Magyar Ifjúság, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1966-12-03 / 48. szám

Tisztelt kongresszusi Kedves elvtársak! A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség és az Úttörő Szövetség csaknem kétmilliós tagsága nevében forró szere­tettel köszöntöm pártunk IX. kongresszusát, a magyar kom­munisták legfelsőbb fórumát. A kongresszust megelőző taggyűléseken és pártértekez­leteken ifjúságunk képviselői büszkén jelentették a pártnak, hogy jó munkával, jó tanulás­sal, nagy sikerű politikai ak­ciókkal, sok kisebb és nagyobb tettel készültek a kongresz­­szusra. Amikor most emlékez­tetek a fiatalok munkasikerei­re, a kispajtások nemes csele­kedeteire, az ifjúkommunisták politikai akcióinak eredmé­nyeire, kérem, gondoljanak arra, hogy azokban kifejezés­re jut ifjúságunk párt iránti szeretete, lelkesedése, hűsége és tenniakarása. Ezek a tettek azt is jelzik, hogy a párt a jö­vőben is bizton számíthat szo­cialista hazánk ifjúságára. Tisztelt kongresszus! A KISZ Központi Bizottsága megtárgyalta a párt Központi Bizottságának kongresszusi irányelveit, és azokkal teljes egészében egyetért. Helyesli a kongresszusi irányelvek reális szemléletét, egyetért az elmúlt négy esztendő gazdasági, tár­sadalmi, politikai fejlődésének alapvetően pozitív értékelésé­vel és a szocializmus teljes felépítésének érdekében kije­lölt további feladatokkal. A szervezeti szabályzat tervezete felelősségteljes megbízatással bővíti az ifjúsági szövetség alapszervezeteinek jogkörét, amikor javasolja, hogy: „Ha a pártba KISZ-tagot vesznek fel, egyik ajánló a KISZ-alapszer­­vezet taggyűlése lehet”. Köz­ponti bizottságunk a KISZ iránt megnyilvánuló bizalom újabb nagyszerű jelének te­kinti ezt a javaslatot, és min­den erejével azon lesz, hogy ez a megtisztelő kötelesség még jobban növelje a KISZ-szer­­vezetek felelősségét és aktivi­tását az ifjúkommunisták párttaggá nevelésében. A kongresszus elé terjesztett­­határozat-tervezetben, a szer­vezeti szabályzat tervezetében, valamint a beszámolóban megfogalmazott program meg­felel az ifjúság alapvető érde­keinek is, ezért a beterjesztett dokumentumokat a KISZ Központi Bizottsága nevében jóváhagyásra javaslom. Kedves elvtársak! Szocialista rendszerünk eredményeit számos adattal bizonyíthatjuk: a népgazdaság nagyszerű fejlődésének muta­tóival éppúgy, mint a nép kulturális felemelkedését tük­röző tényekkel. Amikor elért sikereinket számba vesszük, arra az izgalmas kérdésre is választ kell adnunk, hogyan formálta pártunk és rendsze­rünk a jövőt az emberek gon­dolkodásában és erkölcsében, hogyan készítjük fel a fiatalo­kat arra, hogy apáik küzdel­mét folytatva győzelemre vi­gyék a szocializmus ügyét. A beszámolóban Kádár elv­társ foglalkozott az ifjúságról folytatott vitákkal, kifejtette a párt Központi Bizottságának ezzel kapcsolatos véleményét. Remélem, nem értik félre az elvtársak buzgóságomat, ha sietek kifejezni teljes egyetér­tésünket Kádár elvtárs megál­lapításaival. Az ifjúságról folytatott vitákhoz mindössze annyit szeretnék még hozzá­fűzni, hogy köszönetet mon­dunk a pártnak, az idősebb nemzedék forradalmárainak, az áldozatot vállaló szüleiknek és pedagógusoknak, akik egész életükkel, hitükkel, fáradságos munkájukkal és harcukkal le­hetővé tették, hogy olyan if­júságunk legyen, mint ami­lyen: műveltebb, és igénye­sebb, magabiztosabb és nagyra törőbb