Magyar Ifjúság, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1959-07-04 / 27. szám

Kulturális tömemunka és közösségi nevelés H a KISZ-tagokkal, ifjú kommunistákkal beszélget­ve arról érdeklődünk,­­hogy mi volt az első lépé­sük a mozgalomhoz, gyakran kapjuk válaszul: „tagja lettem a kultúrcsoportnak, aztán megsze­rettem a kollektívát, s ott én is sokat változtam!” Ez a jelenség figyelemre és következtetésekre érdemes. Jelzi a kulturális tömegmunka fontos szerepét a nevelésben. Mutatja azt is, hogy nagyon sok fiatalhoz éppen a kultu­rális érdeklődésén keresztül közlíthetünk. De tanúságul szolgál a példa a kulturális tevékenység és a közösségi ne­velés szoros összefüggésére vonatkozóan is. Ezúttal éppen erre kívánjuk néhány gondolattal felhívni a figyelmet. A kulturális munka, a műkedvelés jelentős közösség­­formáló erő. A közös éneklés, szavalás, színjátszás, tánc, zenélés, az olvasmányok megvitatása, s a kulturális önte­vékenység más ágai is összehozzák a fiatalokat. Az azonos érdeklődési kör, s az a törekvés, hogy tehetségüket, ké­pességüket a kultúra egyik vagy másik ágában megmutas­sák, alapot nyújt a közösségek kialakulásához. További lépés a közösség kialakulásában: a közös cél bizonyos kulturális feladatok együttes megoldására, s a közös alkotómunka. Nem véletlenül tapasztalható jónéhány KISZ-alapszervezetben, hogy a közösségi élet és a kultu­rális tevékenység szinte együttesen fejlődött, élénkült meg. A közösség létrehozása nem öncél. Szerepe, jelentősége — ahogyan a bevezető példa is mutatta­­— abban a hatás­ban rejlik, amit a kollektíva tagjainak világnézetére, jel­lemének alakulására gyakorol. Ezért itt is az a legfonto­sabb követelmény, hogy a közösség nevelő erejével szocia­listává, kommunistává formálják a kulturális kollektí­vákban részvevő fiatalok világnézetét, erkölcsét. Ez külö­nösen három tényezőtől függ: 1 1. A közösség jellegét meghatározza, hogy milyen cé­lokat állít maga elé. Az a fajta kulturális tevékenység, aminek nincsen más célja csak a szereplés, közönség­­siker, vagy csak az anyagi bevétel, többnyire hatástalan marad a részvevők tudatának fejlődésére. Az ilyen­­ ön­­célúság általában együttjár az eszmeileg közömbös, s nem egyszer káros műsorválasztással, művészi igénytelen­séggel. A szocialista nevelés iskoláivá csak­ azok a kulturális kollektívák válnak, amelyek felismerik társadalmi sze­repüket is a szocialista kultúra terjesztésében. Őket az a céltudatos törekvés hatja át, hogy a kultúra sajátos esz­közeivel is az új élet építését, az emberek szocialista vi­lágnézetének és erkölcsének fejlődését, s a jó ízlést szol­gálják. Az ilyen közösségeket már nemcsak a szakmai ér­deklődés kapcsolja egybe, hanem a közös eszme, a közös erkölcsi és politikai nézet is.­­ 2. A kulturális kollektívák céltudatosságának fejlesz­téséhez sokkal intenzívebb nevelő munkára van szükség a kultúrcsoportokon belül is. Szakítani kell például azzal, hogy a művészeti csoportok tevékenysége többnyire csak a próbákból és az előadásból álljon. Ezt ki kell egészíteni az olvasás, a tanulás, általában az ismeretterjesztés külön­féle formáival. Hasznos lenne mindenütt meghonosítani, hogy a csoportok egy-egy művel kapcsolatban megismer­kedjenek annak társadalmi korával, szerzőjének