Magyar Ifjúság, 1975. január-április (19. évfolyam, 1-17. szám)
1975-01-31 / 5. szám
Mostanában sok szó esik a magyar színjátszás — dráma és színpadi műalkotás — korszerűségéről. Külföldi példákra hivatkozva számos kritikus úgy találja, hogy színjátszásunk nem áll a kor színvonalán, nem jelent valódi szellemi, művészi izgalmat a közönségnek. Ugyanakkor bárki meggyőződhet róla, hogy a fővárosi színházak — még az elmarasztalt színvonalú előadások esetében is — zsúfoltak, alig lehet színházjegyet kapni. Vidéken viszont, még a kiemelkedő színházi esteken sincs telt ház, a színvonalas előadásokat is részvétlenség fogadja. Távolról sem hisszük, hogy a szerkesztőségünkben lefolyt vita ezeket a kérdéseket képes megválaszolni, az ellentéteket feloldani. Mégis beszélgetésre hívtunk fiatal színházi embereket, illetve nézőket, hogy az itt elhangzott nézetek serkentsék olvasóinkat a színház iránt támasztott igények tisztázásában, a színpadi műalkotás megítélésében. A vitán részt vettek Barta Szabó József újságíró-gyakornok (Bp.), Bérces László piacellenőr (Szarvas), Fiala János gimnáziumi tanuló (Bp.), Horváth Júlia cipőgyári meós (Nyírbátor), Juhász István író (Bp.), Köves István lektor (Bp.), Lehoczky Orsolya népművelő (Bp.), Mérai József energetikus (Hódmezővásárhely), Posch Mihályné KISZ politikai munkatárs (Dunaújváros), Rege Sándor újságíró (Bp.), Romhányi László rendező (Thália Színház), Reményi József Tamás kritikus (Bp.), Rétházi Csaba iparcikk-előadó (Boly), Strobán Tivadar szerszámkészítő (Abc), Szabó Tünde színművésznő (Bp.), Szűts Bernát író (Bp.), Tarján Tamás kritikus és a Magyar Ifjúság részéről Berkes Erzsébet. Magyar Ifjúság: Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy vidéki színházlátogatókat is üdvözölhetünk a KISZ központi iskola hallgatóinak személyében. Mint hallottuk otthon is, itt is sokat jártok színházba. Mit láttatok az utóbbi időben, mi tetszett és miért? Horváth Júlia: Legutóbb a Lengyel fantáziát láttuk a Tháliában. Sajnos, nem tetszett igazán, mert az első húsz percben azt sem tudtuk, miről is van szó tulajdonképpen. Romhányi László (fájdalmasan felnyög): És később? Horváth Júlia: Később néhány dolgot kezdtünk kapizsgálni, de akkor már nem volt időnk arra, hogy kikövetkeztessük azt, amit addig láttunk. Színházban nem lehet „visszalapozni”. Előtte az Othellót néztük meg, és azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon nagy élményt jelentett számunkra. Mindenekelőtt Huszti Péter játéka. Bérces László: Ez persze összefügg azzal, hogy eddig soha nem gondoltam volna, hogy az Othelló című drámának Jágó lehet a főalakja. Biztosan nagy szerepe van ebben az átértelmezésben a rendezőnek, Ádám Ottónak, aki észrevette, hogy ezáltal korszerűbb lett a dráma mondanivalója. Hiszen az életünk tele van Jágó-szerű emberekkel. Szabó Tünde: Nem értek a rendezéshez, és azt sem szeretném boncolgatni, hogy mi a korszerűség. Ez olyan ködös fogalom, hogy mindenki azt ért rajta, amit akar. Egy azonban biztos: mindig azt a rendezést mondjuk korszerűnek, amiben a mondanivalót igaznak érezzük. Ádám Ottó munkáját azért tartom zseniálisnak, mert megmutatta, hogy a nagyszerű képességek önmagukban milyen kétségesek, ha nem használják fel azokat jó célok érdekében. Azt hiszem, a rendezőt nem az vezeti, hogy valami egetverően korszerűt mondjon, hanem hogy közölje velünk véleményét a világról. Ha a közölnivalót megértettük, akkor az előadás sikert aratott. Tarján Tamás: Ez nagyon általános mérce arra, hogy egy előadás vagy rendezés milyenségét eldöntsük. Nem árt felmérni, hogy amit a rendező közölni akart, az csak az ő nézete-e, vagy szélesebb körben is érvényes, továbbá azt is, hogy a saját szándékát sikerült-e megvalósítania. Lehoczky Orsolya: Az biztos, hogy egy előadásnak valamiről