minden korábbi Ucor ifjú nemzedékénél." A fiatalok eszmei, politikai, erkölcsi fejlődésének elisme­rése természetesen nem je­lentheti az ifjúság jelenlegi állapotának idealizálását. Mint életünk minden területén, az ifjúság gondolkodását, maga­tartását jellemző pozitívumok is sok gonddal és fogyatékos­sággal együtt léteznek. Mind­ez jól ismert a kongresszus résztvevői előtt. Most inkább arra a kérdésre kell válaszol­nunk — elsősorban nekünk, KISZ-vezetőknek —, hogy mi­­­ ként lehet és kell gyarapíta­­nunk azokat az értékeket, amelyekkel ifjúságunk már rendelkezik, miként faraghat­juk tovább a hibákat; hogyan szüntethetjük meg a nem kí­vánatos jelenségeket. További teendőink meghatá­rozásakor abból a lenini meg­állapításból kell kiindulnunk, mely szerint: minden kor if­júsága „ ... szükségszerűen másképpen kénytelen a szo­cializmushoz közeledni, nem azon az úton, nem abban a formában, nem olyan viszo­nyok között, mint apái”. Ha összehasonlítjuk a két világ­háború között felnőtt és a ma felnövekvő nemzedékek társa­dalmi helyzetét, azonnal szembetűnik, hogy mennyire igaz Lenin megállapítása a mi korunkban, a mi viszonyaink között is. A felszabadulás előtti ifjú nemzedék a kapita­lizmus társadalmi valóságába született, amely alapvetően meghatározta életkörülmé­nyeit. Számára a szocializmus a jövő ideálja volt, mint esz­me létezett és hatott. A ma ifjú nemzedékének viszont a szocialista termelési és tulaj­­donviszonyok jelentik a társa­dalmi valóságot, amelybe be­leszületett, amely társadalmi élményeit adja, amely gondo­latvilágát formálja, míg a ka­pitalizmus egyre inkább el­vont fogalommá válik számá­ra. Mindehhez az is hozzátar­tozik, hogy társadalmunk, az átmenet időszakában fejlődik, a szocializmus új hajtásai mellett sok még a régi, és szá­mos olyan ellentmondás léte­zik, amely feloldásra vár. Ez az a valóság, ez az a lét, amely — ha nem is automati­kus, de mégiscsak döntő ha­tással van ifjúságunk fejlő­désére. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a lét ifjúságunk nagy többségét a szocializmus, a párt, a munkásosztály mellé állítja. Mert azt a fontos kér­dést, hogy egy fiatalember mennyire vallja magáénak a társadalmi rendszert, amelybe beleszületett — és amelyet sa­ját élmények hiányában nem tud korábbi időszakokkal ösz­­szehasonlítani —, ma is az dönti el, hogy mennyire talál­ja meg egyéni boldogulását a jelen társadalmában, milyen életkörülményei és elérhető életcéljai lehetnek az életben. Az ifjúság fejlődését meg­határozó tényezők között ,a személyes élmények mellett nagy jelentőségűek azok a ha­tások is, amelyeket a család, a szülői ház, a közoktatás és más állami, társadalmi, kultu­rális tényezők — köztük az úttörőmozgalom és a KISZ — gyakorolnak a fiatalokra. Egy rövid felszólalás keretében nincs lehetőség arra, hogy kü­­­lön-külön értékeljük ezeket a hatásokat. Csupán azt szeret­ném hangsúlyozni: ahhoz, hogy ifjúságunk nevelését még inkább szocialista valóságunk­hoz igazítsuk, az eddigieknél jobb összhangra van szükség a különböző nevelési tényezők között. A valósághoz jobban igazo­dó nevelőmunka tekintetében a közoktatás területén két je­lentős változást is hozott az elmúlt négy esztendő. Az első a származás szerinti kategori­zálás eltörlése az egyetemi és főiskolai felvételeknél. Ez az intézkedés helyes volt, mert az osztályviszonyokban, társadal­mi