Magyar Ifjúság, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)

1966-06-25 / 25. szám

"Nemi • számológép A technika korát éljük, nem csoda hát, hogy gondol­kodásunkat is gyakran megtámadja a gépiesség. Ezer szövetű sorsok irányítását hajlamosak vagyunk csupán automatizmusokkal elvégezni, azt hisszük, hogy az emeltyű minden viszonylatban megbízhatóan emel. A szükségletnek megfelelően. Ne tagadjuk, az utóbbi években éppenséggel a gé­piességnek, a sablonok tiszteletének sajátos „kórja” támadta az új egyetemi felvételi rendszer helyes cél­kitűzéseit. És nemcsak szubjektív okai voltak ennek, hanem objektívek is. A felkészültség, rátermettség, tehetség és szocialista magatartás követelményei kö­zül csak a jelentkezők felkészültségét mértük az egyéb­ként igazságos pontrendszerrel, minek következtében az egyetemi felvételi bizottságok lassanként számoló­gépekké alakultak. A három — a felkészültséggel azo­nos rangú­­ követelmény számonkérése háttérbe szo­rult, és nagyjából a tanulmányi válaszokért kapott, legtöbb pontszámot elért fiatalokat vették fel és így haladtak lefelé, amíg a padsorok beteltek. De, hogy ki honnan indult, kitől mi várható: technokrata sznob, kommunista szakember, tudós vagy középká­der, esetleg halovány szellersi kézműves — ennek el­döntésére alig vállalkoztak az egyetemi felvételi bizott­ságok. Mi történt? A művelődési egyenlőség nem tükröződik a hallga­tók, sajnos, már a jelentkezők összetételében sem. Másképpen szólva: egyetemeinken a munkásosztály és parasztság nincs társadalmi súlyának megfelelően kép­viselve, a tudományegyetemeken a fizikai dolgozók gyerekeinek ar­ánya 35, a műszaki egyetemeken 37, az orvostudományi egyetemeken pedig 32 százalék. Eh­hez hozzávehetjük még, hogy évek óta nagyon lassú ennek az arányszámnak a növekedése. A viszonylagos stagnálás okai összetettek. Kétségte­len, hogy egyre kevesebb munkás-paraszt származású középiskolás jelentkezik az egyetemre. A héten meg­kezdődő felvételi vizsgákon a tavalyinál 1,9 százalék­kal kevesebb ilyen fiatal jelentkezett, a 36 400 jelent­kező közül csak 15 ezer. És az is igaz, hogy a jelent­kezések viszonylagos alacsony száma a középiskolai összetételből is fakad, hiszen a budapesti IX. és VIII. kerületben, tehát a legnagyobb munkáskerületekben a középiskolásoknak átlagban 20 százaléka munkás származású csak. Érthető tehát, hogy Budapestről, ahol az ország munkásainak 54 százaléka dolgozik, e réteg gyermekei csak 27 százalékos aránnyal képviseltetik magukat az egyetemi felvételi bizottságok előtt. Persze, minden nagyon bonyolult; az okok sokasága alig számbavehető — a fizikai dolgozók gyermekeinek hátrányos helyzetétől egészen e réteg szellemi pálya iránti lassan fejlődő becsvágyáig, elhivatottságáig. Az általános hetedik osztályban kell talán kezdeni a jö­vendő egyetemisták istápolását, több központi szakkört­ kellene létrehozni tehetség nevelésére és már a kö­zépiskola III. osztályában kezdeni a jövendő hallgatók segítését, felkészítését az egyetemre. Mindez nagyon összetett feladat, de emellett nem mondhatunk le ma­gának a felvételi munkának a tökéletesítéséről. A Művelődésügyi Minisztérium — csakúgy, mint a Magyar Ifjúság hasábjain folytatott nemrégi vita is­­— a jelenlegi helyzetért megfelelő súllyal tette felelős­sé a felvételi munka hiányosságait, a számológép-mód­ra történő elbírálást, a