Magyar Ifjúság, 1972. január-április (16. évfolyam, 1-17. szám)
1972-01-14 / 2. szám
MÁLTAI VITA A hírek alapján úgy tűnik, Málta és Anglia között elkeseredett alkudozás folyik, amolyan albérlő és főbérlő közötti vita, s a nézeteltérés a kiélezett fenyegetések stádiumában tart. Jobban szemügyre véve azonban Málta történelmét, a sziget stratégiai fekvését, nyilvánvalóvá válik, hogy többről van szó. Málta területe kisebb Budapestnél, s lakóinak száma mindössze 350 ezer. A sziget fekvése mindig is csábította az éppen soros hódítókat, hogy rátegyék kezüket. Legutóbb az angolok birtokolták a szigetet, de 1964-ben kénytelenek voltak Máltának visszaadni függetlenségét. Sikerült azonban szerződést kicsikarniuk, mely szerint évi ötmillió fontot fizetnek haderejük ott-tartózkodásáért tíz évig. Egy évvel később a haderők jelenlétét kiterjesztették a NATO-fegyverekre és -katonákra is. Tavaly új kormány került Máltán hatalomra, élén Mintoff miniszterelnökkel, aki új politikai koncepciót képviselt. Törekvései között szerepelt az újabb nemzetközi kapcsolatok keresése (Afrikai körútjáról hazatérő Losonczi Pált is fogadták Máltán), Anglia „ölelésének” lazítása, vagyis a nagyobb függetlenség kivívása. Ehhez Máltának meg kell nyitnia kikötőit és dokkjait valamennyi ország kereskedelmi és hadihajója előtt. Ennek értelmében kötött Mintoff útilaput a NATO-parancsnokság talpa alá, s követelt magasabb bérleti díjat Angliától. Anglia — noha az eredeti összeget felemelte évi 9 és fél millió fontra — nem hajlandó kifizetni a Mintoff által követelt évi 18 milliót. A vita vége: az angol csapatok mennek, az eddig őket kiszolgáló máltaiak pedig munka nélkül maradnak. A zsarolás nyilvánvaló. Szakértők szerint, ha készültséget rendelnének el, két-három nap alatt kivonhatnák az angol csapatokat, de Anglia Mintoff kéthetes határidejét sem tartja elegendőnek, ragaszkodik a március végi terminushoz. Ugyanis a NATO tanácstermeiben is téma lett Málta. A tömb vezetői komolyan aggódnak egy esetleges gazdacsere miatt a támaszponton, noha Málta egyelőre csak Líbiával tárgyalt. H. P. BANGLADESH ÉS PAKISZTÁN 804 ezer négyzetkilométer négyzetkm 142 ezer NÉPESSÉG: NEMZETI JÖVEDELEM: EGY FŐRE JUTÓ JÖVEDELEM 130 dollár 77 dollár VALLÁS: 99 százalék mohamedán 89 százalék mohamedán EZER ÉLVE SZÜLETÉSRE JUTÓ CSECSEMŐHALANDÓSÁG ARÁNYA: 135 150 55 millió 12 milliárd dollár (Legfőbb termékek: gyapot és gyapjú) Ali Bhutto pakisztáni elnök szemlátomást igyekszik elhatárolni magát elődjének, Jahja Khannak politikai örökségétől. Rendszerének szalonképesebbé tétele érdekében szabadságot ígért a sajtónak, végrehajtott néhány államosítást. Ugyancsak látványos gesztusként dobta a köztudatba Mudjibur Rahman sejknek, az Avami Liga vezetőjének a szabadonbocsátását. A Bangladesh kormánya a növekvő nemzetközi rokonszenv mellett — folytatja államszervező munkáját. Rendben folyik a menekültek hazatelepítése is. Táblázatunk Pakisztán és a Bangladesh legfontosabb adatait ismerteti, fenti fotónk pedig a hazatelepülő bengáliakról készült. 