Magyar Ifjúság, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)
1966-06-25 / 25. szám
"Nemi • számológép A technika korát éljük, nem csoda hát, hogy gondolkodásunkat is gyakran megtámadja a gépiesség. Ezer szövetű sorsok irányítását hajlamosak vagyunk csupán automatizmusokkal elvégezni, azt hisszük, hogy az emeltyű minden viszonylatban megbízhatóan emel. A szükségletnek megfelelően. Ne tagadjuk, az utóbbi években éppenséggel a gépiességnek, a sablonok tiszteletének sajátos „kórja” támadta az új egyetemi felvételi rendszer helyes célkitűzéseit. És nemcsak szubjektív okai voltak ennek, hanem objektívek is. A felkészültség, rátermettség, tehetség és szocialista magatartás követelményei közül csak a jelentkezők felkészültségét mértük az egyébként igazságos pontrendszerrel, minek következtében az egyetemi felvételi bizottságok lassanként számológépekké alakultak. A három — a felkészültséggel azonos rangú követelmény számonkérése háttérbe szorult, és nagyjából a tanulmányi válaszokért kapott, legtöbb pontszámot elért fiatalokat vették fel és így haladtak lefelé, amíg a padsorok beteltek. De, hogy ki honnan indult, kitől mi várható: technokrata sznob, kommunista szakember, tudós vagy középkáder, esetleg halovány szellersi kézműves — ennek eldöntésére alig vállalkoztak az egyetemi felvételi bizottságok. Mi történt? A művelődési egyenlőség nem tükröződik a hallgatók, sajnos, már a jelentkezők összetételében sem. Másképpen szólva: egyetemeinken a munkásosztály és parasztság nincs társadalmi súlyának megfelelően képviselve, a tudományegyetemeken a fizikai dolgozók gyerekeinek aránya 35, a műszaki egyetemeken 37, az orvostudományi egyetemeken pedig 32 százalék. Ehhez hozzávehetjük még, hogy évek óta nagyon lassú ennek az arányszámnak a növekedése. A viszonylagos stagnálás okai összetettek. Kétségtelen, hogy egyre kevesebb munkás-paraszt származású középiskolás jelentkezik az egyetemre. A héten megkezdődő felvételi vizsgákon a tavalyinál 1,9 százalékkal kevesebb ilyen fiatal jelentkezett, a 36 400 jelentkező közül csak 15 ezer. És az is igaz, hogy a jelentkezések viszonylagos alacsony száma a középiskolai összetételből is fakad, hiszen a budapesti IX. és VIII. kerületben, tehát a legnagyobb munkáskerületekben a középiskolásoknak átlagban 20 százaléka munkás származású csak. Érthető tehát, hogy Budapestről, ahol az ország munkásainak 54 százaléka dolgozik, e réteg gyermekei csak 27 százalékos aránnyal képviseltetik magukat az egyetemi felvételi bizottságok előtt. Persze, minden nagyon bonyolult; az okok sokasága alig számbavehető — a fizikai dolgozók gyermekeinek hátrányos helyzetétől egészen e réteg szellemi pálya iránti lassan fejlődő becsvágyáig, elhivatottságáig. Az általános hetedik osztályban kell talán kezdeni a jövendő egyetemisták istápolását, több központi szakkört kellene létrehozni tehetség nevelésére és már a középiskola III. osztályában kezdeni a jövendő hallgatók segítését, felkészítését az egyetemre. Mindez nagyon összetett feladat, de emellett nem mondhatunk le magának a felvételi munkának a tökéletesítéséről. A Művelődésügyi Minisztérium — csakúgy, mint a Magyar Ifjúság hasábjain folytatott nemrégi vita is— a jelenlegi helyzetért megfelelő súllyal tette felelőssé a felvételi munka hiányosságait, a számológép-módra