Magyar Ifjúság, 1973. október-december (17. évfolyam, 40-52. szám)
1973-10-05 / 40. szám
— Zdravszvujtye, goszpogyín! — Jó napot, uram! — köszöntött tiszta orosz nyelven egy őszülő idősebb úr a nyugati parton San Joséban, a megyei bíróság épületében, ahol Angela Davis perének kezdetére vártunk. Nyújtotta névjegyét, amelynek fele orosz, fele angol nyelven íródott, és nem lepődtem meg, amikor a név alatt ott láttam az orgánumot, amelyet képviselt: Szabadság Rádió”. Ez a Szovjetunió népeinek nyelvein sugároz, a Szabad Európa Rádió megfelelője. Nem ez volt az első találkozásom ennek a hírközlő szervnek a munkatársaival. Vagy egy évvel azelőtt New Yorkban, a West Side egy öreg szállodájának előcsarnokában gyülekeztek az újságírók, ott, ahol egy különteremben az Egyesült Államok Kommunista Pártjának kongresszusa ülésezett. Mi, az európai szocialista országok tudósítói, beléphettünk bizonyos munkaülésekre, s így természetes, hogy burzsoá kollégáink, akik igen nagy érdeklődéssel viseltetnek az utóbbi években erősödő Kommunista Párt munkássága iránt, tőlünk igyekeztek információkra szert tenni. Azért felszaladt a szemöldököm, amikor valaki, akit korábban sosem láttam, odalépett hozzám és olyan kiejtéssel, amely a makói és a clevelandi keveréke, így üdvözölt: „Alászolgája, kolléga úr, én a Szabad Európától vagyok, Lukácsfi, mi újság odabent, mit tud nekem mondani az elvtársak kongresszusáról ?” Lukácsfi urat másképp hívják Vannak bizonyos diplomáciai illemszabályok, amelyeket a külföldi tudósító szinte mindig betart, akkor is, ha ellenkező beállítottságú szervek képviselőivel van dolga, öt év alatt ez volt az egyetlen eset, hogy eltekintettem ettől. Angolul válaszoltam egy rövid mondatban, amelyet fordításban sem kívánok reprodukálni. Visszaemlékezve sem Lukácsfi úr — aki valójában természetesen nem volt Lukácsfi —, sem a csoportban álló többi burzsoá újságíró nem ütődött meg a jeleneten. A „Szabadság adó” a „Szabad Európa Rádió” munkatársait ugyanis még az ultrakonzervatív jobboldali lapok és rádióállomások munkatársai sem tekintik „kollégáknak”. Hogy mennyire nem, erről is megmaradt emlékezetemben egy jelenet. Washingtoni tartózkodásom alatt egy fogadáson, amelyet az USIA amerikai tájékoztatási ügynökség rendezett, bemutatták nekünk az agg Halász urat, az Amerika Hangja magyar osztályának vezetőjét és munkatársait. A beszélgetés során ,,kínos nyelvbotlást” követtem el, talán nem kell mondani, szántszándékkal: „Önöknél, a Szabad Európánál, hogyan reagálnak a kelet-nyugati kapcsolatok legutóbbi fejleményeire?’ — kérdeztem érdeklődő arccal. A kérdésre felháborodott tiltakozás volt a válasz: hogyan téveszthettem én össze akár csak egy percre is az Amerika Hangját, amely komoly állami rádióadó és „nyílt szerkesztőség”, a Szabad Európával?! A lehető legártatlanabb arccal elnézést kértem. „Azért követtem el ezt a hibát, mert hagytam magam megtéveszteni attól a ténytől, hogy önöket és a Szabad Európát ugyanabból a kasszából finanszírozzák. Mindenesetre úgy látom, önöket sem teszi boldoggá, hogy azok is ugyanonnan kapják a dollárt.” „Fehér” és „fekete” propaganda Rájuk volt egyébként írva, hogy ez a nemkívánatos rokon a famíliában egyenesen boldogtalanná teszi őket. Az Amerika Hangja, különösen újabban, a pszichológiai hadviselés sokkal árnyaltabb formáját folytatja. Időről időre megemlíti az amerikai életforma hátrányosabb, oldalait is, anélkül persze, hogy az alapvető ellentmondásokat feltárná. Mivel az Amerika Hangja — amely napi 250 híradást sugároz 36 nyelven — az Egyesült Államok kormányának hivatalos szócsöve, nem avatkozhat bele más országok belügyeibe. Amit tehet, azt ma az úgynevezett „fehér propaganda” módszerével oldják meg. A kifejezés a lélektani hadviselés szakértőinek szótárából származik és bizonyos kifinomult módszerek összességét tartalmazza, amelyeknek célja, hogy az amerikai kormánypolitikát népszerűsítsék, a polgári ideológiai áramlatokat erősítsék és mindenféle durva eszköz gondos elkerülésével érjék el „az eróziót”. „Finoman, de hajthatatlanul”, ez a jelszó a washingtoni szerkesztőségben, amely egyébként azzal dicsekszik, hogy „nyitott” : a turistacsoportok óránként indulnak, megszemlélhetik a tablókat, a komputerizált irányítótermet és „belehallgathatnak” a stúdió üvegfalai mögül az orosz, ukrán vagy lengyel adásba. „Finoman, de hajthatatlanul”, másszóval az Amerika Hangjánál