Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 149-300. szám)

1878-09-21 / 217. szám

III. évfolyam 1878. 317. sz. Budapest, szombat szeptember 21. ------------------------­. * ; „MAGYAR JOGÁSZ" | ( megjelen \ \ minden nep, hitett kivéve. ] Előfizetési ár:­­ Egész évre ... 15 frt. — ( ! Fél évre . . . . 7 „ 50 ! ! Negyed évre . . 4 „ — 1 S Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések: „ Egy hatodhasábos petitsor egy- ) t szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer ‡ › 16 kr., és többszöri hirdetéséért · › 18 kr., minden beigtatásnál. A­­ bélyegdij külön minden beigtatás­a után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség | kiadó­­ hivatal: · Budapest, J V. József tér 3. sz. J ‹ hová a lap szellemi részét ! | illető közleményeken kívül, ›­­ az előfizetési s hirdetési di- 5 | jak, nemkülönben a beigta- ; | tandó hirdetmények is kai- ( | dendők. — Kéziratok csak | : ismert kezektől fogadtat­ ‹ nak el . A csődtörvény reformja. A főváros legvagyonyosabb s legtekintélyesebb kereskedői köreiben a leghevesebb izgatottságig emelkedett már az elégületlenség s boszankodás kormányunk azon hanyagsága, gondatlansága s ér­zéketlensége fölött, melynek ama megbocsáthat­­lan hiba tulajdonítandó, mikép máig sem létesült a csődjogi reform; még mindig nem bírunk az európai jog színvonalán álló csődjogi codexxel. Ez az izgatott boszankodás hangos és igen éles ki­fejezéseket nyert a legilletékesb kereskedői testü­let üléseiben, melyek e napokban tartottak. Tökéletes igazuk van. A panaszok s a kriti­ka elítélései igen jogosultak a csődjogi törvényke­zés terén is. A dolgok siralmas voltát e téren csak­is összes jogállapotaink elviselhetetlensége enyhíti némileg. A legjogosabb igények kijátszása a vagyon kiszivattyúzása és elértéktelenítése e téren oly sok­ra emelkedett nálunk, mely a jogállamban példa­nélküli szokott lenni. A legszomorúbb pedig az a körülmény, hogy ezek a csődállapotok nemcsak közel 30 év óta lé­teznek, de évtizedeken keresztül ezen megszégye­nítő álláspontnak tiszta tudatával is bírunk. Már évtizedek előtt megvilágították szakfér­fiúink a csődügyi helyzetet, feltárták annak iszo­nyatos kinövéseit, s erélyesen követelték azok or­voslását. Már a boldogult kanc­ellária Bécsben be­látta ezen állapot tarthatatlanságát, a legérdeklőbb készséget tanúsította annak javítására és tett is, a­mit az akkori zilált körülményekben tenni lehe­tett, miről több igen erélyes intézkedései szolgál­hatnának tanúságul. És a magyar minisztérium, mely e téren füg­getlen, mely a törvényhozásnak legelső tényezője, semmit sem tesz a kanczellária ideje óta, legki­sebb erélyt sem nyilvánít a csődbajok elenyész­te­tésére ! Évtizedek óta hangoztatott panaszok, és fel­­jajdulások ellenében csak 1870. után készíttetett, ismét szerencsétlenül választott kezek által csőd­törvény javaslatot, de ezóta ismét majd fél évtized folyt le s azt máig sem tárgyaltatta a parlament­ben. És e hibát távolról sem fogja helyrehozhatni azáltal, hogy több, mint tíz évi veszteglése után, a csődjavaslatot a legközelebbi parlamenti ülésszak elején a képviselőház elé terjesztendők évtized ha­nyagságának káros kifolyásai, veszteségei azáltal el­­háríthatókká, nem történtekké többé nem válhatnak és kérdés is, hogy váljon azok az erős mozgalmak, melyek a nemzet legvitálisabb ügyeiben, a nemzet létkérdései fölött, az összeülendő országgyűlésen kétségtelenül kifejlődni fognak, melyek a parlament összes erejét s értékeit lebilincselendik: meg fog­ják-e engedni, hogy a törvényhozók nemcsak időt nyerhessenek, de kellő higgadtsággal, és nyugalom­mal is