valóságunkban végbement változásokkal állt volna ellen­tétben a régebben jogos meg­különböztetés fenntartása. A származás szerinti kategori­zálás fenntartása különösen az ifjúság soraiban váltott volna ki értetlenséget. Ugyanakkor, amikor a megkülönböztetés eltörlésének szükségességét is­mételten bizonyítjuk, a KISZ Központi Bizottsága hangsú­lyozza azt a véleményét, hogy a jövőben nagyobb gondot kell fordítani a középiskoláikban a fizikai dolgozók gyermekeinek a segítésére, az egyetemi fel­vételeknél pedig a felkészült­ség mellett jobban figyelembe kell venni a többi követel­ményt, különösen az erkölcsi­politikai magatartást is. A másik fontos intézkedés, amely helyzetünk reális meg­ítélését tükrözi, azt célozza, hogy közoktatásunkat jobban összhangba hozzuk a népgaz­daság szükségleteivel, hogy minél több, az iparhoz és a mezőgazdasághoz jól értő szakmunkást, technikust, mér­nököt képezzünk ki. Ez első­rendű követelménye népgaz­daságunknak, és teljes mér­tékben megfelel az ifjúság ér­dekeinek is. A jövőben mindenütt, min­den vonatkozásban még job­ban figyelembe kell vennünk a valóság, a szocialista célok és az ifjúság érdekeinek, sajá­tosságainak összhangját. Itt van például az a divatos kér­dés, hogy könnyű-e, vagy ne­héz a mai fiatalok helyzete. Sokan azt mondják, hogy könnyű. De vajon ez a véle­mény fedi-e a valóságot? Fél­reértések elkerülése végett rögtön szeretném kijelenteni, hogy bizonyos értelemben ez az állítás feltétlenül igaz, gon­dolok itt a rendszerünk nyúj­totta széles lehetőségekre, a szociális biztonságra. Ugyan­akkor azonban azt is hangsú­lyoznunk kell, hogy az életre felkészülni, a munkás­életet elkezdeni ma sem könnyű fel­adat, ez nálunk is, most is nagy egyéni és társadalmi fe­lelősséget, erőfeszítéseket igé­nyel. Sőt, véleményünk szerint a felnövekvő generáció ne­hézsége mindenekelőtt éppen abban van, hogy sok tekintet­ben nagyobb, bonyolultabb, igényesebb feladatok megoldá­sára kell felkészülnie, mint korábban. A tudományos, technikai, kulturális forrada­lom magasabb színvonalán kapcsolódik be az életbe és feladata éppen az, hogy felké­szültségével, munkájával még gyorsabbá és teljesebbé tegye ezt a fejlődést. ötéves tervünk célkitűzései, a gazdasági mechanizmus re­formja a fiatalok életprogram­jának is szerves alkotórésze. A mi kötelességünk, hogy ezeket a társadalmi célokat minél közvetlenebbül az ifjúság sa­ját céljaivá tegyük. Ez társa­dalmi érdek, mert így haszno­síthatjuk legjobban az újért lelkesedő fiatalok alkotó ener­giáit. Ugyanakkor, ha az ifjú­ság programjának, tevékeny­ségének középpontjába állítja a nagy, közös feladatok meg­oldását, az új társadalmi, technikai, tudományos gondo­latok és programok megvaló­sítását, társadalmi érdekeket szolgálva megtalálja egyéni boldogulását is. Ahhoz, hogy ezt a célt ered­ményesen megvalósítsuk, ah­hoz, hogy nevelőmunkánk méginkább a valósághoz iga­zodjék, érdemes szemügyre venni az ifjúság egy részének magatartásában mutatkozó nem kívánatos tüneteket is. Ilyen például a közömbösség a társadalmi kérdések iránt, a túlzott kritikai hajlam, a cinizmus, az álobjektivitás. Ezek okait kutatva, gyakran hallani olyan választ, hogy a káros jelenségek azért ütik fel a fejüket, mert az ifjúság nem értékeli eléggé, hogy honnan indultunk, milyen nagy utat tettünk meg. Azt is mondják, hogy e tekintetben gyenge a a mi