Magyar Ifjúság, 1989. január-május (33. évfolyam, 1-21. szám)
1989-01-27 / 4. szám
Kuka-duma Mindannyian Gogol köpönyegébe bújunk vissza? (Stalter György felvételei Skizofrénia Nem tudok magam nélkül élni. Ha véletlenül meg kellene válnom magamtól, tán bele is pusztulnék... anti Vakondpolitika Nekünk nem elég a fejünket a homokba dugnunk. Kevés a homokunk is hozzá, a strucc pedig nem jó példa. Nálunk kevés a honos, erdőn-mezőn élő példány. Nekünk tehát nem elég a fejünket a homokba dugni, oda kell a fülünket is, sőt, a legbiztosabb, ha a vakond módjára beássuk magunkat tetőtől talpig. A látástól, a tisztán látástól nem kell félni, azt a néhány rovart, gilisztát az orrunk előtt úgyis észrevesszük. Hallani meg ugyan mit is hallanánk? Földalatti adók ma már nincsenek. Mindenfajta rádióhullámot szabad fogni, akár keletről, akár nyugatról jön, öntsünk mégis tiszta homokot a fülünkbe! Azaz nem kell aggódni, öntik azt egész nap. De ha estére friss levegőt szívni följövünk a vakondtúrás tetejére, akkor nem csalódunk. A legkedvezőbb idő úgy este tizenegy, éjfél után, amikor már a dzsesszműsor is véget ér. Akkor kuvikol, no nem túl gyakran, a bagoly is. Az aztán megfogja az embert. Akarom mondani, a vakondot. S a dolog némi zenével körítve tarthat a legközelebbi vasárnap hajnalig. Hajnalban nemcsak a harmat, de a friss információ is leszáll... a magas lóról. Elénk teszik a vasárnapi újságot, amibe nem csomagolhatunk semmit, legfeljebb a gondolatainkat. Azokat, amelyek eszünkbe juttatják ennek a fura vakond életének ritmusát. Éjszaka és hajnalban már lehet igazat beszélni. Akár a rádióban is. S ha hajlandók vagyunk elfeledni egy-egy ismerős hang korábbi szereplését, kormánypártiból vitapártivá való színeváltozását, harcos internacionalistából piros-fehér-zöldbe fordulását, akkor szippanthatunk egy kis friss levegőt... És miért ne szippanthatnánk? A föld alatt már amúgy is elvesztettük színérzékünket, s a hallásunk sem a régi már. Szerencsére az álmatlanság segít, vakondianti Az elmélet próbája A legrosszabbszocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus — mondta Lukács György. Úgy látszik, vannak, akiknek semmi sem elég rossz. észt Randa Újsághír: „Bár országos adat nincs, több tartományban kimutatták, hogy a kínai újszülöttek között jóval több a fiú, mint a lány. (...) A szakemberek azzal magyarázzák a születési arány felborulását, hogy a terhes anyák — a születendő gyermek nemének megállapítása után — művi vetéléssel szabadulnak meg a nem kívánatos leány gyermekektől. ’ ’ Értelmezési kísérleteim: 1. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a születendő gyermekek nemét a magzati lét korai szakaszában — tehát amikor még szóba jöhet a művi vetélés — biztonsággal megállapítani eleddig kizárólag amiocentézissel lehetett. Ez egy költséges, bonyolult, nem éppen veszélytelen, kivételesen — tehát semmiképpen sem tömegesen — alkalmazott orvosi eljárás. Lám, a modern kínai orvostudomány éles léptékkel zárkózik föl, sőt egyes területeken, mint a szóban forgó, meg is előzi az első és a második világot.„Meg kell tehát tanulnunk tanulni” — mondta volt egykor Mao elnök. Úgy látszik, a gondolat megfogant.) 