történő elbírálást, a nagyfokú sablonosságot. Álláspontjában éppen az örvendetes, hogy a művelődési egyenlőség realizálását nemcsak az alapozó, tehetségápolás szorgalmazásával kívánja elérni, hanem ezzel szinkronban, újszerű feladatokkal látják el a felvételi bizottságokat. A feladat — melynek teljesítése most kezdődött az egyetemeken —: nem az abszolút pontszámgyőzteseket felvenni, hanem azokat a fiatalokat is mérlegelni, akik a legtöbb és legkevesebb pontszám középarányosát megközelítik. Ha például az elért legtöbb pontszám 20, a legkevesebb 14, akkor elvben az a fiatal is felvehető az egyetemre, aki a középarányosnál, tehát a 17-nél 1—2 vagy 3 ponttal kevesebbet ért el. Így tehát lényegesen több fiatal felvétele jöhet szóba, ha egyébként magatartása, tehetsége, rátermettsége ezt indokolja. Ez is persze számolás, azonban azzal való „számolás” is, hogy így lesz tér, lehetőség mind a négy követelményt érvényesíteni. A valamivel alacsonyabb tanulmányi pontszámot elért hallgató öntudata, a beszélgetéseken kiderülő pályaválasztási tudatossága, társadalmilag hasznos gondolkodása végre pontszámokat pótolhat a drukktól, kánikulától, véletlen indiszponáltságtól befolyásolt vizsga után. Ilyenformán reális értéket kap a tanulmányi vizsga, amely ma még sok ellentmondással terhelt. Kezdve azon, hogy a szakemberek szerint kevés a két óra a természettudományi tárgyak írásbeli vizsgájára, hogy a tudományegyetemek írásbeli vizsgájára nem készít elő a középiskola, hiszen a négy év alatt a középiskolások például, egyszer sem fogalmaznak történelemismereteikből. Hogy például, a középiskolai kémiai szaktárgyak megtervezésébe máig sem segíthetett az egyetem, és az egyetemi felvételin a kémiáról egészen másképpen érdeklődnek, mint ahogy a középiskolában a fiatalokat tanították. Sorolhatnánk tovább a problémákat, melyekről nem a fiatalok tehetnek, és így igazságtalan nem relatíve értékelni tudásukat, a vizsgán való szereplésüket. Az új rendszer most nem abszolutizálja majd az elért pontokat, a döntés középpontjába az ember kerül a néhány jó tanulmányi válasz helyére. Mindezt nehéz lesz megvalósítani, egyéb okok miatt is, de azért is, mert az újszerű felvételi munkára elég későn kaptak utasítást az egyetemek. Ha az előkészítésre alig jutott is idő, a lehető legjobb megvalósításra mégiscsak lehetőséget adnak az elkövetkező hetek. Arra, hogy a szó igazi értelmében legjobbak kezdhessék meg tanulmányaikat ősztől az egyetemeken. K. F. "itt ... . -4- ■ ■ «• • • * Vizsganap az egyetemen Gabi súvúgj!... — énekli gyakran a bizarr hangú, népszerű táncdalénekesnő, Ambrus Kyri. Úgy tűnik, a Rádió könnyűzenei osztálya sem feledkezett meg arról, hogy az egyetemeken vizsgaidőszak van. Talán így akarja kifejezni együttérzését a szorongó, drukkoló diákokkal. Reggel nyolc óra. A folyósokon nagy a forgalom. Az izguló fiatalok egy-egy tanszék előtt várakozva latolgatják a lehetőségeket, megvitatják a többiek eredményeit. És elhangzanak a vizsgaidőszakra jellemző ígéretek is. — Csak ezt ússzam meg! A következő félévben nem hagyok mindent az utolsó percre... A lépcsőház felől újabb vizsgázó közeledik. Egyik kezében tömött aktatáskát lóbál, a másikban kis táskarádió zümmög. A társasághoz érve felerősíti a készüléket és felhangzik a dal: Gabi súvúgj!... Egy borzas fejű hallgató