75 millió 6 milliárd dollár (Legfőbb termékek: juta és tea) NYUGAT-PAKISZTÁN BANGLADESH TERÜLET: 72/22MAGYAR IFJÚSÁG Finn választások Finnország népe a szavazóurnák elé járult, hogy döntsön a parlament kétszáz képviselői helyének sorsáról. A végeredmény nem hozott döntő politikai változást, mindössze tizenkét mandátum cserélt gazdát. Figyelemreméltó tendenciát sejtet azonban az a tény, hogy a pozíciónyertesek között a baloldal két legerősebb pártját, a Szociáldemokrata Pártot, valamint a kommunisták által vezetett Finn Népi Demokratikus Uniót találhatjuk. Ugyanakkor a jobboldalinak számító Konzervatív Párt (Nemzeti Koalíciós Párt) és a Svéd Néppárt kevesebb képviselőt delegálhat az új finn parlamentbe. A Finn Népi Demokratikus Unió, amely a múlt év márciusában kilépett a kormánykoalícióból, mivel nem adhatta nevét a tőkés orientációjú gazdaságpolitikához, most kifejezte készségét, hogy részt vegyen egy középbal irányzatú koalícióban. A demokraták esélyei . A múlt héten jelentette be hivatalosan Edmund Muskie demokrata párti szenátor, hogy indulni kíván az elnökválasztáson. Az amerikai Gallup közvéleménykutató intézet listát tett közzé, amelyben ismerteti a „Melyik demokrata párti szenátort látná a legszívesebben elnökjelöltnek?” kérdésre adott válaszok megoszlását (százalékokban). Íme: Kennedy 32, Muskie 25, Humphrey 19, McGovern 5, Jackson 4, McCarthy 4, Lindsay 4, Yorty 1, nem válaszolt 6. A lista annál is érdekesebb, mivel Edward Kennedy lépten-nyomon hirdeti, hogy nem kíván indulni 1972-ben. Baby Doc fegyverkezik Haiti a Karib-tenger szigetvilágának egyik mini állama. Két jellemvonásával azonban sikerült felhívnia magára a világ figyelmét. Rettenetes szegénységével és rendszerének kegyetlen diktatúrájával. Az országot szinte hitbizományként kisajátító Duvalier család tettei páratlanok a maguk nemében. Az öreg diktátor, a hírhedt Papa Doc elhalálozott. Fiacskája a Baby Doc, a 21 éves Jean-Claude, mint hajdan az uralkodócsaládokban, örökölte apja diktátori székét. Utolsó „dobása” már kenyéradó gazdájának, az Egyesült Államoknak sem tetszett. A gazdasági segélyt Baby Doc ugyanis helikopterek, őrnaszádok és más hadifelszerelések vásárlására akarja költeni. Ha az amerikaiak nem hajlandók eladni neki, Baby Doc persze nem sokat törődik ezzel: a szabad piacon vásárol. De hát mit is tegyen a korán árvaságra jutott fiú, akinek hiányzik apja, aki, a kezére ütne ilyen esetben. Na, persze, csak módjával, hiszen a papa is nélkülözte a jó nevelést... Foglyul ejtett pilóta Kenneth Richard Johnson amerikai repülőőrnagyot elérte végzete. Gépével együtt részt vett a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni légitámadásokban. A VDK légvédelme lelőtte a gépet, a pilótát foglyul ejtették. (Képünk a VDK külügyminisztériumának sajtótájékoztatóján készült.) A pilóta sorsa azonban nem eléggé figyelmeztető jel azoknak, akik dacolva a világ közvéleményével újból és újból parancsot adnak a VDK légiterének megsértésére, és a fiatalok. Több mint hétezer KISZ- korosztályú fiatal dolgozik a Budapesti Közlekedési Vállalatnál. A KISZ-bizottság a múlt évben 200 ezer forintot kapott a vállalat részesedési alapjából, a hét végi kirándulások lebonyolítására pedig két autóbuszt bocsátottak a fiatalok rendelkezésére. A Kertész utcában modern pinceklubot rendeztek be, amely gazdag programjával nemcsak kulturált szórakozást, hanem színvonalas művelődési lehetőséget is nyújt az érdeklődő fiataloknak. Az eddigi három társasházépítési akció során több mint 170 fiatalt vettek