Curiai Értesítő - Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 1-149. szám)

1877-05-16 / 112. szám

Második évfolyam. 1877. 112. 87. Budapest, szerda, május 16. „MAGYAR JOGÁSZ“­­ megjeleli minden nap, hétfőt kivéve,­­ Előfizetési év: Egész évre . . 15 frt - j Fel évre ... 7 n 50 Negyed évre . . 4 ., — Hirdetések : Ejt Utodhuibor petitor ejt­­veri hirdetésein 19 hr„ kétazer IS kr„ és többszöri hirdetésein IS hr., mindez beetetésnél. A bélyegdij külön minden beigzetés után 30 kr. osztr. értMAGYAR JOGÁSZ JOGSZAKI ÉS KÖZIGAZGAT­ÁS! NAPILAP. SZERKESZTŐSÉG­ét kiadó hivatal: Pest, Erzsébet tér 14. sz. II. emelet, hovt a lap wellemi részét illető közleményeken kívül, az előfize­tési s hirdetési díjak, nemkülön­ben a beiktatandó hirdetmények l küldendők. Kéziratok csak is­mert kezektől fogadtatnak el. Az ügyvédi visszaélés. Tegnapi czikkünkben kimutattuk, mennyire nem helyes dolgot művelt sem a büntető tör­vényjavaslat összeállítója, midőn az ügyvédi visszaélésnek külön fejezetet szentelt, sem a képviselőház jogügyi bizottsága, midőn ama fölületes indokolást, mely szerint, a XLIII. feje­zet intézkedései alá fogott vétségeket csak ügyvéd követheti el, könnyelműen elfogadva, meghagyta a külön fejezetet, még­pedig a­nél­kül, hogy annak intézkedéseit kiterjesztette volna azokra is, kiknek foglalkozása szintén a bizalmon alapszik, (mint a közjegyző, orvos, gyógyszerész, bába sat.) s így az ügyvédi vét­séggel azonos vétséget követhetnek el. A jogügyi bizottság szombati zárülésében különben merültek föl eme külön fejezet intéz­kedéseire nézve különböző javaslatok, így az előadó, Paul­er azt kívánta, hogy eme fejezet­ben csak oly esetekről foglaltassák intézkedés,­­ midőn az ügyvéd egy és ugyanazon perben mindkét félnek szolgálatot tesz, vagy az ellen­féllel egyet ért. (Mellesleg megjegyezzük, mikép az 1874. XXXIV. t. sz. 47. §-a hasonló esetről rendelkezést foglal magában). — Szilágyi Dezső pedig intézkedést kíván még oly esetről is, midőn bünperben az ügyvéd megveszte­­getteti magát, s ügyfelének ezáltal kárt okoz. A bizottság eme javaslatokat elfogadta. Mielőtt ezek érdemleges méltatásába bocsátkoznánk, helyén látjuk annak fölemlí­­tését, hogy a porosz büntető törvénykönyv 155. §-a a magántitkok elárulását a becsü­let koc­káztatás fogalma alá­ helyezi. Né­mely más törvények e mellett a kár­osítás vagy ny­e­r­e­sé­ghúzás szándékát is megkívánják, azon­ban a legtöbb ily esetet könnyelműség idézi ugyan elő, de a károsult érdekére nézve a szándék közönyös. Az észak-német szövetség büntető törvénykönyvének 300. §-ában érintett segé­dek alatt különösen a gyógyszerészek, orvosok és bábák, valamint az ügyvédek segédei értendők. Ezek mellékes közreműködésük daczára is ép annyira beavatvák a dolgokba, mint maguk a főnökök s ezeknek, valamint a segélykeresőknek számítaniok kell amazok titoktartására. Ezeket előre bocsátva áttérünk a jogügyi bizottság által elfogadott föntebbi javaslatok méltatására Paul­er javaslatára már föntebb megje­gyeztük, hogy az ügyvédi rendtartásról szóló törvény intézkedik hasonló esetekről, tehát az új intézkedés legalább is fölösleges, vagy a föntebbi törvény intézkedését teszi fölöslegessé. S­z­i­l­á­g­y­i javaslatára nézve megjegyez­zük, mikép az ismét csak