keserűen megjegyzi: — Ahogy ezt a Kyri elképzeli... ★ s.. .ha valaki nincs meggyőződve mélyen és szilárdan, hogy a szakma, amelyet választott és amelyet művel, nem a legnagyszerűbb — vagy legalábbis nem az egyik legnagyszerűbb minden szakmák között —, rosszul választott és ne higgye, hogy megbecsülendő munkát végez. Mi, a magyar építészek nagy többsége, mély megalapozottsággal és megingathatatlanul valljuk, hogy az építészet az emberiség legnagyszerűbb — vagy legalábbis egyik legnagyszerűbb — produkciója .. .” Dr. Major Máté akadémikus, egyetemi tanár hitvalló szavai a negyedéves építészhallgatók építészettörténeti vizsgáján jutott az eszembe. A tárgyhoz nemcsak technikai, hanem műértői, művészi érzék is kell. A hallgatók szeretik ezt a tárgyat. Tisztában vannak azzal, hogy korszerű, mai épületeket nem lehet tervezni a nagy elődök alkotó módszerének tüzetes ismerete nélkül. Minden művészet, és a vele szorosan kapcsolódó dolog, bizonyos értelemben oldottabb, mint az exakt tudományok, "meglátszik ez a vizsga külső, belső formáján is. Dr. Varga László docens, miután látja a verejtékes homlokokat, felszólítja a hallgatókat, vegyék le a kabátjaikat, lazítsák meg a szoros nyakkendőket. A teremben fullasztó a hőség. A kezdeti feszültség, tanár és diák között enyhülőben van. Az első vizsgázó a XI—XIII. századi román építészeti emlékeinkből kap tételt. A három leghíresebb korabeli román építőiskola felsorolásával kezdi. Elmondja, mi a különbség a pécsi, a székesfehérvári és az esztergomi műhelyek stílusjegyei között, majd a táblánál, az egyik régi várunk alaprajzát vázolja fel, méretarányosan. Az eredmény: jeles. Délelőtt tizenegy óra, az útépítési tanszék 20-as tantermében. Egy lány és kilenc fiú húzódik meg az utolsó padokban. Koller Sándor adjunktus udvariasan megkéri a „kollégákat”, hogy üljenek az első padsorokba is. Döbbent csend, majd lassan, vontatottan megindul a legújabb kori népvándorlás, hátulról, előre. Elhangzik az első kérdés: milyen látótávolságok szerepelnek az áttervezésnél és hogyan történik ezek figyelembevétele a vízszintes és függőleges ívek tervezésénél? A fejek a papír fölé hajolnak. A vizsga írásbeli. Rövid haj, modern frizura. Tulajdonosa segítségváróan néz körül Hiába. A legközelebb ülő fiú is három méterre van tőle. Hullámos női haj, riadt leányarc. Óvatosan körülnéz, majd hirtelen benyúl a padba, aztán gyorsan visszakapja a kezét — üresen. A vizsgáztató a padok között sétál. Egy kackiás bajuszú fiú ceruzája lassan elfogy, egyre azt rágja. Nem ő az egyedüli. A sor szélén ülő szintén ehhez a szektához tartozik, de ő még a körmét is rágja zavarában. Célszerű és nem stréber megjegyzésünk: jobb felkészülés esetén csökkenne a ceruzák és a körmök elhasználódásának hatásfoka. ★ Délután öt óra, mikor a vízépítő mérnök-hallgatók vizsgája elkezdődik. A katedra egyik oldalán ketten ülünk Tamássy Tamás tanársegéddel. Velünk szemben három lány és kilenc fiú. Vizsga: a tartók statikájából. Az első Beleznay Árpád, Tétele: "a szigmaponti módszer lényege, és az x2, x2, x3. pontok a lakhelyes hatásábráinak megszerkesztése. Beleznay magabiztosan kezdi a felelést, de aztán csökken a kezdeti lendület és segítségre szorul. De sikerül a feladatot megoldani. Eredménye: közepes. ’Solymosi Ernő tudása megalapozottabb. A tanár