Magyar Ifjúság, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-10 / 49. szám
DÖNTŐ A HEGYTETŐN BUDAPEST Régen Pest-Buda volt, ma Budapest a neve annak a városnak, amely több mint hét évszázada az ország centruma, hazánk szíve. Közigazgatási területe 525 négyzetkilométer, ebből 173,2 a Duna jobb partján és 352,4 a bal parton fekszik. Itt él Magyarország lakóinak több mint 13 százaléka, és ide tömörül az ország iparának majdnem fele. A történelem során, a háborúk többször lerombolták, de a város, a házak, a műemlékek mindig újjáépültek, restaurálódtak. Szép város? Lehet, hogy elfogultak vagyunk, ha gyönyörűnek látjuk. Az egyre fellendülőbb idegenforgalom külföldi vendégeinek talán csak gyógyító vizű fürdőket, emlékezetes fajborokat és csípős gulyást ígér ez a város. De nekünk, akik itt élünk — a Margitsziget, a Gellérthegy, a műemlékek, a zegzugos kis óbudai utcák, a belvárosi kirakatok, a barátságos presszók, bisztrók, borozók és a szinte naponta születő új épületek, városrészek teszik teljesebbé a képet mindarról, amit csak így lehet egy szóval összefoglalni: Budapest. Új szálló a régiek helyén Kecses lesz, modern és előkelő. Fényképről már barátkozunk vele. Egyelőre csak annyit tudunk róla, hogy Vigadó tértől a Petőfi térig terjedő területen épül és az eredeti tervek szerint 1969. decemberéig készül el. A 350 szobás hatalmas szállodasor felépítése 220 millió forintba kerül. A legnagyobb magyar szálloda igazán nem véletlenül kapja a Duna nevet, hiszen névadója ott hömpölyög majd ablakai előtt. Az impozáns épületóriást 1967 tavaszán kezdik építeni Finta József és Kovácsi László építőművész közös terve alapján. A l* .. . r . csepeli összefogás A Csepel Vas- és Fémművek Egyedi Gépgyárában ebben az esztendőben már három pigler-állványt készítettek el szovjet megrendelésre. A negyedik az évi exportterv utolsó feladata. A nyolvcantonnás óriási öntvényen most végzik az utolsó simításokat. És ennek a negyediknek van a legizgalmasabb története. Máriu már lemondtak róla, mert több mint egy hónapos késéssel láthattak csak munkához, Diósgyőrből ugyanis hibás öntvényeket kaptak. Ekkor hangzott el a felhívás: „Az állványt időre el kell készíteni. Fontos exporttétel. De a kongresszusi versenyben sem maradhatunk le.’* Három brigád fogott össze, a Kongresszus szocialista és a Kossuth, valamint az Ifjúsági szocialista címért küzdő kollektívák. A horizontál-esztergályosok egymást felváltva éjjelnappal folyamatosan dolgoztak a hengerállványon. Olyan műveleteket is maguk végeztek el, amelyeket korábban más brigádok szoktak. Mert nem volt idő az újabb és újabb felfogásra. Egyik brigád sem kímélte az erejét. Két darabra „bontották” az állványt — a darusok is derekasai kivették ebből a részüket —, hogy egyszerre két horizontál-esztergán végezhessék a forgácsolást. Csütörtök hajnal volt, amikor a kettészedett hengerállvány egyik fele elkészült. Pénteken reggelre a másik része is készen állt. s A nagyhengersoriak, a velük együttműködő vegyi gépüzemi munkásokkal behozták a tőlük független hiba miatt keletkezett elmaradást. Ezután már az átvevőkön a sor, s indulhat hosszú útjára a csepeli gyárvárosból a fontos exportberendezés. Kék mezőben fordított U-alakú nyíl figyelemzteti a járművezetőt: olyan utcához jutott, amelynek egyik végéből nincs kiút. Ugyanez a szó jelöli azt a helyzetet is, amelyből nem lehet eljutni valamilyen célhoz, amelyből — látszólag, vagy valójában — szintén nincs kiút. Az ember élete sokféle módon juthat zsákutcába. A megtorpanást, a reményvesztett, kiúttalan helyzetet okozhatják a körülmények, de okozhatja maga az ember is. Riportunk első része olyan emberekről szól, akik önmaguk miatt jutottak zsákutcába, mert ahhoz a hivatáshoz ragaszkodnak, amelyhez nincs, vagy nincs elég tehetségük. Ábrándokat hajszolnak csökönyösen, pedig az élet egy más — nekik valóbb — területén biztosan sikerülne érvényesülniük. A hivatás tehetséggel áldott megszállottai tiszteletet érdemelnek. De ők, akikről ezúttal szólunk, inkább sajnálni valók. Hiszen örökös kudarcra kárhoztatott szélmalomharcukat mindaddig vívják, míg végül fel nem ismerik saját, valóságos képességeiket. Segíteni rajtuk igen nehéz. A maguk teremtette álomvilágból maguknak kell felébredniük. A portrék létező személyekről készültek, történetükön nem, csupán a nevükön változtattam. Úgy gondolom, ez érthető. Saját kudarcunkkal szembe nézni — talán a legnehezebb. Sült krumpli naponta kétszer Lenkét néhány éve ismertem meg. Huszonkét éves volt, és sült krumplin élt. A kisváros egyetlen bisztrójában 2.40-ért mérték a rósejbnit. — Tudod, így elég egy tízes két napra — mesélte —, egy adag ebédre, egy adag vacsorára. El sem hiszed, mennyire laktató, így aztán 150-ből egész hónapban kijövök. — Hány kiló vagy? — Harmincöt, vagy harminchat — nem is tudom. De fontos ez egyáltalán? A főiskolán kegyetlenek voltak. Azt mondták, „nézzen tükörbe, ilyen fejjel akar színésznő lenni? Legfeljebb boszorkány szerepre lenne jó’’. Micsoda olcsó kifogás! Hát ezért nem vettek fel. Pedig, aki tehetséges, az megél színpadon a csúnyaságából is. Mondjak példákat? És én tehetséges vagyok! Tudom! Érzem! Lenkéig valóban nehéz lett volna azt mondani, hogy szép. Csontsovány testén esetlenül lógott a ruha, valószínűtlenül keskeny arcán férfias metszésű orra uralkodott. Persze, ettől még lehetett volna belőle jó színésznő. Amikor hírét vette, hogy a kisvárosban segédszínészt keresnek, azonnal csomagolt, búcsút mondott a pesti összkomfortos kényelemnek és ideutazott. Az igazgató meghallgatta, de nem ajánlott fel szerződést. Azt mondta, nem ezt a típust keresi. Vigasztalásul megjegyezte, hogy egy-két produkcióban esetleg tudná foglalkoztatni, mint statisztát, alkalmanként 20—30 forintért. És Lenke maradt. Volt bámészkodó tömeg, máskor lázadó nép vagy „külső zaj” a színfalak mögött. Nem lépett fel minden este, 300— 400 forintot szedett össze havonta. Ette a sült krumplit és tanult. Minden műsorra tűzött darabban megtanulta az összes női főszerepet az utolsó szóig és sóváran leste, mikor betegszik meg valaki, hátha beugorhatna. Előadás után, fűtetlen albérletébe hurcolta az éppen ráérő kollégákat. Ilyenkor Júliát, Násztyát, Ophéliát szavalt. Vékony karjával csápolva gesztikulált, arca eltorzult, nagy szeméből patakzott a könny Reménytelenül harsány volt és hamis. — Na? Milyen voltam? — kérdezte aztán felindultan. És senkinek sem volt szíve megmondani, hogy amit csinált, az csak ripacskodás. — Láttak engem még a Nemzetiben ... Tavaly a Körúton futottunk össze. — Hol vagy? — A Nemzetinél. Ma is játszom. Nem akarsz megnézni? Megnéztem. A címlapon nem szerepelt. Aztán a második felvonásban felismertem. Ott volt ő is a nép között, igyekezett előre furakodni, hogy lássák. És valószínűleg bent volt a „külső zajban” is... Géza költőnek