Magyar Ifjúság, 1975. január-április (19. évfolyam, 1-17. szám)

1975-04-11 / 15. szám

horizont ELVÉTETT KIS LÉPÉSEK A­z amerikai diplomácia hónapokon ke­resztül készítette elő az újabb egyip­tomi—izraeli megállapodást. Úgy tűnt, kompromisszumok születnek. Kissinger első, még februárban tett körútja után az volt az általános vélemény, hogy Iz­rael visszaadja a Sínai-félszigeten levő két hágót és az Abu Rudeisz-i olajmezőt, Egyip­tom pedig — politikai ellenszolgáltatásként — megnyitja a csatornát, sőt lehetővé teszi — esetleg idegen hajókon, esetleg idegen zászló alatt közlekedő teherszállítókon — iz­raeli áruk keresztüljuttatását is e fontos vízi­­úton. A kompromisszumok köre — a szakaszos megoldás — egyes felfogások szerint ennél is szélesebbnek látszott. Az izraeliek látha­tóan elálltak attól a még decemberben isme­retessé vált elképzeléstől, hogy e második szakaszban Jordániával kezdenek csapat­szétválasztási tárgyalásokat. Egyiptom pedig tudomásul vette, hogy a palesztin kérdés megvitatását, időpont meghatározása nélkül, hallgatólagosan elnapolják. Bár az Egyiptom és Izrael közti kérdések álltak az előtérben, ennek részleteit és fel­tételeit elemezték a politikai megfigyelők, mégsem volt kétséges, hogy a Kairó és Tel- Aviv közti egyezményt Damaszkusz és Tel- Aviv megállapodása követi. Ennek sikere vi­szont eleve kétségesnek tűnt. Kissinger em­lített februári körútján mindenekelőtt türel­met kért a damaszkuszi kormánytól, ugyan­akkor csupán jelentéktelen izraeli csapat­­vissza­vonást ígért: Kuneitrától délre öt-hat falu kiürítését. A felvételen, amely Kuneitra romjait áb­rázolja, jól látni azt a dombot, amely a Go­­lan-fennsík hajdani fővárosa fölé emelkedik. Ez jelenleg, izraeli kézen van. S amíg izraeli katonák tartózkodnak a domb tetején, nem­csak Kuneitra felé nyitott az út az izraeli támadások előtt, hanem a szír főváros felé is. Kuneitrából ugyanis széles völgyfolyosó vezet Damaszkusz irányába. Ez az oka annak, hogy még mielőtt bármi­fajta érdemi tárgyalás elkezdődött volna Szíria és Izrael közt, már megnőtt Szíria bi­zalmatlansága. A teljes képhez tartozik, hogy Asszad elnök egy Newsweek-interjú­ban cél­zott a békeszerződés megkötésének lehetősé­gére is — feltéve, ha Izrael valamennyi meg­szállt területről kivonul, s ha hozzájárul a Cisz-Jordániában, illetve a Gháza-övezetben egy palesztin állam felállításához. Szíria ja­vaslatát azonban válaszra sem méltatták. Ilyen körülmények közt törvényszerűnek tűnt, hogy Szíria mind hűvösebben nyilatko­zott a szakaszos rendezésről, s egyrészt a genfi értekezlet összehívását szorgalmazta, másrészt a kissingeri elképzelésekben háttér­be szorított palesztinekkel kívánta együtt­működését szorosabbá tenni. Az érdemi tárgyalások elkezdését követően nemcsak az arab álláspontban mutatkozott változás. Támadásba lendült a területi enged­ményeket elutasító izraeli szélsőjobb, és csat­lakozott hozzá az a Dayan körül csoportosuló erő, amely az ex-hadügyminiszter háttérbe szorítása miatt csak feltételesen támogatja Rabin kormányfőt. A megállapodás izraeli ellenzői a garanciaproblémát élezték ki. S ezt annál is inkább megtehették, mert az iz­raeli javaslatok egyébként is biztosítékot igyekeztek kicsikarni a területi engedmények ellenében. De hogy az eredeti Tel-Aviv-i álláspont nem lehetett olyan merev, mint amilyen hajt­hatatlanná vált, azt két tényező is igazolja: felállítottak Tel-Avivban egy jogászokból és katonákból álló bizottságot, amelynek az volt a feladata, hogy katonai és nemzeti jogi szemszögből értékelje a lehetséges garancia­formulákat. Másrészt a visszavonulás térbeli mértékét ugyan a biztosítékok formájával kapcsolták össze, de eleve tudták, hogy ez in­kább csak az alkudozás kerete. Nem számol­hattak ugyanis komolyan azzal, hogy a ka­tonai jellegű egyezmény megkötésekor, ami a Sínai-félsziget több mint felének további izraeli megszállását magában foglalja, Egyip­tom hosszú időtartamra lemondhat a katonai eszközök alkalmazásának jogáról. Kérdés, hogy a kezdetben kitapinthatóan hajlékonyabb izraeli álláspont miért mere­vedett meg. Nem feltételezhető, hogy Rabin egyszerűen engedett a belső nyomásnak. En­nél valószínűbbnek látszik, hogy az indokínai térségben bekövetkezett fejlemények miatt a Ford-adminisztráció biztosítékainak értéke csökken, így találkozhatott az izraeli veze­tésben támadt aggodalom a rendezést ellenző körök véleménye­vel. A másik oldalról nem kis mértékben be­folyásolhatta a fejleményeket a szír—palesz­tin közös fellépés. Ennek jelentősége egyéb­ként túlmutat a pillanatnyi helyzeten, hiszen a láthatóan formálódó Riad—Kairó tengely­­lyel szemben megteremtette a progresszív arab országok szorosabb összefogásának bá­zisát. Azaz lehetővé vált, hogy Algéria, Irak vagy Dél-Jemen politikájának koordinálásá­val a válság rendezésére törekvő haladó szárny befolyását erősítse. Ez a háttere tehát annak, hogy Kissinger „kis lépések” diplomáciája kudarcot vallott. Előtérbe került ismét a szovjet javaslat, amely — mint ismeretes , a rendezés egye­dül lehetséges útjának a genfi értekezlet ösz­­szehívását tekinti, mivel ott valamennyi ér­dekelt fél részt vehet, s jelenlétük garantál­hatja az összetett problémakomplexum meg­oldását. Ismeretes, hogy sem az Egyesült Ál­lamok, sem Izrael egyelőre nem hajlandó a palesztinekkel tárgyalni. Szuez városa közben épül. Takarítják a ro­mokat és sokan visszamentek a csatornaöve­zetbe. Élni, dolgozni akarnak. Azt hitték, a ví­ziót rövidesen megnyílik. A megnyitási cere­mónia azonban — Tel-Aviv magatartása miatt — az év elején mégis elmaradt... ÓNODY GYÖRGY SZUEZ ROMOS HÁZAIT MÁR JAVÍTJÁK, DE AZ UTCÁK MÉG VISELIK A HÁBORÚ NYOMAIT A SZERZŐ FELVÉTELEI A KUNEITRA ROMJAI FELETTI DOMB IZRAELI KÉZEN VAN on

Next