nevelőmunkánk. Ami eb­ből a bírálatból bennünket, KISZ-vezetőket érint, azt el­fogadjuk. De szerintünk bár­milyen fontos, mégsem vezet­het kellő eredményre, ha csak a múlt ismertetésére fordítjuk erőnket. Természetesen nem hanyagolhatjuk el annak is­mertetését, hogy honnan in­dultunk, de ezzel együtt na­gyobb energiát kell fordíta­nunk arra, hogy a mát és a holnapot tegyük érthetőbbé az ifjúság számára. Szerin­tünk ez most ifjúsági szövet­ségünk nevelőmunkájának legfontosabb feladata, s e fel­adat végrehajtása közben mu­tatkoznak meg leginkább gyengeségeink is, amikor a fiatalember az élet ellent­mondásaival találkozik, ami­kor összeveti a valóság tényeit a szocializmusról az iskolában kialakított képpel és kérdez tőlünk. Válaszaink pedig gyakran végletesek. Egyesek elbagatelizálják az élet érdes oldalait, a mai állapotokat a megvalósult eszményként idealizálják, mások viszont a fogyatékosságokra úgy adják meg a magyarázatot, mintha a hibák kizárólag az átmeneti korból fakadnának. Ezek a vá­laszok megintcsak nincsenek összhangban sem a valósággal, sem nevelési céljainkkal. Amikor az ifjúság választ keres fejlődésünk különböző kérdéseire, amikor kritikus magatartást tanúsít egyik vagy másik gazdasági, társa­dalmi jelenséggel szemben, fel kell ismernünk, hogy ez az ő társadalmi aktivitásának első megnyilvánulása. Ezt az ér­deklődést, kezdődő aktivitást fojtja el az, aki a problémá­kat elbagatellizálja, de az is, aki felnagyítja azokat, vagy minden hibát a társadalmi fejlődés szükségszerű követ­kezményeként állít be. Igaz, hogy az ifjúság kritikai állás­­foglalása csaknem mindig ma­gában hordozza az egyoldalú­ságot. A tapasztalatok hiányá­ból fakad, hogy kevés konst­ruktív javaslata van, és élet­korából eredően türelmetlen. De észrevételei, bírálatai többnyire mégis reálisak, va­lóságos fogyatékosságokat os­toroznak. Zömében olyan hi­bákat tesznek szóvá, amelyek a párttaggyűléseken, sőt itt a pártkongresszuson is szóba kerülnek. Ezért ezt a kritikai készséget nem szabad vissza­szorítani, hanem fejleszteni kell. Okos szóval és türelem­mel le kell faragni a túlzáso­kat, de azt az energiát, ami a kritikák mögött feszül, fel kell használni a ténylegesen meglevő ellentmondások, fo­gyatékosságok leküzdésére. Ezért hangsúlyozzuk a KISZ Központi Bizottságának júliusi állásfoglalásában, hogy ......kérjük az illetékes párt-, állami és társadalmi szerve­ket, igényeljék jobban az if­júság véleményét és aktivitá­sát, növeljék az ifjúsági szer­vezet politikai bátorságát, és kezdeményező készségét...” Csakis a gyakorlati harcban, az építőmunkában való rész­vétel fokozásával érhetjük el, hogy az ifjúság tömegei nap mint nap érezzék: számítanak rájuk, szerepük van társadal­munk értékeinek fejlesztésé­ben. Csak harcban és munka közben lehet megszüntetni az ifjúságnál szükségszerűen je­lentkező egyoldalúságot. Csakis a harc, az építőmunka ösztönöz bátor cselekvésre, formál új, szocialista erköl­csöt, erősíti ifjúságunk ra­gaszkodását, hűségét szocialis­ta hazánkhoz. Ez a felismerés szülte ez évi jelszavainkat­­Si Amikor szólásra ösztönöz­zük tagjainkat, azt akarjuk el­érni, hogy bátran vegyenek részt a társadalmi, gazdasági és más kérdésekről kialakult vitákban, hogy jobban érezzék a közös gondokat, törjék a fe­jüket azok megoldásán, és vegyék észre, hogy az ő sza­vuk is számít abban, miként alakul a