tartja magát Géza alapjában boldogtalan volt, súlyosan és mélyen. Sokan nem értették örökösen borongós hangulatát, hiszen jól fizetett állása volt egy fővárosi nagyüzemben, fiatal feleségével kiegyensúlyozottan élt a szoba-konyhás főbérletben. Ennyit mutatott a látszat. Azt azonban igen kevesen sejtették, hogy komor fekete aktatáskájában Géza nem aktákat, hanem verseket cipel! Géza ugyanis verseket írt. Éjszakánként kint ült a konyhaszéken és kínlódva, vergődve fogalmazta csasztuskaszerű borzalmas verseit. Megihlette az ősz, a tavasz, az eső, a Balaton, a Duna-part és amikor nagyon modern akart lenni, keresztrímekbe tördelte hálószoba-élményeit. Az ilyen verseket önmutogató izgalommal nyújtotta át a szerkesztőnek és leste a hatást. Egyszer valaki keresetlenül megmondta: — Ezek a versek rosszak! Géza szó nélkül összekapkodta kéziratait és sértetten elrohant. — Érthetetlen! Irodalmi folyóiratot bízni ilyen hozzá nem értő emberre — panaszolta és azóta a meg nem értett tehetség pózában jár-kel. A nagy fekete táska tele van mai magyar szerzők friss köteteivel. Géza ugyanis új módszert alakított ki. Felkeresni a már ismert írókat, dedikációt kér és egyúttal odanyújt néhányat legújabb irományaiból. — Ha lenne szíves véleményt mondani... esetleg valamelyik lapnál. Ugye, mégiscsak más, ha ön ajánlaná... Géza felesége praktikus gondolkodású, józan asszony. — Úgy gondolom, valóban rossz verseket ír — mondja. — Olyan dolgai vannak, hogy a mosógépre gyűjtött pénzből írógépet vesz és az után érdeklődik, mennyibe kerülne, ha saját pénzén adatná ki a verseit. Nem haragszom rá, inkább sajnálom. Csak rá kell nézni, milyen keserű és boldogtalan. Az a legrosszabb, hogy nem segíthetek rajta. Mint a hátára fordított bogár.* Addig nem volt különösebb baj Tiborral, amíg bölcsészkarra járt. Ha túl sokat „lógott”, esetleg összeszedett egy-két utóvizsgát, de hát ezt még valahogy el lehetett intézni otthon, a szülőkkel. Csak azt nem merte megmondani később, hogy otthagyta az egyetemet. — Úgy alakult — mondta, amikor vagy két évvel ezelőtt először beszélgettünk —, hogy egy üzemi újságnál ajánlottak fotoriporteri szerződést. Nem akartam én sohasem tanár lenni, a diplomával ,meg ugyan mire megyek? A fotó, az igen. Az ember csak megy, vállán a fényképezőgép, meg a vaku. Az ilyet a nők is másképp nézik. Mert a nős fiúk, elég csak annyit mondani „csodás a profilja, szeretném megcsinálni monoklinak, colorban” — a nő máris elájul, pedig talán fogalma sincs, miről van szó. — Miből gondolja, hogy jó képeket csinál? — Már négy pályázatra is küldtem be nagyításokat. — Nyert is valamit? — Eddig még, úgy látszik, nem volt szerencsém. — Úgy hallottam, hogy néhány hónap után a lap is felbontotta a szerződést. — A, azok rabszolgamunkát követeltek, megőrültem az örökös lapzártáiktól. Múltak a hónapok és Tibor hol itt, hol ott tűnt fel. Elárasztotta a szerkesztőket szokványos beállítású képeivel, amelyek nemigen szárnyalták túl az amatőrfantáziát. Sehol sem szerződtették. Valahol kisírt egy belépőt,a repülőtérre, pályaudvarra járkált, minden érkezést, búcsúztatást lelkesen fotózott. Vizsgaidőszakban hazaírt: „Édesapám. Ha küldene egy százast, van még két vizsgám és tandíjra is kell.. Befejezhetné még ma is az egyetemet, de hallani sem akar róla. — Nekem ez a gép a hivatásom — erősiködik, és feketére festett, kiszolgált ballonjában, konokul kilincsel tovább. Panasza — barátai körében, "már szinte szállóigévé vált. Mint "egy hátára fordított bogár, csak kapálódzom, kapálódzom! Nekem már sohasem sikerül talpra állni? Bedecs Éva (Folytatása következik.)a Benczúr utca 34. ,,DÍVSZ, Budapest” — ezzel a rövid címzéssel mennyi és mennyi távirat érkezik naponta a csendes Benczúr utcában emelkedő kétemeletes épületbe! Másfél évtizede dolgozik az épületben a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség titkársága. A telefon- és a távírókábelalt összekötik száz ország ifjúsági szervezetének központjával, s innen kelnek útra a világszövetség levelei, kiadványai a földkerekség legtávolabbi részeibe. És ide érkeznek a levelek Mauritiusról éppúgy, mint Phenjanból, Sydneyből, Moszkvából, Buenos Airesből, New Yorkból... A földszinti hallban elhelyezett vitrinekben a fesztiválok, találkozók emlékeit őrzik: japán baba, vietnami faragvány, indiai elefántcsont szobor, zászlók, albumok, fényképek. A DÍVSZ huszonegy esztendős tevékenységének apró emlékei. A földszinten dolgozik Francis Le Gaal, a világszövetség francia főtitkára, s a fordító iroda. Az első emeleten találni a DÍVSZ kiadványainak szerkesztőségét: itt készül a Jeunesse du Monde, amelynek magyar nyelvű, bővített változata a Világ Ifjúsága. Most új vietnami plakátokat hoztak, amelyeket december 20-ra, a Vietnammal való szolidaritás napjára eljuttatnak a világ legtöbb országába , Vietnamba is. A szobákban afrikai, ázsiai, latin-amerikai és európai ifjúsági vezetők, a tagszervezetekképviselői és küldöttei dolgoznak. Készülnek a jövő esztendei nagy akciókra, a demokratikus ifjúság megmozdulásaira. Néhány év múlva a Benczúr utca 34-ből új épületbe költöznek, a magyar fiatalok ajándékozta új budapesti DIVSZ- székházba. Fúrótorony a Baross téren Az Emke-aluljáró befejezése után a munka lázas tempóban folytatódik a budapesti Metro mielőbbi átadásáért. ■ Az első szakaszon, a végállomástól az Astoria-aluljáróig, rövidesen felszerelik a szellőzőberendezéseket is. Most fúrják a két utolsó szellőző járatot a Keleti pályaudvar és az Országos Gumiipari Vállalat előtt. Képünkön az a nagy teljesítményű mélyfúró és fúrótorony látható, mely a Baross téren, a Keleti pályaudvar előtt dolgozik. (MTI Fotó : Fényes Tamás felv.) Friss falak a Duna partján A Budapesti Műszaki Egyetem környékén néhány éve már mindig akad valami látnivaló: földet forgató gépek, magas nyakú daruk, csupaszon égnek törő falak, tisztuló ablakszemek, költözködő tanszékek, benépesedő diákotthonok ... Az egyetem beruházási igazgatója — Fövény László elvtárs — mondta el: mi minden épült már fel, s a közeljövőben mit kap a távlati terv keretében a Budapesti Műszaki Egyetem ? A nagy építkezés néhány évvel ezelőtt kezdődött... Az 1963—64-ben elkészült D-épület volt az ,,első fecske”, amelyet már régen birtokukba vettek a tanszékek és a laboratóriumok. Ehhez a tanulmányi épülethez műhelycsarnok is tartozik, amelynek építkezése már a következő évben befejeződött, s a belső technológiai munkával ez évben készültek el. A tizenegy emeletes E-épület az 1964—65-ös tanévben népesült be. A tanulmányi épületet kiegészítő — három részből álló, összesen ezer személyt befogadó — auditórium hamarosan használatba kerül: 1966. december 31-ig ... A következő évben — 1965—66- ban — egyszerre három létesítményt adtak át az építők. A majdani vásárvárossal szemben magasodik a kilencemeletes, ezerszemélyes, impozáns fiúdiákotthon, s a Stoczek utcában készült el,a négyszáz férőhelyes lánydiákotthon . . . Szintén a Stoczek utcában kapott helyet az új, modern konyha és menza, amelynek teljesítő képesesége kétezer adag! A» mit hozott a lassan végér« járó 1966-os esztendő? Alapozzák a villamoskar n-es épületét. 