az álobjektivitás új köntösében sugallja a régi eszméket a hallgatóknak. Ami viszont a Szabad Európa—Szabadság Rádió komplexumot illeti, az — hangvételének valamelyest módosulása, bizonyos „finomítások” ellenére is — durva, hidegháborús, „fekete propagandát" folytat. Amíg ezeket az adókat a CIA, a Központi Hírszerző Hivatal titkos alapjából finanszírozták, a Szabad Európa Bizottság fedése alatt, addig az amerikai hivatalos propagandaapparátus azt mondhatta: ehhez semmi közünk. (A Szabad Európa Bizottság éveken át hirdetéseket tett közzé az amerikai rádió- és tv-állomásokban. „Csak mi tájékoztatjuk Kelet-Európa népeit — adakozzanak a Szabad Európa Rádiónak’. A hirdetés még a saját költségeit sem „hozta meg”, mivel erre a célra szinte senki sem adakozott. Csak arra volt hivatott, hogy „a közpénzen fenntartott hírközlő szerv” benyomását erősítse. Amikor a közvélemény megtévesztését szolgáló fedési manőver” fenntartása a belpolitikai nyomás következtében lehetetlenné vált, az amerikai kormányzat választás elé került: vagy megszüntetia hidegháború e rekvizítumát, vagy átvállalja az „apaságot”, de vállalva a konzekvenciákat is. A kormányzataz utóbbit választotta, ebben nem kis része volt bizonyos belső erők nyomásának. Szerepet játszott a katonai-ipari komplexum, az Izrael-párti, szovjetellenes cionista lobby, azok a szenátorok és képviselők, akik szélsőjobboldali, emigrációs szervezetekkel állnak kapcsolatban. A döntés 1973-ban is érvényben van, s anakrosztikusabbnak hat, mint valaha. Végeredményben ez az az esztendő, amelyben az enyhülés eredményei kézzelfoghatóbbak, mint bármikor korábban. Az amerikai kormányzat azt hirdeti, hogy tovább kívánja fejleszteni az elért eredményeket, hogy az enyhülés útját kívánja járni az európai szocialista országokkal, és közben növelik a SZER és a Szabadság Rádió költségvetését! Legutoljára szeptember 6-án szavazta meg az amerikai törvényhozás két háza, hogy e két kalózadó szám,mára a folyó pénzügyi év költségvetéséből 50,2 millió dollárt biztosít. Nemcsak rádióadó Mire fordítják ezt az öszszeget? Elsősorban persze rádióadásokra. Jelenleg a Szabadság Rádió 17 adóállomást, a Szabad Európa Rádió 32 adóállomást tart fenn. Az adók Nyugat-Németországban, Spanyolországban, Portugáliában és Tajvanon működnek. A Szabadság Rádiónak 500 munkatársa van, és a Szovjetunió népeinek tizenhét nyelvén terjeszti a propagandát. A szovjetellenes propagandaszolgálat élén Mr. Sergant áll — a hírszerzés és felderítés régi szakembere. A Szabad Európa Rádió az európai szocialista országok nyelvén — köztük magyarul — sugároz és müncheni központjában 1500 munkatárs működik. A 130 vezető poszt mindegyikét amerikaiak töltik be. De a münchenieket is irányítják. A Szabad Európa Rádió amerikai központja New Yorkban van, az elegáns üzletházairól nevezetes 5-ös Avenue-n, a 2-es szám alatt, olyan magasan egy felhőkarcoló felső emeletén, hogy a túlsó oldalról is nehéz lencsevégre kapni. A hívatlan látogató csak az információs asztalig jut el, s folyosóra sem léphet. De azért elmondhatjuk: az utasítások Münchenbe John Richardson és John Page itteni irodájából mennek ki a közvetlen vonalakon. De a „müncheni” vonalnál nem kevésbé fontos a „langley-i”, az amely Richardson hivatalát és más irodákat a CIA Washington közelében, Langleyben levő irodakomplexumával köti öszsze... A Szabad Európa ugyanis nemcsak rádióadó, nemcsak a pszichológiai hadviselés eszköze, hanem egész más jellegű tevékenységet is folytat. Kiértékelő részlege részben úgynevezett „legális hírszerzéssel” foglalkozik, lehallgatja a szocialista országok összes rádióállomásait, a vidéki adókat is. Előfizetik az összes újságot és folyóiratot a szocialista országokból. A legális hírszerzést a „nem legális” egészíti ki, s ezt ma már tagadni sem lehet. A tekintélyes párizsi Le Monde Diplomatique írta: „Ehhez járul még az érintkezés keresése a lehető legtöbb kelet-európai látogatóval, akik hivatalosan, vagy küldöttséggel Nyugat- Nyugatra utaznak”. „Összekapcsolni az újságírói és a hírszerző munkát” Magyarul: a SZER embereit megtalálni pályaudvarokon, nyugati tudományos kongresszusok előszobáiban és szállodaportákon. Zsebükben nyolc-tízféle névjegy a bemutatkozáshoz. És az apró részletinformációk mind a központ komputerébe kerülnek, aztán osztja el a kutató és elem- Kellemetlen apaság A Szabad Európa Rádió müncheni székházának bejárata s