helyi közösség, vagy szélesebben, egész hazánk sor­sa. Bátrabb véleménynyilvá­nításra ösztönözzük a fiatalo­kat azokban a kérdésekben is, amelyek elsősorban sajátos gondjaival, érdekeivel kapcso­latosak. A „Tervezzünk és cse­lekedjünk együtt!” jelszóval pedig arra buzdítjuk tagsá­gunkat, hogy tevékenyen ve­gyenek részt a közösség előtt álló feladatok megoldásában. E helyről is kérjük a pártszer­vezeteket, hogy segítsék ebben fiatalságunkat. Állítsanak elő világos, lelkesítő célokat, bíz­zák meg olyan feladatokkal, amelyek végrehajtása során erejüket újból és újból lemér­hetik! Ifjúságunk tudatának fejlő­désére nagy hatást gyakorol­nak a nemzetközi események is. Arra kell törekednünk, hogy ifjúságunk minél job­ban felismerje felelősségét és szerepét a nemzetközi osz­tályharc alakulásában is, hogy minél inkább tudatos résztve­vője legyen a haladásért folyó küzdelemnek. Az elmúlt hóna­pokban a „Vádoljuk az impe­rializmust!” politikai akcióban a magyar fiatalok szerte az országban kifejezték harcos szolidaritásukat a hősiesen küzdő vietnami néppel. A for­ró tiltakozó gyűlések ezrei, a békemenetek és őrtüzek, a vietnami őrségek és műszakok egy nagy érzés, egy nemes akarat százfajta megnyilatko­zásai voltak. A magyar fiata­lok hitet tettek amellett, hogy barátainkkal, testvéreinkkel vagyunk és leszünk a jövőben is örömben, bánatban, mun­kában, harcban egyaránt. Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! Az ifjúság nevelésével, a KISZ tevékenységével össze­függő gondok és tennivalók sorából ezt a néhány mozza­natot emeltem ki, mert úgy véljük, ezek a legfontosabbak. Befejezésül, engedjék meg, hogy elmondjam: a fiatalok nagy várakozással figyelik pártunk IX. kongresszusának munkáját. Úgy érezzük, hogy a kongresszus állásfoglalásai, útmutatásai gazdag programot adnak az egész magyar ifjú­ság, a KISZ számára is. Ifjú­sági szövetségünk mindent el­követ majd, hogy a kongresz­­szus határozatainak szellemé­ben nevelje, a határozatok végrehajtására mozgósítsa az ifjú nemzedéket. I­ párt a jövőben is bizton számíthat szocialista hazánk ifjúságára Méhes Lajos felszólalása az MSZMP kongresszusán A­­ ! Nem mindennapos műsort láthatott a tv-né­­ző az elmúlt estéken. A kommunisták legma­gasabb fórumának tanácskozását közvetítették a kamerák. De miért nem érezzük a műsor szót illetlennek a párt kilencedik kongresszu­sával kapcsolatban? Mert azok a beszédek a jó műsor legfőbb jellemzőjével rendelkeztek, érdekeltek bennünket. És ha eddig úgy mond­tuk, hogy a pártkongresszust a közvélemény figyelme kíséri, most, szobánkban, színünk előtt, valóban emberközelben adtak jelt a kommunisták küldöttei az eseményekről, gon­dokról, a jó ügy folytatásának módozatairól. Mindez nagyon is szimbolikus. Ám az emberközelség főleg nem fizikai ér­telemben értendő. Talán nem is mondta senki a kongresszu­son, hogy a párt politikáját az ember­közpon­túság jellemzi. De minden elhangzott mondat ezt bizonyította. Erről még az elbeszélés rap­­szodikus volta is meggyőz. Az elmúlt öt év­ben az ipari termelés 47 százalékkal emelke­dett , az egy munkásra jutó villamosener­­gia-felhasználás 21 százalékkal növekedett. Mert hiszen az ipari számvetésben ez a lé­nyeg, hogy javult a munka technikai felsze­reltsége, az ember erejét egyre nagyobb mér­tékben kíméli a villamosenergia. Hogy a be­ruházásokon keresztül izmosodó ipar