveztek az ügyészség elé. Ott volt Katus (Gyurcsány Ferenc édesanyja), Klára (Gyurcsány Ferenc fe­lesége) és sok baloldali politikus is, énekelték a Himnuszt, szidalmaz­ták a kormányt. Miután Gyurcsány Ferenc kijött az ügyészségről, fel­ment a színpadra, és közölte: koncepciós eljárás folyik ellene. Ragasz­kodott ahhoz, hogy kihallgatásáról - amelyben gyakorlatilag végig az ügyészséget ócsárolta - kép- és hangfelvétel készüljön. Ezt később nyilvánosságra is hozta. A Sukoró-ügy, meglehetősen szokatlan módon, az amerikai dip­lomácia érdeklődését is felkeltette. Budai Gyula nyilatkozataiból tud­juk, hogy tőle mint elszámoltatási biztostól 2011 májusában az ameri­kai nagykövetség a konkrét büntetőeljárásról, azon belül is Gyurcsány Ferenc szerepéről érdeklődött, érzékeltetve, nem nézik jó szemmel a történteket. Azt azonban senki nem gondolhatja komolyan, hogy központi aka­rat nélkül egy ilyen nagyszabású kaszinóberuházás kikövezett utakra talál. Vegyünk néhány konkrét lépést, amellyel a kormány teret nyi­tott Joav Bluméknak. 2007 szeptemberében az Országgyűlés elfogadta a vagyontörvényt, amely lehetőséget biztosított a verseny nélküli földcserére. 2008 má­jusa: Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egyeztetett a befektetőkkel. Egy hónappal később a parlament kiterjesztette a kiemelt beruházá­sokról szóló törvény hatályát a koncessziós szerződések alapján meg­valósuló beruházásokra, például a kaszinóüzemeltetésre. Tátrai Mik­lós még júliusban aláírta a földcsereszerződést Blummal­. December­ben Bajnai a Blum által megszerzett ingatlan beépíthetővé tételét java­solta a Fejér Megyei Közgyűlésnek. 2009. február: Veres János pénz­ügyminiszter pályázatot hirdetett kaszinóalapításra a közép-dunán­túli régióban. Áprilisban Gyurcsány Ferenc aláírásával kormányren­delet született a King's City kiemelt üggyé nyilvánításáról. A teljesség igénye nélkül ennyi. Tátrai Miklós és Császy Zsolt a másodfokú eljárás során már nem játszhatja a marionettfigura szerepét. Ideje lenne, hogy kibontsák az igazság minden részletét. VILLÁNYI KÁROLY BELFÖLD 3 Megállapodást kötött a Corvinus és Fehérvár Péterffy Balázs Kedden aláírták a megállapodást a Bu­dapesti Corvinus Egyetem és Székes­­fehérvár önkormányzata között, amely szerint az egyetem képzéseket indít töb­bek között pénzügy, kontrolling, logisz­tika és gazdasági menedzsment terüle­ten. A képzés elindítását egyöntetűen támogatta a Corvinus szenátusa és a város rendkívüli közgyűlése is. - Volt olyan ellenzéki képviselő, aki közölte, hogy ha tehetné, akkor háromszor is megnyomná az igen gombot, mert ez annyira fontos Fehérvárnak - fogal­mazott lapunknak Palkovics László fel­sőoktatásért felelős államtitkár. Hoz­zátette: a megállapodást örömmel üd­vözölték a helyi vállalatok is, amelyek már évek óta várják a képzett gazda­sági szakembereket. A jövő szeptem­berben, 250-300 hallgatóval beinduló képzésekkel szeretnék a városhoz köt­ni a diplomás munkavállalókat.

Next