A magyar irodalom története 1945-1975, 4. (Budapest, 1982)

Bori Imre - Szeli István: A JUGOSZLÁVIAI MAGYAR IRODALOM - A negyvenes évek irodalma - A Híd a háború után

A kivezető utat ebből a megrekedtségből majd csak az ötvenes évek eleje mutatta meg, amelyben az irodalom fokozatosan felszabadul a bü­rokratikus irányítás és szellemi gyámkodás alól, az irodalmi élet vezetését ismét az írók veszik a kezükbe, az időlegesen elhallgató régebbi írók mellett új tehetségek is szóhoz jutnak. Az ötvenes évek eleje tehát az a nagy gátszakadás, amely a frissebb, elevenebb irodalmi szellem beáramlását teszi lehetővé, megindul a rendszeresebb könyvkiadás, az író addigi nagyfokú elkötelezettségét, akciószerepét felváltja egy önállóbb, szabadabb, irodal­mibb tájékozódás s az esztétikai szempontokat jobban hangsúlyozó törek­vés. A HÍD A HÁBORÚ UTÁN A háború után a Híd az 1941-ben megszakadt úton haladt tovább. „A Híd számunkra a demokrácia folytatólagossága, s ezt manifesztáljuk fel­elevenítésével. Mi annak a s­tónak és annak a mozgalomnak vagyunk örökösei és folytatói” — írja az 1945 októberében újra életre hívott folyóiratban Kék Zsigmond felmérő és egyben programkijelölő cikkében. A Híd ismét mozgalmi orgánum lett, de harcának most már nem a demokratikus jogok kivívására, hanem a vívmányok megvédésére, nem a szellemi élet szabadságának elnyerésére, hanem annak biztosítására és továbbfejlesztésére kellett irányulnia. A háború utáni fél évtized szerkesz­tői azonban inkább a lap hagyományainak ápolását tartották fontosabb feladatnak. Nemcsak az mutat erre, hogy 1945-ben a négy háborús esz­tendő kényszerszünetét átugorva a folyóirat a IX. évfolyam jelzésével indul meg újra, hanem az is, hogy érdeklődésének homlokterébe ismét jórészt a társadalmi, politikai élet problémái kerülnek. „Mi más programja lehetne az új­­­tónak az új Jugoszláviában, mint a legharcosabb és legkö­vetkezetesebb demokrácia: népuralmunk erősítése, Népfrontunk kiépítése, a reakció elleni kíméletlen küzdelem . .. Ezzel a programmal hívjuk össze a Híd régi olvasóit és híveit ...” - olvassuk az első szám szerkesztőségi vezércikkében. A Híd addigi történetét ismertető Kék Zsigmond azzal a gondolattal zárja írását, hogy „az új Híd toborzója minden erőnek, szer­számnak, gondolatnak azon demokrácia védelmére, biztosítására és kiépí­tésére, amiért a régi Híd harcolt”. A folyóirat illegális és féllegális korsza­kában betöltött szerepét és mozgalmi jellegét továbbra is szeretné meg­őrizni: „Fel kell elevenedniök, ha más formák között is, egykori Híd-szer­­vezeteinknek, hiszen legtöbb helyen ma is ez a mozgalom. ” Az idézett programnyilatkozatok és a háború utáni első évfolyamok félreérthetetle­nül mutatnak a lap föltétlen társadalmi elkötelezettségére, feladatainak a politikai és a közélet vonalán érvényesítendő kijelölésére. Érthető tehát, hogy a hasábjain közölt mennyiségileg is kevés szépirodalmi mű is ezeknek az eszmei kritériumoknak van alárendelve. A szépirodalomnak - mint kísérőjelenségnek — szintén a közvetlen politikai hatás és mozgósítás

Next