Magyar Idők, 2017. július (3. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-15 / 163. szám
16 LUGAS Vidéki tehetségkutatóktól a Fonogram díjig jutott a Margitszigetről elnevezett folk-pop zenekarával Lábas Viki, ízig-vérig balatoni lány, akinek Bródy János tanácsolta, hogy magyarul kellene énekelnie. Bejött: Vikinél már ott csillog az arany Petőfi-szobor, ugyanis ő lett az idei év legjobb énekesnője. Terján Nóra Nem tudnék mást csinálni, nyilatkozta korábban az éneklésről. Mikor találkozott először a zenével? - Hatéves koromban anyukám zongorára akart beíratni a zeneiskolába, de én túl snassznak tartottam, úgyhogy klarinétozni kezdtem, és klasszikus zenét tanultam körülbelül 14 éven át. Szolfézsóra helyett, mivel fúvószenekaroztam, járhattam a világot a barátaimmal, majd gimnáziumban e mellé bejött a rockzene és a népzene. Fonyódon az iskolában nagyon vagánynak tartottuk a külföldi bandákat, így egy gólyatábor alkalmával össze is verbuválódtunk, és véletlenül lettem én az énekes, csak mivel már tanultam zenét, így - gondolták a többiek - biztos van fülem hozzá. Janis Joplin, Led Zeppelin, Kispál és a Borz... A színpadi kiabálás közben aztán támadt egy ötletem, hogy brahiból elmegyek egy gimnáziumi népdalénekesi versenyre. Engem lepett meg a legjobban, hogy megnyertem, és továbbjutottam regionális és országos versenyekre. A népzenei világban kívülállónak számítottam, sosem néptáncoltam, az egyetlen próbálkozásomkor pedig kiküldtek a teremből, mert nadrágban voltam. - A népzenei alapok sokat adtak hozzá a zenekar stílusához. Hova helyezné el műfajilag a Margaret Islandet? - Mindenki úgy tartja, hogy a Margaret Island a népzenéből táplálkozik. Igen, tanultam népzenét, vidéki vagyok, és van tájszólásom. A mai napig bújom és kutatom fel az eredeti hangfelvételeket a Zenetudományi Intézet honlapján, és keresgélem vissza, hogy a nagymamám mit énekelt. Otthonosan mozgok a balatoni népcsoportok zenéiben, és szeretem is magam jobban beleásni. Kötődöm, ahogyan a Margaret Island története is a Balatonhoz, ugyanis az együttes két másik tagjával, Füstös Bálinttal és Törőcsik Kristóffal is itt hozott minket össze a sors egy tehetségkutatón. Ekkor még a fiúk és én is másmás zenekarokban játszottunk, és két évnek kellett eltelnie, mire összeálltunk. A Margaret Island már hároméves, és a kezdetektől fogva mindent mi csinálunk: mi írjuk a szöveget és a zenét, és mi találjuk ki, hova tovább. Az emberek többsége általában értetlenül áll a zenénk előtt, mert nem az a divatmajmolás, amely minden rádióban szól, hanem valami egészen más, talán őszintébb örömzenélés. Összességében igényes popzenét szeretnénk csinálni. - Ha az igényességnél tartunk, makacsul ragaszkodnak az élő fellépésekhez. Sosem tesznek kivételt? - Kezdetektől fogva elég nagy harc volt abból, hogy mi csak élőben vagyunk hajlandóak fellépni. Mindenki azt hiszi, hogy ezek a „cuki gyerekek” majd mindenre igent mondanak, ám a valóság az, hogy a felkérések nyolcvan százalékát elvi kérdések miatt vissza kell utasítanunk. A sok félplayback vagy teljesen playback haknikat, a celebműsorokat... Pálfordulás is történt: két éve még playbackelni hívtak minket különböző tv-műsorokban, viszont tavaly megtört a jég, és az X-Faktorban már például megteremtették a technikai hátteret