Magyar Ifjúság, 1984. január-április (28. évfolyam, 1-17. szám)

1984-03-23 / 12. szám

A hivatal mindenna­p üzen Amikor K. néni, a 83 éves megözvegyült magyar állampol­gár már harmadik hónapja nem kapta meg a neki járó nyugdíjat, és tizenhárom forint­ja maradt arra, hogy nekivág­jon a karácsonynak, azt taná­csoltuk neki P.-vel, hogy nyújt­son be írásos kérelmet a nyug­díjintézethez, hogy p­aranszügye elintézést nyerjen. Akkor már túl voltunk P.-vel a nyugdíjintézettel folytatott te­lefonbeszélgetések sorozatán, hol ő, hol én telefonáltunk K. néni ügyében, de mindannyiszor azt a választ kaptuk, hogy panaszt csak írásban lehet benyújtani, illetve szóban is, de csak személyesen. Igen ám, de K. néni, bármelyik panasztevési lehetőség került is szóba, kereken megtagadta a cse­lekvést. Csak nem képzelitek, hogy könyörögni fogok nekik? — mondta méltatlankodva és nem volt hajlandó aláírni az általunk megfogalmazott és gyönyörűen legépelt írásos bejelentést. — Fantasztikus — mondta P. —, K. néni éhen fog halni. — Nem kell túldramatizálni a helyzetet — feleltem erre, mert akkor még azt hittem, hogy P. erősen túloz, amikor K. néni tel­jes pénztelenségére hivatkozik, továbbá elképzelhetetlennek tar­tottam, hogy valakit a hivatalok olyan helyzetbe hozzanak, hogy az illető elvileg éhen halhat.­­ De hát, akárhogy forgatom­ most az eseményeket, s próbá­lom értékelni az ügyben szerep­lő hivatalok szerepét, rá kell jön­nöm, hogy noha minden hivatal a fennálló törvények és szabály­zatok értelmében járt el, azaz semmiféle szabályellenes tettet nem követett el — egy állampol­gára a teljes nélkülözés állapotá­ba került. Igaz ugyan, hogy az il­lető sem tett semmit állapota ja­vításáért. Érdekes, hogy most, amikorra már K. néni helyzete rendeződött, és jogos birtokosa elmaradt nyug­díjhátralékának is, P.-vel szóba hozván az ügyet, mindig a leve­lekre lyukadunk ki, mintha a hi­vatalok által küldött leveleknek volna kulcsszerepük K. néni ma­kacsságában. K. néni tizennyolc hivatali üze­netet kapott az ominózus három hónap alatt, ezeket felbontotta, elolvasta, de valamennyit megvá­laszolatlanul hagyta, kivéve azt a négyet, amit mi válaszoltunk meg helyette, hamisítva aláírását, vál­lalva az ezzel járó súlyos követ­kezményeket. Mikor K. bácsi meghalt, nem telt el nyolc nap és levél jött a tanácstól K. néni nevére. Nem is levél, hanem stencilezett köteg, alig olvasható betűkkel. K. néni első stencilüzenete így kezdődött: „Tájékoztató az örökös kötele­zettségeiről a hagyatéki ingósá­gokkal elfoglalva tartott tanácsi bérlakás újra kiutalhatósága ér­dekében.” Ez még csak a levél tárgya, ma­gyarázta ,„ de a címzett máris reszketni kezd, elveszti önbizal­mát; már ebből az egy mondatból is kiérezheti a címzett, hogy neki kötelezettségei vannak a­ hivatal­lal szemben, a lakást — e megfo­galmazásban — nem lakja, hanem elfoglalva tartja, és akadályozza az újra kiutalhatóságát. A szöveg így folytatódik: „Fontos közérdek fűződik ah­hoz, hogy a bérlő halálával meg­üresedett tanácsi lakások mielőbb műszakilag helyreállíthatók és új­ra kiutalhatók legyenek. Ezért felhívom az örökös figyelmét a lakásrendelet végrehajtására ki­adott 24/1980 (XII. 10.) ÉVM sz. rendelettel módosított 1/1971 (II. 8.) ÉVM sz. rendelet — Vhr — 66/A § (1)—(3) bek.