Magyar Ifjúság, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-19 / 3. szám
bkrrhrrrr!'■•■■•■SSSSKKSKMS NÉNÉ BOTOR LÁNY Bamakót már egy órája magunk mögött hagytuk, megszokottá lettek kétoldalt a bauxit színére emlékeztető vöröses termeszvárak, a szavannából kiszakított sík területeken pedig a hangyák gomba alakú építményei. A kis Citroen fáradhatatlanul gyúrja a kilométereket. Ez az abidjani út — Felső- Voltán keresztül vezet Elefántcsontpartra — a legjobbak közül való: bitumennel borított. Hozzá hasonló csak néhányszáz kilométernyi akad Maliban. Majmok az úton Egyhangú a táj, kétoldalt csenevész fák, sok helyütt már kiégett a fű, egyre kevesebb a zöld szín. Februárra—márciusra szalmasárgává lesz a vidék. Októberben esett itt utoljára az eső, s júniusig nem kap vizet a növényzet. Pedig ez a terület — Bamakótól délre — a gazdagabbak közé tartozik. A gyapot mellett banán, köles, mangó terem errefelé. Látni is belőlük itt-ott néhány hektárnyit. Csak ezek jelentik a változatosságot, valamint a hatalmas baobablák és a temérdek majom. Mintha gúnyt űznének kocsinkkal, kettesével-hármasával szaladnak keresztbe előttünk. Váratlanul bukkannak fel az úton, hogy ugyanolyan gyorsasággal eltűnjenek a bozótban, vagy a kétméteres elefántfűben. S Babának, a fekete sofőrnek nemegyszer ügyeskednie kell, nehogy karambolozzon a rikácsoló cerkófokkal. Az út Bougouinig nem sok élményt tartogatott volna számunkra, ha Kéléya agyagházait elhagyva, nem állunk meg egy kis pihenőre az útmenti karavánszerájban. Amolyan vendégfogadó ez, ahol megpihennek az autóbuszok, gépkocsik, s ahol éjszakára szállást is kaphat a közlekedési eszközre várakozó vándor. A szeráj előtt két fiatal lány ácsorgott. Huncut nevetéssel kötekedtek egy férfivel, aki múlt századbeli elöltöltős puskát tartott a vállán. A lányok csinos alsó voltak, különösen a fiatalabb. Arca fényképre kívánkozott, de ehhez — teleobjektív hiányában — hozzájárulását kell kérni. S vajon mit válaszol a kérésre? Pénzt kér érte, tiltakozva elutasítja, vagy egyszerűen mosolyog a kérésen és ez a beleegyezését jelenti? Az elutasítás a leggyakoribb. S nemcsak a mohamedánoknál, vagy egyes fétisimádóknál, akiknek tilos a lencse elé állniok, vagy egyszerűen félnek a fotómasinától. Büszkeségből is. A leány helyett barátnője válaszolt: — Fényképezze le, Néné bátor lány! Ugyan miért bátor ez a tizenöt-tizenhat esztendősnek látszó bambara kislány? Erre a kérdésre a választ aligha kaphattam volna meg Nénétől, aki egyáltalán nem látszott bátornak, s egyre távolabb húzódott. Szerencsére, a másik annál beszédesebb volt. — Néné nem megy feleségül Abdoulaye Diallóhoz! — hadarta. — Csak nem lesz második feleség, amikor már van törvény! A puskás férfi bambara nyelven pörlekedett vele, de a leány felénk fordulva folytatta: Egy férjnek egy feleség e Sikassóba megyünk Nénével. Majd ott vigyázok Nénére... Gyere ide, bátor lány vagy te!... Ugye az, ha én mondom? Abdoulaye Diailo nyolc éve hordta a pénzt és az ajándékot Néné szüleinek, mert már akkor kiszemelte őt második feleségének. Nénét odaadták neki, hiszen sok ajándékot kaptak érte, talán vissza sem tudják fizetni Hé, gyere ide Néné, mitől félsz?... De Néné csak nem közeledett. — Az a gazember vitte volna a marabuhoz, hogy összeadja őket, Nénét második feleségül tegye. Mert az első már öregszik, hat gyereket szült neki... De én hallottam