Magyar Ifjúság, 1977. január-április (21. évfolyam, 1-17. szám)
1977-04-22 / 16. szám
ható. (A rendezők mindenre kiterjedő gondoskodását bizonyítja, hogy a kevésbé látványos találkozók látogatottságát is megoldották: az osztrák Oktatásügyi Minisztérium 10 ezer jegyet vásárolt meg, amelyet ingyen oszt szét a diákok között!) A világbajnoki küzdelmeket két fázisban rendezik. Először bajnoki rendszerben körmérkőzést vívnak a csapatok, majd az első négy a világbajnoki címért, az utolsó négy pedig a kiesés elkerüléséért küzd majd. Ez a rendszer kétszeres izgalmakat ígér, s a rendezők számítanak is a heves mérkőzésekre. Éppen ezért a pályát mindenütt másfél méter magas műanyag palánkkal veszik körül a fotósok nagy bánatára. Tizenöt bíró ügyel arra, hogy a pofonok ne csattanjanak túlságosan hangosan. Az előző évek kellemetlen esetei alapján megerősített kontrollügyeletet tartanak: a mérkőzések után csapatonként legalább két játékost doppingvizsgálatnak vetnek alá. Nagyüzem tart már a Schönbrunn Hotelben is, ahol az együtteseket elszállásolják. Különösen nagy munka hárul majd a szakácsokra, akiknek a nemzeti specialitásokat is meg kellett tanulni. A játékosok nem panaszkodhatnak: naponta 6500 kalóriát tartalmazó ételmennyiséget kapnak. Többek között ez is szerepet játszik abban, hogy az első igazán „nyílt” jégkorong-világbajnokság a kiadások terén is rekordot dönt majd: összesen harmincmillió schillinget emészt fel. Természetesen a csapatok szerepeltetése sem nevezhető olcsó szórakozásnak: a kanadai legénység költségvetés-tervezete például — átszámítva — tizennégy millió forint. Igaz, ezt nemcsak a szövetség, hanem a patrónusok is fedezik. Természetesen ezért a kanadai tv-nézőknek „bűnhődniük” kell: a mérkőzésközvetítések között ugyanis a mecénás sör- és gumigyár reklámjait láthatják. Oltványi Tamás Néhány üzemnek már eddig is voltak sportpályái, de ezeket elsősorban az ott dolgozó fiatalok használhatták. Most könnyebben szót értettünk és „kinyitották a kapukat”. — Hol találhatók e pályák? — Például a Mohácsi Farostlemezgyárban, ahol tekézhetnek, labdajátékokat űzhetnek az érdeklődők. Az Öntödei Vállalat mohácsi vasöntödéjében is több száz fiatal sportol, a székelyszabari erdei tornapályán pedig mindenki kedvére kocoghat, futhat. A vasöntöde dolgozói a Park utcai iskolával az „Egy üzem egy iskola” mozgalom keretén belül sportszereket készítenek a gyerekeknek. Az iskola viszont tornalehetőséget biztosít a patronálóknak. Az Új barázda Tsz KISZ-fiataljai a többi dolgozóval együtt sportkombinátot építenek. Ez is nyitott pálya lesz. Itt, a KISZ-bizottság körül, két nagy és egy kisebb pálya várja a fiatalokat. Most építik a betonszegélyt, ide télen korcsolyapályát szeretnénk csinálni. — Mohács vízi város. Mégis,csak az szállhat vízre, aki valamelyik egyesület tagja? — Szó sincs erről. Túrákat rendezünk. Ennek első feltétele, hogy a jelentkezők tudjanak evezni. Velük Lemel Ferenc nevelőedző foglalkozik. Jellemző a „laikusok” lelkesedésére, hogy eddig százhuszan érdeklődtek a túra iránt. Egyébként még senki sem késett el, úgy tervezzük, hogy az augusztusi Duna Kupa utáni túrán Pestről 100—150 hajót indítunk, s ezeket az MTE evezős szakosztálya biztosítja. — Víz után — víz. Tavaly elmosta az eső a kocogónapot. — Az időjárást sajnos nem változtathatjuk meg, de a programot igen. Meghosszabbítottuk a túra útvonalát, aki végigfutja velünk a hat kilométeres távot, az a város főterétől eljuthat a mohácsi csatatérig. Az Edzett ifjúságért mozgalom meghirdetésével persze nemcsak a sportolási lehetőségek megteremtéséért kell szorgoskodnunk, hanem a korábbiaknál lényegesen eredményesebben kell mozgósítanunk