Magyar Ipar, 1933 (54. évfolyam, 1-11. szám)
1933-01-31 / 1. szám
4hS aiüNÖHZVI Budapest, 1933. január 1l. LIV. kötet. MAGYAR »IPARÜGYEK« — AZ ORSZÁGOS IPAREGYESÜLET LAPJA Megjelenik havonként kétszer. Az előfizetés dija egész évre 10 P. Az Iparegyesület tagjainak tagsági dijukért jár. Felelős szerkesztő: DÁLNOKI-KOVÁTS JENŐ Főmunkatárs: NAMÉNYI ERNŐ 22113 Szerkesztőség és kiadóhivatal: , Országos Iparegyesület Budapest, VI., Gróf Zichy Jenő u. 4. » Telefon : A. 226-75 és 212-75. Vámpolitika és árszínvonal. Irta: Dr. Heller Farkas műegyet. nyilv. r. tanár. A világ mai vámpolitikai helyzete veszedelmesen hasonlít a merkantilizmus szép korszakához. Ha a Smith és társai által oly nagyon kigúnyolt derék merkantilisták egyike ismét a földre jönne, boldogan kiálthatná oda bírálóinak: „Kritikátok alaptalan szóbeszéd volt, a világ némi tétovázás és sikertelen szabadkereskedői törekvés után visszatért a mi merkantilista elveink igaz tanításához!“ Nem kétséges, hogy a merkantilizmusba való visszaesésnek oka nem a Smith és Ricardo által képviselt elméleti nézetek helytelensége, sem a tudatlanság, amely ezeket a tanításokat semmibe sem vette, hanem azok az események, amelyek az utolsó két évtizedben lejátszódtak és amelyek háborúval kezdődve és soha eddig meg nem élt gazdasági válsággal folytatódva a nemzetek gazdasági küzdelmét idézték elő és a népek életharcában ismét a merkantilizmus céljait és eszközeit becsültté tették. Magyarországot is oly gazdaságpolitikára szorította termékeinek árzuhanása és vevőinek elzárkózási politikája, amely gazdasági téren messzemenő autarkiára törekszik. De ez a kényszerhelyzet nem menthet fel a kötelesség alól, hogy időről időre megvizsgáljuk, vájjon az események nem sodortak-e túlmesszire bizonyos irányokban és hogy vájjon mindaz, amit a viszonyok kényszerűsége folytán csináltunk, tényleg a nemzet javára van-e. Mindenekelőtt nem vitás, hogy a gazdasági autarkia egymagában nem jelent gazdagodást, mert gazdaságunk alapelveinek a csere elvének és a munkamegosztásnak ellentmond és hogy a külkereskedelem, mint minden szabad csere, hasznot eredményez. Ezenkívül Magyarország oly mértékben szorul idegen nyersanyagokra, valamint feleslegeinek értékesítésére, hogy már ezért sem lehet gondolni a magyar közgazdaság valódi autarkiájára. Természetesen ez a vámpolitika fontosságával semmikép nincs ellentmondásban. Ha nem is törekszenek mindenáron autarkiára, akkor is fontos feladatokat kell megoldania, amennyiben ama gazdasági ágak részére, amelyek erre rászorultak, a külföldi versennyel szemben szükséges védelmet biztosítja. Ezt az árak rendezésével éri el, amelyeket a vám felemel. A vámpolitika így az árszínvonal hatályos szabályozója lesz. Mennél többször és mennél kiadósabban fordulnak a vámokhoz, annál inkább kerül az árszínvonal a vámpolitika befolyása alá. Csak az a kérdés, hogy ez irányban nem csinálnak-e túl sokat a jóból és hogy túlemelt árszínvonal valóban a közgazdaság javára szolgál-e? Az árszínvonal egymagában nézve semleges tényállás. Előnyeit és hátrányait az egyes áraknak egymáshoz való viszonya határozza meg, tehát az árak felépítése. Ha fontos cikkek árai a többi cikkek színvonala fölé emelkednek és ezáltal széles néprétegek jövedelme és az árak között aránytalanság áll elő, akkor ezáltal a fogyasztás összezsugorodása áll elő, amely a közgazdaság egyensúlyát veszélyezteti. A háború utáni állapotok e tekintetben az egész világon egészségtelenek. A mezőgazdasági termékeknek az ipari árukhoz viszonyított nagy áreséséből keletkezik az agrárolló, amely a Magyar Konjunktúrakutató Intézet adatai szerint 1931. végén az 1909—1913-as árakhoz viszonyítva, 71.3-en állt. A magyar mezőgazdák vásárlóerejét ugyanez az intézet múlt év novemberének végén 1925—1927-hez viszonyítva, 57.9-ben állapította meg. Elutasítható-e az a feltevés, hogy a fogyasztás katasztrofális csökkenésének egyik legfontosabb okát ebben kell keresnünk? Természetesen igaz ez államközi viszonylatban is. Az agrárárak erős esése Magyarország vásárlóerejét aláásta, az agrár- és iparárak aránytalansága Magyarországot romlásba döntötte és az ország túladósodásával együtt transzfermoratóriumra kényszerítette. Egyes árcsoportoknak másokkal, különösen pedig a mezőgazdasági árakkal szemben való felülemelkedése agrárországban még egy másik veszedelemmel is jár. A magas árakmaguk után vonják a mezőgazdaság, valamint egyes iparágak termelési költségeinek aggasztó magasságát. Ezáltal a magyar mezőgazdaságnak amúgy is nehéz helyzete még súlyosabbá válik és a közgazdaság egészségessé válását megakadályozza, mert mennél inkább esnek a mezőgazdasági termékek árai, annál csekélyebb a mezőgazdák jövedelme, hacsak nem csökkennek megfelelően előállítási költségeik. Ezen tényálladéknak félszegsége ma már a Népszövetség köreiben elismerésre talált. A stresai konferencia a megoldást a vámelőnyök gondolatának felkarolása mellett a mezőgazdasági cikkek árainak emelésében látta, mindenekelőtt a gabonaárak emelésében. Vájjon van-e kilátás, hogy e lépéssel véglegesen megoldják a válságot? Nem kell manchesteri nézeteket vallani, hogy erre kételyeket támasszunk. A mezőgazdasághoz hasonló széles és átfogó gazdasági ág árainak revalorizációja nagyon tekintélyes eszközöket követelne és alig nyújt kilátást állandó sikerre. Maga a stresai határozmányok 7. pontja is bizalmatlan e tekintetbe, mert arra az esetre, ha a valorizáció nem sikerülne, újabb tárgyalásokat helyez kilátásba. Lényeges azonban e vállalkozás megítélésére az a tény, hogy ez a valorizáció, természetesen, igen nagy eszközöket követel, amelyeket végeredményben a többi gazdasági ágaknak kellene előteremteniük, és ha céljukat mégsem érik el, — ami nagyon félő — akkor az amúgy is pénzügyi szorongattatásban élő világnak újabb kárt okoztak. Ezzel szemben a másik út, a többi áraknak az agrárárakhoz való hozzáidomítása, ha elővigyázatosan és észerűen viszik keresztül, biztos és állandó sikert igér. :-"■■■ a mód a háború utáni viszonyok irányával egyezi Nem kísérli meg, hogy az árakat mesterségesen befogásolja és a mezőgazdaság vásárlóerejét mesterséges eszközökkel állítsa helyre. Amennyiben a többi árak csökkentése nagyon széles néprétegek vásárlóerejét emeli, az agrárolló kisebbítésével, nagy mér- t