nagyfokú sablonosságot. Állás­pontjában éppen az örvendetes, hogy a művelődési egyenlőség realizálását nemcsak az alapozó, tehetség­ápolás szorgalmazásával kívánja elérni, hanem ezzel szinkronban, újszerű feladatokkal látják el a felvételi bizottságokat. A feladat — melynek teljesítése most kezdődött az egyetemeken —: nem az abszolút pontszámgyőzteseket felvenni, hanem azokat a fiatalokat is mérlegelni, akik a legtöbb és legkevesebb pontszám középarányosát megközelítik. Ha például az elért legtöbb pontszám 20, a legkevesebb 14, akkor elvben az a fiatal is fel­vehető az egyetemre, aki a középarányosnál, tehát a 17-nél 1—2 vagy 3 ponttal kevesebbet ért el. Így te­hát lényegesen több fiatal felvétele jöhet szóba, ha egyébként magatartása, tehetsége, rátermettsége ezt indokolja. Ez is persze számolás, azonban azzal való „számolás” is, hogy így lesz tér, lehetőség mind a négy követelményt érvényesíteni. A valamivel alacsonyabb tanulmányi pontszámot elért hallgató öntudata, a be­szélgetéseken kiderülő pályaválasztási tudatossága, társadalmilag hasznos gondolkodása végre pontszámo­kat pótolhat a drukktól, kánikulától, véletlen indisz­­ponáltságtól befolyásolt vizsga után. Ilyenformán reális értéket kap a tanulmányi viz­s­­ga, amely ma még sok ellentmondással terhelt. Kezd­ve azon, hogy a szakemberek szerint kevés a két óra a természettudományi tárgyak írásbeli vizsgájára, hogy a tudományegyetemek írásbeli vizsgájára nem készít elő a középiskola, hiszen a négy év alatt a kö­zépiskolások például, egyszer sem fogalmaznak tör­ténelemismereteikből. Hogy például, a középiskolai kémiai szaktárgyak megtervezésébe máig sem segít­hetett az egyetem, és az egyetemi felvételin a kémiá­ról egészen másképpen érdeklődnek, mint ahogy a kö­zépiskolában a fiatalokat tanították. Sorolhatnánk to­vább a problémákat, melyekről nem a fiatalok tehet­nek, és így igazságtalan nem relatíve értékelni tudá­­sukat, a vizsgán való szereplésüket. Az új rendszer most nem abszolutizálja majd az el­ért pontokat, a döntés középpontjába az ember kerül­­ a néhány jó tanulmányi válasz helyére. Mindezt ne­héz lesz megvalósítani, egyéb okok miatt is, de azért is, mert az újszerű felvételi munkára elég későn kap­tak utasítást az egyetemek. Ha az előkészítésre alig jutott is idő, a lehető legjobb megvalósításra mégis­csak lehetőséget adnak az elkövetkező hetek. Arra, hogy a szó igazi értelmében legjobbak kezdhessék meg tanulmányaikat ősztől az egyetemeken. K. F. "itt ... . -4- ■ ■ «• • • * Vizsganap az egyetemen Gabi súvúgj!... — énekli gyakran a bizarr hangú, népszerű táncdalénekes­­nő, Ambrus Kyri. Úgy tűnik, a Rádió könnyűzenei osztálya sem feledkezett meg arról, hogy az egyetemeken vizs­gaidőszak van. Talán így akarja kife­jezni együttérzését a szorongó, druk­koló diákokkal. Reggel nyolc óra. A folyósokon nagy a forgalom. Az izguló fiatalok egy-egy tanszék előtt várakozva latolgatják a lehetőségeket, megvitatják a többiek eredményeit. És elhangzanak a vizsga­­időszakra jellemző ígéretek is. — Csak ezt ússzam meg! A következő félév­ben nem hagyok mindent az utolsó percre... A lépcsőház felől újabb vizsgázó kö­zeledik. Egyik kezében tömött aktatás­kát lóbál, a másikban kis táskarádió zümmög. A társasághoz érve felerősíti a készüléket és felhangzik a dal: Gabi súvúgj!... Egy borzas fejű hallgató keserűen megjegyzi: — Ahogy ezt a Kyri elképzeli... ★ s.. .ha valaki nincs meggyőződve mélyen és szilárdan, hogy a szakma, amelyet választott és amelyet művel, nem a legnagyszerűbb — vagy leg­alábbis nem az egyik legnagyszerűbb minden szakmák között —, rosszul vá­lasztott és ne higgye, hogy megbecsü­lendő munkát végez. Mi, a magyar épí­tészek nagy többsége, mély megalapo­zottsággal és megingathatatlanul vall­juk, hogy az építészet az emberiség leg­nagyszerűbb — vagy legalábbis egyik legnagyszerűbb — produkciója .. .” Dr. Major Máté akadémikus, egye­temi tanár hitvalló szavai a negyed­éves építészhallgatók építészettörténeti vizsgáján jutott az eszembe. A tárgy­hoz nemcsak technikai, hanem műértői, művészi érzék is kell. A hallgatók sze­retik ezt a tárgyat. Tisztában vannak azzal, hogy korszerű, mai épületeket nem lehet tervezni a nagy elődök al­kotó módszerének tüzetes ismerete nél­kül. Minden művészet, és a vele szoro­san kapcsolódó dolog, bizonyos érte­lemben oldottabb, mint az exakt tudo­mányok, "meglátszik ez a vizsga külső, belső formáján is. Dr. Varga László docens, miután lát­ja a verejtékes homlokokat, felszólít­ja a hallgatókat, vegyék le a kabátjai­kat, lazítsák meg a szoros nyakkendő­ket. A teremben fullasztó a hőség. A kezdeti feszültség, tanár és diák között enyhülőben van. Az első vizsgázó a XI—XIII. századi román építészeti emlékeinkből kap té­telt. A három leghíresebb korabeli ro­mán építőiskola felsorolásával kezdi. Elmondja, mi a különbség a pécsi, a székesfehérvári és az esztergomi műhe­lyek stílusjegyei között, majd a táblá­nál, az egyik régi várunk alaprajzát vázolja fel, méretarányosan. Az ered­mény: jeles. Délelőtt tizenegy óra, az útépítési tanszék 20-as tantermében. Egy lány és kilenc fiú húzódik meg az utolsó padok­ban. Koller Sándor adjunktus udvariasan megkéri a „kollégákat”, hogy üljenek az első padsorokba is. Döbbent csend, majd lassan, vontatottan megindul a legújabb kori népvándorlás, hátulról, előre. Elhangzik az első kérdés: milyen lá­tótávolságok szerepelnek az áttervezés­nél és hogyan történik ezek figyelem­­bevétele a vízszintes és függőleges ívek tervezésénél? A fejek a papír fölé ha­jolnak. A vizsga írásbeli. Rövid haj, modern frizura. Tulajdo­nosa segítségváróan néz körül Hiába. A legközelebb ülő fiú is három méter­re van tőle. Hullámos női haj, riadt leányarc. Óvatosan körülnéz, majd hir­telen benyúl a padba, aztán gyorsan visszakapja a kezét — üresen. A vizs­gáztató a padok között sétál. Egy kac­­kiás bajuszú fiú ceruzája lassan elfogy, egyre azt rágja. Nem ő az egyedüli. A sor szélén ülő szintén ehhez a szektá­hoz tartozik, de ő még a körmét is rág­ja zavarában. Célszerű és nem stréber megjegyzésünk: jobb felkészülés ese­tén csökkenne a ceruzák és a körmök elhasználódásának hatásfoka. ★ Délután öt óra, mikor a vízépítő mérnök-hallgatók vizsgája elkezdődik. A katedra egyik oldalán ketten ülünk Tamássy Tamás tanársegéddel. Velünk szemben három lány és kilenc fiú. Vizsga: a tartók statikájából. Az első Beleznay Árpád, Tétele: "a szigmaponti módszer lényege, és az x2, x2, x3. pontok a lakhelyes hatásáb­ráinak megszerkesztése. Beleznay ma­gabiztosan kezdi a felelést, de aztán csökken a kezdeti lendület és segítség­re szorul. De sikerül a feladatot meg­oldani. Eredménye: közepes. ’Solymosi Ernő tudása megalapozot­tabb. A tanár biztatja, válaszoljon újabb kérdésekre, és akkor megkaphat­ja a négyest. A hallgató nem vállalja. Jó a közepes is. . Az első lány, Bakacs Eszter felelete , bizonytalan. „Megússza!” egy elégséges­sel. Hódi Ferenc felelete a legjobb..