Magyar Ifjúság, 1980. szeptember-december (24. évfolyam, 36-52. szám)
1980-09-05 / 36. szám
Így kerül az elefánt... nem a porcelánboltba, hanem a csepeli papírgyári lakótelep gyerkőceinek a szívébe. Polgár Judit keramikusművész ugyanis szakított a piros műanyagcsúszdák hagyományával és csinált a piciknek egy nagy-nagy csúszdaelefántot. Éljen! Szocialista városból jöttek Tíz év óta minden nyáron találkoznak egymással szocialista városaink KISZ-vezetői. Ebben az évben Ajkán jöttek össze. Paks, Dunaújváros, Leninváros, Oroszlány, Várpalota, Tatabánya és Komló küldöttei. A találkozó gyakorlatias jelszava: Ti hogy csináljátok? Nálatok mi a tapasztalat? Van átadó ötleted? A program városnézéssel kezdődött, majd Juhász András, a KISZ KB titkára tartott előadást a KISZ-kongresszus előtti feladatokról. A mintegy 70 ifjúsági vezető ezután konzultációs formában folytatta az eszmecserét: a szervezettség fokozásáról, a párttaggá nevelésről, az Edzett ifjúság sportmozgalom és politikai képzés tapasztalatairól. Időt szakítottak üzemlátogatásra is, és jutott idő egy kis életközeli „tapasztalatcseré”-re az ott dolgozó fiatalokkal. Karsay-edények A debreceni Medgyessy teremben nyílt meg Karsay Judit fiatal keramikusművész kiállítása. Karsay edényeit a szigorú funkcionalitás és a puritán vonalvezetés jellemzi. Még olimpia vége, de még mindig nincs vége. Ismét osztottak érmeket. Ezúttal a Honvéd- és MHSZ-sportolók vehették át a jó teljesítményükért kijáró kitüntetéseiket. A legmagasabb rangú elöljárók szorítottak kezet Varga Károly olimpiai bajnokkal és társaival. Az ünnepséget követő fogadáson ismét felelevenítették a legnagyobb nemzetközi sportvetélkedő legizgalmasabb pillanatait. Az utolsó pillanatban A bátaszéki Kádár- és Faipari Szövetkezetben tíz éven át nem jelentkezett kádártanulónak senki. Már-már eltemették a szakmát, amikor tavaly egyszerre többen is jelentkeztek erre a nagy kézügyességet és türelmet kívánó mesterségre. A képen az abroncsolás művelete a mester irányításával. Alz Express őszi ajánlataiból Szovjetunió, Moszkva. Időpont: szeptember 20—24.; utazás: repülőgéppel; részvételi díj: 4290,— forint. Moszkva—Leningrad. Időpont: szeptember 28— október 5.; utazás repülőgéppel; részvételi díj: 4800,— forint. Lvov—Odessza. Időpont: szeptember 10—21.; utazás vonattal; részvételi díj: 4050,— forint. Leningrád—Riga—Tallinn. Időpont: szeptember 21—október 1.; utazás repülőgéppel; részvételi díj: 6550,— forint. NDK, Lipcse—Berlin. Időpont: szeptember 18—24.; utazás vonattal és repülőgéppel; részvételi díj: 2380,— forint. Lipcse— Badschandau. Időpont: október 21—29.; utazás vonattal; részvételi díj: 2350,— forint. Csehszlovákia + NDK: Prága— Drezda—Pozsony. Időpont: október 10—18.; utazás autóbuszszal; részvételi díj: 3610,— forint. Felvilágosítás és jelentkezés az Express megyei kirendeltségein és a budapesti fiókirodáknál. Mikor harangoznak! Legszívesebben teleírnám ezt a hasábot nevekkel. És még két oldalt. Egy teljes lapszámot. Talán elférnének rajta. A legkisebb nyomdai betűtípussal szedve. Nem szerepelnének ebben a listában közismert nevek, nem tartoznának hozzájuk már gyakorta látott arcok. Közhasználatú szóval: mindennapi emberekről van szó. Munkásokról, parasztokról (számomra ez a szó mezőgazdasággal foglalkozót jelent régen), katonákról, fiatalokról és idősebbekről. Nemre, korra való tekintet nélkül. Sokan voltak. Csak hatjegyű számmal kifejezhetően. Kiki a maga gátján. Tizenhatezren a Körösök mellett