biztatja, válaszoljon újabb kérdésekre, és akkor megkaphatja a négyest. A hallgató nem vállalja. Jó a közepes is. . Az első lány, Bakacs Eszter felelete , bizonytalan. „Megússza!” egy elégségessel. Hódi Ferenc felelete a legjobb.. Újabb kérdéseket is vállal, megkapja a négyest. , , Az utolsó vizsgázó magas, karcsú lány. Magabiztosan ül a vizsgáztatóval szemben. A feladatokkal azonban baj van. Gondolkozik, töpreng, de nem jut semmi az eszébe. Sok kisegítő kérdést kap, de eredménytelenül. Könyörgően rám néz, nagy zöldes szemével. Nem tudok segíteni, nem tudok lógni. Feladatában nagyon sok az ismeretlen tényező számomra. Este fél nyolc, mikor az elégtelen belekerül az indexébe. : * A folyosók már elnéptelenedtek. Sovkan jókedvűen, mások letörten mentek haza. Este a rádió tánczenei műsorában felcsendült a dal: Gabi súyúgj!... Sokan gondolták akkor keserűen: — Ahogy ezt a Kyri elképzeli... Mert súgni, csak a táncdalszövegben lehet. * Karácsonyi István ELHELYEZNI!... Itt a vakáció és akiket szeptembertől ismét tantermek várnak, megkezdték nyugodt, vidám, „rendes évi szabadságukat”. Ám tízezrek fejezték be ezekben a napokban az iskolát és főleg a nyolcadikat végzett, és az érettségizett szakképzetlen fiatalok elhelyezése okoz nagy gondot az egész országban. A problémák sűrűsödnek, hiszen évről évre egyre több szakképzetlen fiatal elhelyezéséről kell majd gondoskodni. Munkatársaink, akik ezekben a napokban az elhelyezkedés nehézségeiről tájékozódtak, arról is meggyőződhettek, hogy még a szakképzett fiatalok munkába állítása sem zavarmentes. ELHELYEZNI!... VIDÉKRŐL NE IS JELENTKEZZENEK A reform és a 4—6 órások------Nem kell adminisztrátor A helyzet a fővárosban A Fővárosi Tanács munkaügyi osztályán az Ifjúsági Iroda vezetője — Hingyi György —, az alábbiakról tájékoztatott bennünket: — A Fővárosi Tanács munkaügyi osztálya, az oktatási osztállyal közösen, minden évben felméri: hány általános iskolát és középiskolát végzett fiatal munkába állításáról kell gondoskodni a fővárosban? A Fővárosi Munkaerőgazdálkodási Hivatalok közvetlen kapcsolatban állnak a vállalatokkal, s így, az igényeknek megfelelően irányítják a jelentkezőket... Az idei év megszaporodott gondjait, s az elkövetkező évek tornyosuló problémáit figyelembe véve, a Fővárosi Tanács munkaügyi osztálya kéréssel fordult a szaktárcák minisztereihez: tartalékoljanak és teremtsenek munkahelyet a fiataloknak! — Hol szorít a legjobban a cipő? — Ez évben körülbelül 1200—1500 végzett nyolcadikos nem akar tovább tanulni, hanem munkát keres. Jövőre ez a szám előreláthatóan 3000 lesz, két év múlva pedig már 4000— 5000 ... Amikor 1958-ban megindult a fiatalkorúak 4—6 órás foglalkoztatása, az volt az elv, hogy még akkor is alkalmazzuk ezeket a 14—16éveseket, ha munkájukra pillanatnyilag nincsen égető szükség. Később belőlük válhatnak a gyárakvállalatok betanított munkásai, segédmunkásai, továbbképzés esetén szakmunkásai, egyszóval: ők jelentik az ilyen utánpótlást... A mostani és az elkövetkező években még inkább ennek az elvnek kell uralkodnia: nem engedhetjük gyermekeinket az utcára, hogy felügyelet nélkül maradjanak! Ennek csak rossz vége lehet!... Az új gazdasági mechanizmus bevezetése során a vállalatok önállósulnak, s maguk határozzák meg, mennyi munkaerőre van szükségük. De közben ne