ahhoz, hogy élőben léphessünk fel. Az élő zenét lehet cikizni, vagy lehet pozitívan állni hozzá. Vannak hibái, ettől emberi és sebezhető, és pontosan ezt szeretik az emberek, és egyre inkább kezdenek rájönni arra, hogy nem csak a színvonaltalanság létezik. Nem tudom elképzelni magamat, ahogy ott állok egy színpadon, és tátogok saját magamra, hiszen akkor minek jártam énektanárhoz, minek gyakorolok, és minek van egyáltalán a Margaret Island? - Balatoni lányként milyen mentalitást, elveket hozott otthonról? - Nekem nem piszkos a munka. Nyaranta már tizenegy-két éves koromtól dolgoztam, autót mostam, téglákat raktam egy építkezésen. Az, hogy a munka nemesít, számomra alapvetés. Nagyon hiányzik a Balaton, beszorít a négy fal. Fonyódon a rét van, meg a hegyek, amikor azt érzem, hogy nincsen lehetetlen, és minden végtelen. Aki ebben nőtt fel, az soha nem fogja jól érezni magát a főváros betondzsungelében, de ha nem jövök fel, akkor most nem is ülhetnénk itt. Valamit valamiért. - Hogyan került kapcsolatba az együttes Bródy Jánossal? - A zenekar megalakulásakor feltettük a számokat a YouTube videómegosztó oldalra, aminek híre eljutott hozzá egy ismerőse által. Ő sem árulta el, hogyan írt egy e-mailt, hogy szívesen találkozna velünk, mert kíváncsi ránk, megismerne minket, és mert érezte az Illést a zenekarban. Három órán át beszélgettünk a Kolosy térnél, én pedig az elején éreztem, hogy az első óra úgy telik el, hogy tapogatózik. Vajon imponál-e nekünk, hogy felkeresett minket, vagy lovagolni szeretnénk rajta. Másfél óra után éreztünk egy átfordulást, amikor rájött, hogy ez nem az a banda, amelyik le akarja róla az utolsó bőrt is húzni, hanem aki nagyon tiszteli, és örül annak, hogy egyáltalán találkozhat és egy levegőt szívhat egy olyan emberrel, akinek sok száz magyar dalt köszönhetünk. Bródy ekkor kezdte el mondogatni nekünk, hogy gyerekek, ezt magyarul kéne csinálni. Mondtuk neki, hogy eddig még nem mertünk magyarul írni, majd bármiféle közös terv nélkül elváltunk, és két-három napra megkaptuk a Nem voltál jó teljes szövegét a Loaked in life című dalunkra. Azelőtt a Petőfi rádió azért kezdett minket játszani, mert azt hitték, külföldiek vagyunk. Bródy a szövegért felajánlotta, hogy feldolgozhatnánk az Egy lány sétál a domboldalon című dalát, amelyet eddig csak Koncz Zsuzsa énekelt. Megcsináltuk, majd készítettünk hozzá videóklipet gyakorlatilag nulla forintból. A saját anyukáink és barátaink szerepelnek benne, ezek a dalok ma már jóval egymilliós nézettség felett vannak. - Hogyan zajlik a szövegírási folyamat? - Van, amikor Bálint átküld egy gitártémát, egy egyszerű dallamot, amely a fejemben egyből kiadja a szöveget. Olyan, mintha beszélne hozzám a gitár, én pedig csak leírom, és kész a szöveg. Általában elsőre kijön belőlem, és nem is szeretek sokat ülni egy dalon, mert azáltal valahogy el is veszíti a varázsát. Az ötlet jöhet, amikor ülünk a kocsiban, vagy tusolás közben - persze mindig akkor, ha nincs az embernél telefon vagy toll. Mivel még frissek vagyunk a szövegírásban, és nincs akkora tapasztalat és gyakorlat mögöttünk, ezért szoktunk segítséget is kérni egy-egy gondolatnál. Például az első és a második lemezen is sok dalszöveget köszönhetünk Hujber Szabolcsnak, van egy közös dalunk Lócival a Lóci játszikból, és két