fel a lakáshoz juttatandók listájára. Tartalmas vakáció A mezőtúri gyerekek biztosan nem unatkoztak a téli szünidő alatt. A fizikai dolgozók jó képességű gyerekeinek tartalmas programot állítottak össze a mezőtúri tanárok, népművelők, klubvezetők, szakkörvezetők. A nyolcadikosokat várta — s várja a szünet után is — a „kis matematikusok baráti köre”. Nagy sikere volt az irodalmi-, a könyvbarát-, a bélyeg- és az országjáróklubnak. A középiskolában tovább tanulók részére a tanyai diákotthonban tíznapos előkészítő tanfolyamot rendeztek matematikából és orosz nyelvből. ABC TEREFERE Hernád község asszonyainak új tereferélő helye lett a most megnyílt ABC- áruház előtti kerékpár-parkoló. Az áruházat a helyi Március 15. termelőszövetkezet dolgozói építették, könnyűszerkezetes polystirol betonpanelekből, így olcsóbb is lett, gyorsabban el is készült. NÖVÉNYVÉDŐ ÁLLOMÁS Átadták hazánk legkorszerűbb növényvédő állomását Zalaegerszegen. Képünk a 15 millió forintos beruházással épült intézményt, s az állomás modern terepjáró kocsiját ábrázolja. Romhányi tizenhármak Lassan két éve üzemel Romhányban a Híradástechnikai Anyagok Gyárának kirendeltsége. Az üzemi KISZ-szervezetnek éppen 13 tagja van. Szerencsére nem babonásak. A romhányi tizenhármak szép eredményeikről, jó munkájukról nevezetesek. Robbantás! Elsőként a nádudvari Vörös Csillag termelőszövetkezetben oldották meg valóban korszerű módon a burgonya tárolását és étkezésre való előkészítését is. Az e célra vásárolt nagy teljesítményű gép óránként húsz mázsa burgonyát tisztít meg. Óriási tartályában a forró gőz valósággal „lerobbantja” a gumók héját. A főzésre előkészített burgonyát a megrendelő kívánsága szerint húsz vagy huszonöt kilogrammos poliészter zsákokba csomagolják. Üzemi óvoda A Csepeli Erőmű és Szolgáltató Üzemek KISZ-szervezete társadalmi munkában, egy hónap alatt felépített egy huszonöt személyes, összkomfortos óvodát a XXI. kerületben. Kodály-pályázat Kodály Zoltán születésének 90. évfordulójára pályázatot írt ki a Művelődésügyi Minisztérium közoktatási főosztálya és az Országos Pedagógiai Intézet. Szeretnék elérni, hogy napvilágra kerüljenek Kodály közoktatási vonatkozású, eddig még ismeretlen, nem publikált emlékei, dokumentumai, hiteles írásos és szóbeli tanácsai az énekoktatás, a zenepedagógia kérdéseiről. A jeligés pályázat határideje 1972. október elseje. Várják a pedagógusok és a kutatók pályázó jelentkezését. PAPIR— OLAJBÓL Olajból készíthető műpapír gyártásán fáradoznak a japán szakemberek. Az olajipar kísérleti darabjai azt igazolják, hogy tartósabb, vízhatlanabb a normálisnál, előállítási költsége azonban mintegy háromszorosa a valódinak. Sebaj. Ha feltalálják, hogyan lehet papírból olajat gyártani, nyilván megtérülnek majd a kiadások! Libapimpó export Így tél derekán a MEDIMPEX vállalat 20 országba exportálja a Herbária és az Erdei Termék Vállalat készítményeit. A tisztítótt csipkehúsból 4 vagonos szállítmányt indítanak útnak Svédországba. A teákba hársfavirágot, borsmentát, nyírfalevelet és egy libapimpó nevű gyógynövényt kevernek. A fehérüröm fő vásárlói NSZK- beli és olasz cégek, főleg ürmösborok és a híres olasz vermutok ízesítésére használják fel. Keresett cikk külföldön a szárított csalánlevél is, amelyből hajápolószereket készítenek.