Magyar Ifjúság, 1985. május-augusztus (29. évfolyam, 18-35. szám)
1985-06-28 / 26. szám
Sanyi este rosszkedvű, fáradt. Átjön a szomszéd lakásból, nálunk játszó gyermekeit hazaterelni. Arcán látszik, hogy a szokottnál is nehezebb napot élt át. Sanyi a szomszédom immár öt esztendeje. Szegeden ugyanazon lépcsőházban lakunk, hasonló a korunk, feleségeink főzéskor egymástól kérnek kölcsön sót, zöldséget. Kapcsolatunk több az egyszerű szomszédságnál, bizalmunkat a nyaraláskor egymásnak átadott lakáskulcsok, a kölcsönkapott autók is bizonyítják. Sanyi mentős, a szegedi ügyelet egyik vezetője. Igaz, pályamódosításra készül, az Egészségügyi Minisztérium engedélyével Bécsbe tart, egy elektronikai szaküzlet eladója lesz, itthagyva a gyakran napi 24 órás mentőszolgálatot. Péntek van, 1984. október 19-e. A televízióban Derrick nyomoz. Fél szemem a képernyőn, úgy kérdezem Sanyit, mit kerestek a piroskeresztes rohamkocsik délben a Csillag börtönben. Sanyi kezében megremeg a borús pohár, mielőtt tartalma kilöttyenne, visszateszi az asztalra. — Mikor? — kérdezi. Szomszédom hallásával soha nincs baj. Konyhánkat szobájuktól egy fal választja el, az átkiabált meccseredményeket is megérti, ha visszaszól, legfeljebb a góllövőket tudakolja. — Délben — ismételem. — A Marx téri piacozók látták, hallották a szirénázó kocsikat. Azt mondják, több is érkezett a fegyházhoz, a bejárati kapunál várakoztak, és bentről sebesült, véres embereket vettek fel. Sanyi feláll az asztaltól: — Ne haragudj, erről nem beszélhetek. Indul az ajtó felé, érzi, hogy magyaráznia illene elutasítását, de fáradt a kifogások keresésére. — Azt mondták, erről nem beszélhetek. Tudod, nyakamon a bécsi út, nem szeretnék az utolsó pillanatban lemaradni róla. Sanyi tehát hallgat. A Szegedi Fegyház és Börtön Parancsnokságán sem adnak felvilágosítást. A rendőrség telefonügyeletese nem tud nyilatkozásra illetékes személyhez kapcsolni. A megyei ügyészségen dolgozó ismerősöm közli, hogy „baj van a Csillagban”, egy elítélt rátámadott a fegyőrökre, de ezt nem hivatalosan, csupán barátilag mondja. Szombat következik, majd vasárnap. A Hunyadi téren a Szegedi Dózsa— Makó futballmérkőzésen halkan szól a biztatás, annál hangosabb a duruzsolás. A szurkolók a szünetben nem a kihagyott helyzetekről, hanem a városban bujkáló fegyencekről beszélnek. Fegyverrel kitörtek a sittről, lehet, hogy lövöldözés lesz — találgatják itt. Lemészárolták a smasszereket, most megerősítették a röszkei határőrséget, nehogy átszökjenek Jugoszláviába — állítják ott. Szemtanúk látták a Csillagból elszállított holttesteket, mások a sebesült fegyőrök állapotáról adnak gyors diagnózist, mondván, péntek délben szállították őket a Sebészeti Klinikára. Az orvosok egyszerre négy asztalon operáltak szúrt sebű pácienst. Később kiderül, ez az információ igaz. A pontosság csupán annyi helyreigazítást követel, hogy a negyedik beteg egy gyermekét féltő édesattja volt. Szomszédja késsel támadt fiára, a döfést az asszony saját testével fogta fel. Mindez a sporttelepen mellékes. A találgatás, a mendemonda gyors árja a realitások gyenge gátját percek alatt áttöri. Megállítani, helyes mederbe terelni senki nem akarja. A megyei tanács, a szegedi pártbizottság információs jelentései a várost elárasztó rémhírekről tájékoztatnak. Hivatalosan viszont senki nem közöl semmit. A Sebészeti