Magyar Ifjúság, 1978. szeptember-december (22. évfolyam, 35-52. szám)
1978-09-29 / 39. szám
Fegyveres erők napja -1978 KÜLÖNLEGES AK Sűrű felhőréteg takarja az eget, szemerkél az eső. A felhők a környező, erdővel borított hegy- és dombvonulatok szeszélyes cikcakkjaiba lógnak. Kavargó szél táncoltatja az ötpercenként felbocsátott szélmérő pilotléggömböket. A felderítők főnöke — zömök, középkorú alezredes — egyre gyakrabban emelgeti a sapkáját, homlokát törölgeti. Aggasztja az időjárás. Hogyan érnek földet, s hová sodorja majd a szél az ejtőernyővel leereszkedő felderítőket? Halk, majd egyre erősödő motorzúgás. Közben az égbolt tisztulni kezd. Rövid percek alatt szinte parancsszóra széttakarodnak a fellegek: három-négy kilométer átmérőjű résen elővillan az ég kékje, kisüt a nap. A szél hirtelenében elcsendesedik. Szerencse? Igen. A jó felkészültség, a bátorság és találékonyság mellett az is kell a sikeres kiderítéshez. Egy letört ágacska sem marad Felettünk szállító repülőgép. Gyorsan zuhanó fekete pontok válnak el a géptől... Késleltetett nyitással bomlanak ki az ernyők. A minél későbbi nyitás csökkenti annak valószínűségét, hogy az ellenség felfedezze a földre ereszkedőket. A csoport tagjai a közeli ligetes domboldalon mesteri „csúsztatással” a zsiráffoltszerű kis tisztásokra lavíroznak. Nagy rutinnal, magabiztosan érnek földet a fák között. Nem csoda, valamennyien több mint negyvenszer ugrottak már ejtőernyővel. A gyülekezési helyen találkozunk. A fiúk gondosan összegöngyölik, elföldelik, majd avarral álcázzák az ejtőernyőket, s minden áruló nyomot eltüntetnek. Még egy letört ágacska sem maradhat utánuk. Feladatuk? Gyalog eljutni a kilenc kilométernyire levő, erdő borította Gömbölyűhegy B. pontjára és felderíteni a körzetben tartózkodó „kékek” erőit, szándékát. Az adatokat, megfigyeléseket rádión jelenteni az elöljáró parancsnokság felderítő főnökének, ő gyűjti és rendszerezi a különböző légi és földi — vizuálisan és technikai eszközökkel észlelt — információkat. Tőle kerülnek a parancsnokhoz, aki az „ellenségről” szerzett adatok ismeretében határozza meg a saját erők csoportosítását, feladatait, a fő csapás irányát, módját, időpontját. Megindulunk. A felderítőknek nincs nevük. Csak számuk. Elöl a nyúlánk, kamaszosan pattanásos arcú 123-as, nyomában az erős testalkatú, szőkehajú, rózsás arcú 392-es honvéd. Őket követi a parancsnok és a rádiótávírász. Utánuk az 1969-ben leszerelt, s most tartalékos továbbképzésre behívott 273- as honvéd. A csoport döntnökével és kollégámmal zárjuk a sort. A felderítő nem beszél feleslegesen Fenyőerdő puha tűlevélszőnyegén nesztelen macskaléptekkel haladunk. Ügyelünk, nehogy lehullott ágakra lépjünk, mert a rőzsereccsenés árulónk lehet. Párás, fülledt a levegő, erős gyantaillat terjeng Verejtékünktől átlucskosodik hátunkon a ruha. Pedig kollégámmal teher nélkül megyünk. A felderítők viszont nehéz felszerelést, fegyvereket és rádiókészülékeket s több napi élelmet cipelnek. Persze csupa atléta termetű, izmos fiú. Csak bírjuk velük az iramot... Alkonyatkor a kijelölt bázishelyre érünk. A csoport tagjai egész éjjel dolgoznak, s reggelre sok mindent megtudunk. A „kékek” egyik alegysége alig háromszáz méternyire települ innen az erdő szegélyén. A többi alegység sincs nagyon távol. A parancsnok jegyzettömbjében részletes adatok sorakoznak az ellenség erejéről, elhelyezkedéséről. Jól dolgoztak tehát, mégis mindannyian gondterheltek, szótlanok. Az adatokat mindeddig nem sikerült továbbítani. A rádiókészülék — talán a párás, nehéz levegő hatására — zárlatos lett. A parancsnok egy kisebb rádiókészülékkel kísérletezik. A tőlünk hat-nyolc kilométernyire települő másik felderítő csoportot hívja. Ha nekik van összeköttetésük a parancsnoksággal, a mi csoportunk jelentését is továbbíthatják. Már-már teljesen elveszítjük a reményt, amikor szinte odarobban a 123-as honvéd. — Törzs elvtárs! „Őká” (összeköttetés — a szerk.) a másik csoporttal! A törzsőrmester felugrik. Kiderül, hogy a bozótban a 123-as és a 392-es tovább próbálkozott a kisrádióval. És nekik sikerült. Néhány másodperc és a törzsőrmester már diktálja is jelentését a másik csoport parancsnokának. Náluk üzemel a nagy rádió, adatainkat azonnal továbbíthatják. Az elöljáró parancsnokságon még időben felhasználhatják az elhatározás kidolgozásához ... Halvány mosoly oldja fel a fáradt arcok feszültségét. Csupán ennyi az öröm jele. A felderítő nem beszél feleslegesen. Moccanatlan várakozás a nedves avaron A csoport folytathatja útját, hogy végrehajtsa az akció befejező mozzanatát: megbizonyosodni a „kékek” szándékáról. Néhány perc múlva mozdulatlanul fekszünk a derékig érő cserszömörc téglapiros lombjának oltalma alatt. Lélegzetünket visszafojtva figyelünk. A dombok résén át látjuk a közelünkben elhaladó „kékeket”. Egy tiszthelyettes, egy tisztes és egy honvéd. Hangosan beszélgetnek arról, hogy egységük rövidesen megindul az összpontosítási körletből. Tehát újabb felderítési adatokhoz jutottunk. Szinte ajándékba. Előttünk tízméternyi széles erdővágat. Azon kell áthaladnunk. A három „kék” tovább poroszkál, mehetünk. Mélyen meghajolva, egyenként szökdelünk át az erdővágaton. Nesztelenül surranunk a lombok között. Tartalékosunk erősen sántít. Csúnyán feltörte a lábát az új bakancs. Nem panaszkodik. Újabb hangok. Az előbbi három „kék” most errefelé kószál. Mit akarhatnak? Csak nem vettek észre bennünket? ... Tíz-tizenöt percnyi moccanatlan, szorongó várakozás. A nedves avaron fekszünk. Csupán a törzsőrmester nem marad mozdulatlan kúszva, mászva köröz a környéken: az első terepkutatót, a 123-as honvédet keresi. Telnek a percek. Men-