életmű­vével, mert csak így érthetik meg igazán a tolmácsolásra váró alkotás mondanivalóját. Az is nélkülözhetetlen eleme a szocialista alapokon felépülő minden közösségnek, hogy tagjaival szemben kö­vetelményeket állítson. Éppen azzal válhat a kollektíva a kulturális életben is alkotó erővé, hogy megkívánja tagjai­tól az önképzést, a társadalmi aktivitást, a helytállást a munkában, az élet más területein is. 3. Minden kollektíva életében döntő szerepe van a ve­zetőnek, ez esetben a művelődési intézmények vezetőinek, művészeti vezetőknek, a csoportok vezetőinek. A közösség mindig egy kicsit a vezető tükörképe is. Sajnos, az egyes szakvezetők sokszor csak a sikeres produkcióval törődnek, s kevés gondot fordítanak a fiatalok fejlődésére, politikai, erkölcsi magatartásukra. A művészeti vezetőknek különö­sen az ifjúság körében nevelőkké is kell válniuk, akik cél­tudatosan irányítják, formálják a kollektívát, s nemcsak művészeti, hanem eszmei-politikai fejlődésükkel is törőd­nek. Ha érvényesülnek e gondolatok a gyakorlat során, akkor a kulturális tömegmunka, a műkedvelés hatásos esz­köz lehet az ifjú kommunista közösségek kialakításában, segíthetik a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága nevelési irányelveinek megvalósu­lását. V. L. elődök G'rnyékdbah Majszarul beszélő német film Rosemarie Nyugatnémet film Fős: Nadja Tiller j­ónymmmy Színes csehszlovák filmvígjáték MEGTÖRT AJ­Tg Színes din film tornán Gene Kelly színes amerikai filmje Omim Káprázatos színes olasz film Rendkívüli történet Izgalmas magyarul beszélő szovjet film Színes szovjet film Gorkij novellájából Jó időben is legjobb szórakozás a mozi! Forgatókönyv is lehetne. Vázlat. Filmvígjáték (Figyelmeztetés! A filmünkben előforduló Erzsébet nem tévesz­tendő össze egyetlen Erzsébet ne­vet viselő kislánnyal sem. ő ugyanis nem élő személy. Nem is tárgy. Az általunk Budapest néven közismert településnek egyik da­rabkája, amelyet leegyszerűsítve XX. kerületnek is nevezhetnénk: Pesterzsébet. De ez a kissé szá­raz megszólítás nem illik ahhoz, akit e történet szereplői is úgy emlegetnek, mint a legkedvesebb, meghitt jóbarátot. Titkos szerel­met ...) Feling Szerenádjának melódiáit sodorja felénk a kora tavaszi szellő. A Vasas Kultúrházban a KPDSZ-kultúrverseny döntője zajlik. A színpadon egymást kö­vetik a tánccsoportok, szólisták. Taps. A zsűri tagjai most össze­dugják a fejüket, a levegő meg­telt szikrázó feszültséggel. Ki lesz az első? A nézőtéren, valahol leghátul, egy alacsony, sovány fiatalember verejtékezik. Résztvevő? Rokon? S a színpadon most egy szemüve­ges férfi konferál, s élcei nyomán jókedv kerekedik. Taps. Már a kulisszák mögött vagyunk. Előbbi izgatott ismerősünk és a színpad­ról lelépő konferanszié között a következő párbeszédnek lehetünk tanúi: — Patai István vagyok, az OTP- nél dolgozom. — örvendek. Kapta .. . Kapta Ervin. Ganz-MÁVAG. *­— Volna egy ötletem! Dudududu .­i. Pezsdülő muzsi­ka, ismerős szövegek. Csukott ab­lakok. 