Magyar Ifjúság, 1978. január-április (22. évfolyam, 1-17. szám)
1978-04-14 / 15. szám
SZUPERMARATONI Az utolsóként felszabadult magyar községbe április 4-én futott be a szupermaratoni mezőnye: Szabó Endre 24 éves pápai műszerész, Orbán Károly válogatott gyalogló. Molnár Károly volt tízpróbázó (civilben geofizikus), Mészáros János 41 éves gázvezetékellenőr és a 72 éves Vass Józsi bácsi, aki kerékpáron kísérte őket Battonyától. Még hosszasan sorolhatnám a neveket, azokat a fiatal sportolókat és csatlakozókat, akik a 650 kilométeren kisebb vagy nagyobb távon elkísérték a futókat. Most utólag, már csak a sportszerűség miatt is, illendő megemlíteni, hogy ez a szupermaratoni Orbán Károly nagy futása is volt Róla nem írtak az újságok, mert hogyan is tették volna: nap nap után 15-20 kilométerrel járt a mezőny előtt, őt nem kísérte a rendőrautó, egyszerűen csak futott, nem gyorsan, csak ahogyan kellett. Csaknem 550 kilométeren át kísértem, időnként vizet kért tőlem, vagy ha éhes volt, Balaton szeletet. Mindenhová előbb ért, nem azért, hogy megelőzze társait, egyszerűen nem tudott lassabban haladni. Amikor Csongrádiján már egy órája várakozott a szovjet hősi emlékműnél a mezőnyre, kifakadt: — Látod, az bánt engemet, hogy a szupermaratoni második célja nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Az igazi cél közismert, de ezen belül a futást szerettük volna népszerűsíteni. Első hallásra irtó nagy dolognak tűnik, hogy valaki Battonyától elfut Nemesmedvesig. Kérdés persze, mennyi idő alatt. Számomra nagyon értékes teljesítmény a 72 éves Vass Józsi bácsié, aki magas kora ellenére végigkerekezi az utat. — Miért csatlakoztál a futókhoz Szabó Endre felhívására? — Gyalogló létemre be akartam bizonyítani, hogy ez a futás remek dolog és könnyen teljesíthető. Meggyőződésem: legalább ötszáz atléta „megenné” ezt a távot. Mondhatja bárki: könnyű Orbánnak, hiszen válogatott gyalogló, mindennap edzésben van. Ez igaz is, viszont Szabó sem amatőr, ő is gyalogló, rendszeresen indul versenyeken. Orbán és Szabó Szolnokon fogadást kötött. Szabó kijelentette, hogy az idei országos 50 kilométeres gyaloglóbajnokságon az első nyolc között lesz. Orbánról még csak annyit: a felszabadulási szupermaratonit úgy teljesítette, hogy a tíz nap során lerótta edzője által előírt edzésadagját "is. Mellesleg ezért lett gyalogló, mert tehetségtelen futónak tartották a szakemberek... P. S. Egy szerény javaslat! V. F. ötvenéves nyomdavezető leveszi munkaköpenyét, miközben azt kérdezi: nem zavar-e, ha beszélgetés közben ő görgőzik egy kicsit. A válaszom, hogy természetesen nem. De azért — furcsa. Egy ötvenéves férfi munka után lemegy az alagsorba, leakasztja tükörfényesre suvickolt kerékpárját, felteszi a görgőre, ő a nyeregbe, aztán — gyerünk... Persze, ezzel a furcsálkodással most nem mondok igazat. V. F. esetében mindez cseppet sem furcsa. Aki V. F.