felejtkezzenek meg a fiatalokról, esetleg saját dolgozóik gyermekeiről. Meg kell tartaniuk számukra a 4-6 órás foglalkoztatást, már csak azért is, mert a demográfiai hullám elvonultával annyira lecsökken majd a munkába álló fiatalok száma, hogy nem tudják kellően biztosítani utánpótlásukat! A ma felvett fiatalok jelenthetik majd a „rejtett tartalékot” ... — A középiskolásokkal mi a helyzet? — Az idén munkára jelentkező érettségizőknek kétharmad része szakképzett fiatal: technikumban vagy szakközépiskolában szerezte bizonyítványát. Velük lényegesen kevesebb a baj, mint az egyharmadnyi szakképzetlen, gimnáziumban érettségizett diákkal... Probléma lehet a Szakközépiskolában végzett műszerészekkel, mert nincs számukra elegendő műszerészi állás. Gyakran előadódhat, hogy az elektroműszerészt csak mechanikai műszerészként tudjuk elhelyezni, de az is lehet, hogy lakatosként vagy betanított munkásként kell majd átmenetileg munkához látnia! A néhány évvel ezelőtt felduzzasztott műszerészképzés okozza ezt!... A közgazdasági technikumban végzettek idei elhelyezése nehezebb, mint tavaly volt. Országszerte cél az adminisztráció csökkentése, s ezzel párhuzamosan számukra is kevesebb az ilyen munkakör ... Budapesti viszonylatban örök probléma a mezőgazdasági technikumban végzettek elhelyezése. Igaz, csak nyolcvan diákról van szó, de gondnak ez is elég! — Mit tanácsol az elhelyezkedni szándékozóknak? — Keressék fel a Fővárosi Munkaerőgazdálkodási Hivatalokat, ahová az üres munkahelyeket a vállalatok bejelentik. Külön szeretném kihangsúlyozni, hogy a vidéki fiatalok munkába helyezésével nem tudunk foglalkozni, mivel a rendelkezésre álló munkahelyek száma ezt nem teszi lehetővé, így vidékről kár is próbálkozni! A vidéki fiatalok számára a megyei munkaerőgazdálkodási szervek tudnak csak segítséget nyújtani! S. A. !« „SEMMI* A PIAC TÉREN ! Székesfehérvár szívében, a Piactér 30 szám alatt egy utcára nyíló üzlethelyiségen egyszerű tábla jelzi a munkaközvetítő irodát. Az ajtó előtt népes csoport álldogál, ki csak gyalogosan, ki kerékpárjára támaszkodva. Állnak, várnak s alig beszélgetnek. Májusban több mint 1700-an jöttek el ide, június közepéig újabb 600-an nyitottak be, többségében fiatalok, munkát keresők. De a munkát csak keresték. A „mi újság odabent” — kérdésre csendes, reménytelen kézlegyintés a feleletük. Bemegyünk. A város három gimnáziumában, egy közgazdasági és egy gépipari technikumában most folynak az utolsó érettségi vizsgák. Több mint ezer diák végez s csak kisebb részük jelentkezett továbbtanulásra. Többségük dolgozni szeretne. Az általános iskolát befejezők közül sem fiszett mindenki ipari tanuló, vagy középiskolai felvételt, ők is ide irányítják lépteiket. A Piac téri munkaközvetítő iroda Székesfehérvár városában és a járás területén lakók elhelyezéséről hivatott gondoskodni. Csak 13 diák ! — Mivel várják az iskolából kikerülőket? — tesszük fel a kérdést. — Semmivel... A járás területén 15 vállalat, Székesfehérváron pedig 168 üzem és intézmény található. Június van. Az iskolák most bocsátják útjukra a végzetteket. Ezt nem tudnák az üzemekben ? — Tavaly ilyenkor már adtuk ki a munkakönyveket a VTRGY, a Könyötnyűfémmű kész munkahelyekkel várta a tanulmányaikat befejező fiatalokat —, mondják az irodán. — De az tavaly volt... — Mégis, valamit