35 fok Celsius. Aztán min­denfelől éktelen dörömbölés, lár­ma, szitkozódás. A szobában só­hajtás zizzen: — A szomszédok! — Ez így nem mehet tovább! Ebben az átkozott lakásban nem lehet próbálni! Hagyjuk az egé­szet! A társadalom úgy is kö­zömbös. — Gyerekek, nekem van egy ötletem... Tágas kultúrház, valahol Erzsé­bet szívének közvetlen közelében. Csodálatos felszerelés. — Szita elvtárs, mi egy vocal­­együttest szeretnénk összehozni. De pénzünk nincs. S a terem­bőr ... — Ugyan, elvtársak, fő az el­határozás! — Kedves közönségünk! A „Hangulat” vocálegyyüttes egy esztendős fennállása és 75. elő­adása alkalmából szeretettel kö­szöntöm önöket! Mielőtt műso­runkat megkezdenénk, enegedjék meg, hogy bemutassam az együt­tes tagjait. Ez a szokás! A mi magas fiatalemberünk: Kapocsi Sándor, az egyetlen profink. Ez a széphangú énekesnő: Mészáros Magda, az erzsébeti Kötöttáru­gyárból. Ez a vidám füttyös: Gosztonyi Zoltán, a Csepel Vas- és Fémművek anyagbeszerzője. Ez a köpcös, a humoristánk: Csö­­ngei Zoltán, az ATRA-gyárból.. * Gordon Gyula telefongyári szere­lő, Maróti László zenekonzerva­­tóriumi növendék, Vál Rezső énektanár, Ádám Gábor esztergá­lyos, Stiller Babi, Kellérdi Ru­dolf, Csillag József, Vass Enikő..* Jubileumi műsorunkat, amelyet a zeneszámokon kívül saját szerze­ményű paródiákkal is tarkítunk, megkezdjük. Jó mulatást! (Eddig a megtörtént történet, 8 a folytatás? A következő hetek­ben ellátogatnak a hansági tá­borba is, hogy szórakoztassák az ifjúsági brigádokat.) Bános Tibor Hajnali MERÉNYLET - tanulságokkal A piros lámpa kialszik, s a két rövid duda — itt, a Budapest Film­stúdióban — néhány percnyi pihenést engedélyez a „Hajnali merény­let” című, most készülő új magyar játékfilm forgatócsoportjának. A meleg stúdióból hűs, kis erkélyre húzódunk beszélgetni Várkonyi Zoltánnal és Thurzó Gáborral, a film rendezőjével és írójával. Hár­­mónk beszélgetéséből azonban kettejük érdekes vitája alakult ki a ponyváról. Az újságírónak már csak a krónikás szerepe jutott, íme, ezt hallottam: VÁRKONYI: A Hajnali me­­rénylet”-nek nem sok köze van a történelemhez. A­­Matuska-ügy történelmi elemeit felhasználja ugyan, mégis lényegében bűnügyi kalandfil­m lesz. Mégpedig olyan sk­alandfilm, amelynek történelmi háttere annyira adott és elkerül­hetetlen, hogy nem hagyhatjuk ki a filmből. Éppen azt akarjuk bemutatni, hogy egy paravioás őrült merénylete is elég indító ok volt a Horthy-rendőrségnek egy központosított akció megkez­­déséhez a kommunisták ellen. THURZO: Mégpedig izgalmas lélektani-bűnügyi cselekményso­ron keresztül. VÁRKONYI: Ebben a műfajban Magyarországon az utóbbi évti­zedben egyáltalán nem produkál­tak filmet. Ennek alighanem ob­jektív okai vannak. THURZO: Ezt nem állítanám. Nálunk sohasem tagadták a ka­landos, izgalmas detektívfilm­ek szükségességét, amennyiben azok egy megfelelő mondanivaló szol­gálatában állnak. VÁRKONYI: Nem tagadta sen­ki, az igaz. Csakhogy gyakran a mai tárgyú bűnügyi filmek öt­letét vagy novelláját az egykori ponyvával azonosították, s esze­rint bírálták el ezeket is. THURZO: A fokozott óvatosság a detektívirodalom terén helyes. A ponyva Nyugaton eszköz az uralkodó osztályok kezében, hogy az abszolúttá tett izgalommal és különféle izgalmas és szórakoz­tató nyomozások részleteivel el­tereljék a figyelmet a társadalmi valóság ottani ellentmondásairól. Ezt szolgálták nálunk is a hajdani pengős, kétpengős regények. Ezt a ponyvát elíté­lem. VÁRKONYI: Azokkal én sem ér­tettem soha egyet. Véleményem szerint azonban a kapitalizmuson belül is kialakult az