emelt töltéseken, mások a tengerré változott, süppedő, latyakos búzatáblákon. Munkájuk, teljesítményük, a ritmus, amely szerint éltek, nagyon hasonló volt: keveset aludtak, rendszertelenül ettek, megfeszített erővel, dolgoztak és nyertek. A vizek visszahúzódtak és az elképzelhetetlennél is kevesebb pusztítást végeztek. A malmok garatai pedig fulladoznak a búza tornádtól. Mindezekről lelkiismeretesen tudósítottak a hírek, megfelelő mértékben aggódtak, majd fellélegeztek, s mondták az elismerés jelzőit azok, akik közvetlenül nem lehettek harcosai ennek a nem könnyen feledhető nyárnak. A hivatalos elismerés sem késett, tisztesen jutott pénzből és dicsőségből. De valami különös, nálunk mindeddig szokatlan dolog is történt. Pontosabban nem történt. Nem ünnepeltünk vagy legalábbis mértékkel. Sokkal kevésbé, mint tettük ezt általában egy osztályterem, ifjúsági ház, ilyenolyan vállalati jubileum, gyártmánysor beindulásának elérkeztével. Hisz az már kabarészinten közismert tétel: ünnepelgető ország vagyunk. Most — ki tudja, miért — elmaradt a dobpergés, nem szólaltak meg a harsonák, pedig az esemény sokszorta jelentősebb volt. Sőt. Mintha bizony valamiféle szemérmesség is tapasztalható lett volna. Nemhogy jóval kevesebb „hősköltemény” hangzott el, jelent meg a főszereplőkről sajtóban, rádióban, televízióban, de azt is úgy kellett valósággal kinyomozni, hogy KISZ-esek indultak ötletszerűen verbuvált vállalati autóbuszokon, vonaton a gátak mellé, hogy „hétvégi szórakozásként” árvízi anyagot mentsenek, homokzsákokat rakodjanak, a visszaköltözésben segítsenek. Mentek ezren, ötezren — nem is tudom. Nekem tetszik ez a rang rejtett, alkalomszerű kampány. Mert valami nagyon nyilvánvaló, de könnyen elsikkadó igazságot bizonyít: a cselekvés, a tett az elsődleges. Aztán, ha van kedvünk és időnk, akár ünepelhetünk is. Mi van ezen csodálkoznivaló? — gondolja most az olvasó. Mint napra él, olyan természetes sorrend ez. Igen. De kövezzenek meg, ha nem esett már meg fordítva is. Néha kis események után is meghúztuk a nagyharangot. Nem mondom én, szépen cseng-bong az a harang, jólesik hallgatni, kellemes az ünnepi hangulat. Lendületet is adhat a kikapcsolódás. Ha nem válik megszokottá. Ha a gyakoriság nem fokozza le hétköznapivá. Mert úgy megtörténhet, hogy megkopik az értékítélet, s a kisebb események nagyobb, a nagyobbak pedig kisebb jelentőséget kapnak. Nem volt öröm ez a szokatlan nyári árhullám, szívesen kihagytuk volna a töméntelen égi áldást, amely eláztatta a vetést, kellemesebb időjárást is feljegyeztek már a krónikák. Ám ameddig nem vagyunk képesek lényegesen befolyásolni ezeket a meteorológiai eseményeket, felkészülhetünk rá, hogy máskor is bekövetkeznek. És a példák lelkesítenek. Tartalékot képeznek. Az egyszeri csatanyerés, ha nem is biztos záloga, de mindenesetre kiindulópontja lehet a győzelemnek. Akik pedig megszokták a nyerés ízét olyan harcban, ahol az ellenfél teljes fegyvertárát beveti, s nem lebecsülendő az ereje, nehezen tűrik el, hogy alulmaradjanak legközelebb. Ezért is imám tele ezt az oldalt nevekkel. Nem az utólagos dicsőítés szándékával vagy a hivatalos elismerést illetéktelenként megtoldandó. Pusztán azért, mert manapság a helytállásnak, a mindennapi és különleges cselekvésnek konjunktúrája van. Magas árfolyamon jegyezzük az értéket hozó vagy éppen megmentő emberi munkát. És ha nem is csapunk körülötte nagy hűhót, azért az nem fekszi meg a gyomrunkat, ha megállapítjuk: ezt elvégeztük. Jól. M. T. 3