Magyar Ifjúság, 1979. január-április (23. évfolyam, 1-17. szám)
1979-03-09 / 10. szám
VISSZAJÁTSZÁS Virennel - Budapesten Mi a népszerűség? A nagy műveltségű és tájékozott kritikusnő diszkréten a szomszédjához hajol: hogy mondták azt a nevet, lebetűzné?... A kérdezett lebetűzi. És nézi a név gazdáját. Elnyúlva ül az asztal mellett, olyan, mint egy feldöntött felkiáltójel. Ujjával a kólás kupakot babrálja, kiesik a kezéből, lehajol, az asztal alatt keresgél. Lassú mozdulattal a poharához nyúl. Mintha unná magát. Pedig a társaság nagyon hercig. A férfiak szellemeseket mondanak, a nők kacarásznak, csücsörítenek; sajtótájékoztató a Televízió épületében a kétrészes finn—magyar műsorról. Egri János műsorvezető bemutatja a játék résztvevőit, mondja az „ő” nevét is. Nagy név, de úgy látszik, nem mindenki ismeri. Egy újabb alkalom a töprengésre: mi minden tartozhat hát bele a műveltség fogalmába? Műveltség, tájékozottság? Egyáltalán ... A rendező már sürgeti a pontot a mondat végén, terelgetné vissza csapatát a stúdió falai közé. A vékony, szakállas férfit két oldalról „támadják”: interjú, forgatás... Húzódozik. Nem, nem tudja, hogyan alakul a programja, különben is ő itt most nem a négyszeres ..., itt most csak ennek a műsornak ... Az operatőr odasúgja kolléganőjének: „Fogadjunk, hogy a melegítő miatt nem akarja...” Nyert. Délután fél három után kilép a liftből, világoskék Adidasban, rajta a diszkrét felirat: Lasse Viren. Most már nincs akadálya a filmezésnek. * A modern televíziós technika talán legnagyobb találmánya (és lehetősége) a visszajátszás. Micsoda hallatlanul izgalmas volt annak idején a müncheni 10 000 méternek a befutója!... Percekig nem tértünk magunkhoz a meglepetéstől, de persze nem Viren győzelmének puszta ténye miatt, hanem, mert alighogy átsuhant a könnyű léptű finn rendőr a célvonalon, a rendező a tévénézők elé idézte az eltelt félóra legdrámaibb pillanatait, amelyekről akkorra már szinte meg is feledkeztünk. De hiszen Viren bukott akkorát négyezerötszáz méternél! — hördült fel mindenki, s meredt megbabonázva a képernyőre, amelyen egyszer, kétszer, tízszer ismétlődött egymás után a kis híján tragikus mozzanat. A müncheni olimpiai stadion közönsége ünnepelte a győzelmet és a világcsúcsot, mi, többiek, sokezer kilométerekre a színhelytől, a világ minden táján viszont már a talpra ugró, a versenyt fel nem adó Virennek tapsoltunk. És emlékezetünk filmjén ez a visszajátszás őrzi a nagyszerű versenyző igazi diadalát Eljátszani a gondolattal: vajon mi van akkor, ha Viren akkor, ott, Münchenben, felbukván négyezerötszáz méternél, fekve marad ..., nem is sérülés miatt, hanem egyszerűen csak kishitűségből, hogy most már úgysem sikerülhet ... Hogyan alakul akkor további pályafutása? Találgatás, persze, mindez csak találgatás. Hiszen a tények... Viren felállt, győzött tízezren. Aztán győzött ötezren. Majd négy év után mindkét távon megvédte bajnoki címét. Négy év után, mialatt sorozatban megverték, leírták, legyintettek rá. Ez is olimpiai csúcs. Soha senki másnak Virenen kívül még nem sikerült. De hát milyen az élet, kívülről úgy tetszett, mintha Viren más csúcsra vágyna. Mintha a hároméves kisfiú átélhette volna Zátopek helsinki diadalát: öt- és tízezer méter után győztesen kiállni a férfiasság legnagyobb próbáját, aranyat szerezni maratonban