­ Újabb kérdéseket is vállal, megkapja a­­ négyest. , , Az utolsó vizsgázó magas, karcsú lány. Magabiztosan ül a vizsgáztatóval szemben. A feladatokkal azonban baj­­ van. Gondolkozik, töpreng, de nem jut semmi az eszébe. Sok kisegítő kérdést kap, de eredménytelenül. Könyörgően rám néz, nagy zöldes szemével. Nem tu­dok segíteni, nem tudok lógni. Felada­tában nagyon sok az ismeretlen tényező számomra. Este fél nyolc, mikor az elég­telen belekerül az indexébe. : * A folyosók már elnéptelenedtek. So­­v­kan jókedvűen, mások letörten mentek haza. Este a rádió tánczenei műsorá­ban felcsendült a dal: Gabi súyúgj!... Sokan gondolták akkor keserűen: — Ahogy ezt a Kyri elképzeli... Mert súgni, csak a táncdalszövegben lehet. * Karácsonyi István­­ ELHELYEZNI!... Itt a vakáció és akiket szeptembertől ismét tantermek várnak, megkezdték nyugodt, vidám, „rendes évi szabadságukat”. Ám tízezrek fejezték be ezekben a napokban az iskolát és főleg a nyolcadikat végzett, és az érettségizett szakképzetlen fiatalok elhelyezése okoz nagy gondot az egész országban. A problémák sűrűsödnek, hiszen évről évre egyre több szakképzetlen fiatal elhelyezéséről kell majd gondoskodni. Munkatársaink, akik ezekben a napokban az elhelyezkedés nehézségeiről tájékozódtak, arról is meggyőződhettek, hogy még a szakképzett fiatalok munkába állítása sem zavarmentes. ELHELYEZNI!... VIDÉKRŐL NE IS JELENTKEZZENEK A reform és a 4—6 órások------Nem kell adminisztrátor A helyzet a fővárosban A Fővárosi Tanács munkaügyi osztályán az Ifjúsági Iroda vezetője — Hingyi György —, az alábbiakról tájékoztatott bennünket: — A Fővárosi Tanács munkaügyi osztálya, az oktatási osztállyal kö­zösen, minden évben felméri: hány általános iskolát és középiskolát végzett fiatal munkába állításáról kell gondoskodni a fővárosban? A Fővárosi Munkaerőgazdálkodási Hi­vatalok közvetlen kapcsolatban áll­nak a vállalatokkal, s így, az igé­nyeknek megfelelően irányítják a jelentkezőket... Az­­ idei év meg­szaporodott gondjait, s az elkövet­kező évek tornyosuló problémáit fi­gyelembe véve, a Fővárosi Tanács munkaügyi osztálya kéréssel fordult a szaktárcák minisztereihez: tarta­lékoljanak és teremtsenek munka­­helyet a fiataloknak! — Hol szorít a legjobban a cipő? — Ez évben körülbelül 1200—1500 végzett nyolcadikos nem akar to­vább tanulni, hanem munkát keres. Jövőre ez a szám előreláthatóan 3000 lesz, két év múlva pedig már 4000— 5000 ... Amikor 1958-ban megindult a fiatalkorúak 4—6 órás foglalkoz­tatása, az volt az elv, hogy még ak­kor is alkalmazzuk ezeket a 14—16­­éveseket, ha munkájukra pillanat­nyilag nincsen égető szükség. Ké­sőbb belőlük válhatnak a gyárak­­vállalatok betanított munkásai, se­gédmunkásai, továbbképzés esetén szakmunkásai, egyszóval: ők jelentik az ilyen utánpótlást..