1968-ban adják majd át a tanszékeknek. Az új épületek idén kapcsolódtak be a távfűtésbe, mert idén készült el a I. számú hőközpont... Eddig — az egyetem területén szétszórva — öt kis telefonközpont működött. Ez évben elkészült az új— az egész egyetemet kiszolgáló — telefonhálózat első része: ezernégyszáz vonal közül már nyolcszáz működik ... Az új építkezések munkálataival párhuzamosan megállás nélkül folyik az egyetem korszerűsítése az audiovizuális oktatás bevezetése egyes tanszékeken, az előadótermek modernizálása és hasonlók, amelyekre az évi költségvetés 4,6 millió forint! Nagy munka, nagy beruházás ez . .. Húsz éven át tartó . .. Az ország még jobb műszaki szakember-ellátottságáért, az ország iparáért. Éltető, frissítő folyam Budapest.. • a képzeletben megjelenik az öreg, hatalmas folyó, a fölötte ívelő rudakkal, a Gellértheggyel. A város, Budapest és a Duna egy fogalom. A város a Dunának köszönheti létét. Az Alföldet és a Dunántúlt összekötő révnek, a Gellérthegy alatt és a folyam partján feltörő gyógyító vizeknek, s a fenséges hegyeknek, amelyek nyugati partján szegélyezik. S a folyó a városnak köszönheti szépségét. A karcsú hidakat, a kiépített partokat, a suhanó fehér hajókat. De lapozzuk fel az ősrégi krónikát: Ister — mondták a rómaiak —, Pannónia és Dácia határát alkotta a folyó. Gellért püspök életiratában, majd Anonymus krónikájában lelhető fel ismét neve. Úgy vélik, a kelták nevezték el. A német Donaunak, a szláv Dunásnak, a magyar Dunának mondja ... S mi mindent köszönhet a város, Budapest, a Dunának? A friss ivóvizet, amelyet a Fővárosi Vízművek föld alatti tartályokban tisztít, szűr. A főváros, naponta szomjas embereivel és vízivó üzemeivel, közel 700 ezer köbméter vizet fogyaszt... A város északi részén a folyó hirtelen ketté válik, s két kisebb szigetet ölel körül habjaival. Az Újpesti és az Óbudai szigetet. A hazai hajógyártás létrehozója, táplálója, segítője ez a két Duna-ág, rájuk épült üzemeivel, sójáival a két hajógyár. Havonta több új hajó indul útnak a folyó habjain. S legalább tízezer ember kenyerét biztosítja a hajógyártás. Talán tízezer év is beletelt, amíg a Duna kialakította a Nyulak szigetét, a mostani Margit-szigetet. Amikor forrón tűz a nap, a hús fák alatt, a szigeti források habjaiban, vagy a csónakházakból indulva friss enyhet ad a folyó. Pihentet, szórakoztat. A szabadtéri színpad a nemzetközi zenekultúra találkozóhelye . . . S a vízisportok nagyjait, a kajak, kenubajnokokat, olimpiai sikereket hozó „vizeseket” neveli. Félelmes, amikor megtelik a medre. A 10 méter magas kőpartok között hangtalanul követik egymást a szürke hullámok. Másodpercenként kisezer köbméter víz! Kevesen tudják, hogy a Lánchíd, vízmércéje a legrégibb. Forró nyáridőben a híd lábánál másodpercenként 930 köbméter víz surran tova, de a tavaszi jeges, vagy a májusi zöldárban megtízszereződik ez a mennyiség. Közép-Európában, a Volga után a Duna vízgyűjtő területe a leghatalmasabb, 898 575 négyzetkilométer! S a Duna 280 kilométeres szakaszát öleli körül a főváros. Így nem csodálható, ha az 1838-as nagy pesti árvízben a Rókus kápolna oldalán ma is látható 6 méteres vízszint borította el a várost. Mert, amilyen jó segítőtárs megszelídítve e nagy folyó, olyan ellenség, zabola nélkül. A legtöbb pesti árvíz oka, hogy amíg a Lánchidnál 380 méter széles, és 4,5 méter mély volt a folyó, a Szabadság-hídnál a szélessége 298 méterre szűkül s mélysége 6,5 méter. Lejjebb a Csepel szigeti Kopasz-zátonynál a folyó már több mint egy kilométer szélességűre terül, s mélysége 2,5 méter. Eddig hozta, s itt lerakta a Duna jégtábláit, s a torlasz felduzzasztva a folyó szintjét, árvizeket okozott. Mindez ma már a múlté. Mérnökök, technikusok, munkások figyelik a Dunát. Kotorják a medret, figyelik a vízállását, gondozzák partjait, s olyan csodás ékszerrel díszítik fel, mint az Erzsébet-híd. A babokon vízibuszok, nemzetközi rakományt szállító uszályok haladnak. A partokon pedig egyre hosszabban, egyre messzebb épül a város, Budapest, a Duna gyöngye. 1 2 3 4 5 6 A 20. forduló kérdései: Kelemen Lajos, a Budapesti Fővárosi Tanács VB- elnökhelyettese: Ki alapította a Pro-arte díjat? Ki tervezte az új Erzsébet-hidat? Ki alapította az Állatkertet? Kapalyay Imre, a Népszabadság munkatársa: Mikor épült Budapesten az első indóház? Hol zajlott le az első budapesti nemzetközi labdarúgó-mérkőzés? Mikor volt Budapesten — a felszabadulás előtt — az első ipari vásár? Gacs Gábor, Derkovits-díjas grafikus művész. Ki tervezte a Népstadiont? 9 7 Milyen szó szerepel Berény Róbert grafikus művész híres tanácsköztársasági plakátján? Kisfaludi Stróbl Zssigmondnak melyik szobra áll a Műcsarnok mellett? A tizennyolcadik forduló helyes megfejtései: 1. Madách — Mózes. 2, 150. 3.« Pápán. 4. Korkovány, csiger, lőre. 5. Herendi Porcelángyár. 6. 1440—1448. 7. Tapolca. 8. Balaton rende»--Pálk.urve. 9. 1888. A forduló telitalálatos megfejtői közül — sorsolás útján — egy-egy 100 forintos könyvutalványt nyert: Jeszenszky M. Ferencné, Salgótarján, Úttörők u. 9. Szita Ibolya, Szombathely, Akacs M. u. 44. A TIZENNYOLCADIK FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI: MEGYEK: 1. Nógrád 495, 2. Fejér 201, 3. Vas 178, 4. Veszprém 104 telitalálattal. BUDAPESTI KERÜLETEK: 1. VII. ker. 21, 2. XI. ker. 17, 3. IX. ker. 10, 4. X. ker. 5 telitalálattal. A TIZENNYOLC FORDULÓ ÖSSZESÍTETT EGYÉNI VERSENYÉBEN: 162 pontot ért el. Bazsó László, Nagyátony, Boda Ferenc, Szolnok: Cserkuthy Emőke, Balatonszabadi; Cserkuthy Sándor, Csősz; Fábri Györgyné, Salgótarján; Molnár László, Salgótarján; Szopkó József, Salgótarján. 160 pontot ért el: Benke Tibor, Vasvár; Molnár László, Salgótarján. 159 pontot ért el: Albert Attila, Bp., Állami Áruház KISZ-szervezete, Szombathely; Balatoni Endre, Pécs; Begyik István, Salgótarján; Dénes Ilona, Szombathely; Fok Valéria, Szombathely; Jánosa Klára, Hajmáskér; Körmendy Győző, Szombathely; ifj. László Zoltán, Bp., Pusztai Mária, Szombathely; dr. Róna György, Bp., Ubitz Gabriella, Körmend. 158 pontot ért el: Bodnár Károly, Bp.; Körösi Jenő, Székesfehérvár; László Zoltán, Bp. 157 pontot ért el: Harsány Sándor, Szombathely; Németh Ferenc, Darány. 156 pontot ért el: Badacsonyi Kalmárul, Szombathely; Gáspár Anna, Szombathely. MEGYEK: 1. Nógrád 2581, 2. Vas 1997, 3. Fejér 1264, 4. Veszprém 145, 5. Somogy 363, 6. Szolnok 99 telitalálattal. BUDAPESTI KERÜLETEK: 1. X. kér. 436, 2. VII. kér. 233, 3. XI. kér. 132, 4. IX. kér. 85, 5. VI. kér. 59, 6. I.—VII. kér. 27 telitalálattal.