Magyar Ifjúság, 1987. január-április (31. évfolyam, 1-17. szám)
1987-03-13 / 11. szám
j Japai K 'mme m panorama Március 2. A KISZ Központi Bizottságának Dolgozói nap immer a magyar fiatalokhoz intézett felhívásában a KISZ vezető testülete javasolta olyan eszmecserék, tanácskozások megszervezését, melyeken a fiatalok munkahelyeik gazdasági teendőit vitatják meg. Március 2-án az ország sok vállalatánál, intézményénél, szövetkezeténél rendeztek ilyen dolgozói napot. DIÓSGYŐRI GÉPGYÁR A Diósgyőri Gépgyár fiataljai ezen a napon részt vettek a nagyüzem KISZ- titkárainak kibővített értekezletén, a fiatalok főleg az iránt érdeklődtek, milyen konkrét elképzelések születtek a DIGÉP-ben a fiatal műszaki értelmiségiek helyzetének javítására. A válaszból kitűnt, hogy a fiatal műszakiakat — beleértve az egyetemet, főiskolát végzett gyári dolgozókat is —érintő bérezési, jövedelmi problémákat a gyár önmaga nem képes megoldani, ehhez sok pénzre volna szükség. Arra viszont van lehetőség, hogy a teljesítményüket a jövőben anyagilag jobban elismerjék. És hogy várható-e központi intézkedés? Reménykednek. Garancia lesz-e, kérdik, hogy a felhívásra érkezett ötleteket, válaszokat az MSZMP KB és a kormány tagjai mérlegelik és értékelik majd. A Diósgyőri Gépgyárban még ebben azévben létszámcsökkentés várható. Ez a terv szerint kétszáz dolgozót érint. Ez sokukat aggodalommal tölt el. Kik azok, akiknek valóban félniük kell? — tették fel többen a kérdést, amelyre a felelet a következő volt: azoknak az embereknek, akik becsülettel elvégzik a rájuk bízott feladatokat, nem kell tartaniuk az elbocsátástól. A gyárban azonban szép számban vannak csellengők, lógósok, akiktől mindanynyiunknak hasznos megválni. Eltávolításuk egyrészt javítja a munkafegyelmet, másrészt bérük — és ez nem kevés — szétosztható azok között, akiknek munkájára mindenkor számítani lehet. A tanácskozás második felében érkezett el a közvetett beszélgetés ideje, annak a kérdőívnek a segítségével, amelyet valamennyi KISZ-tag megkapott. Néhány fölvetés: A gyáregységeknél a teljesítménybéres dolgozók nincsenek kiszolgálva, ezért sok a kieső idő. Például rajzhiányt kísérőlaphiány van, máskor meg nincs fúróolaj és kenőolaj ... A normaidőt állandóan csökkentik. Nem csoda, ha emiatt romlik termékeink minősége ... kevesebb kék köpenyesre volna szükség a munkahelyeken, egészséges, jó erőben lévő embereket látni, akik egész nap nem csinálnak semmit. A gépek állapota egyre rosszabb. Rendszeres és alapos karbantartással ez a folyamat lassítható. A vezetők nincsenek azonos hullámhosszon. Az egyik ezt a munkát adja ki, a másik egy óra múlva már más feladattal bíz meg. Itt mindig minden sürgős, sok esetben pedig négy-öt féle munkát félbehagyatnak. Ilyen problémáink már korábban is voltak. Elmondtuk. Többször. Mégsem történt semmi ... Az ötletek és bírálatok közül azokat, amelyek vállalati szintű megoldást igényelnek, március végén tárgyalják meg, a DIGÉP gazdasági-, párt-, KISZ és társadalmi szerveinek vezetői. GYÓGYSZERKUTATÓ INTÉZET Az újpesti Gyógyszerkutató Intézetben megtartott dolgozói napról előzetesen az volt a véleményem, hogy ez sem lesz más, mint a többi, vagyis beillik majd abba a képbe, amely szerint az értelmiség, pláne ha fiatalokról van szó, ha fórumot kap, mást nem tesz mint panaszkodik. A rendezvényen mintegy harminc fiatalember jelent meg (az intézetben körülbelül 250 KISZ-korú fiatal dolgozik, közülük tavaly 69-en újították meg KISZ-tagságukat). Jelen volt a pártvezetőség titkára. A dolgozói nap úgy indult, ,hogy a résztvevők a magyar reformfolyamatokról készült videofilmet nézték meg. Majd forgatókönyv szerint következett a vita, amelyik eltartott úgy öt óráig. — Gazdasági helyzetünkről, a gazdasági reformról