Bródy-szerzemény. - Mi az üzenet, amelyet közvetíteni szeretne a közönség felé? - Magyarországon nem nyitottak egymásra az emberek. Mindenki mondja a magáét, és tesz rá, hogy mit gondolhat a másik. Nagyon szeretnék ezen változtatni, mert nem jó fele visz. Szoktam kérni a közönségtől, hogy forduljanak egymás felé, fogják meg egymás kezét, vagy öleljék meg a mellettük levőt. Olyan kevés kontaktust adnak egymásnak az emberek, pedig az lenne jó, ha például tudnánk vitázni egymással. Az egész országból hiányzik a kommunikáció. - Milyennek látja saját generációját és azokat a fiatalokat, akikhez szólnak? - A nálam fiatalabb, 15-20 év körüli generáció nagyon zárt, hiszen ők beleszülettek az okostelefon-, iPad-világba, a képernyőbe vannak zárva. Velük nehezebb, a huszonévesek viszont már elkezdtek kicsit komolyabban gondolkodni, egyre több és több impulzus éri őket. Azért is látom pozitívnak az én generációmat, mert nekünk még nagyon sok mindent meg kell oldanunk visszamenőleg és előre is. Azt érzem, hogy mi elég erősek tudnánk lenni ehhez. - A Hangfoglaló megnyerése után Bálint az év gitárosa lett, majd a Fonogramon az év felfedezettjei lettek, idén pedig régóta pályán levő művészek elől nyerte el a Petőfi Zenei Díjat mint az év énekesnője. Mi a recept a sikerre? - A 2014-es Hangfoglaló előtt nekünk kellett jeleznünk a szakmának, hogy itt vagyunk. Megcsináltuk magunknak a szerencsénket. Nagyon sok energiát fektettünk abba, hogy kezdetektől fogva mindenhová mentünk játszani, akár önköltségen, csak hogy megmutathassuk magunkat. Ezért is működhetnek nálunk a klubkoncertek, ugyanis kevés magyar zenekarra jön el vidéken fizető vendég. Nálunk telt házak vannak, mert a legelején odamentünk, és játszottunk minden kis bokorban, hadd dönthesse el a közönség, hogy neki ez tetszik-e, vagy sem - és ha igen, akkor jöjjön el, és támogassa ezzel a magyar kultúrát, hiszen annak a popzene is a része. Az első meglepetés tavaly év elején ért minket. Elmentünk Erdélybe, ahol az öszszes turnéállomás tele volt, és üvöltötték a dalainkat. Nincsenek rá szavak, nem lehet megszokni, nem lehet rá nagyképűnek lenni, ez egyszerűen olyan erő, amelyet használni kell, új dolgokba fektetni, és ezeknek az embereknek minél többet adni, minél többször elmenni, bármilyen fáradtak legyünk is. Óriási megtiszteltetésként ért minket a Fonogram díj, a Petőfit pedig senki emberfia nem gondolta volna, hogy megnyerhetem, hiszen a közönségszavazás matematika. Az átadót követően megkérdeztem a VOLT Fesztivál főszervezőjét, Lobenwein Norbertet, hogy biztosan nem ők buherálták-e meg az eredményeket, és tényleg nekem szánta a közönség ezt a megtiszteltetést. Csak később fogtam fel, hogy megtörtént, véletlenül még el is törtem Marsalkó Dávid díját. Nagyon remélem, hogy komolyan mondta, hogy nem haragszik érte. Most még nagyobb elánnal dolgozunk, hogy visszaforgassuk ezt az energiát, és meg tudjuk hálálni azt a sok szeretetet és nyitottságot, amelyet egyre inkább mutatnak irányunkba az emberek... „Azért is látom pozitívnak az én generációmat, mert nekünk még nagyon sok mindent meg kell oldanunk visszamenőleg és előre is.” Lábas Viki a nagymama énekéről, az elutasított playbackről és a képernyőbe zárt fiatalokról Beszél hozzám a gitár Fotó: Kurucz Árpád 2017. július 15., szombat