a rádióban a törvényt: a férfiak és a nők egyenlőek és csak az a házasságkötés érvényes, amelyet először a járási hivatalban kötnek ... Néné hallott már erről az ifjúsági szövetségben is, meg a nőbizottság gyűlésén. De hiába szólt a szüleinek, pofont kapott érte. Két esztendővel ezelőtt nem sokat tehetett volna, mert csak a független Mali Köztársaságban született meg a férfiak és nők egyenjogúságát kimondó törvény. Eszerint nem mehet férjhez 15 éven aluli leány és a leányokat erőszakkal nem adhatják férjhez a szülök. Csak ha a leány is beleegyezik. A férfi pedig csak akkor vehet magához második feleséget, ha az első ehhez hozzájárul. A fiatalabbaiknál azonban az asszony ma már előre kikötheti, hogy férjének egyetlen felesége lesz. És az ifjúsági szövetség, meg a nőbizottság nemcsak a törvény betartásán őrködik (ma már nem vásárolhatnak feleségül öt-tíz éves lányokat Maliban, mint a gyarmati uralom idején, akár néhány esztendővel ezelőtt is!),hanem igyekszik segíteni a szerelmi házasságok létrejöttét. Vagyis megvédi elsősorban a leányokat a régi szokásoktól, amelyek adás-vétel tárgyává tették őket. — Néné átszökött hozzám és elmentünk a járási ifjúsági elnökhöz. Az intézkedett a bíróságnál. És most Sikassóba megyünk. — Mi lesz az ajándékokkal? Megtarthatják Néné szülei? — kérdem őt. — Majd alkudoznak, az ő dolguk... De Nénét nem kapja meg az öreg. — Öreg? Hány éves a férj-jelölt?. Erre már Néné is megszólalt: — Vén, hat gyereke van. Nekem fiatal férjem lesz ... — Majd Sikassóban találunk — pörgött tovább a lány nyelve. — Az urak hová mennek? — kérdezte tőlünk. ■ — Bougouniba, aztán tovább. Faradiélébe. — Elvihetnének bennünket... Faradiélé felé... Sajnos, ezt nem vállalhattuk, mert a kis Citroen tömve volt, így azután meg kellett fosztanunk magunkat e beszélgetés folytatásától. Sietnünk is kellett, mert Faradiélőben, délelőtt szedték a gyapotot a közös földről, tánc és tam-tam dobok kísérete mellett. Ezt pedig nem szalaszthattuk el, márpedig délben abbahagyják a munkát, ebéddel kezdődik a háromórás szieszta, a „szent pihenés” ideje, ahogyan sofőrünk, Baba mondogatta. Tíz órára Bougouni járási székhelyre értünk az átforrósodott Citroennel. Árnyékban ekkor már 38 fok Celsiust mutatott a hőmérő higanyszála. Ousmane Baourma Cissé, a járási főnök Coulibaly Yiribát, a járási ifjúsági titkárt adta mellénk kísérőül, egy terepjáró Land-Rover-ral. A műút itt véget ért, nyugat felé haladtunk tovább őserdei tájon, a 387 lakosú falu, Faradiélé felé. Coulibaly Yiriba ment elől a terepjáróval, kilométernyire a Citroen előtt, hogy a rozsdavörös por leüljön az útra, ne szálljon arcunkra, meg a szélvédő üvegre. Kanyarnál azonban megvárta, amíg ismét feltűnünk a néhol patakmederré változó úton. Együtt érkeztünk a falu határába, ahol — egy kéthektáros táblán — már nagyban folyt a gyapotszüret. A második termést szedték le, közösen, a fiatalok. Faradiélé lakói kölest, rizst, borsót, batátot, földimogyorót, gyapotot termelnek. Főként saját ellátásukra, de eladásra is. A földet a különböző családok külön-külön művelik meg, csak a közös táblán dolgoznak kollektíván: a fiatalok. Ez az ő gondjuk. (A szövetkezeti élet egy külön riport témájául kívánkozik.) A tűző napon harmincan-negyvenen - szedik a gyapotot, tökhéjból vájt edényekbe. És a munkához két tamtam dob diktálja az ütemet. Egy legény kagylókkal, csörgőkkel, gyöngyökkel