nagyon nehéz véleményt mondanunk — szólt dr. Nagy Kornél, KISZ-titkár. — Egy KISZ- tag nincs abban a helyzetben, hogy kompetens legyen ilyen kérdésekben. Érvelni ugyanis csak felkészülten, s nem alulinformáltan lehet. Pletykák, álhírek ismeretében viszont csak hőzöngeni. Az átlag dolgozó a saját cégéről sem tud túl sokat, nemhogy átfogó, értelmes ötletekkel álljon elő, midőn országos problémákról van szó. S valóban, a vita nem is az általános gazdasági kérdésekben csúcsosodott ki, hanem akkor, amikor a videoanyag kapcsán fölmerült az ipar szelektív fejlesztésének a kérdése. A magyar gyógyszeriparról szokás hozsannázva beszélni, s a biotechnológia kapcsán megemlíteni róla, hogy húzóiparágaink egyike. Ugyanakkor tény, hogy a Gyógyszerkutató Intézet kutatási bevételei immár harmadik éve stagnálnak. Az intézet a hat magyarországi gyógyszergyár árbevételének 10—15 százalékát kutatásokra fordítja. A százalékokkal nincs gond, a probléma az, hogy a harmadik éve változatlan nagyságú kutatási költség reálértéke csökken. A stagnálás oka, mondták a vitázók, hogy a gyógyszergyáraknak nincs pénzük. — De mit tehet a KISZ a helyi problémák megoldásában? — Az intézetnek január 1. óta új igazgatója van — válaszol dr. Nagy Kornél. — Új intézkedései egyelőre szimpatikusak, s ezek megvalósítása érdekében, úgy hiszem, érdemes mozgósítani a KISZ-t. — Kicsit konformista álláspont ez, nem? — Nézd! Én úgy tartom, hogy ami jó az intézetnek, az jó nekünk is. Másrészt, ha egy igazgató nyitásról beszél, akkor a fiatalok új területeket látnak, s úgy érzik, az újdonságokból nekik is jut valami. A nyitás mindig vonzó, mert olyan új kutatási témák merülhetnek föl, melyekbe ha beledolgozzuk magunkat, akkor az a távlatokban egyértelműen perspektívát jelent számunkra. A lerágott csontokról nekünk már nincs mit lerágni. — Hol, miben láttok távlatokat? — Az intézet most arra törekszik, hogy külföldi kutatóintézetekkel kapcsolatokatalakítson ki. Például a japánoknak nemrégiben adtunk el 300 ezer dollárért egy antiaritmiás szert. Terv az is, hogy ne csak humán gyógyászati termékek kutatásával foglalkozzunk. — Végül egy kérdés: tehogy látod, panasznap volt itt? — Természetesen fölmerültek a szokásos értelmiségi gondok is, hogy se pénz, se lakás, se semmi. Ám úgy érzem, nem azt a képet erősítettük meg, hogy mi csak panaszkodni tudunk. Végül is mindannyian érezzük, ha azt akarjuk, hogy vajaskenyérre is teljen, ahhoz az intézetnek is jobb gazdasági mutatókkal kell rendelkeznie. MÁV SZOLNOKI JÁRMŰJAVÍTÓ A hatalmas műhelyben a csarnok végében rejtőzködő tanácsteremben vagy harmincöt fiatal feszeng. Minifórum a dolgozói napon. Itt ülnek a főnökök is. Bár Bartha Kornél, a mozdonyosztály vezetője igazán nem ijesztő ember, az üdvözlő szavak után mégis akkora a csend, hogy a neonok zúgását is hallani. Az osztályvezető töri meg a szótlanságot. Jó példákat említ. Olyan ötleteket, amelyeket munkások vetettek föl, és ma már valóban hasznára válnak az üzemnek, a MÁV Szolnoki Járműjavítójának. Kétezer dolgozó, egyharmaduk fiatal. Az osztályvezetőtől Cseri Andor veszi át a szót. Fiatal művezető, KISZ- tag. — Lefutóban vannak a vállalati gazdasági munkaközösségek, fojtogatják őket a szabályozók. De még mindig nem tanultunk eleget tőlük. Mit kellene átmentenünk a főmunkaidőre? Azt, ami bevált a VGMK-ban, az ösztönzést. Ne a jelenlétet fizessük meg, hanem a munkát. A normarendszer pedig nem kedvez ennek. A megoldás? Nem látom. Valaki hátul jelentkezik: — Nemrég vettük át az Északi Járműjavítótól az M—40-es mozdonyok javítását. Sok a probléma a kazánvezérléssel. De egyszerűen nem kapunk hozzá kapcsolási vázlatot. Egy fiatal fiú több, közösen használatos szerszámot szeretne látni a műhelyben. Azt mondja, ne