­­. A mostani és az elkövetkező években még inkább ennek az elvnek kell uralkodnia: nem engedhetjük gyermekeinket az utcára, hogy felügyelet nélkül ma­radjanak! Ennek csak rossz vége le­­­­het!... Az új gazdasági mechaniz­mus bevezetése so­rán a vállalatok önállósulnak, s maguk határozzák meg, mennyi munkaerőre van szük­­­­ségük. De közben ne felejtkezzenek meg a fiatalokról, esetleg saját dol­gozóik gyermekeiről. Meg kell tar­taniuk számukra a 4-6 órás foglal­koztatást, már csak azért is, mert a demográfiai hullám elvonultával annyira lecsökken majd a munkába álló fiatalok száma, hogy nem tud­ják kellően biztosítani utánpótlásu­kat! A ma felvett fiatalok jelenthetik majd a „rejtett tartalékot” ... — A középiskolásokkal mi a hely­zet? — Az idén munkára jelentkező érettségizőknek kétharmad része szak­képzett fiatal: technikumban vagy szakközépiskolában szerezte bizo­nyítványát. Velük lényegesen keve­sebb a baj, mint az egyharmadnyi szakképzetlen, gimnáziumban érett­ségizett diákkal... Probléma lehet a Szakközépiskolában végzett mű­szerészekkel, mert nincs számukra elegendő műszerészi állás. Gyakran előadódhat, hogy az­ elektroműsze­részt csak mechanikai műszerész­ként tudjuk elhelyezni, de az is le­het, hogy lakatosként vagy betaní­tott munkásként kell majd átmeneti­leg munkához látnia! A néhány évvel ezelőtt felduzzasztott műszerész­képzés okozza ezt!... A közgazda­­sági technikumban végzettek idei el­helyezése nehezebb,­ mint tavaly volt. Országszerte cél az adminiszt­ráció csökkentése, s ezzel párhuza­mosan számukra is kevesebb az ilyen munkakör ... Budapesti vi­szonylatban örök probléma a me­zőgazdasági technikumban végzettek elhelyezése. Igaz, csak nyolcvan diákról van szó, de gondnak ez is elég! — Mit tanácsol az elhelyezkedni szándékozóknak? — Keressék fel a Fővárosi Mun­kaerőgazdálkodási Hivatalokat, aho­vá az üres munkahelyeket­ a válla­­­latok bejelentik. Külön szeretném kihangsúlyozni, hogy a vidéki fia­talok munkába helyezésével nem tudunk foglalkozni, mivel a rendel­kezésre álló munkahelyek száma ezt nem teszi lehetővé, így vidékről kár is próbálkozni! A vidéki fiatalok számára a megyei munkaer­őgazdál­­kodási szervek tudnak csak segítsé­get nyújtani! S. A. !« „SEMMI* A PIAC TÉREN ! Székesfehérvár szívében, a Piac­tér 30 szám alatt egy utcára nyíló üzlethelyiségen egyszerű tábla jelzi a munkaközvetítő irodát. Az ajtó előtt népes csoport álldogál, ki csak gyalogosan, ki kerékpárjára támasz­kodva. Állnak, várnak s alig beszél­getnek. Májusban több mint 1700-an jöttek el ide, június közepéig újabb 600-an nyitottak be, többségében fia­talok, munkát keresők. De a mun­kát csak keresték. A „mi újság oda­bent” — kérdésre csendes, remény­telen kézlegyintés a feleletük. Be­megyünk. A város három gimnáziumában, egy közgazdasági és egy gépipari technikumában most folynak az utolsó érettségi vizsgák. Több mint ezer diák végez s csak kisebb ré­szük jelentkezett továbbtanulásra. Többségük dolgozni szeretne. Az ál­talános iskolát befejezők közül sem fiszett mindenki ipari tanuló, vagy középiskolai felvételt, ők is ide irá­­­nyítják lépteiket. A Piac téri mun­kaközvetítő iroda Székesfehérvár városában és a járás területén la­kók elhelyezéséről hivatott gondos­kodni. Csak 13 diák ! — Mivel várják az iskolából ki­kerülőket? — tesszük fel a kérdést. — Semmivel... A járás területén 15 vállalat, Szé­kesfehérváron pedig 168 üzem és in­tézmény található. Június van. Az iskolák most bocsátják útjukra a vég­zetteket. Ezt nem tudnák az üze­mekben ? — Tavaly ilyenkor már adtuk ki a m­unkakönyveket a VTRGY, a Könyö­tnyűfémmű kész munkahelyekkel várta a tanulmányaikat befejező fiatalokat —, mondják az irodán. — De az tavaly volt... — Mégis, valamit