Magyar Ifjúság, 1982. szeptember-december (26. évfolyam, 36-53. szám)

1982-12-17 / 51. szám

fl rjm HHKH H| BSal m raji MfiW Bffl $&.& laB Bff* Jjfj-y aatia 1 ■■■■ - H • HUH BH •>i^" JOB* ". .. .• ,f,-:; v ./.'».‘í^te. WB W HROBj KKtt /tó QHEytf^ IM}^ EHf • December 4-én, a kézilabda-világ­bajnokság szün­napján különös küzdelem zajlott a világ­­verseny színhelyén, a Bu­dapest Sportcsarnokban. A végül is győztes csapat ka­pitánya, Tina Turner a két „mérkőzés” után boldog­nak látszott, s a „veszte­sek”, a sikerben előzőleg kétkedő nézők sem szo­­morkodtak. A meccs meglepő módon elég hamar eldőlt, pedig az előjelek szoros csatát ígér­tek. Vegyük csak sorra, mi minden adhatott okot arra, az aggodalomra, hogy va­lami gyenge vásári pro­dukció születik! Először is egy riasztó tény: Tina Tur­ner, a fotókon előszeretet­tel szexi „tigrisasszony­nak” ábrázolt énekesnő — körülbelül negyvennégy éves! Mi több, állítólag öt gyereket szült. Ilyen kor­ban az addig csapodár lá­­nyokat-asszonyokat alakító színésznők is egyre több ruhában jelennek meg a színpadon, s ábrázolt hő­seik mozdulataiból is ki­kopnak a kacér gesztusok. Az előzetesként vetített videofilmekben néha az archoz túl közel lopakodott kamera felfedte a smink alatt gonoszul meghúzódó ráncokat. Aztán ez az ódi­vatú tépett haj ... manap­ság, a markánsan „kihe­gyezett” new wave frizu­rák mellett. S végül a zene, amely a szintetizátorok kompu­ter-ritmusa által a sarká­ból kidöntött popvilág el­múlt idejét idézi. Végig­gondolni is rossz, micsoda szánakozó pillantások rep­kednek majd a színpad fe­lé, a pimaszabbak talán még a Jethro Tull egyik lemezének címadó dalát is fütyürészni merészelik: Too old to rock ’n’ roll, too young to die — túlko­ros a rock and rollhoz, gyerek a koporsóhoz . . . Mindezt nyolcvantól ket­tőszázig . . . Talán ezért olyan sok az üresen táton­gó széksor a lelátókon, mint egy rangadó utáni, nem sok vizet zavaró fordulón, ahol csak az ebéd után menetrendszerűen amúgy is a pályára balla­gó klubrajongók törik ma­gukat egy-egy jobb álló­helyért. Most persze már minden visszakozás késő, ha sípszó nincs is, a meccsnek kez­dődnie kell. Úgy tűnik, a rock and roll gonoszabb, mint az eleve elrendelés — halálig nincs belőle kiszál­lás. lan Minden sztárja gyanút­boldogsággal mászik bele, a kedvcsináló Turner Band fiatal muzsikusait a Közel-Keletről a hideg Bu­dapestre citáló turnéme­netrend itteni állomásán feltehetőleg nem foglalkoz­tatják ezek a gondolatok. Egy kivételével valamen­­­nyien fehér zenészek New Yorkból, Los Angelesből, Philadelphiából, s jól játs­­­szák a fekete zenét. Legalábbis, ami itt Euró­pában feketének hallat­szik. Tina ugyanis azt mondja: — Még mindig problémákkal küzdenek a fekete muzsikusok az Ál­lamokban. A dalaikat szegregációs rádiókhoz, s a a rhythm and blues listák­hoz kötik, s úgy tűnik, az előadók bőrszíne még mindig többet nyom a lat­ban, mint az, hogy éppen mit játszanak. Engem min­dig a nehezen elviselhető középútra soroltak. Azért,

Next