-ben foglalt rendelkezések maradéktalan be­tartására, miszerint: — köteles a lakásban maradt hagyatéki tárgyakat az örökha­gyó halálát követő kilencven na­pon belül elszállítani, s ha az örökös a hagyatéki tárgyakat nem szállítja el, azokat a lakással rendelkező szerv az örökös költségére és veszélyére, raktárban, vagy arra alkalmas más helyiségben helyezteti el.” Figyeljem meg, mondta P., a közérdekre s a fennálló jogszabá­lyokra hivat­kozás erejét, valamint a szöveg fenyegető stílusát. Annál is inkább, mert ennek a levélnek nem a tartalma a lényeges K. né­ni számára, hanem a stílus. A szá­raz, fenyegető stílusa. Hogy miért ne érdekeljen a levél tartalma? Egyszerűen azért, mert az idézett sorok nem vonatkoznak K. néni­re, ugyanis a nevezett lakás, melyből K. bácsi immár örökre elköltözött, K. néni nevén Van. Úgyhogy ő a bérlő, és továbbra is az marad, nem lehet kiköltöz­tetni. — Akkor mi a fenének külde­nek ki ilyen stencilt? — kérdez­tük később a tanácsi előadót, ki szignójával jegyezte az üzenetet. — Minden haláleset után kül­dünk ilyen stencilt, erre szabály van — felelte a tanácsi előadó. — A hatás óriási — mondták erre. — K. néni 83 éves, és gyá­szol. Még frissek, fájók a sebei. És most azt hiszi, hogy ki kell költöznie­ a lakásból. Maguk tel­jesen összetörik ezzel a stencillel. — El kell felejteni azt a sten­cilt, és kész. Nem kell mindjárt rosszhiszeműnek lenni. Mi nem a lakosság ellen vagyunk. Elhittük P.-vel. Akkor azonban — két nap múlva! — jött egy má­sik stencil. Ebben K. néninek igazolnia kellett, hogy az elhalt­nak nem volt BC számlája és életbiztosítása, továbbá ebben a stencilben is szerepelt egy mondat, mely arra figyelmeztet­te K. nénit, hogy ürítse ki a la­kást. De most egy másik rende­letre, mégpedig az 50/1980 (XII. 10.) MT számú rendelettel módo­sított 1/1971 (II. 8.) számú kor­mányrendeletre hivatkozott egy bizonyos Muszkás nevű előadó. — Nem kell idegeskednie, ez a levél sem magára vonatkozik, csak magának küldték — nyug­tatgattuk P.-vel K. nénit. — Ezt a levelet csak alá kell írnia, és visszaküldenie a tanácsnak, mi­szerint tudomásul vette a levél­ben foglaltakat. Ennyi az egész, tessék aláírni. Elétettük a stencilt, hogy írja alá, miszerint a fentiek őrá nem vonatkoznak, de azért tudomásul vette. Sőt, már személyi igazolvá­nyunkat is előkészítettük. Ugyanis a szöveg utasított arra, hogy „alá­írásának valódiságát két tanúval kell igazolnia, és nyolc napon be­lül visszaküldeni. Kérem, szíves­kedjék — folytatódott a levél (fi­gyeljük meg „kérem” és a „szí­veskedjék” szavak humanitásra valló csengését) — a nyolcnapos határidőt betartani, mert a nyi­latkozat késedelmes visszaküldé­se egyrészt akadályozza az osztá­lyunk munkáját, másrészt fölös­leges eljárást eredményez.” K. néni azonban azt mondta, nem, ő nem írja alá, büntessék csak meg, lakoltassák csak ki, ő tehet minderről hisz eléggé el nem ítélhető módon ő maradt életben. — Eljárás lesz, ha nem írja alá. — Szarja össze magát a hivatal — mondta K. néni unottan. Ekkor P. felhívta a tanácstól az illetékes Muszkás nevű előadót és megkérdezte, miféle következmén­ ny !

Next