Klinikán az intenzív osztály előtt egyre többen suttogják a bent élet-halállal viaskodók foglalkozását: börtönőr. Végre 1984. október 27-én rövidke közlemény jelenik meg a két helyi újságban, a Délmagyarországban és a Csongrád Megyei Hírlapban: „A Szegedi f Fegyház és Börtönben emberölés kísérlete miatt 7 évi szabadságvesztés büntetését töltő Richter Richárd 28 éves budapesti lakos e hónapban október 19-én munkahelyén, az Alföldi Bútorgyár szerelőüzemében megsértette művezetőjét. Amikor ezért felelősségre akarták vonni, kést vett magához, előbb elfutott, majd a vele szemben fellépő polgári alkalmazott művezetők közül hatot megsebesített. A sérülések következtében Frank Tibor a cselekmény elkövetése után rövid idővel, míg Nagy Ferenc október 23-án kórházi kezelés közben meghalt. A rendőrség az ügyben szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot.” Korrekt tájékoztatás, néhány szépséghibával. Richter nemcsak polgári alkalmazottakat támadott meg. Nagy Ferenc pedig nem október 23-án, hanem 25-én hunyt el. Ma sem értem, miért nem jelenhetett meg ez a szöveg egy héttel korábban? A tettest elfogták, a rendőrségi vizsgálatot a fegyházon kívüli történtek nem befolyásolhatták. Hogy kinek, minek, a jó hírét féltették az ügyet elhallgatni akarók — rejtély. A vádlottak padjára Richter Richárd ült, és nem Csongrád megye, Szeged, vagy a Csillag börtön. Igaz, a tárgyaláson már három ember (Frank Tibor, Nagy Ferenc és a november 24-én elhunyt Tóth András) haláláért felelt.* Hatalmas, sárga épület Szegeden, a Széchenyi téren a Csongrád Megyei Bíróság székhelye. Előtte villamos kanyarodik, az öreg járművek kopott fékjei mintha sikoltanának. Az emberi érzelmeket, félelmet, reményt, dühöt hiányolva ilyesmi jut eszembe a most kezdődő tárgyaláson. Tegnap indult az új év, a kis teremben jelenlevők az ünnepek után meglehetősen bágyadtan hallgatják a bírót, dr. Szabó Lorándot. A tanács elnöke rezzenéstelen arccal veszi számba a megjelenteket, közli, hogy a vádat dr. Mile Imre ügyész képviseli, míg Richter Richárdot hivatalból kirendelve dr. Pálinkó Ilona védelmezi. A vádlott kihallgatásánál látom először Richtert. Alacsony, törékenynek tetsző alakja szinte elvész a szürkéskék fegyencruhában. Kezén nem bilincset, hanem lakatokkal leszorított láncot visel. Amikor feláll, őrzői is mögé lépnek, egy pillanatra sem lazítva a vaspórázon. Ha nem ismerném az előzményeket, másnaposnak hinném Richtert. Beszéde zavaros, nehezen érthető. A bíró tekintetét kerüli, gyakran kell figyelmeztetni, hogy a kérdésre feleljen. Fizikai gyengesége érthető. A tárgyalás megkezdése előtt pontosan két hónappal lenyelt három darab szöget, egyet a hasába szúrt. November 4- én operálták, utána három hétig kezelték. Ez idő alatt tíz kilót fogyott. A tárgyaláson ülve felelhet a kérdésekre. Mindenesetre a börtönkórház főorvosa állandóan a közelében tartózkodik. A szünetekben a vádlott a bírósági épület egyik kis szobájába vonul vissza, ajtaját börtönőrök őrzik. Szinte hihetetlen, hogy az agyát elborító ködről zagyváló fiatalember képes volt arra, amivel vádolják. Aztán kezembe kerülnek a Richterről ámokfutása után készült fotók. Félmeztelen, karján, mellkasán tiszteletet parancsoló izomkötegek. Feledném a képeket, de a rabtársak újból és újból eszembe juttatják. B. Gyula 4 hónapot töltött egy zárkában Rich- 34