izgalmas, kalandos regényeknek az for­mája, ami szükséges, jó, s ez a ma elsősorban a Graham Greene művelte forma, amely minden bűnesetet, nyomozást a társadal­mi valóság talajába ágyaz. THURZO: Ez a meghatározásod alighanem perdöntő. A kalandos, fordulatos detektívfilmekre ugyan­is a mi társadalmunkban is szük­ség van. A Szovjetunióban évente számos bűnügyi filmet készíte­nek. Az új típusú bűnügyi fil­meknek azonban két jellemző alapvonásuk van: erős pszichikai vonatkozásuk és szoros összefüg­gésük a társadalmi valósággal. A szocialista országokban készült detektívfilmek — szemben a ka­pitalizmusban gyártottakkal — éppen a társadalom fő kérdései­re akarják rávezetni a nézőt. VÁRKONYI: Ha megengeded, folytatom ezt a gondolatsort.. . Az­ izgalom nem lehet ön­cél,­­ha­nem a valósággal és a szereplők jellemével szoros összefüggésben kell állnia. Úgy érzem, mi most a „Hajnali merénylet”-tel kísér­leti munkát végzünk. A magyar filmgyártás történetében — Hel­­tai szatíráját leszámítva — még nem nagyon sokszor gondoltak korszerű lélektani-bűnügyi drá­mák készítésére. THURZO: Nálunk — magasabb fokon — jószerével ismeretlen volt a bűnügyi irodalom. Sohasem volt Poénk, egy Stevensonunk. Új irodalmunkban most igyek­szünk meghonosítani a korszerű formákban és eszközökkel tár­gyalt bűnügyi problémákat. VÁRKONYI: Már csak az a kér­dés ezek után: miért a múltban játszódó történetet választottunk ehhez, s miért nem egy mait? THURZO: Nem könnyű erre a válasz... VÁRKONYI: Szerintem, könnyű! A mi szocialista valóságunkban csökken a bűnügyek száma, s az is, amit elkövetnek, nem gazda­sági, társadalmi szükségből szüle­tik, hanem többnyire nevelési hi­bákból. Ez megnehezíti a valóban jó bűnügyi film alaptémájának felfedezését a szocialista társada­lomban. Annyira megszokott je­lenség, hogy köztudomásúvá vált, ezért hat banalitásnak, ha beszélünk róla. Pedig hatalmas gazdasági és politikai vívmány ez is. Most azonban fejezzük be ezt a diskurzust. Hozzászólásnak a Magyar Ifjúság által felvetett ponyva­kérdéshez, azt hiszem, ennyi elég. A többit majd elmond­ja a filmünk. Folytatnunk kell a forgatást, hogy mielőbb bemutat­hassuk új, a felszabadulás utáni első, valóban modern lélektani­bűnügyi filmünket... Fenyves György 150 000 NÉZŐ vett részt Smetana „Libuse” című operájának szabadtéri előadásán, amelyet Bratislavában rendeztek a cseh és szlovák nép barátságának hatalmas ünnepén. (Fotó: CTK—K. Circhi A rajkóknál elmarad a vakáció Úgy terveztem, hogy a KISZ központi művészegyüttesének raj­kó-zenekaráról szóló tudósításban arról számolok be: mi a program­juk a Bécsbe utazásig? Hamarosan kiderült, hogy nagyon egyhangú az a program. A hét­­ napján, reg­geltől estig, a zenekar próbál. Ké­szül a nagy feladatra. Járt már a rajkó-zenekar a VIT- eken már nem is egyszer, sőt, öt­ízben díjat is nyert. Most azonban azt a feladatot kapták, hogy a nemzetközi hírű Állami Népi Együttes tánckarát kísérjék. Ezért aztán nagyon rövid idő alatt kell betanulniuk több közismerten nagysikerű szám zenekíséretét. Ezenkívül önálló műsorral is sze­repelnek az ifjúság nemzetközi találkozóján. Különösen nagy izgalommal ké­­­­szül a Zenekar minden tagja Liszt XIV. rapszódiájának előadására, amelyben — a világon először — a zongoraversenyt