bírhassanak a codifikáció munkálataira ? Eziránt kételyeink vannak. Tisztán áll előt­tünk, mikép a mostani parlament nem a jogi tör­vényhozás mozzanatainak, hanem a leghevesebb politikai küzdelmeknek, a nemzet jövője fö­lött való tárgyalások és harczok idő­szak­a leend. Úgy látszik, a kereskedői testületek is így fogják föl a dolgok jelen helyzetét, s leginkább innen származtatható szenvedélyes elkeseredésük, hogy legvitálisabb létkérdéseik elintézésére nézve a kormány oly hosszas és épen a legkedvezőbb időt tétlenül vesztegette el. E törvényhozási mulasztás, különösen a csőd­ügyre vonatkozólag, még némileg menthető, ha a kormány ideiglenesen legalább a legégetőbb csődbajok orvoslása iránt intézkedett volna. A novellám tör­vény­hozatalra csak lehe­tett volna ideje tíz év óta. De valamint a pol­gárjogi perrendnél, a magánjogi törvénykönyvnél, úgy a csődjognál is, inkább hagyta a jogi bajokat halomra nőni, semhogy a codex elkészültéig a legégetőbb szükségletek kielégítéséről gondoskodott volna. Ez kormányunknak nem menthető tévedése, mely tévedés jelentősége komoly figyelemre méltó. Azt hiszszük ugyanis, mikép még most is, helyesebb, czélszerűbb igazságügyi politika lenne, a csődügy legpr­egnánsabb bajait ide­iglenesen, novellahiter orvosolni, mint várni a csőd­ügyi codex törvényesít­é­­sét. Mert azzal, ha annak tervezete mindjárt az országgyűlés kezdetén le is tétetik a ház asztalá­ra, még nagyon kevés van téve a czél gyors elér­hetésére. Ha, mit azonban nem hiszünk, mostani parlamentünk működése rendes kerékvágásban fog­na is forogni, ily fontos és terjedelmes codex le­­tárgyalása mégis nem csekély időt veend igénybe. Míg az osztályok tárgyalásán keresztül megy, a képviselőház plénuma letárgyalja, mig a főren­dek háza is elintézi s a korona szentesítését is el­nyeri, nagy idő fog eltelni. De a szentesítés után is következik az életbeléptetésnek nálunk szokat­lan, sőt gyakran kétes ideje. Attól tartunk tehát, hogy a jövő évben, még nem élvezendjük a csőd­­kodex kedvezményeit. Azért is ismételten hangoztatjuk, hogy ne várakozzunk, ne vesztegessük az időt, hanem in­tézkedjék a kormány késedelem nélkül a legége­tőbb csődbajok orvoslása iránt. Különben úgy is sok kérdés fér még ahhoz, váljon a csődjogi códex magában képes leend­ő teljes gyógyulást nyújtani? Erről jövő alkalommal ő­ket közöl, mert alkalma volt e jelentésbe bepillan­tani és ezen bizalmat oly nagyra becsüli, hogy megfelejtkezik magáról és kidicséri a kir. főügyész úr és a kir. főügyészség buzgalmát; de ezt oly alapos szakértelemmel végzi, hogy a kir. főügyész meggyőződhetett arról, miszerint nagyobb megtisz­teltetés a „M. Jogász“ által korholtatni, mint di­csértetni.“ Ez csak kezdet. Dárdai úr, úgy látszik, a mi rovásunkra óhajtana olcsó babérokat szerezni, s a kőnyomatú lap kétségtelenül tájékozatlan és felületes czikke alapján kijelenti, hogy „látható, mikép a M. Jogásznak az irrendszerről any­­nyi fogalma van, mint a vaknak a színről“ és to­vábbá „ha a M. Jogász ilyen és hasonló szak­értelemmel handabandál, akkor ne csodálja, hogy miért van a német zuglapoknak is több tekintélye, mint neki“. Az utóbbi passus valószínűleg arra akar e­élzás lenni, hogy lapunk ugyanazon számá­ban megróttuk azt, mikép az igazságügyminiszter elégnek tartotta bizonyos concret esetben egyik né­met zuglap közleményét, hogy annak alapján szi­gorú vizsgálatot tartasson, holott a magyar lapok felszólalásait ignorálja. Rendkívül agyafúrt eljárás Dárdai úrtól úgy adni elő ezt is, mintha mi panasz­kodnánk, hogy a német zuglapok több tekintélyt élveznének, mint mi. Érdemes mindezekre