csak tudnak most is biztosítani? Elővesznek egy dossziét, ebben gyűjtik a vállalatok kéréseit. Lapozgatás, semmi, sokáig semmi,aztán végre valami: a Középdunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat július, augusztus hónapra 13 diákot kér a nyersgyártáshoz... Az idén végző szakmunkástanulókelhelyezése nem okoz gondot Székesfehérváron. Nyolcszázan tesznek szakmunkásvizsgát, de ha méganynyian lennének, akkor is álláshoz jutnának. A szakképzetlenek munkába állítása viszont egyáltalán nem megoldott. És sajnos ezek közé számítanak az általános gimnáziumi érettségivel rendelkezők is. Az üzemek az ő érdekükben nem veszik fel a telefont, és nem írnak levelet ide a Piac tér 30-ba, a munkaügyi osztályok. — Talán a VTRGY szalagokra, betanított munkára felvesz közülük is párat — mondják itt az irodán, de ez a lehetőség csak egy töredéknek jut, a többiek, főleg a fiúk, csak segédmunkásnak helyezkedhetnek el. A Gépipari és Híradásipari Technikumban idén 171-en érettségiznek. Talán — mondják az íróasztal túlsó oldaláról — talán 30-at, 40-et alkalmaznak közülük a város üzemeiben. De biztos ígéretük még egy sincs, mindenütt azt válaszolják, csak ha a harmadik ,negyedévre szóló tervet megkapják, akkor nyilatkoznak. Egyedül az Ikarus-gyár tett konkrét ajánlatot: marósnak, lakatosnak, esztergályosnak, akár mind egy szálig alkalmazza a technikusokat! Csöng a telefon, a vonal túlsó végén a közgazdasági technikum igazgatóhelyettese, Pap Teréz jelentkezik. Befutott-e már valami lányainak? Most nyertek a három érettségiző osztályban 135-en képesített könyvelői, vállalati tervezői és statisztikus képesítést. — Sajnos, egyetlen állásunk sincs... — továbbítja a drót a választ A járás nem mozdul Kimegyünk az iskolába, hátha ott a lányokkal, tanáraikkal beszélgetve, többet megtudunk. A IV/B. osztályfőnöke, Tóth Ferencné, bizonyítványoktól körülbástyázva így válaszol : — Negyvenhét gyerekem érettségizett, de köztük mindössze ötnekvan állása! Nekik is a szüleik segítettek. Bokány Ibolya Sárkeresztesre jár majd ki a tsz-be naponta, autóbusszal Székesfehérvárról. De ő a szerencsések közé tartozik. A többiek is elmennének akárhová, vidékre is szívesen, de se Fehérvár, sem a járás nem mozdul. És ahogy tudom, idén felvettünk újra 130 elsőst ... A folyosón fehérblúzos érettségizőkkel futunk össze. Németh Ági és Kovács Ilona négyesre értek, seregélyesiek mind a ketten. Van a falujukban két termelőszövetkezet, egy állami gazdaság, egy FMSZ és a tanács. Gondolták, ha végeznek, otthon majd kapnak rajtuk. , — Nincs helyünk, minden állás be van töltve — ez volt a válasz Seregélyesen. A lányok tudják, nehéz hónapok elé néznek. A munkaközvetítő irodába a járás egyetlen tsz-éből sem érkezett munkaerő-igény. Még a nyári szezonmunkákra sem kértek fiatalokat! A járás alszik, a város üzemei nem jelentkeznek. A munkáséletet kezdeni akarók előtt egyelőre nem nyílnak meg az ajtók... k. e. 11. Nincs miből választani a munkaközvetítő tábláján Kétszáz lány dolgozik Magyar Gyapjúfonó tatabányai kihelyezett üzemében A TATABÁNYAI MEGOLDÁS . A tatabányai városi tanács munkaközvetítő irodája előtt egy lelket sem találni. Negyvenezren élnek itt, lehetséges, hogy mindenki számára akad munka ebben a városban ? Pár évvel ezelőtt a munkaképes korú nőknek csupán 20 százaléka