Magyar Ifjúság, 1978. május-augusztus (22. évfolyam, 18-34. szám)

1978-06-16 / 24. szám

Az égben és a földön „Komoly problémákkal kell megküzdenünk. Játékosaim számára felettébb káros, hogy ilyen hosszú időre asszonyaik, barátnőik nélkül maradnak. És végül is, mi csak amatőrök vagyunk a sok-sok profi között.” „No, akkor most Lengyelországot és az NSZK-t is legyőzhetjük. A labdarúgásban minden lehetséges.” Mejid Chetali e két nyilatkozata között mindössze huszonnégy óra telt el. Az előbbi mondatokat a Mexikó—Tunézia mérkőzés előtt, az utóbbit a 3:1-es győzelem után mondotta. Aztán, hogy a lengyelek csak kínkeservvel győzték le 1:0-ra csapatát, megint csak megszólalt: — A szép álom szertefoszlott, most már nem kerülünk a legjobb nyolc közé. Az NSZK számunkra legyőzhetetlen, mert az övék a világ legjobb labdarúgása. Mégis azt mondom: mienké a jövő, Tunézia még hallat magáról. Mindehhez csak annyit: a harmincnyolc esztendős edző az NSZK-ban szerzett szakedzői diplomát, és tanára nem más, mint Hennes Weissweiler volt. A gladbachiakból klassziscsapatot, majd az idén az 1. FC Kölnből bajnokgárdát formáló ősz hajú mesternek sok csodálója van, de Chetali közöttük a legelső. Számára csak egy edző van a világon, Weissweiler, a Mönchengladbach szerinte a világ legjobb klubcsapata, az NSZK a legjobb válogatott. Hogy korábban még Bondofékat is le „akarta” győzni? — Bocsásson meg nekem a világ e merészségemért. A lengyelek ellen szerintem balszerencsével veszítettünk. "Arra azonban ez mindenesetre jó volt, hogy kijózanodjunk. De így is tudjuk, hogy nagy lépést tettünk előre. Mellesleg kortársunk Shakespeare ... Reméljük, nem forog sírjában, hogy ilyen tiszteletlenségre ragadtatjuk magunkat, de... A magyar labdarúgó-válogatott útját a legtömörebben az ő segítségével mondhatnánk el. Íme! Téli rege — jól sikerült válogatottunk tengerentúli túrája. Vízkereszt vagy amit akartok — folyik az NB I-es bajnokság. Szeget szeggel — utazás előtti tisztelgő látogatás a Wembley-stadionban. Szentivánéji álom — nyilatkozatok a csoportmérkőzések előtt. A vihar — lejátszották mérkőzéseiket a „fiúk”. Sok hűhó semmiért — utólag a VB-ről. Ahogy tetszik — nem a magyar csapat! Magyarország tizenkét évi szünet után tért vissza a világ legjobbjai közé. (Mármint a világbajnokságra ...) Nézzük, nézzük, derék magyarok, az osztrák—svéd mérkőzést, s eszünkbe jut, hogy a „sógorok” húszéves pauzát tartottak. Teljesítményüket látva, hm ..., talán nekünk is várni kellett volna még egy kicsit. Két riporteri kiszólás. Dögunalom a nyugatnémet—lengyel nyitómérkőzés. A riporter így jellemzi: „Ahogy látom, még a rendőrök mellett álló hatalmas farkaskutyák is elfordítják a fejüket” Pedig őket pórázon tartották... Izgalmas jelenetek. Gól! A riporter rögzíti a tényt: „Egy-null...” Aztán gyorsan javít: „Bocsánat, egynulla.’’ Na, azért! Különben még félre találtuk volna érteni... Az egykori kitűnő magyar játékvezető félidők közötti kommentárja: „Meg kell nyerni a játékvezetőt ...” Elábrándozom. Ha ez a felfogás tovább terjed, hamarosan így képzelek el egy nemzetközi labdarúgómérkőzést. Kivonul a pályára a két csapat. Mindenki kedvesen mosolyog, a csapatkapitányok pukkedliznek a játékvezető bácsi előtt. A söprögető középre perdül, és elszavalja a Kicsi vagyok én, majd megnövök én kezdetű gyerekdalt, majd kört alkotnak és a Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske, illetve a Körben áll egy kislányka dallamára hajladoznak egy kicsit. A középcsatár virágot nyújt át, a kapus dedikált fényképet kér a gyűjteménye számára, és a jobbszélső puszit lehel a homlokára. (Nagyon fontos, hogy szakálltalan játékost válasszanak erre a célra a csapatok!...) A játékvezető ekkor már szemmel láthatóan kezd feloldódni, megpaskolja a balhátvéd pofiját és belecsíp az egyik középpályás popsijába. A hangulat megfelelő. A közönség önfeledten tapsol... Hát valahogy így. Szóval meg kell nyerni a bírót. Érdekes, én hosszú ideig abban a hitben éltem, hogy elég a mérkőzést megnyerni. Játékkal! Neeskens kapáslövése félelmetes erővel zúdul a perui kapura, de Quiroga most is a helyén van. Ez sem gól. A holland játékost azonban a lövést követő ütközés leviszi a földre. Komolyabbnak látszik a baj. A perui kapus ott terem, lehajol. Mi ez? Elsősegélyt nyújt. Aztán könnyedén ölbe kapja a veszélyes ellenfélt, mint egy gyereket leviszi a pályáról és gyöngéden leteszi a kapu mellett a fűre. Egyszeriben jobban kezdjük magunkat szégyellni játékosaink „keménysége” miatt. 1978. június 8., csütörtök. A játékosok fényképei még mindig kint feszítenek egy józsefvárosi kis trafik kirakatában. Ott felejtették. * Újsághír. Június 13-án indult haza a magyar válogatott Argentínából. Éppen tizenharmadikán. Még ez is ... K. L. M. 45 Állóképesség A játékvezetők legalább oly fizikai és idegi igénybevételnek vannak kitéve, mint az „őrizetükre” bízott játékosok. A harminckét meghívott „feketemezes” egy szót sem szólhat a mérkőzésekről, nem mondhatja el véleményét a játékosokról — csak „futniuk” szabad. Igaz, erre még a nyitányt megelőzően, az ötnapos közös felkészülés során került sor: az elméleti előadások mellett fizikai teszteken is számot kellett adniuk felkészültségükről. 50 méteren, 400 méteren és a 12 perces időtartamfutásban mérték teljesítményeiket. Az utóbbi legjobbja a román Nicolae Rainea — de ez önmagában nem sokat mond. Az viszont igen, hogy a negyvenöt esztendős román játékvezető 12 perc alatt 3560 métert tett meg... A sokszoros válogatott svájci labdarúgó, a Young Boysban focizó Kari Odermatt véleménye: *— Nálunk talán csak ketten vannak, az egész országban, akik élvonalbeli játékosként ennél valamivel többre képesek. Érdemes lenne elővenni a statisztikákat, vajon a magyar NB I-es mezőnyben hányan képesek ilyen teljesítményre. Francisco Sokan hiányolják a brazil csapatból Francisco Marinhót. A szőke sörényű hátvéd egyike volt az 1974-es VB legnagyobb csillagainak és ma — talán egyetlen igazi szupersztárja a Kávéország labdarúgásának. — Na igen, igen — mentegetőzik Claudio Coutinho, a csapat mestere. — Tudom, hogy Marinho egészen nagy játékos. Egynémely dolgát azonban képtelen vagyok megemészteni. Az a hosszú haja például... meg, hogy pokolian gyors sportkocsikban száguldozik... aztán órák hosszat kószál az utcán, nézi a nőket... A válasz persze nem késett. — Marinhónak itt lenne a helye — írta Joao Saldanha. — Nincs ma nála jobb védőjátékos Brazíliában. Amellett jóképű fickó, az a férfitípus, akire úgy jönnek a nők, mint a legyek a mézre. De hát persze vannak, akik irigylik ezért... Az embernek olyan érzése támad, hogy ez a Saldanha nem szereti igazán Coutinhót. Igaz, volt már ő is szövetségi kapitány Brazíliában. .