szólnia kell, nemcsak arról, ami a darabban van. Pontosabban: a dráma értelmezési lehetőségeinek valamelyikét vállalni kell. Ennek érdekében a rendező változtathat is a szövegen, de semmiképpen sem tartom indokoltnak, hogy az írott szöveg csupán ürügy legyen a rendezőnek a maga közlendőjéhez. Akkor, ha így lenne, bármelyik drámát választhatná, s aztán addig toldhatná-foldhatná, ameddig akarja. Juhász István: Azt hiszem, a korszerű mondanivaló érdekében igen sok mindent szabad — a darabon belül — a rendezőnek. Eddig mi úgy tudtuk, hogy az Othelló a szomorú rászedettség drámája. Ádám Ottó rendezésében ez a tehetséges gonoszság diadalává lett. Az átértelmezés nem kicsi tehát. Azt kérdezném meg, hogy indokolt-e? Szerintem igen, éppen a korszerűség miatt. Ez a Jágó nem mellékalakja mai életünknek, hianem olyan figura, akivel lépten-nyomon találkozunk. A Jágó-Huszti kezében az elejtett keszkenő névtelen levéllé korszerűsödött. Köves István: Ügy van. Ádám Ottó jól mérte fel, hogy ez a Jágó sokkal erősebb indulatokat képes kelteni a ma nézőjében, mint a megszokott felfogásoké. Ezért korszerű, sikeres az előadás. Meg azért is, mert felteszi a kérdést, hogy mi Jágók vagyunk-e vagy Othellók. Bérces László: Ha jól értettelek, akkor a korszerű előadástól elvárod hogy kérdezzen. De én korszerű, izgalmas előadásnak tartottam az Egy őrült naplóját is, pedig nem kellett eldöntenem, hogy Popriscsin vagyok-e vagy sem. Strobán Tivadar: Az viszont tagadhatatlan, hogy nemcsak dokumentum volt az Egy őrült naplója a 150 évvel ezelőtti hivatalnokéletről, hanem mai emberismeretünket, talán önismeretünket is segítő színházi előadás. Ebben az értelemben valóban kérdezett és választ is adott Darvas Iván játéka, illetve a rendező, Horvai István. Romhányi László: Ez is erősen átdolgozott alapanyagú dráma volt. S erre az átdolgozásra mindig szükség van valamilyen mértékig a rendezői közlendő érdekében. Azt hiszem, azt az előadást tartjuk korszerűnek, amelyikben a rendező a közönség, vagy ha tetszik, az egész társadalom érdekében jól kérdez, s jól válaszol. Lehoczky Orsolya: Ezek szerint a mai magyar drámák a legjobb drámák, mert ezeknek nemcsak a rendezője, hanem a szerzője is benne él a mai valóságban. Ugyanakkor a tapasztalat mégsem egészen ezt mutatja! Barta Szabó József: Nyilván azért nem, mert a rendezők meg az írók saját beltenyészetükben élnek, ott szerzik a konfliktusról való elképzeléseiket. Ezért aztán egymás között szépen elvitatkoznak, hatásosnak képzelt újításokat eszelnek ki, de mindennek vajmi kevés köze van ahhoz, ami a ma emberét izgatja. Mielőtt újságíró lettem, esztergályosként dolgoztam. Hát azt igazán elmondhatom, hogy a mai melósnak nem sok korszerű dolgot mondott el például a Czillei és a Hunyadiak, de folytathatnám a sort mai darabokkal, történeti feldolgozásokkal is. Az a baj, hogy nem ismerik a melóst, csak önmagukat. Posch Mihályné: Ide hallgass! Az én férjem is esztergályos, ezt csak azért említem, nehogy azt képzeld, még nem láttam munkást. De ezzel együtt azt mondom, hogy teljesen hülye vitamódszer úgy érvelni, hogy a melósnak ez kell, meg az kell, ezt érti, azt meg nem érti. Miért képzelitek azt, vagy képzeled te, hogy a munkásságóban nem ismeri fel a maga műhelybeli intrikusát? Ez csak az értelmiségiek kiváltsága? Mondhatom, hogy nem. Legfellebb arról lehet szó, hogy vannak gyakorlottabb színházlátogatók és vannak olyanok, akik bizonyos színházi, nézői gyakorlat hiányában nem ismernek fel összefüggéseket. Ahhoz, hogy értsen valamilyen művészetet az ember, kell hogy gyakorlata legyen. Szerintem a közművelődés feladata, egyik fontos feladata az, hogy erre a gyakorlatra rászoktasson. Nyilván több munkást érint ez. Mit vársz a színháztól ?■ VITA A SZERKESZTŐSÉGBEN 34 KULTURÁLIS MELLÉKLET