Magyar Ifjúság, 1986. szeptember-december (30. évfolyam, 36-52. szám)
1986-11-28 / 48. szám
Kötetét — nem kis anyagi áldozattal — kiadta a megyei tanács, vélem, az újabb kiadásra egyhamar pénz nem adódik. Pedig iskolákban énekes könyvként kellene forgatni munkáját. Arról nem is szólva, hogy ez a korán meghalt, áldozatos ember legalább háromszor ennyikincset hagyott ránk íróasztala fiókjában. Lesz-e kiadója valaha? Az ünnepi hét múltával zúg-e a harang a lelkekben? Vagy elhalkul, s hallgat a következő esztendőig? (kosa) . Az Úri muri Békéscsabán Gir* *cz Mátyás, a békéscsabai elő*adás vendégrendezője azt írja a mű , a sorfüzetben, hogy „az Úri muri ér Stafija telmezése még nyújt lehetőségeket, különösen Szakhmáry Zoltán, Rhédeyy Eszter és Rozika megfogalmazásánál”. Valóban olyan dzsentri-e Szakhmáry, ahogy évtizedeken át látták? Rhédey Eszter: nem hordoz-e eddig fel nem derített drámai igazságokat? ÉsRozika leegyszerűsíthető-e kis tanyasi ringyóvá, aki cserfesen (és nagyon is tudatosan) igyekszik otthagyni a kapanyelet? Úgy látjuk, Giricz az elsők közül való, aki változtat az Ubi murihoz kapcsolódó konvenciókon, és lehántja figuráiról még a sematikus időszakban rájuk rakódott sallangokat is. Vállalkozik arra, hogy keményen felrajzolja Szakhmáry legnemesebb sarcéleit, belső világának sokszínűségét, ezt a maga akkori háromszáz holdján közöny és értetlenség közepette vergődő fiók-Széchenyit, még akkor is azt, ha eltúlzottnak tűnik a Nagy Hasonlat. Valami ősi tisztaságvágy; tükröződik Harkányi János Szakhmáryjának szemében, amikor megérinti Rozika lelke, szoknyájának beszédes hullámzása; amikor feleségének, Rhédey Eszternek magyarázza, hogy paradicsomot varázsol az ugrar közepére, amikor megérzi, hogy minden elveszett. Harkányinak számos hangja, eszköze van ahhoz, hogy először felvillanyozva, majd egyre szánakozóbban szemléljük azt a (körülményekhez mérten) rettenetes, küzdelmet, amire a dráma főhőse vállalkozik. Rhédey Eszter sem az, ami leginkább volt: gögös, rátarti, nemes(!), sokkal inkább korlátolt, buta nő, az ura kerékkötője, rossz társa. Filkai Eszter érzékletesen hozza ezt az elképzelést. De ki is valóban Rozika, ez a pusztai virág? Romlott vagy tiszta? Vagy csak anynyit tud, hogy mása sincs, mint önmaga, és ebből, ezáltal menekülhet a kapanyéltől? Giricz szereti és félti azt a Rozikát, akiről azt mondja: virág ez, csak jobban szeretne illatozni más virágoknál. Varga Kata m. v. megtalálta Rozika lelkét, és abból építette fel kis mozdulatait, rebbenő hangsúlyait, a szeme sugarazását, dalainak szépségeit. Egyetlen nagy szív Lengyel János m. v. Csörgheö Csulija, tragikus ragaszkodás egy haladó világhoz, melyből csak Szakhmáry tudna kiemelkedni, de a sors ezt sem engedi. A csugariak, akik libát és kolbászt falva próbálják „kiülni” az uraságtól járó pár forintot, nagy sejtése az emberi alamusziságnak, önző finesznek. (Gyurcsek Sándor, Széplaky Endre és Géczi József kitűnő.) Meg kell említeni még a Lekenczeyt alakító Tamás Simont, Lengyel István (Lefkovits) és Kalapos Lászlót (Borbíró) szerepében. Az egyetlen, hatalmas, megrepedezett ugart ábrázoló színpadképet és a ruhákat Gyarmathy Ágnes tervezte. Sass Ervin Rozika és Szakhmáry Zoltán: Varga Kata m. v. Harkányi Jánossal , Fekete István és ék Ez a kiállítás tovább árnyalja a mondást, miszerint háromféle magyar ember van, aki már olvasta Fekete István műveit, aki most olvassa, és aki olvasni fogja. Mindenesetre, ha vannak olyan felnőttek, akik nem ismerik műveit, azoknak csak azt ajánlhatom, s nyilván ezt tennék a gyermekolvasók is, minél gyorsabban pótolják ezt a mulasztást, tegyék teljesebbé, harmonikusabbá élményvilágukat. Ismerjék meg az állatok világát, a természetet úgy, ahogyan Fekete István mutatta meg, hogy ezen keresztül az emberi világról kapjanak árnyaltabb képet. Vidor Miklós szerint ha van titka Fekete írásművészetének, „az egyszerű, tiszta és természetes hang az, a született elbeszélők közvetlensége... a teremtett világ és gyámolításra szoruló kisebb és gyöngébb testvérünk, a növények, állatok költője, a magyar évszázadok, tájak tudós és meleg szívű megtestesítője”. Az a néhány száz angyalföldi iskolás, aki a közelmúltban rajzokat készített Fekete István III műveihez, nyilván szavakkal nem tudná ilyen árnyaltan megfogalmazni, miért tetszenek az írások. De éppen azért van a rajz, a színes ceruza, a pasztellkréta, a vízfesték, az agyag, a kollázstechnika, hogy a kép nyelvén mondják el, mit is éreznek a gyerekek a Tüskevár vagy A koppányi aga testamentuma olvasása közben. Hogyan látják ők a halhatatlan regényhősöket, Kelét, Lutrát, Vukot, Bogáncsot, Hut és a többieket. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XIII/3-as gyerekkönyvtára szervezte meg a Fekete István és én című pályázatot az évek óta tartó „... és én” sorozatban, amelyben eddig, a többi között Kodály, Csontváry, Picasso művészetéről mondták el véleményüket az iskolások. Jónak tűnik ez a sorozat, és különösen az, hogy éppen Angyalföldön szervezik, ahol tizenhét általános iskolában tizenkétezer gyerek tanul. A kiállítás végül két intézmény együttműködésének az eredményeként született meg: a könyvtár szervezte s néhány méterrel távolabb, a Dagály utcában az Úttörőház adott helyet a munkáknak. Nagy merészség lenne a több száz rajz, nyomat, kisplasztika esztétikai elemzésébe fogni, így csak arra vállalkozom, hogy jelezzem: a legnépszerűbb hősük, a ravasz róka, őt fejhosszal lemaradva követi Bogáncs, s hogy Fekete István és ők — mármint a három és tizenöt év közöttiek együttműködése egyre eredményesebb. P. Szabó Ernő 'Tm) 1 I Protekcióiskola Tudok egy varázsszót! Egy szót, amely nagyon sok emberen segített már, amely megold szinte minden problémát, amelyre zárt ajtók kitárulnak, amelyre csodák történnek. Egyszóval, olyan ez, mint amikor a bűvész mutatványa tetőfokánhárom kört ír le varázspálcájával a levegőben és kétszer ráfúj a varázsdobozára. Ez a szó a protekció. Akinek van, az nyugodt és elégedett, akinek nincs, az ideges és elégedetlen. Csak egyszer követi el valaki azt a hibát, ahogy volna, de nem veszi igénybe. Egy ismerősöm felvételizett egyik felsőoktatási intézményünkbe. A protekciót — noha lett volna — nem akarta igénybe venni. Inkább tanult. — Ez is egy megoldás. Szeptember óta dolgozik... Jó, könnyen mondhatnánk: megméretett és könnyűnek találtatott. Egy nála jóval szerényebb képességű osztálytársa — ezt középiskolai eredményei is alátámasztják — szeptember óta főiskolai hallgató — természetesen protekcióval. Ismerősöm munkája jó, kényelmesen tud készülni jövő évi felvételijére. Ezt a munkahelyet természetesen már ő is protekcióval szerezte. Szerintem életében nem lesz még egy olyan eset, hogy a felajánlott protekciót nem veszi igénybe. Szépen, lassan — saját kárán okulva — hozzáidomult a környezetéhez. Protekció terén az ember rendkívül előrelátó. Másik ismerősöm — akinek éppen csak serdülőkorú fiúgyermeke van — mér most építi ki a kapcsolatokat, mert mint mondja, „hamajd katonaérett lesz a fiú, akkor ne legyen gond, hogy Lentibe vagy Békéscsabára viszik katonának. Mégis csak jobb, ha itt Pesten katona a srác!” Ezeket az ismerősöket „beszerezni” rendkívüli teljesítményt igényel. Éppen ezért vetődött fel bennem a gondolat — hiszen jelenleg az oktatási reformok korát éljük —, mi lenne, ha újabb iskolatípussal bővülne középiskolai hálózatunk, a protekcióhálózatot kiépítő szakközépiskolával. Miért is ne? Hiszen ennek a témának igen sok szakembere van hazánkban, ezentúl legfeljebb papírja is lenne róla. Elképzelésem is van: a négyéves iskola első éve általános képzést adna. Ezalatt az év alatt dönthetné el mindenki, milyen szakirányban folytatja tanulmányait. A választható lehetőségek között szerepelne például: a közigazgatás, a szolgáltatás, a kultúra területén kialakítható protekcióhálózat, és így tovább. Természetesen lenne egy általános, tehát minden területre kiépíthető protekcióhálózat. Ez utóbbi képzés azonban — mivel sokkal alaposabb tudást igényel — nem négy, hanem ötéves képzés lenne. Az érettségi után pedig gmk-t, pjt-t, vagy egyéb társulást alapítva a hozzájuk forduló páciensek helyett — természetesen tisztes honoráriumért — elvégeznék a szakképzettségüknek megfelelő protekcióhálózat kiépítését. Mivel a felajánlások korát éljük, a zseniális ötletemért járó díjról ezennel lemondok, természetesen az épülő új iskola javára. Addig is amíg ez elkészül, nekem csupán egyetlen kérdésem volna: Ki tud rá „Macskákéra ikrét jegyet szerezni, ugyanis nekem harmadik éve nem sikerül. .. Szűcs Miklós 7