-et ismeri, annak nem furcsa a görgőzés, nem furcsák az ezer kilométerekben mért kerékpárutak, a Dunán végiglapátolt további kilométerek, egyáltalán semmi sem furcsa, ami sport, ami próba, amit meg kell fogni, arrább kell tenni, előre kell hajtani, amihez kar kell, tüdő kell, akarat kell... Mert vannak ilyen emberek, itt élnek közöttünk, néha rosszkedvűen ébrednek, néha összerúgják valakivel a patkót, szeretik a sajtot vagy a szalámit, egyszóval élnek, és akik úgy születtek, hogy az embernek élete végéig dolgoznia-tennie kell. Ha evez, akkor evezzen tiszta erőből, ha kereket hajt, akkor röpüljön az országutak gerincén, ha nyomdai tükröt vesz a kezébe, akkor tökéletes munka kerüljön ki a kezéből ... Mondom: V. F. ötvenéves. Leveszi munkaköpenyét, trikóját duzzadó izmok feszítik, arca mosolyog, szeme csillog, öt óra, hat óra óta van talpon? Mit számít! Most egy kis görgőzés, a hét végén aztán talán arra is jut majd idő, hogy nekivágjon a visegrádi országútnak, vagy talán már evezhet is, hisz egy-egy kósza napsugár már igazán tavaszt ígér. Pörögnek a kis fogaskerekek, a vékony, márkás gumikülső surrogva kergeti a vasgörgőket. V. F. készül. Amikor először hallott a KISZ KB Aranyjelvényesek az olimpiára elnevezésű akciójáról, azt mondta magában: na végre! Végre egy jó cél és okos forma. Végre valami, aminek fel kell ébresztenie a virtus szellemét. Végre egy kesztyű, amit a fiataloknak fel kell venniük. Végre... Hát akkor gyerünk, fiatalok! V. F. negyvenévesen még magyar bajnok kajak négyesnek volt a tagja. V. F.-nek a sport kora gyerekségétől fogva életeleme, oxigénje, menedéke. V. F. az aktív versenyzéstől való visszavonulása után sem lazított egyetlen pillanatra sem. Kora tavasztól késő őszig pörög kezében a lapát, hajtja kerékpárját, V. F. ötvenévesen is az erő és az edzettség mintaképe. De amikor meghallotta a próba hírét, valami — alig észrevehetően — megváltozott az életében. Edzésbe állt. Mint egy profi ökölvívó sorsdöntő összecsapás előtt. V. F. fut, görgőzik, súlyt emel, gimnasztikázik, úszóedzőt keres magának. V. F. különösebben nem beszél róla, de a vak is látja, hogy ő készül. Mert most, hogy országos mozgalommá nőheti ki magát egy magatartás, a kihívás mércéjét a lehető legmagasabbra kell emelni. Mindenkinek, önmagával szemben. Nézem a kormány fölé görnyedő alakot, amint a homlokot, arcot, nyakat lassanként verejtékgyöngyök díszítik, nézem, ahogy múlnak a percek, negyedórák, és arra gondolok... És amire gondolok, most kimondom, miközben pörögnek a kerekek, miközben vendéglátóm már nem is figyel reám, miközben kedvet érzek, hogy egy szomszéd görgőn — ha lenne — elinduljak a nyomába, tizenöt év előnnyel ledolgozni legalább tizenöt év hátrányt, ha egyáltalán lehet, hát szóval arra gondolok... Igen. Arra, hogy egy kicsit „módosítani” kellene ennek a próbának a kiírását. Nem, dehogyis a távval, dehogyis a szintekkel van bajom! Egyszerűen az jut az eszembe, hogy ha ezt a próbát képesek ilyen komolyan venni emberek, ennyire „sportot” csinálni a teljesítéséből, akkor nem szabad csak Fortuna kegyére bízni a végső eredményt! Tudom, vannak akik azt mondják nem lesz kétszáz férfi és nő Magyarországon, aki teljesíti a szinteket, én viszont állítom, hogy lesz. Több is. És több mint kétszáz lesz, aki megfelel a szellemi próbáknak. Éppen ezért: ne mind szeszélyes sorsolás döntsön ezeknek a kétszázaknak a személyéről! Hisz biztos vagyok abban is: minden korosztálynak lesznek majd abszolút elsői, olyanok, akik a legjobb teljesítményt érik majd el. Tessék őket kiemelni! Nem, nemcsak azért, hogy biztos utazók legyenek. Inkább példának. Elismerésül és követésül. Nem tagadom, V. F.-re gondolok. De nemcsak izmai erejére ... K. L. M. 45