csak tudnak most is biztosítani? Elővesznek egy dossziét, ebben gyűjtik a vállalatok kéréseit. La­pozgatás, semmi, sokáig semmi,­­az­tán végre valami: a Középdunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat július, augusztus hónapra­ 13 diákot kér a nyersgyártáshoz... Az idén végző szakmunkástanulók­­elhelyezése nem okoz gondot Székes­­fehérváron. Nyolcszázan tesznek szakmunkásvizsgát, de ha mégany­­­nyian lennének, akkor is álláshoz jutnának. A szakképzetlenek mun­­­kába állítása viszont egyáltalán nem megoldott. És sajnos ezek közé szá­mítanak az általános gimnáziumi érettségivel rendelkezők is. Az üze­mek az ő érdekükben nem veszik fel a telefont, és nem írnak levelet ide a Piac tér 30-ba, a munkaügyi osztályok. — Talán a VTRGY szalagokra, betanított munkára felvesz közülük is párat — mondják itt az irodán, de ez a lehetőség csak egy töredék­nek jut, a többiek, főleg a fiúk, csak segédmunkásnak helyezkedhetnek el. A Gépipari és Híradásipari Tech­nikumban idén 171-en érettségiznek. Talán — mondják az íróasztal túlsó oldaláról — talán 30-at, 40-et alkal­maznak közülük a város üzemeiben. De biztos ígéretük még egy sincs, mindenütt azt válaszolják, csak ha a harmadik ,negyedévre szóló tervet megkapják, akkor nyilatkoznak. Egyedül az Ikarus-gyár tett konkrét ajánlatot: marósnak, lakatosnak, esztergályosnak, akár mind egy szá­lig alkalmazza a technikusokat! Csöng a telefon, a vonal túlsó vé­gén a közgazdasági technikum igaz­gatóhelyettese, Pap Teréz jelentke­zik. Befutott-e már valami lányai­nak? Most nyertek a három érett­ségiző osztályban 135-en képesített könyvelői, vállalati tervezői és sta­tisztikus­ képesítést. — Sajnos, egyetlen állásunk sincs... — továbbítja a drót a vá­laszt A járás nem mozdul Kimegyünk az iskolába, hátha ott a lányokkal, tanáraikkal beszélget­ve, többet megtudunk. A IV/B. osz­tályfőnöke, Tóth Ferencné, bizonyít­ványoktól körülbástyázva így vá­laszol : — Negyvenhét gyerekem érettsé­gizett, de köztük mindössze ötnek­­van állása! Nekik is a szüleik segí­tettek. Bokány Ibolya Sárkeresztesre jár majd ki a tsz-be naponta, autó­busszal Székesfehérvárról. De ő a szerencsések közé tartozik. A töb­biek is elmennének akárhová, vi­dékre is szívesen, de se Fehérvár, se­m a járás nem mozdul. És ahogy tu­dom, idén felvettünk újra 130 el­sőst ...­­ A folyosón fehérblúzos érettségi­zőkkel futunk össze. Németh Ági és Kovács Ilona négyesre értek, se­­regélyesiek mind a ketten. Van a falujukban két termelőszövetkezet, egy állami gazdaság, egy FMSZ és a tanács. Gondolták, ha végeznek, otthon majd kapnak rajtuk. , — Nincs helyünk, minden állás be van töltve — ez volt a válasz Seregélyesen. A lányok tudják, ne­héz hónapok elé néznek. A munkaközvetítő irodába a járás egyetlen tsz-éből sem érkezett mun­kaerő-igény. Még a nyári szezon­munkákra sem kértek fiatalokat! A járás alszik, a város üzemei nem jelentkeznek. A munkáséletet kez­deni akarók előtt egyelőre nem nyíl­nak meg az ajtók... k. e. 11. Nincs miből választani a munkaközvetítő tábláján Kétszáz lány dolgozik Magyar Gyapjúfonó tatabányai kihelyezett üzemében A TATABÁNYAI MEGOLDÁS . A tatabányai városi tanács mun­kaközvetítő irodája előtt egy lelket sem találni. Negyvenezren élnek itt, lehetséges, hogy mindenki számára akad munka ebben­ a városban ? Pár évvel ezelőtt a munkaképes korú nőknek csupán 20 