Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-10-10 / 41. szám
Búvárok Esőisten szent kútjában Előéletéhez, a róla szóló hiedelemhez méltatlan ez a szent kút. Iitkább kőbányának tűnik, ovális alakú szakadéknak, melynek legnagyobb átmérője a 60 métert is eléri. A felső mészkőszínttől talán 25 méterre van a víz, amelyben az egyenetlenség miatt 12—18 métert kell merülni ahhoz, hogy a búvár elérhesse az alját. Mindezek eléggé profán adatok egy szentnek tartott helyről, de amelyek, valljuk be, nem nagyon érdeklik a környék lakóit. Ők azt mondják a kút vize időnként vérré változik. A mitikus dolgok iránt érzéketlen biológusok viszont aránylag könnyen kiderítették e tény okát: az elszíneződés egy bizonyos alga család elszaporodásától származik, s ezek elkorhadásukkal megfestik az egyébként zöld vizet — de ez a magyarázat szemmel láthatólag nem befolyásolta a mexikói Yucatán félsziget indiánjainak a szent kúthoz fűzött értelmét. A mexikói Történeti és Antropológiai Intézet 1954-ben expedíciót szervezett a kút megvizsgálására, a vállalkozás fölött az akkori köztársasági elnök vállalt védnökséget. Érdemes elmondani, hogy az expedíció tagjai a Mexikói Békaemberek Klubjának legjobb búváraiból állottak, akik a téma rendkívüli komolyságának figyelembevételével egy új típusú felszerelést is itt akartak kipróbálni. A kísérlet teljes csőddel végződött. A még ennél is jobban felszerelt, következő expedíció 1960—61-ben kísérletezett. A siker érdekében a legmodernebb pneumatikus szivattyúval rendelkezett, amelynek az lett volna a rendeltetése, hogy a felszínre hozott üledéket egy rosta lapjára szórja. A berendezés több mint négyezer különböző tárgyat „talált’’: aranyékszereket, melldíszeket, festett edényeket, szobrocskákat, sőt két kaucsukbabát is. Az utóbbi egyben azt jelenti, hogy ez a legkorábbi kaucsuk, amelyet valaha is találtak. A kutatók szomorúan állapították meg, hogy a berendezés hibás, mert a felszínre juttatásig összetöri az értékes tárgyakat. A harmadik és egyben legtökéletesebb támadást, 1967. szeptember 17-én intézték Chac isten birodalma ellen, minden korábbit felülmúló gondossággal és gépesítéssel. Nézzük, mit kellett tudniok a búvároknak, mielőtt leereszkedhettek volna. A maya kultúra aranykorában, azaz időszámításunk IV—VIII. százada között több várost is építettek, köztük Chichen Itzát, amelyről történetünkben szó esik. Ez a város, VIII. századi fénykorában nemcsak lakói nagy számával, hanem templomaival, csillagvizsgálójával, palotáival is a yucatáni maya kultúra középpontjában állott. A város vonzását Mekkáéhoz hasonlítják a történészek, ahová Közép-Amerika minden részéből érkeztek a zarándokok, papjaik kíséretében, hogy a szent kútnál áldozzanak. Miért kellett ez az áldozat? A mayák nem vájtak kutakat, nem építettek öntözőrendszereket. Chacra, az Esőistenre bízták, hogy gondoskodjon elegendő csapadékról. Ha nagy volt a szárazság, az áldozatok megsokasodtak. Először tömjént szórtak a vízbe, aztán kagylókat és faragott köveket, és ha még ez sem volt elég, réz- és aranytárgyak következtek. A sort a legdrágább ékszer, a nefritkő zárta be. De ha Chac isten mindezek után sem válaszolt a könyörgésekre, a papok elrendelték az emberáldozatot. Chichen Ilza mitológiai rejtélye egészen századunkig egyike volt csupán a régészeket érdeklő emlékeknek. 1904-ben egy vállalkozó szellemű diplomata — Thomson, méridai konzul — aki, úgy tűnik, többet törődött a múlt problémáival, mint amiért az amerikai kormány fizette, rábukkant egy XVI. századi írásra, melyben a szerző Tudósítás Yucatánról cím alatt elmondja, hogy az indiánok: „minden évben, a szárazság időszakában fiatal lányokat, foglyokat, értékes tárgyakat dobnak a Chichen Itzának szentelt kút vízébe, engesztelő adományokként Chac-nak, az eső istenének.” Thomsont ez a könyv nyugtalanná tette, ami elsősorban nem azon mérhető le, hogy kimondta: ha ez igaz, akkor a tárgyaknak és a csontvázaknak a kútban kell lenniök, hanem váratlan tettre határozta el magát. A kegyetlen trópusi utakon búvárfelszerelést hozatott saját magának. Három évig dolgozott, de amit talált, az minden fáradtságot kárpótolt. Csodálatos aranytárgyakat hozott fel, valamint csontvázakat. Az utóbbi egyértelműbb leletnek tűnt, mint az ékszer, — ha úgy tetszik „értéktelenebbnek” — hiszen a földrészt meghódító spanyolok csak az aranyat olvaszthatták be. De abban viszont tökéletes munkát végeztek. Thomson zsákmánya üzleti értékben is meghaladta a kétmillió dollárt, a konzerválás után azonban felbecsülhetetlen, múzeális értékké vált minden darab. Egy fontos adat bizonyossá vált a szent kútról: az áldozatok az időszámítás előtti 450 körül kezdődtek, s tartottak szinte napjainkig Márpedig ha ez igaz, akkor a kút a maga civilizáció művészeti nyomainak páratlan gyűjtőhelye! És ekkor következett a már említett nagy támadás, 1967-ben. Esőisten tiltakozik A kút peremén szabályos üzemet létesítettek, melynek középpontjában egy 25 tonnás daru állott, ez teleszkóp rendszerű karjával 30 méterre is lenyúlt a kútba. Néhány adat jól szemlélteti azt az expedíciót, amely végrehajtani készült a „szentkút offenzívát": 10 speciális, légkondicionált kocsi; 10 jeep; 3 nehéz kamion, egyenként 40 torma különböző teherrel; 1 nyolctonnás műhelykocsi; nagyteljesítményű légsűrítők; szivattyúk; áramfejlesztők. A kutatók hamarosan meggyőződhettek, hogy a bennszülöttekre nem számíthatnak, ezek, ha egy mód volt rá, akadályozni igyekeztek a munkát, mert Chac isten haragjától féltek. Ezt látták a félszigeten tomboló ciklonban, s ezzel magyarázták, ha „véletlenül” mérgeskígyók tűntek fel a táborhelyen ... Ha eső után, a kút vize zavarossá változott, az indiánoknál készen volt a magyarázat: a mélyében lévő óriáskígyók haragszanak, akik az isten birodalmát védik. Egy üveg klór felrobbant , Chac tiltakozik a háborgatás ellen ... Végre, a munka mégiscsak elkezdődött. A daruval szemben álló partszakaszon nagyteljesítményű szivattyút helyeztek el, melynek alumínium csőrendszere egy, a helyszíntől 250 méterre lévő száraz mészkőkútba nyomta a vizet. A szivattyút 4 nagy szűrővel, valamint tisztítóberendezéssel kapcsolták össze. Az első feladat tehát a víz kiszivattyúzása volt. Ezután következett volna a szárítás, hogy az archeológusok a szárazföldi ásatások módszereivel dolgozhassanak. A tervet azonban hamarosan módosítani kellett. Igaz, hogy a négyméteres vízszintcsökkenéssel megtalálták a Thomson által is említett szigetszerű kiemelkedést, de ennél lejjebb nem jutottak. Az új tervnél legalább annyi ravaszságról is beszélnünk kell, mint amilyen mértékben a technikára hivatkozunk. A kútban lévő hatalmas vízmennyiséget ugyanis úgynevezett Purex eljárással kezelték — ezt használják a víztárolók tisztítására — de persze, itt rendkívüli mértékről volt szó. A hatás döbbenetes volt. Az expedíció tagjai lelkesedéssel, az indiánok rémülten nézték, hogya víz a tömör barnászöld színből, szép türkiz árnyalatúra változik. Ezután a búvárok következtek. Ők a tenger alatti archeológiai kutatások módszerével dolgoztak. De amíg azt várták, hogy a víz egészen kitisztuljon, a daru segítségével a mélyben lévő kövek egy részét kiemelték. A leltár szerint 5 kőtigris, 3 óriáskígyó, valamint más szobormaradványok kerültek ekkor a felszínre. Amint az első tigrist partra tették, az expedíciónál dolgozó bennszülöttek — huszonöten voltak — szinte egyöntetűen úgy ítélték, hogy: „Ez volt a mama, de még hiányzik a papa”. Néhány nappal később kiemeltek egy karcsúbb tigrisfigurát, akkor az indiánok azt mondták: „Ez itt a papa, de még hiányzik a fiú”. Nem kis bámulat közepette, pár nap múlva megérkezett a fiú is. Ötven gyermekkoponya A közben áttetszővé vált vízben a búvárok gyorsan és hatásosan dolgoztak. Ez mindenek előtt a felszínre hozott tárgyak számában és változatosságában mutatkozott meg. Faragott nefritkövek, aranycsörgők, maszkok, több mint kétszáz különböző edény és váza, kerámiafigurák, faistenszobrocskák, nemes korallok, kagylók, aranyból készített gyermekszandál, kisméretű, faragott bútorok és a legkülönfélébb anyagú és témájú szobrok. Ezek lennének a tárgyi bizonyítékok Esőisten vallatásához. Csakhogy felszínre küldtek a búvárok köbméterben kifejezhető emberi csontokat is. Pablo Busch Romero, az expedíció vezetője szerint 250, Chac istennek feláldozott ember csontmaradványai alkotják ezt a nem akármilyen „leletet”. A későbbi antropológiai vizsgálatok tovább pontosították az első véleményeket, megállapították ugyanis, hogy az áldozatok nagy része gyermek. De ez egyben semmissé tette azt a legendát, miszerint „Lányokat áldoztak, hogy elnyerjék az Eső és a Víz istenének kegyeit” Az antropológiai vizsgálatot később egy másik tény is megerősítette, az, hogy a külszíni ásatások során egy árokban 50 gyermekkoponyát találtak. Ezután vállalkozhattak a szakértők arra, hogy a szent kútnak, ennek a szörnyű helynek vallásos szerepét végre pontosan tisztázzák és rekonstruálják. Egy feltevés azonban továbbra is tartja magát: Chichen Itza legfontosabb kincsei ennek a kútnak a közelében lévő templomban voltak elrejtve, amelynek faragott köveit a búvárok megtalálták, ám a kincs további sorsa tisztázatlan. Ekkor azonban a kutatás félbeszakadt, „technikai” okok miatt. Pontosabban: a Benlah ciklon után szörnyű szárazság gyötörte Yucatánt, majd pedig erdő- és szavannatűz pusztított. Az expedíció kénytelen volt meghátrálni, azzal, hogy mindaz, amit kiszedtek a kútból, roppant gazdag anyag a Kolumbusz előtti Amerikáról. A munka tehát eredményes volt. Az indiánok azonban másképpen magyarázták a dolgot: Chac isten, akit végső menedékében is meghajszoltak, elszabadította erőit és ezekkel szemben tehetetlen a földi ember ... K. E. mai KINCS A talált leletek egy része ... Teleszkópikus daru Szivattyú csoport Elrendelték az emberáldozatot A geológusok szerint a Mexikóhoz tartozó Yucatán északi része a pliocén, vagy post-pliocén eredetű mészkő felszínével alkalmas a kútképződésre. A mayák dzono néven ismerik, s így beszélnek róluk a korábbi útleírások is, anélkül azonban, hogy a bennszülöttek életében és vallásában betöltött szerepüket megfejtették volna.