válaszolni?Szükséges el­mondanunk, hogy lapunk ugyanazon szá­mának első czikk­­ében szintén visszautasí­tottunk minden összeköttetést a Jogt. Közlöny által nekünk imputált közleményéyel, s azt úgy fej­tegettük, mint a királyi főügyésznek egészen hivatalos jelentését? Meggyőződésünk ugyanis, hogy a kőnyomatú értesítőhöz az a czikk a főü­gyészség útján vagy épen megbízásából jutott, s ennek alapján határozottan kimondtuk, hogy az, a­miről a főügyész jelentése beszél, nem irrendszer, és hogy a törvényszéki bör­tönökben, melyekről a czikk szólani látszik, kí­vánni az irrendszer meghonosítását, nem egyéb naiv rajongásnál. Tehát igen is jól tudjuk azt, a­minek nem tudásával ama fa­­mozus czikk vádol. És az a ki így hazudik s ferdít, meri állí­tani, hogy szokásos bírálatainkban azokat a czikkeket, melyek lapjában megjelennek, fer­­dítések árán becsméreljük. Hiába kérnénk őt fel, hogy ismertessen meg minket is amaz állítóla­gos ferdítésekkel, jól tudjuk, hogy itt is frilsülne Dárdai úr. Egyébiránt elárulja a Jogt­ Közlöny, miért dühöng annyira ellenünk, nem egyéb haragjának oka, mint az, hogy ismert dolgokat nagy képpel, mint saját eszméiket előadó czikkezőinek mély tu­dományát elismerni hajlandók nem vagyunk. Hinc­illae lacrimae! Gyakran fejtegettük már, mi indít bennünket ama theoretikus irány ellen való föllépésre, melyet a Jogi­ Közlöny képvisel s ezúttal bízvást mellőzhetjük azok ismétlését. Nem mulaszthatjuk el azonban visszautasítani azon ha­zug ráfogást, mintha mi becsmérelnénk az összes szaklapokban megjelent dolgozatokat, tekintet nél­kül azok becsére. • Bizonyíthatja minden számunk, hogy az ér­tékes és alapos dolgozatok iránt elismeréssel vi­seltetünk s ha ellennézetünk van, azt mindig hig­gadtan s komolyan terjesztjük elő, meg lévén győ­ződve, hogy ezáltal tetemesen előmozdítandjuk az eszmék tisztázását. Kuncz Ignácz és társai kétes értékű dolgozatairól ezentúl sem fogjuk elismerni, hogy, azok igazságügyünkre és jogirodalmunkra bármi becsesel is bírnának. Azon nem akarunk vitatkozni, kinek van na­gyobb tekintélye, nekünk-e vagy a Jogt. Közlöny­nek. Annyit azonban tényként fölemlíthetünk, hogy pl. külföldi szaklapok a mi nézeteinkkel igen­is foglalkoznak, míg a Jogt. Közlönyről eddig nem igen vettek tudomást, s hogy előfizetőink száma többszörösen túlhaladja a Jogt. Közlönyéit. Tekin­télyünk iránt valószínűleg más nézetre jutna Dár­dai úr, ha nem szorítkoznék szavaink ferdítésére Lapszemle. Nem tudjuk, hogy a Jogt. Közlöny mai számában reánk vonatkozólag megjelent czikket részakarat, vagy tudatlanságnak tulajdonítsuk-e. Annyi kétségtelen, hogy a nevezett lap szer­kesztője ama czikk által beigazolta azt, a­mi különben már köztudomású dolog, hogy se sava se borsa nincs ahhoz, hogy szaklapot szer­­keszszen. Lapunk 213. számában, mint olvasóink em­lékezni fognak, a jegye­n ezek s a magyar börtönügy czim alatt rövid közlemény jelent meg, melynek végén még a legcsekélyebb kétely elhárítása végett is megjegyeztük, hogy „ezeket a sorokat szóról szóra egyik kőnyomatú értesítőből vettük át.“ Dárdai úr — úgy hívják a Jogi­ Közlöny szerkesztőjét — úgy látszik végig olvasta az egész közleményt s igy lehetetlen, hogy az idézett sorok kikerülték volna figyelmét. Annak daczára úgy me­­részli előadni a dolgot, mintha az átvett közlemény szerkesztőségünk által íratott volna s az abban elő­adottak a mi nézeteink lennének s igy a szembe­tűnően hivatalos inspirációra mutat czikkben foglalt dicshymnuszokat és bölcs fejtegetéseket tol­lunkból származónak tünteti fel. „A kir. főügyész börtönügyi jelentéséről — irja Dárdai úr — a M. Jogász részlete­

Next