cimbalmon ad­ják elő. Az ifjú cimbalmos, Ökrös Mihály részére az ország leghíre­sebb hangszerkészítője egyedülálló­­— a zongora teljes hangterjedelmét felölelő — cimbalmot készített. Ám, ezen a húr­beosztás más, mint a régebbi cimbalmon. Mi lesz most? Ott a csodálatos hangszer és a cimbalmos nem tud rajta ját­szani. Megoldásként csak a kitar­tó szorgalom jöhet számításba. Ezért gyakorol a cimbalmos és a zenekar a hét­­ napján, reggeltől estig. A nyári vakáció tehát el­marad, de a siker remélhetőleg­­ nem. P .M. „MÁS NÉVVEL UGYAN, DE TEROLAD SZOL A MESÉM". (HORATIUS) Kiket idézzek? Sophoklést talán, a tragédia görög atyját, a jó és a rossz között erkölcsi tudatossággal választó­­emberi jellem szerel­mesét? Horatiust megint, az ódák, epodosok, szatírák ko­szorús latin költőjét, az er­kölcsbölcselet népszerű igaz­ságainak hirdetőjét? Aztán Beethovent, a viharos, örvény­lő hangoknak a fenséges har­móniába parancsolóját, az emberszeretet és jóság lelkesí­tőjét? Vajon nem kezdjük így most nagyon messziről? Az emberiség kultúrájának minden valódi kincse példázat rá: a művészet eljut mindig a magasabbrendű erkölcs esz­méjéhez. Az erkölcs­ nemes célja a művészetnek és ki­apadhatatlan, kristálytiszta forrása is. Ez, ám, nagyon régi igazság, megelőzte Horatiust, még Sophoklést is; együtt szü­letett a művészettel. Vagy ép­pen ő maga hozta e világra a művészetet? A költő, aki forrongó gon­dolatainak és csendes szerelmi ............... - ■ I- - - lírájának szigorú revidbe sze­dett sorait veti papírra, min­den versében vall és buzdít: tanuljatok meg, emberek, élni a boldogság és becsület eszmé­jéért! Festő és zenész, amikor szí­neket és muzsikát komponál, mindig így szól nekünk: ke­ressetek szépséget és megtisz­títást, önmagatokban és az életben! A színész, akár hőst és akár léhát formál a színpadon, a közönségének mindig azt mondja el: legyetek jobbak, nagyobbak, emberségesek, be­csületesek! Hogyan tettek ők, akik ezt mondják nekünk? Beethoven, amikor a heili­­genstadti döbbent csendben visszanézett életére, az önis­meret biztos nyugalmával ír­hatta e szavakat: „embersze­retet és jóság lakik bennem”. Ez a beethovelni jellem: a beethoveni életmű szelleme. A világnak, halhatatlanság­nak adott mű és alkotójának magánélete alkalmasint meg­rázó, megörvendeztető egység­be zárul. A legnagyobb művé­szek nemes eszméket hirdető, magasabbrendű erkölcsöt szol­gáló életművének alap­ja, igaza, jogossága, első követése, a ma­guk jelleme, erkölcse, élete. Maguktól elv­árták, megkö­vetelték, amire másokat taní­tanak. Úgy tettek ők, ahogyan mondják az emberiségnek. Hinnünk kell bennük. S ma? Most, nálunk? Hogyan köve­tik művészetük szellemét a fiatal alkotók? Simon Gy. Ferenc­­ (FOLYTATJUK) MŰVÉSZET ÉS • • ERKÖLCS SOROZATUNK ELSŐ RÉSZE, AMELYBEN bevezetőül rögzítünk NÉHÁNY ALAPVETŐ IGAZSÁGOST ERŐSZAK ÁRNYÉKÁBAN Bemutatták a DEFA produkcióját FILM AZ APA ÉS FIÚ DRÁMÁJÁRÓL F­ények és árnyak villáznak most a mo­zivásznon. A fény, a szabadság esz­méje, a jólét nyugalma és az emberség becsülete. Az árnyék, a rabság sivár való­sága, a nélkülözések keserves kínjai, az állattá­ süllyedés örvénye. A zsarnokság, amely kegyetlen uralomban dölyfösen szer­zett hatalmat magának, kiölte a fények lobogását, amennyire csak tehette, s