is fiataljainkat. A „nyitott pályák” segítségével ez is sikeresnek ígérkezik. K. A. Kevesebb gond? Halkan mentünk, halkan jöttünk. A bécsi junior világbajnokságon magyarán mondva semmi babér nem termett a mieinknek! Azoknak, akik kimentek, azért nem, mert nem tudtak jó eredményt elérni. Azoknak, akik nem mentek ki... Hát egyszerű. Mert nem voltak ott! A magyar vívóküldöttség tagjai szemlesütve jártak már a versenyek kezdete előtt, hiszen jogos megrökönyödést keltett a nemzetközi berkekben, hogy a VB-k történetében (huszonhét év óta!) most először fordult elő, hogy magyar férfi tőrvívó nem volt a benevezett versenyzők között. Kérdezgették: miért, s már-már megértették volna, hogy a jelenlegi magyar mezőnyben nincsenek meg Gyuricza József, Fülöp Mihály, Kamuti Jenő, Kamuti László (egykori bajnokok és helyezettek) méltó utódai, amikor később azt kellett tapasztalniuk, hogy viszont éppen úgy nincsenek meg Horváth Zoltán, Meszéna Miklós, Nagy Zsolt, Kocsis Imre és még kevésbé Rejtő Ildikó, Szalontay Kati, Szolnoki Mária, Tordasi Ildikó, de még a mérsékeltebb eredményekkel dicsekvő egykori párbajtőrözőknek sem a mai magyar utódai. Akkor hát?__ A kérdezgetők enyhe kis mosollyal ingatták a fejüket, amikor a megkérdezettek azzal próbáltak kibújni a válasz elől, hogy, ugye, a költségek, meg a távolságok... Hiszen a VB-k történetében csak egyszer volt Budapesthez ilyen közel a fogadó város színhelye. 1966-ban, és ugyancsak Bécsben. (Már persze a két budapesti rendezésről nem beszélve!) Vajon nem az történt-e ebben az esetben is, ami lassanként kezd gyakorlattá válni a magyar sportban? Elegáns mozdulattal leírták a férfi tőrvívást. Már a holnapját is... De könyörgünk, ha ez ilyen ütemben folytatódik — mi marad meg? Bár az is igaz: kevesebb sportág, kevesebb szakág — kevesebb gond. És a kudarc is kevesebb, persze. 40* Úgy kell neki, miért jobb ? Annyi mindent megértünk már, de ilyent még nem. Hiendő hát, hogy tisztelgő pillanatra megálljunk az esemény előtt. Néhány év szünet, majd a tavalyi „próbafutam** után ismét megrendezi a Magyar ökölvívó Szövetség a csapatbajnokságot. Ennek a versenyformának évek óta vannak ellenzői, vannak hívei. Most, úgy látszik, azoknak lett igazuk, akik pártolják a CSB-t. Ez a CSB azonban egy apróság tekintetében eltér minden korábbitól, és ez az, ami az első pillanatban — stílszerűen szólva — knock outolja a gyanútlan kívülállót. Hogy tudniillik a szövetség felkérésére a legjobb magyar szakosztály, a Bp. Honvéd távol marad a küzdelmektől. A kérés indoka: a Bp. Honvéd annyival jobb vetélytársainál, hogy várható fölénye kedvezőtlenül befolyásolná a csapatbajnokság alakulását. Van tehát ismét CSB, de a Bp. Honvéd nélkül. Pontosabban: a Honvéd csak arra kap lehetőséget, hogy a végén megvívjon majd az abszolút elsőségért a csapatbajnokkal. És tudják, hogy mi ebben az egészben a legszomorúbb? Hogy a szövetség kérése nagyon is indokolt volt, mert az I. osztályú klubok többsége napjainkban ott tart, hogy egy, a Honvédtól elszenvedett (benne több K. O.) vereség után egyszerűen nem tudna csapatot kiállítani a következő fordulóban. Fájdalmas, de így igaz. Csakhogy furcsa kör ez! Mert megoldása csak kétféleképpen lehetséges. Vagy egy év alatt annyit erősödik a többi szakosztály, hogy méltó ellenfele lehet a Bp. Honvédnak, vagy a pirosfehérek gyengülnek meg annyira, amellyel már „méltóvá” válnak a CSB-részvételhez. Sajnos, utóbbi az egyszerűbb. Persze, nem megoldás. Van egy ismert népi játék, az utolsó pár előre fuss. Csak nem fordítjuk meg most kényszerből? Első pár hátra fuss? Ha egyszer nem akarnak ölbe tett kesztyűkkel ülni... a babérokon? Még csak az sem. K. L. O.