is. • Eljátszani a gondolattal... Hogy mi van akkor? És hogy mire gondolt? De hát a valóságnál nincsen izgalmasabb dolog. Bárki bármit is gondolhatott Viren müncheni bukásáról, egy biztos, hogy az nemigen jut eszébe, ami Viren szerint az igazság. Vagyis, hogy az események olyan gyorsan játszódtak le, annyira reflexszerűen történt a felszökkenés, s a mezőny után iramodás, hogy a versenyző nem is emlékezett rá. Azt állítja, a verseny után alig akarta elhinni, amikor megmondták neki, hogy mekkorát bukott. Ezért aztán ő maga sohasem gondolkozott azon később sem, hogy mi van akkor, ha nem áll fel és nem folytatja a versenyt. — Nem tartottam fontosnak az egészet — mondja. — Úgy volt, ahogy volt. Kár róla beszélni... És mégis ... Viren szavában ugyan nem kételkedem, miért is tenném, magamban azonban úgy érzem, hogy bármennyire ösztönös volt is a finn futó reakciója akkor, ott a pályán, s hiába, hogy nem foglalkoztatta őt utána sem a vereség lehetősége, abban a tízezer méteres küzdelemlemben nem csak egy olimpiai aranyérmet nyert, s nem csak a pillanatnyi siker gyakorlatából kaptunk mi, a verseny szemlélői, példát. Mint ahogy a montreali maratoni is túlnő az egyszeri jelenség szintjén. Bár Viren ebben a kérdésben is roppant tényszerűen indokol... Három finn versenyző indulhatott maratonban, s csak két nevezőjük volt, egyszerűen kihasználta csak a lehetőséget. Úgy érezte, neki igazán nincsen veszteni valója. Élete első maratoni versenye volt, és csupán egyetlen dolog izgatta, hogy végig tudja-e futni. Számára ez volt a tét. — A győzelem nem mindig fontos. Csak az, hogy az embernek mindig legyen valami célja, amit el akar érni. Viren ötödik lett. Céljára a helyezés volt a ráadás ... * Egy négygyerekes, huszonnyolc éves finn—magyar családanya (a magyar tévénézők őt is láthatják majd a műsorban), Zsuzsa Lehtinen a tolmácsunk. Meghallgatja a kérdést, lefordítja, Viren ilyenkor mindig elmosolyodik, ránéz a kérdezőre: valóban erre kíváncsi..., és csak aztán válaszol. Halkan beszél, egyáltalán, magatartásában van valami elutasítás, mint aki magának őrizné titkait. Vagy éppen, mert nem tud hozzászokni, hogy állandóan valamiféle titokról faggatják? Számára egyszerű minden. A futás. Az élet. A sérülései, amelyek München és Montreal, Montreal és Moszkva között akadályozzák a jó eredmények elérésében ... Kétéves kisfia, Tomas ... Faluja, Marsküle, Lahti és Porvo között... Egyszerű, mint a halkan suttogó fenyvesek egy tiszta vizű tó partján. De hát meg kell kérdezni ! („Hogyhogy még azt sem kérdezted meg tőle?!...”) — Magyarországi tartózkodása alatt is naponta kétszer edz. Készül Moszkvára. Mit gondol az esélyeiről? ... — Nemrégiben meg kellett operálni a bal bokámat, ezért nem tudtam felkészülni a prágai EB-re, noha nevezve voltam. Most úgy érzem, rendbejött a lábam, tudok futni. Ebben az évben eldől, hogy mire vagyok képes. — Ha egészséges lesz, mindenképpen elindul az olimpián? — Nem, ha úgy érzem, hogy nem vagyok igazán jó, akkor inkább távol maradok. — Azt mondta, a győzelem nem mindig fontos. — Igaz. Csak a cél. De most a győzelem lenne a cél. 4c Wben kilép a délelőtti körúti forgalomba. Lassú iramban elindul a járdán a siető embereket kerülgetve. Melegítőjén mozgás közben elmosódik a felirat. Valakinek talán nekiütközik. Az illető utánanéz: kocogunk, kocogunk?... K. L. M. 45