tudott elhelyezkedni Tatabányán. Most viszont 45 százaléknál tartanak: 8320 női munkahelyet teremtettek. Hogyan érték ezt ék Addig kilincseltek talán, míg a második ötéves terv új beruházásai közül sikerült könnyűipari üzemeket kapniok erre a vidékre? Ezt kérdeztük a munkaközvetítő irodán. — Próbálkoztunk azzal is, de az az út járhatatlan volt... Megértettük, hogy Szabolcs megye, s az Alföld iparilag szegény városaié az elsőbbség. " Hát akkor hogyan, mi módon sikerült a több ezer szakképzettlen fiatal, s főleg a női munkaerő elhelyezése? Munkaalkalom Budapestről Egyszerűen, nem vártak a sültgalambra. A tanácsiak, a párt- és a KISZ-bizottság munkatársai mind azt kutatták, milyen munkát szerezhetnének városuk lakói számára. Sorra felkeresték a budapesti üzemeket, konzerv, textil és híradástechnikai gyárakat és azt kérték, adjanak le egy-egy részleget Tatabányára. Így került a dunántúli városba a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár kivarró részlege, ahol most 200-an dolgoznak helybeliek, de a fejlesztés során 500-an lesznek. Igaz, ideiglenesen lemondtak a tanácsülések céljára fenntartott kultúrtermükről. — Megyünk máshová értekezni, arra mindig akad hely — így szóltak józan belátással. A Mikrolin Mechanikai Játékgyártó KTSZ is hajlott a szóra, 1964-ben jöttek le a fővárosból terepszemlére, s ma már százan dolgoznak itt, ha 450-en lesznek rövidesen. Régi malmok, a lakásépítkezés fejlődése során megszűnt férfiszállók, építkezések felvonulási épületei, ma mind a Pestről letelepült részlegek ideiglenes otthona. A budapesti Hungária KTSZ 180 fővel, a helyi tanácsi ipar vállalatai több száz szakképzetlen fiatal munkaerővel már mind dolgoznak. A Komárom megyei Fémipari Vállalat például megszerezte a Csepeli Kerékpárgyártól a csengőgyártást. Háromszáztizenheten végzik ezt a munkát Tatabányán, nemsokára 250- en kezdhetnek itt munkához és pár hónap leforgása alatt 600-an dolgozhatnak. 120 fiatalkorú vár elhelyezkedésre A tatabányai gimnázium és közgazdasági technikum diákjai közül idén 400-an érettségiznek. Róluk úgy gondoskodik a város, hogy külön szakmunkástanuló helyeket tartalékolnak számukra. A letelepült üzemek is szívesen látják, jó kereseti lehetőségekkel várják az érettségizőket. Félreértés ne essék, adminisztratív munkakör Tatabányán nincs, de munkaalkalom van. Az Állami Áruházak Budapesti Központja például női konfekció üzemet telepít ide, a Magyar Acélárugyár is létrehoz egy 300-as létszámú kisüzemet. Ez mind munkaalkalom! Évek óta foglalkoztat kiskorúakat a helyi Ipari Melléktermék Feldolgozó üzem, amit Tatabányán szándékosan azzal a céllal hoztak létre, hogy napi négyórás munkalehetőséget teremtsenek. Az alkoholszondákban nagy a kereslet, ezeket gyártja ez a kis vállalat jelenleg, de volt idő, amikor babérlevelet csomagoltak a négyórások, mert a város munkaerőgazdálkodói csak ezt tudták biztosítani. Ma már a város vezetői nem járnak fel Pestbe. A kocka fordult, a pestiek jönnek le hozzájuk, így kezdi el a termelést a közeljövőben 800 alkalmazottal a Papírfeldolgozó Vállalat. Persze, van még gond ebben a városban is a fiatalok elhelyezésével. De a csodavárás helyett valamire mégis jutottak. Kocsis Éva A fővárosból leköltözött Mikrolin Játékgyártó KTSZ jó munkaalkalmakat biztosít Tatabányán (Fotó: Csuzi Zsuzsa)