három­negyed részben a vidék emberét juttatta kere­sethez. És, nemcsak hogy egyszerűen 27 szá­zalékkal termelt többet a szocialista mező­­gazdaság 1965-ben 1961-hez viszonyítva, ha­nem úgy is, hogy ez idő alatt a földeken dol­­­­gozó traktorok száma megkétszereződött. Kanyarodjunk vissza a tv-nézőhöz, aki problémáinak tükröződését kívánja el a kong­resszus mondataitól, érte vallott felelősséget és annak ígéretét, hogy érdemes... Bárhol ütnénk fel a kongresszus jegyzőkönyvét, Ká­dár elvtárs beszédének lapjait — ez az össze­tett igény kielégítést nyert. Erről talán bővebben. A szónoki emelvény nagy bejelentésekre csábít. Mondhatná valaki, hogy a párt IX. kongresszusa nem bővelkedett „szenzációs” bejelentésekben. Jó is, hogy így van. Jó, hogy a kommunisták lelkiismerete ismételten reá­szavazott az előző kongresszuson kidolgozott politikai vonalvezetésre és jó, hogy az időt értékelve már a kongresszusig határozattá ér­lelődött minden, amit a részletekben 1962-höz képest korszerűsíteni, fejleszteni kellett. Így nem váratott magára a kongresszusi bejelen­tésig a gazdasági mechanizmus reformja, a közéletünk fejlődését bizonyító képviselővá­lasztási rendszer demokratikusabbá tétele, s mindazok az intézkedések, melyeket 1964 de­cemberében hozott a Központi Bizottság a gaz­dasági vezetés megjavítására, az erőforrások jobb feltárására. Ennyit a „szenzációkról”. A hétköznapi bejelentések pedig arra a bizonyos­­,érdemesre” mutattak. Az ember­központú­ságra. Mire gondolunk? Hogy 1970 végéig általánossá válik a heti 44 órás munkaidő, és újabb 30—70 ezer dolgozó­nak csökken heti 36—42 órára. Hogy a kis­gyermeket nevelő dolgozó családanyák két és fél évig segélyt élvezve otthon marad­hatnak, hogy a gyermekgondozási segélyben a tsz-ekben dolgozó nők is részesülnek. Hogy a tsz-tagok nyugdíj- családi pótlék-­ és táp­­pénzellátása 1970-ig eléri majd a bérből élők szociális ellátottságának színvonalát. És, még arra a kongresszusi határozatra is gondolha­tunk, amely a tervezettnél több lakás felépíté­sét szorgalmazza, és amelynek teljesítését új, friss eszközök és módok garantálják. A párt életszínvonal-politikájának arról az új voná­sáról van itt szó, amely ott segít többet, ahol nagyobb a szükség, amely a közteherviselést teszi általánosabbá, az elosztást igazságosabbá az egyes rétegek helyzetétől és a végzett mun­kától függően. Ám nemcsak kenyérrel él az ember — for­dítanánk meg a régi aforizmát. Mit kapott a kongresszustól a közélet tisztaságát, a tudat erősödését óhajtó? Mindenekelőtt a párt részéről azt az igényt, hogy a tömegek aktí­vabban vegyenek részt az ellenőrzés munká­jában, hogy a demokratizmus fejlesztésében váljék tömegessé a felelősségérzet, hogy erő­södjék a harc a bürokratizmus, a „kijárás”, a hatalommal való visszaélés ellen. Senki ne tévessze össze az anyagi érdekeltséget az anya­gi önzéssel, a haszonélvezéssel. Olyan közvé­lemény kialakítását szorgalmazza a párt, amely a visszásságok, igazságtalanságok meg­szüntetését nemcsak a vezetéstől várja. Ez olyan biztatás, melyhez, ha megteremtődnek a legjobb szervezeti feltételek és keretek, va­lóban aktív közéleti szerepre ösztönözheti az emberek többségét A tudat fejlesztése nem elsősorban a torzu­lások elleni harc. Ezzel a gondolattal kerültek a fiatalok kissé „vastagabban” a kongresszusi eszmecsere vonzásába. Mit kapott a fiatal a