díszített maszkot öltött arcára és rendületlenül járja a monoton táncot. Talán húszan lehetnek lányok, gyermekek, akik félkörben körülállják a maszkos táncost, olykor vele együtt hajlonganak, táncolnak, vagy tapsolnak és énekelnek: — Ay-ha, ay-la, ma-ya-ma... A tam-tam ütemére A vetés, kapálás a férfiak dolga. Olyankor a lányok énekelnek, ivóvizet hoznak, táncolnak. Az aratás, betakarítás viszont a nők dolga. A férfiak ilyenkor nem dolgoznak. De, úgy látni, bizonyos mértékben szakítottak a hagyományokkal, mert a gyapottáblán férfiakat is látni a nők között. Az asszonyok hátukon gyermekeiket is magukkal hozták, velük hajlonganak a vattaszerű fehér termésért. Kiderül, hogy az egyik dobos, Vivoro Diara, a falusi ifjúsági titkár. Néha szünetet tartanak, de — mint a maszkos fiú mondja — nem pihenésért, hanem mert a dobok bőrét tűzcsóvával „edzik”. Az egyik szünetben bemutatkozik. Azután ismét munkára szólít a tam-tamok hangja és folytatódik a gyapotszüret. — Mire költik a közös jövedelmet? — fordulok egy öreg emberhez, akit a falu véneként mutatnak be. De nem ő válaszol. Már nagyon rossz a hallása. Az elnök azt mondja, hogy az idén például a községi , egészségházépítéshez pótolják, vagy iskolát szeretnének, ha a kormány tud adni tanítót. Coulibaly Yiriba azt mondja, a járási főnöknél megnézhetjük majd, milyen sok faluban tervezik iskola építését. Itt több kis falu akar építeni most egy közös iskolát. — És egészségházat? — Azt is megláthatják, de különben is, én vagyok a bougouni egészségház— vezetője. Délután megnézhetjük tál Coulibaly Viriba. Fényképeket készítek, azután búcsúzunk Faradiélétől, a kis falutól, fülünkben a munkára buzdító dallammal... SEBES TIBOR NYUGAT-AFRIKAI RIPORTSOROZATA vivaaz Álomkör ellen tFrrW) 06631 Taoudémni WIALPIS z aha. Tomboudou ' A'/pro BAMAKO VOLTA oligoun. Sikasso MALI [ELEFÁNTCSONT- 1 • PART 300 km A tam-tam szavára könnyebben megy a munka A leányok félkörben állják körül a maszkot öltött táncost A gyapot — egy lél tökhéjban — könnyű, mint a pehely (A szerző felvételei) EGYDOGMA |I .....................................iiiiiiliiiiiiliiiiiiiiillllllllllllll|||||||||||||||||||||||||| eg&foil Ajtse el mi.... 1111 TRÓNVESZTÉSE Délután érkezett repülőgéppel Barnaulba, sötétedett már, mikor leült tanácskozni az Ailtaji Mezőgazdasági Kutatóintézet munkatársaival. Hruscsov így kezdte: — önök megkérdezhetik tőlem, miért jöttem ide immár negyedszer, hogy Nalevajka elvtárssal és önökkel beszélgessek. Nalevajka a füves vetésforgóról való lemondást javasolta az Altajban, Kazahsztánban, s egy ilyen nagy fontosságú döntés meghozatala előtt mégegyszer és mégegyszer meg kell vizsgálni az érveket. Szavait a tanácskozóteremben levő tablóról írom le. A tablón fényképek, írott sorok... Hruscsov vitatkozik, kérdésekkel ostromolja Nalevajka elképzeléseit. Az utolsó fénykép hajnalban készült. Nalevajka az intézet igazgatója elmeséli a dogma trónvesztésének történetét.