intézkedést foglal ma­gában , pedig nekünk nem szabályok hanem elvek kellenek; mondja ki a törvény azt, hogy az ügyvéd szigorúan büntettessék a reá bízott titok elárulása miatt, ne csak akkor, ha abból a félre vagy az államra kár (k­eveseb­ben : jogsérelem) háramlanék. A kár fen­­vagy fen nem forgása egyébiránt a bünte­tés kiszabásánál enyhítő vagy súlyosító körül­mény gyanánt irányadó lehet. A magyar ügyvédi kar sohasem félt szi­gorú­­intézkedésektől ott, hol becsületbeli dol­gokról van szó. A jelen törvényhozásunkat jellemző félszeg intézkedések helyett alapos munká­latot kérünk önöktől, törvényhozó tudós uraink. TÁRCZA. Gyilkossági kísérlet. A vádlott Gallner János 65—70 éves ember. Arcza szelíd s magatartása rokonszenves. Rálőtt neje kedvesére, kivel az tőle Párisba szökött volt. A lövés szerencsére nem okozott jelentékeny sérülést, a csábító egy pár kitört fog árán megsza­badult. Galluet gyilkosság vádja miatt a szajnai eskütt­­szék elé állíttatott. Neje kedvesével együtt már el­ítéltetett házasságtörés miatt. Vádlott védője Puthod ügyvéd. A vádirat következőleg adja elő a tényállást: Vádlott korcsmáros volt Pont-de-Vauxban, Ain departementban. 1849-ben özvegygyé lett, s 1870- ben nőül vette szolgálóját B­a­r­r­e­s Antóniát. Házasságuk szerencsétlenül ütött ki. Az asszony erkölcstelen magaviseletét mindenki ismerte és e miatt a házastársak között gyakran támadt vesze­kedés. 1876 november 2-án az asszony bizonyos Dorigny nevű pont-de-vauxi kézműves társaságá­ban elhagyta a házat. Vádlottat e tett roppan­tul felizgatta. Panaszt emelt a bourgi törvény­szék előtt s febr. 22-én megtudván, hogy neje kedvesével együtt Párisban, rue de Nantes 30 sz. házban tartózkodik, utánuk indult. Február, 24-én megjelent a rendőrségnél, s a két bűnös elfogatá­­sát kérte; itt azt felelték, hogy be kell várni az utasításokat; e tagadó válasz folytán elhatározta, hogy boszujával nem vár tovább, s önmaga fog igazsá-­­­got szolgáltatni magának. Revolvert vásárolt, azt öt golyóra megtöltötte, s e fegyverrel a Viliette­­ negyed felé indult. Este 9 órakor Delhayene borkereskedésében­­ volt nantesi utcza 28. sz. a. és kérdezősködött a­­ Dorigny házaspár felől, azok nagybátyjának monda I­ván magát. A korcsmárosnő elvezette őt ezek la­kásához, s kopogtatott az ajtón, választ azonban nem nyert. Két órával később a vádlott kérelmére ismét vele ment, de akkor is eredménytelenül. A záróra elérkezvén, elhagyta­­ a 11 - e­s Delhayné­­ üzleti helyiségét, s azután egész éjen át kóborolt a negyedben, korcsmáról korcsmára, többekkel be­szélvén állítólagos rokonairól. Kétszer is elment a Dorignyék lakásának környékét megvizsgálni. Reg­gel visszatért Delhaynéhez; a vendégekkel beszél­getve, megtudta Grignardnétől, hogy az állítólagos Dorignyné novemberben idő előtt szült. Úgy látszott,­­ hogy e hit nagy benyomást tett reá. Viselete an­nyira feltűnt, hogy a jelenlevők kezdték sejteni az­­ igazság egy részét, s azt mondták neki, hogy nem­­ unokahugát, hanem alkalmasint hűtlen kedvesét ke­­­­resi. Nemsokára azonban visszanyerte nyugalmát, s Kilencz óra felé felkérte Grignardnét, hogy kisérje f f­el őt Dorignyhez, s az ajtóhoz érve, ismét meg i­s kérte, hogy kopogtasson helyette. Dorigny csak­­ egyedül volt