százaléka tudott elhelyezkedni Tatabányán. Most viszont 45 százaléknál tarta­nak: 8320 női munkahelyet terem­tettek. Hogyan érték ezt ék­ Addig kilincseltek talán, míg a második ötéves terv új beruházásai közül sikerült könnyűipari üzemeket kap­­niok erre a vidékre? Ezt kérdeztük a munkaközvetítő irodán. — Próbálkoztunk azzal is, de az az út járhatatlan volt... Megértet­tük, hogy Szabolcs megye, s az Al­föld iparilag szegény városaié az elsőbbség. " Hát akkor hogyan, mi módon si­került a több ezer szakképzettlen fiatal, s főleg a női munkaerő elhe­lyezése? Munkaalkalom Budapestről Egyszerűen, nem vártak a sültga­lambra. A tanácsiak, a párt- és a KISZ-bizottság munkatársai mind azt kutatták, milyen munkát szerez­hetnének városuk lakói számára. Sorra felkeresték a budapesti üze­meket, konzerv, textil és híradás­technikai gyárakat és azt kérték, adjanak le egy-egy részleget Tata­bányára. Így került a dunántúli vá­rosba a Magyar Gyapjúfonó- és Szö­vőgyár kivarró részlege, ahol most 200-an dolgoznak helybeliek, de a fejlesztés során 500-an lesznek. Igaz, ideiglenesen lemondtak a tanácsülé­sek céljára fenntartott kultúrter­mükről. —­ Megyünk máshová értekezni, arra mindig akad hely — így szól­tak józan belátással. A Mikrolin Mechanikai Játékgyár­tó KTSZ is hajlott a szóra, 1964-ben jöttek le a fővárosból terepszemlére, s ma már százan dolgoznak itt, ha 450-en lesznek rövidesen. Régi mal­mok, a lakásépítkezés fejlődése so­rán megszűnt férfiszállók, építkezé­sek felvonulási épületei, ma mind a Pestről letelepült részlegek ideigle­nes otthona. A budapesti Hungária KTSZ 180 fővel, a helyi tanácsi ipar vállalatai több száz szakképzetlen fiatal mun­kaerővel már mind dolgoznak. A Komárom megyei Fémipari Vállalat például megszerezte a Csepeli Ke­rékpárgyártól a csengőgyártást. Há­­romszáztizenheten végzik ezt a munkát Tatabányán, nemsokára 250- en kezdhetnek itt munkához és pár hónap leforgása alatt 600-an dolgoz­hatnak. 120 fiatalkorú vár elhelyezkedésre A tatabányai gimnázium és köz­­gazdasági technikum diákjai közül idén 400-an érettségiznek. Róluk úgy gondoskodik a város, hogy külön szakmunkástanuló helyeket tartalé­kolnak számukra. A letelepült üze­m­ek is szívesen látják, jó kereseti lehetőségekkel várják az érettségi­zőket. Félreértés ne essék, admi­nisztratív munkakör Tatabányán nincs, de munkaalkalom van. Az Állami Áruházak Budapesti Köz­pontja például női konfekció üze­met telepít ide, a Magyar Acéláru­gyár is létrehoz egy 300-as létszámú kisüzemet. Ez mind munkaalkalom! Évek óta foglalkoztat kiskorúakat a helyi Ipari Melléktermék Feldol­gozó üzem, amit Tatabányán szán­dékosan azzal a céllal hoztak létre, hogy napi négyórás munkalehető­séget teremtsenek. Az alkoholszon­dákban nagy a kereslet, ezeket gyártja ez a kis vállalat jelenleg, de volt idő, amikor babérlevelet csoma­goltak a négyórások, mert a város munkaerőgazdálkodói csak ezt tud­ták biztosítani. Ma már a város vezetői nem jár­nak fel Pestbe. A kocka fordult, a pestiek jönnek le hozzájuk, így kez­di el a termelést a közeljövőben 800 alkalmazottal a Papírfeldolgozó Vál­lalat. Persze, van még gond ebben a vá­rosban­ is a fiatalok elhelyezésével. De a csodavárás helyett valamire mégis jutottak. Kocsis Éva A fővárosból leköltözött Mikrolin Játékgyártó KTSZ jó munkaalkal­makat biztosít Tatabányán (Fotó: Csuzi Zsuzsa)

Next