tró­nusára ültette az árnyakat, ameddig csak lehetett. Siralmas történet, szomorú valóság: Né­metország rémnapjai, a Führer uralomra­­jutása után. Ám, az erőszak árnyékában — a szívekben és a tettekben — ott élt a fény sóvárgása. Kurt Blank bízott a jövő­ben és cselekedett érte; kommunista volt. Meggyilkolták. Sógora, a nyomorgó és be­csületes Hans Behnke értette az igazságot, mégis el kellett fordulnia tőle, látszatra legalább, hogy kenyeret tehessen családja asztalára. Csak a szívében őrizhette meg a tisztaságot. Börtönbe­ csukták. A fia azonban, a kölyök Hellmuth, a Hitler-ju­­gend martaléka lett, lelkét megmételyez­ték, gyerek fejét elbolondították. Számára az igazságtalan volt igazság, s a zsarnok­ság lett szabadság. Tulajdon apját juttat­ta a Gestapo kínzókamrájába. Szörnyű tra­gédia. A tragédiára mégsem hullt le a függöny, mint a színpadon. Az élet remény­teljesebb. Az erőszak árnyékát felszaggatta a deren­gő hajnal, az új élet, a szabadság, ember­ség, jólét, amit Berlin felszabadításakor magukkal hoztak a szovjet harcosok. Bonn és Washington, az embertelenség, az imperializmus új, s még szörnyűbb tra­gédiák nyitányát komponálja. Az emberi­ség emlékezik és tiltakozik. A Német De­mokratikus Köztársaság filmesei, a DEFA-­­ stúdió művészei emlékeztetnek, hogy töb­bé soha meg ne ismétlődhessék a tragé­dia. A művészet erejével és igazságával szólnak a világhoz. S. GY. F. i!\1 15 Y&c Ili ffi II II JEm sps m ap V2\V. S . PAUL ESSER (HANS EEHNKE) ES REINHOLD BERNDT (KURT BLANK) FILMBEN, AMELYET WOLFGANG STAUDTE RENDEZETT, A NAGYSIKERŰ BABOK, A Pannónia Film­stúdióban, ahol a külföldi filmek ma­gyar nyelvű szin­kronja és felirato­zása készül, szorgal­­­masan,­­dolgoznak a báb- és rajzfilm ma­gyar művészei is. Mai, modern témák feldolgozására töre­kednek, ami új stí­lust, újszerű megol­dásokat követel mind a rendezőtől, mind pedig a figuraterve­zőktől, díszlet- és háttért­ervezőktől egyaránt. Ez a törekvés tük­röződik a bábfilm­művészek soron kö­vetkező, színes, sza­tirikus kisfilmjében, amely az üzemi szarkákat állítja pel­lengére. Im­re István rendező és Jávorszky László operatőr írja a forgatókönyvet. A rajzfilmművé­­szek a „Nincsenek csodák” című szati­rikus rövidfilm elké­szítését tervezik, amelyben az emberi butaság történetét mesélik el. Persze, a történet addig tart, amíg az emberi ész nem győzedelmeske­dik a butaság felett. A forgatókönyvet Bokor Péter, Teknős Péter és a rendező Dargai Attila írja, aki most — fentebb — bemutatja a Magyar Ifjúság olvasóinak rajz­filmük két figurájáról készült vázlatát. Bemutatásra vár a „Telhetetlen méhecske” című színes rajzfilm, amelyhez a rajzokat Dargai At­tila tervezte. A szórakoztató film írója és rendezője: Macskássy Gyula. Macskássy Gyula egy utópiszti­kus témával is foglalkozik, amely hozzávetőlegesen a 2000. eszten­dőben játszódik, amikor a tech­nika és tudomány minden vívmá­nya az ember kényelmét, jólétét szolgálja. Ízelítőül egy kiragadott ötlet: a zsebben hordozható tele­fon, amelynek segítségével bárkit bárhol fel lehet hívni, de automa­tikusan­­kikapcsol, ha a hívó fél nem szimpatikus. Valószínűleg a közönség nagy érdeklődésére tarthatnak számot a Pannónia Filmstúdióban készülő báb- és rajzfilmek. Várkonyi Gyula MUnilHIUHMHUM

Next