2. Az is lehet persze, hogy a nagy múltú hagyományos kínai orvostudomány egy Európában ismeretlen módszeréről van szó. (Ez esetben ajánlom az ókori bölcsséghe egyik mondását az európaiaknak: „Ne szégyelljünk másoktól tanulni!”) 3. Nem elképzelhetetlen, hogy nincs semmiféle módszer, se régi, sem pedig új. Ez esetben a művi vetélés pusztán egy kis eufemizmus lenne, megszépítése egy kegyetlen jelenségnek. Egy randa kis eufemizmus... észt eljut-e a falvakba? Nem tudom, csak bámulok a tejre, mint borjú az új kapura. A kapura meg kifestem: le a fehérezőkkel! tejelő Le a fehérezőkkel! A feketézőkkel már végeztünk, amikor bejött az erős és (akkor még) új forint. Velünk pedig végez a megöregedett pénz. A harcot azonban nem adhatjuk föl. Le a fehérezőkkel! A tejárdrágítókkal! Akiknek még a túró sem elég drága, akik sajttalan világot álmodnak. Le a fehérezőkkel, akiknek bizonyára nincsen gyermekük, mert akkor nem nyúltak volna ily bátor kézzel a tej árához. Lassan olcsóbb lesz sörrel itatni a kicsinyeket, az hamarább meg is látszik rajtuk! Mert az egykézésnek, a gyermektelen kapcsolatoknak aligha lehetne jobb rekláma a tej áránál. Persze mi tudjuk, hogy eddig alacsony volt a tej felvásárlási ára, sok volt az állami támogatás a tejtermékeken. De arra gyanakszunk, hogy az árdrágítók a hasznot aligha adják oda a termelőinek. A termelőnek, aki eddig is együtt bőgött a tehénnel. A gyermekek számának drasztikus csökkenését már a tehénlétszám csökkenésénél meg lehetett volna jósolni. De a „szabályozóhozó szabályolgók” nem gondolkodnak távlatokban. A jászolig sem látnak. S vajon a marhahús újabb árának haszna Van öt perce ? Tudtam, hogy nem kellett volna ! Régebben se csináltam rendszeresen, de most még szükség se volt rá. Legalábbis égető bizonyosan nem. Mégis kipucoltam a cipőmet. Ez utóbbiról csak annyit érdemes tudni, hogy nem éppen gerleszürke, de a grafitnál azért világosabb, nevezzük egyszerűen eminenciásszürkének. Ellentétben velem. Én ugyanis piros vagyok. A dühtől. A szürke hallatán mindjárt előttem a nyájas olvasó gúnyos fintora: „Ennek is jó ízlése lehet!”, de hát jól tudhatják, 1500 forintért az ember nem kaphat akármit, csak ami van... Nos, a művelethez a boltban frissen vásárolt, szintén szürke színű Csillag cipőtisztítót szerettem volna használni, amit a doboz felirata ráadásul „önfelhordósnak” is tüntetett föl, s ez felettébb izgatta fantáziámat. A használati utasítást precízen követve lecsavartam a lecsavarandót, majd rácsavartam a rácsavarandót. Ez utóbbi természetesen az első rendeltetés szerinti mozdulatra darabokra esett, de én nem keseredtem el. Vissza a hagyományokhoz! Ronggyal fogom a cipőmet kenni! Meg is tettem — bár ne tettem volna! Először még élt bennem a remény, hogy a lehetetlenül szürkésfehéresfekete pasztát majd csak beszívja a bőr, de tíz perc után láttam, ez reménytelen. Smucig egy alak vagyok, az alig másfél hónapos cipőt még nem akarom kidobni, ezért a rászáradt masszát kefével, ronggyal próbáltam eltávolítani. S az engedett is — úgy húszperces dörgölés után. További húsz percet vett igénybe, amíg a varrások mentén előbb fogkefével, majd ecsettel, végül fültisztító pálcikával kibigyergésztem a makacs maszatot. Rövid negyedórás fényezés következett — s végre ismét birtokomba vehettem a se nem gerle, se nem csuhás, se nem grafitszürke lábbelit, immár cirmosán ... m. m. 25