* Tudós, olcsó nemezcsizmában. Érdes kezek, szélfútta arc, egyszerű mondatok, intellektuális tekintet. Megmosolyogja szavaimat. — Amikor az iskolában Viljamsz füves vetésforgójáról tanultam, hittem neki. Persze gyerekfejjel... — Mi felnőtt és hozzáértő ésszel is hittük. Miért? Mert Viljamsznak abban igaza volt, hogy a füves vetésforgó növeli a talaj termelékenységét, a fakultúrák gyökerei szerves anyagokkal telítik a talajt, föld feletti részük pedig az állattenyésztés takarmánybázisát növeli. Pihentetik a talajt — ez is igaznak, helyesnek mutatkozott. — Mik okozták akkor hát az első kétségeket? — A mi altaji körülményeink, melyekkel sehogysem tudtuk összeegyeztetni Viljamsz tanait. Az Altaj, Kazahsztánbra! — az egykori hatalmas szűzfölddel az utóbbi években a Szovjetunió legfőbb gabonatermő területévé vált. Mivel Viljamsz rendszerével e terület felét füves kultúrával kellett bevetni, csak a terület másik felét termett kenyérnek való. Emellett ezzel a rendszerrel képtelenség volt teljesíteni a párt utasítását, hogy minden száz hektár gabonaföld után 75 mázsa hús termeléséhez szükséges takarmánymennyiséget adjunk. — Dehát Viljamsz pillangósai az állattenyésztésbe „mennek”. — „Mennének”, ha lennének. Az Altaj és Kazahsztán földjét kevés eső öntözi. Száraz vidék ez. Vagyis, a fűvel bevetett fele terület kevés füvet hozott. Hektáronként csupán 9 mázsát. Ezért gondoltunk mi a kapásnövényekre, elsősorban a kukoricára, amelyből hektáronként itt 45 mázsa terem. — Ha jól emlékszem, a füves kultúráknál a talaj feletti növényrész egy tápegységére a talaj alatti gyökérzetben két tápegység jut. — Igen az arány képlete: 1:2. — Milyen az arány a kukoricánál? — Pontosan fordított: 2:1. Egy pillanatra megtéveszt az utóbb képlet Nalevajka látja arcomon a kétedést, ezért gyorsan hozzáteszi: — Na és számoljunk. A fű esetébe 9 mázsához a talajban 18 mázsán?1 megfelelő tápegység van. A kukorica hál? 45 mázsa a talaj felett, és 22,5 mázsának megfelelő tápegység a földben. 18 és 22,5! Teljesen megnyugszom, ő azonban kérdez, hogy eloszlasson még egy ellenérvet. .. De mi lesz a fehérjével? A kukoricában kevés a fehérje, pedig erre nagy szüksége van az állati szervezetnek. Ezen sokat gondolkoztunk, és rádöbbentünk, hogy gondolatunkat tovább kell vinnünk. Rájöttünk, hogy az állatok kukoricával való táplálását ki kell egészíteni babokkal, borsóval, melyeknek fehérjetartalma igen magas. A terület mezőgazdaságának tehát azt javasoltuk hogy kukoricával együtt babot is vessenek. A ■ kukorica—babsiló pedig már kiváló táplálék az állattenyésztésben. Ez a gondolatunk ismét további „láncreakciót” indított másképpen kell táplálni az állatokat A szegényes legelőről le kell hajtan az állatokat, a szarvasmarhákat, bárényokat, silót kell eléjük tenni. Miként szüntetni a sertések szemesterménnyel való táplálását, s 50 százalékban cukorrépát és más kultúrákat ad nekik! — Amióta lemondtak a füves vetforgóról, milyenek az eredmények? — Egyet mondok csak. Ha példafüves vetésforgó mellett akartuk volt teljesíteni állattenyésztési tervünk, akkor a területen termelt gabon mennyiség javát az állatokkal kellet volna feletetni. Vagy, ha füves vetésforgóval dolgozunk, akkor nem 30 milió pad gabonát adunk az államnak csak 150 millió padot. Ezek után az egész Szovjetunióban „letesznek” Viljamsz módszeréről? Hevesen tiltakozik. — Mi csak Nyugat-Szibériáról beszélünk. A Szovjetunió más területein a helyi szakembereknek meg kell vizsgálniok a körülményeket (talaj, éghajlat stb.), és az e körülményeknek megfelelő legproduktívabb termelési rendszert kidolgozni. Mi nem új dogmával akarjuk helyettesíteni a régi dogmát... Komornik Ferenc • : :: ■■ - " ו " '' I IMI • ›á %'›■ SIS . : :■' Nalevajka elvtárs, az Altaji Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatója