Magyar Ifjúság, 1971. szeptember-december (15. évfolyam, 36-53. szám)
1971-11-05 / 45. szám
A Balázs Béla Stúdió „hőskorának" alkotógárdája: Szabó István, Gaál István, Gábor Pál, Kása Ferenc, Sára Sándor és a többi fiatal filmrendező, a magyar filmgyártás hatvanas évekbeli megújulásának hordozói, ma már a filmrendezők között a „középnemzedékhez” tartoznak. Közülük való Kardos Ferenc is, a stúdió volt vezetőségi tagja, egyik alakító és formáló egyénisége. Eddigi filmjeiben, a Gyermekbetegségekben, az Ünnepnapokban, az Egy őrült éjszakában mint többfajta stílust, megvalósítási formát kereső, kísérletező, filmjeivel vitát kiváltó művészt ismerhettünk meg. Különös érdeklődéssel olvastam tehát a Valóság áprilisi számában megjelent Zrínyi című irodalmi forgatókönyvét. Készül-e a film, milyen lesz első, Zrínyi alakját feldolgozó filmünk — ezekkel a kérdésekkel kerestem meg Kardos Ferencet. - Egy idő óta hallgat, mint filmrendező. Talán elkeserítették a kritikai megjegyzések, az elmarasztaló cikkek és vélemények - ahogyan legutóbbi filmjét, az Egy őrült éjszakát fogadták? - Némiképp elkeserített, mert minden alkotónak, filmrendezőnek vágya, hogy megértsék, és a siker is a művész célkitűzései közé tartozik. Annyira azonban nem keserítettek el, hogy a sikert bármi áron is akarjam. Igyekezve „hiúságomat fékentartani", tisztességes eszközökkel szeretnék sikert és elismerést elérni. - Ön szerint mi volt a kritika és a közönség ilyen egyértelmű elutasításának oka? - Először is nem volt egyértelmű, ez az elutasítás. Vita folyt a kritikusok között is, és sok barátot is szerzett nekem a film. A meg nem értésnek viszont sok előre kiszámítható tényezője is volt. A film negatív struktúrát járt körül, csupa úgynevezett „negatív hőst” vonultatott fel. Ez azt jelentette, hogy az érzelmileg inkább befolyásolható közönségnek itt nem volt kivel azonosulnia. Az a véleményem, hogy az általam progresszívnek tartott alapgondolatot a kritika félreértette, ellenem fordította. Azt mindenki megértette, hogy nem egyszerű „közért"-történetről szól a film. Én az ötvenes évekből ránk maradt gesztusrendszernek a továbbélését akartam megmutatni, azt, hogy ez hogyan mérgezi, húzza vissza a szocialista demokrácia működési mechanizmusát. Ez a film formailag is sok újdonságot jelentett. Gondolja, hogy az elutasítás a formai kísérletnek is szólt? Egyáltalán: elhatározott szándéka, hogy ezen az úton megy tovább? - Nem határoztam el, hogy újítani fogok, hanem igyekeztem megtalálni a gondolatnak legmegfelelőbb formát. Vannak ren-S ZRÍNYI-FILM II LÁTHATÁRON? BESZÉLGETÉS KARDOS FERENCCEL, A ZRÍNYI FORGATÓKÖNYV ÍRÓJÁVAL dezők, akik ezt az utat választják, mint például Makk Károly (hiszen nehezen hasonlítható össze a Liliomfi a Szerelemmel). Azonkívül én mindig egy konkrét filmet csinálok, nem az életművemet. Más rendezők, az önkifejezés belső kényszere alatt, minden témára, gondolatmenetre azonos, hasonló formát alkalmaznak. Ilyen például Jancsó, vagy Bergman. Az előbb mégis valami olyasmit mondott, hogy megtalált ebben a filmben, az „Egy őrült éjszakában", egy vonalat, melyen tovább szeretne haladni... - Ezt nem a formai megoldásra értettem. A szatíra, mint műfaj, érdekel és izgat. Ebben a vonatkozásban folytatni akarom az Egy őrült éjszakát. Volt több ilyen jellegű filmötletem. A demagógiáról szeretnék filmeket csinálni, ezt tartom a társadalom legveszélyesebb „gyermekbetegségének”. Ilyen volt az Ifjú seregek című forgatókönyvem. A film vidéki gimnáziumban játszódna, s a téma is a demagógia, a gyávaság, a mindent elsimítani akarás. Ezek a törekvések azonban nem találtak kellő visszhangra, nem fogadták el őket. - Ehhez nem tudok hozzászólni, hiszen nem ismerem a forgatókönyvet. De a Zrínyi-film irodalmi forgatókönyvét olvastam a Valóságban. Beszéljünk erről. - Remélem, hogy lesz belőle film. Bízom abban, hogy a filmgyár átszervezése körüli túlzott „óvatosság", ami most jellemzi filmgyártásunkat, csak átmeneti jellegű. - Mit ért ezen a túlzott „óvatosság”-on? - Új vállalatok alakultak a régi stúdiók helyébe, szám szerint kettő, és ezek az új vállalatok nem akarják működésüket sem politikai, sem gazdasági kockázattal kezdeni. Olcsó költségvetésű, biztos közönségsikerre támaszkodó filmeket akarnak csinálni. Azt kell mondanom, hogy a Zrínyi nem ezek közé a filmek közé tartozik. Remélem azonban, hogy előbb-utóbb valamelyik vállalat ennek a Zrínyifilmnek a kockázatát is magára vállalja. Zrínyi politikai elgondolásainak törvényszerű bukását mutatja be nemzeti illúziónkkal szemben, a marxista történelemkutatás eredményeire támaszkodva. Éppen ezért sok gondom és problémám volt azzal a felületes általánosítással, amely némi rosszindulattal és leegyszerűsítéssel a mába „értelmezi át” a film néhány mellékes fonalát, dialógusát. Képtelenség egy filmet úgy vizsgálni, hogy nem az egész koncepciót, hanem mellékmondatait tartjuk szem előtt! A film alapgondolata az, hogy a realista politikai gondolkodás szükségességét nem pótolhatják sem a jól szervezett mechanizmusok, sem illúziók. - Az emberek fejében a történelmi filmek üzenete, aktualitása gyakran elvész és megreked az ábrázolt korban. Nem gondolja, hogy igazi szellemi izgalmat mégiscsak a jelenben játszódó magyar filmek hordoznak? - Ezt a filmet én nem tekintem történelmi filmnek. Vannak azonban bizonyos gondolatok, amelyeket célszerű a múltba helyezni át, mert bizonyos korok kristálytisztán mutatják a kérdés lényegét, a társadalmi mozgások fő iránya jobban érzékelhető. Azonkívül egy történelmi névhez, évszámhoz annyi információanyag kapcsolódik az emberek fejében, hogy ezeket akár expozícióinak is tekinthetem a filmhez. - Formailag, a külsőségek korhűségében hogyan képzeli el a filmet? - Még nem kerültem szembe ezzel a problémával, hiszen még nem forgatom a filmet. Egyébként a magyar barokk stílusát (Zrínyiről lévén szó) szeretném felhasználni. Atmoszférájában is a kor hangulatát szeretném megteremteni. - Azt mondja, mindegyik filmje másfajta stílusban született, a gondolatvilágnak megfelelő formában. Beszélne arról a két filmről, amelyek mintegy megvalósításként megelőzték az Egy őrült éjszakát és a leendő Zrínyit? - Az ünnepnapokban egy realista film kísérletét szerettem volna megvalósítani. A magyar film politizáló vonalát akartam bekötni egy, a munkások között játszódó filmbe. A gondolatmenetet ma is élőnek tartom, a film érzelmi vonala azonban, most már úgy érzem, kissé unalmassá lassította a filmet. - És a Gyermekbetegségek, amelyet közösen rendezett Rózsa Jánossal? - Bár olyan fiatal és jókedvű tudnék lenni, mint akkoriban voltam! Az én nemzedékem nincs könnyű helyzetben. Az előbb említett óvatoskodás minket nyom a legjobban, mert kísérletezés és kockázatvállalás nélkül nem tudunk előrelépni. Székely Gabriella RÁDIÓ Elhagyott diplomák A riporter lágymányosi Fecskét kért. A trafikos egykedvűen emelte le a polcról a dobozt. A trafikos három nyelv felsőfokú oklevelének, két keresett hivatás diplomájának birtokában áll a gyufák és bélyegek között. HEGYI IMRE, az ELHAGYOTT SZAKMÁK, GAZDÁTLAN DIPLOMÁK című dokumentumműsor készítője is csodálkozik, hogy már első mondatai után a téma kellős közepén találja magát, s csakhamar a lényeghez ér: a magyar—történelem szakos londinert, a Vörösmarty téren kornyadozó kertészmérnök ift, a bútorszállító fodrászt és az adminisztrátorkodó ápolónőt faggatja. A jól csoportosított hangképek azt sugallták, hogy vigyáznunk kell a hivatáshagyottak megítélésénél. Előbb illik megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek a pálya elhagyására késztették és késztetik őket: az önismeret zavarait, az annyira szükséges sikerélmény hiányát, a rossz közösség riasztó hatását és persze a PÉNZ csábítását. HEGYI IMRE mindezt csupán sugallta? Igen, mert — helyesen — tartózkodott attól, hogy a töprengésre hajlamos hallgató szájába rágja a tanulságot. Ha csak azt nem tekintem határozott állásfoglalásnak, hogy a/, egyes riportokat összekötő—szétválasztó zenéről az a HACKI TAMÁS gondoskodott, aki nem feltétlenül doktorkodna jobban, mint ahogyan fütyül... ZÖLDI LÁSZLÓ — Naai batyám, a Vasas egykori híres játékosa, azt szerette volna, ha követem őt és focista leszek, apám pedig azt, hogy — miként ő — nyomdásznak álljak. Festő lettem ... így kezdi vallomását ifj. Jeckel Ferenc, aki kétszer vágott neki a Képzőművészeti Főiskolának, s noha nem sikerült bejutnia, mégis elégedett, terveket kovácsoló, művészi hitében megerősödött, optimista ember. Fiatal, de már egy csalódás érte és egy kárpótló siker van mögötte. A képzőművészeti gimnáziumban érettségizett, 1968- ban. Akkor még ő is úgy gondolta, hogy innen az út kizárólag a főiskolára vezethet. A felvételin nulla pontot csinált ... — Érdekes módon nem éreztem sem igazságtalanságot, sem letörést — kötelező próbatételnek fogtam fel. Munkát kerestem, az Állami Pénzverdébe kerültem. Nagyon hasznos időt töltöttem el itt. Érdeklődésemet kitágította ez a munka. S amikor eljött a szeptember, ismét nekivágtam a főiskolai felvételinek és ismét nem vettek fel. Ez már fájt. Elindult magányos útjára. Hogy megmutassa: „csakazértis” lesz belőle valami. Sorolhatnánk most világhírű nagy festőket, akik nem végeztek főiskolát, s nemcsak a „szakmát” tanulták meg, hanem új művészeti irányt is szabtak, de profán lenne az összehasonlítás. A Béke-világtanács miniatűr jelvénye, Zalaegerszeg felszabadulási és a Kodály kóruspódium emlékplakettje, Inota, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem érme, a MÉH Turpi úrfi sorozata fűződik nevéhez, de maga sem tudja pontosan összeszámlálni a Pénzverdében eltöltött idő hasznos termését. Ekkor fordult — talán éppen a muzikálisan szép Kodály-portré hatására —, az emberi archoz. Portrék egész sora került ki a keze alól. Szénrajzai leheletfinomak, olajképei zárt szerkesztésűek, s mi sem bizonyítja jobban embercentrikus felfogását, mint hogy olajban is portrékkal jelentkezik. Színei erőteljesek, a sárgák egész régióját vonultatja fel. A Láng gyár művelődési központjában rendezett kiállításon közel negyven képét láthatták az érdeklődők. Szeretettel fordul a öregek és a gyerekek felé, különösen az utóbbi erőteljes szakmai felkészültséget igénylő feladat. Jeckel Ferenc sodró lendülettel dolgozik: 130 kép egy év termése; egymáshoz viszonyíthatóan bizonyítják az ifjú művész fejlődését, szélesedő érdeklődését. — Szeretem az embereket, s belülről látom őket. Ezért szeretek portrézni. Ez nem szűkíti a festő munkáját, hanem éppen szélesíti, hiszen mi lehet az izgalmasabb, sokoldalúbb az embernél? Bach János passiójához készít illusztrációt, s a festők Nagy Témája is megkísértette a tizenkét apostol portréja. 21 NEM MINDEN A DIPLOMA éves, hittanra sose járt, egyházi műveltsége foghíjas. — Nem a mítoszt keresem, hanem az örök emberi problémákat. A kétkedés, a bölcsesség, az árulás arcát. A vörös kréta lágy vonalaival rajzolta meg e témát. A nagy elődök képzeletének nem adott helyet a maga összeállításában. Az örök téma a ma emberéhez kíván szólni. A nagybányai festőket vallja szellemi szülőinek, s noha a maga útját járja, nem tagadja, hogy vannak példaképei. Némi öniróniával mondja, hogy elkésett realista, a nonfiguratív korszak lázadója. Kérlelhetetlen bírálója önmagának. Csak a jónak ítélt munkáját tartja meg, a többit megsemmisíti, s újra és újra kontrollál. Albérletben lakik, egykori osztálytársának anyja „nyitott” neki műtermet, amikor festés céljára átengedte egyik szobáját. Nem lottózik, nem akar meggazdagodni; úgy érzi, ha dolgozni tud, akkor van otthona is, és sehol sem felesleges. Útitervnek nem is kevés . . . R. A. Kisfiú portréja Holló László festőművész portréja és egy önarckép LEVELEK A HÁBORÚBÓL A béke első órája. A fasiszta Németország feltétel nélkül megadta magát. Egyes elszigetelt német egységek azonban még harcolnak, és ezeknél — noha a békekötés híre hozzájuk is elérkezett — a tábori csendőrök hazaárulónak tekintik azt, aki leteszi a fegyvert. Ebben a szituációban játszódik Franz Frühmann novellája, a Kapituláció, melynek hőse egy szinte még gyerek német kiskatona. Élni akar és ezért a békét választja, de halálra ítélik, mert nem hajlandó tovább harcolni. Az akasztást a szovjet csapatok hirtelen megérkezése meghiúsítja. A kiskatonában azonban mélyen gyökerezik a militarista nevelés, s arra sem képes, hogy megadja magát a bevonuló szovjet katonáknak. Tragikus és kilátástalan helyzetében inkább vállalja a megsemmisülést — saját társai lövik agyon. Magányosan álló, de helyzeténél fogva stratégiailag fontos kastély, valahol a II. világháború harctereinek egyikén. A kastély padlásán német géppuskafészek. Ezt kell megsemmisítenie a fiatal szovjet katonának. Elindul, hogy végrehajtsa feladatát. Bejut a sorozatos aknatámadások miatt csaknem teljesen rombadőlt kastélyba. Nagy nehézségek árán felér a padlásra, a német géppuskást azonban holtan találja. A náci katona hozzá hasonló fiatal fiú, akit egy becsapódó akna ölt meg, mielőtt ő végezhetett volna vele. A szovjet fiú visszaindul sajátjaihoz, de egy szobába lépve, felfegyverzett katonával találja szemben magát. Fedezékbe ugrik és várja a másik támadását. Néhány perc múlva hirtelen elhatározással beront a szobába és rálő a géppisztolyos katonára. A szemközti falon levő tükör darabokra hullik — a fiú saját tükörképére lőtt. A háború embertelen körülményei között saját magunk ellenségeivé is válhatunk — ezt a gondolatot hangsúlyozza Nyikolaj Jevdokimov Élni és meghalni című novellája. A frontok két oldalán játszódó, de lényegében ugyanazt a témát más-más megvilágításban bemutató két elbeszélést Levelek a háborúból címmel filmre vitte a Televízió egy fiatal forgatócsoportja. A dramaturg Szántó Erika volt, a rendező Málnay Levente, az operatőr Németh Attila. Málnay Leventének, mint mondja, ez az eddig legkedvesebb munkája. Azon fiatal rendezők közé tartozik, akik már a tv-ben kezdték pályájukat, s előbb hosszú ideig rendezőasszisztensként ismerkedtek a szakmával, majd, már elég széles körű tapasztalatok birtokában, jelentkeztek a Színház- és Filmművészeti Főiskola televízió-rendezői szakára. Így tett ő is. A főiskolán Keleti Márton osztályában végzett, s azóta sok önálló feladatot kapott, a színházi közvetítésektől a versműsorokon keresztül a kisjátékfilmekig. Legutóbb két — legalábbis rendezői szempontból — sikeres Világirodalmi Magazint rendezett: Szöllősi Klára műfordító estjét, és az Európa Kiadó húszéves terméséből válogatott jubileumi műsort. A Levelek a háborúból már kész, bemutatása novemberben várható. Stílusa igen érdekes: szinte alig van benne szinkron szöveg, mindkét novella végig úgynevezett „belső hangra” épül. S még egy érdekesség: nemcsak a film alkotói, hanem főszereplői is fiatalok: a német fiút Farádi István, a szovjet kiskatonát Reviczky Gábor főiskolai hallgató játssza. Csenterics Ágnes ***** f dm harcolt*"*, titmouse A német katona: Farádi István f. h. A szovjet katona: Reviczky Gábor f. h. MAGYAR IFJÚSÁG 1371/45