otthon egy munkás­társával. Előtte való este hallotta, Delhayne kiáltásait, s a szom­szédoktól kérdezősködve, sejtette, hogy vádlott nyo­mukban van. Kedvesét ekkor rögtön elküldte, s ez a Carilleux házaspárhoz menekült, minden holmi­jával együtt. A kopogtatást hallván Dorigny az ajtó felé indult, melyet Piquet épen akkor nyitott ki; alig pillantotta meg őt a vádlott, kivonta bal kezével zsebéből a pisztolyt, s azután jobbjába vévén azt, egy lövést tett Dorignyra. A golyó ezt arczban ta­lálta, s négy fogát kitörve megakadt a nyak­iz­mokban. A seb nem volt veszélyes s három hét múlva tökéletes gyógyulás következett be. Piquet a vádlottra rohant, kivonta az utczára, a­hol ez ellentállás nélkül elfogatott. Eleintén azt vallotta Galluet, hogy meg akarta Dorignyt ölni, de e vallomását később visz­­szavonta. Azt állítja jelenleg, hogy azon rendkívüli felháborodás befolyása alatt­ állt,melyet neje viselős ál­lapotáról való értesülése okozott. A revolvert állító­lag azért vette, hogy Doligny ellen védhesse magát. Az elnök kérdésére Galluet előadja az esemé­nyeket. Igen lehangolták őt a történtek, s a neje viselős állapotáról való értesülése egészen felháborí­totta. Párisba azért jött, hogy őket felkeresse, a vetély­társával szemben kénytelen volt elővigyázat­tal élni. Nem birt uralkodni magán. A tanuk kihallgatása s a közvádló vádja után Puthod védő ügyvéd kezdett beszélni. Vádlott fel­­mentetését szorgalmazta s beszédét egy levél felol­vasásával végezte, melyet egy tiszteletreméltó jegyzőtől kapott, s a mely, állítása szerint, leg­jobb bizonyítvány vádlott érdekében. E levél igy hangzik: Galluet, ki eleinte kőfaragó volt, e vidéken, s azt hiszem joggal, mindenütt olyannak tekinte­tik, mint a ki, ha nem is munkaközben, valame­lyik dolgozó szomszédjától, a ki a vésőt kalapé- Semmitőszéki döntvények. 8650/87 7sz. Sajtóvétségi ügyben a lapszer­kesztő a vád tárgyául, szolgált czikkért a fele­lősséget magára vállalván azon esetre, ha an­nak szerzője a­ felelősséget el nem vállalná, vagy a bíróság előtt meg nem jelennék, a magán­vádlónak a szerkesztő elleni kereshe­tőségi joga megállapítandó, midőn a czikk ál­lítólagos írója maga részéről a szerzőséget határozottan tagadásba vette. 8793/877 sz. A jogelvekkel s a sajtó­ügyi rendeletek szellemével merően ellenkezik, hogy a hírlapi czikk valódi szerzője személyé­nek kitudása végett minden további nyomo­­zát megszüntettessék, ha a lap szerkesztője a vád cikkért a felelősséget magára vállalja. Sajtóügyi vizsgálat folyama alatt hozott közbeszóló végzések ellen külön semmi panasznak helye nincs. 17074/877 sz. A közszerzeményi jog biz­tosítására azon alapon, mert az ellenfél a közszerzeményt elprédálja, zárlat elrendelésé­nek helye nincs. 7059/877. Annak, ki más nevében, mint felperes föllép, vagy törvényes képviselőnek kell lennie, vagy a föllépésre meghatalmazással bírnia. Legfőbbitélőszéki döntvények: 2407/817. bűnt. sz. A bűnvádi után le­tárgyalt erőszakoskodásnak megtorlására íté­­letileg kiszabott birságbüntetés a bevett tör­vénykezési gyakorlat szerint egészben az illető helyi szegény­ alap javára szolgál. 2379/877. bűnt. sz. Beismerésben levő vádlottnak állítólagos bűntársát terhelő vallo­mása törvényszerű bizonyítékot nem képez.

Next