kongresszustól? Mindenekelőtt önmaga élethű jellemzését. Betű szerint Kádár elvtárs beszédéből: „A fiatalok többsége elítéli a kapitalizmust, az embernek ember által való kizsákmányolását, a gyarmati rendszert, ennek megfelelően szo­lidaritást és megbecsülést érez az új­ szocia­lista társadalomért és a népek szabadságá­ért küzdők iránt. Az ifjúság, ha erről nem is nyilatkozik óránként, értékeli a felnőtt nem­zedékek harcát, amely elsöpörte a régi vilá­got és megnyitotta az egész nép és ezen belül az ifjúság előtt a szabad szocialista fejlődés útját. A fiatalok túlnyomó többsége becsületesen tanul, dolgozik, teljesíti a haza iránti köteles­­­eit... Ifjúságunkra különösen hatnak tár­sadalmi életünk még meglevő hiányosságai és ezekből kellő élettapasztalat hiányában nem mindig helyes következtetéseket vonnak le. A fiatalság szocialista nevelése pártunk, első­rendű politikai feladata, dolgoznunk kell azért, hogy a fiatalok céljukat az emberhez egyedül méltó, tartalmas életben, a szocialista haza építésében és szolgálatában leljék meg.’’ Teljesen hihető, hogy a párt értékelése pon­tot tesz a régi „ifjúság-viták” végére, melyek helyett a fiatalok valós problémáik, tényle­ges hibáik leküzdéséhez kapnak az eddiginél több segítséget idősebb társaiktól, a felnőt­tektől. Mit kapott az ifjúság a kongresszustól ön­maga értékelésén túl? A biztató perspektívát, amelyet a szocializ­mus alapjainak további erősödése jelent, a teljes szocializmus történelmi közeliségét, en­nek érdekében a kísérletezőbb, alkotóbb lég­kört, fantáziát, tehetséget, még inkább próbára tevő munka ígéretét és elvárását. A kong­resszus nagyobb gondoskodást ígér az ifjú­ságról, biztosabb elhelyezkedést garantáló is­kolarendszer megszervezését sürgeti. Nincs rá szükség, hogy a fiatalság „kihámozza” el­jövendő feladatait a tanácskozás krónikájából. A párt, ha az ifjúságot mozgósítja, egyben friss erejű tömegeket mozgósít. A feladat nyilvánvaló: minden erővel a harmadik ötéves terv sikeréért, a gazdasági mechanizmus ha­tékonyságáért, a szocialista tudat erősödésé­ért az ifjúság sajátos „harcmodorában”, a KISZ-szervezetek eszközeivel. Mit mondott a kongresszus a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek? Az ismét betű szerint idézett bekezdés tar­talma biztatás és gondolatébresztő is egyben: „A Központi Bizottság megkülönböztetett figyelmet fordít a párt ifjúsági szervezetére, a mintegy 750 ezer tagot számláló Kommunis­ta Ifjúsági Szövetségre és a csaknem 1 millió 200 ezer tagú úttörő-mozgalomra. Munkájuk jelentőségét meghatározza, hogy azt a nemze­déket nevelik, amely az idősebbek nyomába lép. A KISZ tömegszervezeti jellegének erő­sítése mellett — energikusabban dolgozzon az ifjúság eszmei-politikai nevelésén, forra­dalmi megedzésén, kommunista jellemvoná­sainak fejlesztésén. Hatékonyabbá válik mun­kája, ha törekvéseit összhangba hozza az if­júság életkori és rétegsajátosságaival. A KISZ befolyásának, eszmei-politikai tevékenységé­nek fejlesztése nem nélkülözheti az ifjúság ér­dekeinek fokozottabb védelmét." Komornik Ferenc A kommunisták legmagasabb fórumán Kádár János előterjeszti a Központi Bizottság beszámolóját A két párt megbonthatatlan barátságát jelképezte L. I. Brezsnyev és Kádár János kéz­fogása. A szovjet pártküldöttség csütörtökön magyar—szovjet barátsági nagygyűlésen vett részt a Beloiannisz-gyárban

Next