Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 149-300. szám)
1878-09-21 / 217. szám
III. évfolyam 1878. 317. sz. Budapest, szombat szeptember 21. ------------------------. * ; „MAGYAR JOGÁSZ" | ( megjelen \ \ minden nep, hitett kivéve. ] Előfizetési ár: Egész évre ... 15 frt. — ( ! Fél évre . . . . 7 „ 50 ! ! Negyed évre . . 4 „ — 1 S Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések: „ Egy hatodhasábos petitsor egy- ) t szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer ‡ › 16 kr., és többszöri hirdetéséért · › 18 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatása után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség | kiadó hivatal: · Budapest, J V. József tér 3. sz. J ‹ hová a lap szellemi részét ! | illető közleményeken kívül, › az előfizetési s hirdetési di- 5 | jak, nemkülönben a beigta- ; | tandó hirdetmények is kai- ( | dendők. — Kéziratok csak | : ismert kezektől fogadtat ‹ nak el . A csődtörvény reformja. A főváros legvagyonyosabb s legtekintélyesebb kereskedői köreiben a leghevesebb izgatottságig emelkedett már az elégületlenség s boszankodás kormányunk azon hanyagsága, gondatlansága s érzéketlensége fölött, melynek ama megbocsáthatlan hiba tulajdonítandó, mikép máig sem létesült a csődjogi reform; még mindig nem bírunk az európai jog színvonalán álló csődjogi codexxel. Ez az izgatott boszankodás hangos és igen éles kifejezéseket nyert a legilletékesb kereskedői testület üléseiben, melyek e napokban tartottak. Tökéletes igazuk van. A panaszok s a kritika elítélései igen jogosultak a csődjogi törvénykezés terén is. A dolgok siralmas voltát e téren csakis összes jogállapotaink elviselhetetlensége enyhíti némileg. A legjogosabb igények kijátszása a vagyon kiszivattyúzása és elértéktelenítése e téren oly sokra emelkedett nálunk, mely a jogállamban példanélküli szokott lenni. A legszomorúbb pedig az a körülmény, hogy ezek a csődállapotok nemcsak közel 30 év óta léteznek, de évtizedeken keresztül ezen megszégyenítő álláspontnak tiszta tudatával is bírunk. Már évtizedek előtt megvilágították szakférfiúink a csődügyi helyzetet, feltárták annak iszonyatos kinövéseit, s erélyesen követelték azok orvoslását. Már a boldogult kancellária Bécsben belátta ezen állapot tarthatatlanságát, a legérdeklőbb készséget tanúsította annak javítására és tett is, amit az akkori zilált körülményekben tenni lehetett, miről több igen erélyes intézkedései szolgálhatnának tanúságul. És a magyar minisztérium, mely e téren független, mely a törvényhozásnak legelső tényezője, semmit sem tesz a kanczellária ideje óta, legkisebb erélyt sem nyilvánít a csődbajok elenyésztetésére ! Évtizedek óta hangoztatott panaszok, és feljajdulások ellenében csak 1870. után készíttetett, ismét szerencsétlenül választott kezek által csődtörvény javaslatot, de ezóta ismét majd fél évtized folyt le s azt máig sem tárgyaltatta a parlamentben. És e hibát távolról sem fogja helyrehozhatni azáltal, hogy több, mint tíz évi veszteglése után, a csődjavaslatot a legközelebbi parlamenti ülésszak elején a képviselőház elé terjesztendők évtized hanyagságának káros kifolyásai, veszteségei azáltal elháríthatókká, nem történtekké többé nem válhatnak és kérdés is, hogy váljon azok az erős mozgalmak, melyek a nemzet legvitálisabb ügyeiben, a nemzet létkérdései fölött, az összeülendő országgyűlésen kétségtelenül kifejlődni fognak, melyek a parlament összes erejét s értékeit lebilincselendik: meg fogják-e engedni, hogy a törvényhozók nemcsak időt nyerhessenek, de kellő higgadtsággal, és nyugalommal is bírhassanak a codifikáció munkálataira ? Eziránt kételyeink vannak. Tisztán áll előttünk, mikép a mostani parlament nem a jogi törvényhozás mozzanatainak, hanem a leghevesebb politikai küzdelmeknek, a nemzet jövője fölött való tárgyalások és harczok időszaka leend. Úgy látszik, a kereskedői testületek is így fogják föl a dolgok jelen helyzetét, s leginkább innen származtatható szenvedélyes elkeseredésük, hogy legvitálisabb létkérdéseik elintézésére nézve a kormány oly hosszas és épen a legkedvezőbb időt tétlenül vesztegette el. E törvényhozási mulasztás, különösen a csődügyre vonatkozólag, még némileg menthető, ha a kormány ideiglenesen legalább a legégetőbb csődbajok orvoslása iránt intézkedett volna. A novellám törvényhozatalra csak lehetett volna ideje tíz év óta. De valamint a polgárjogi perrendnél, a magánjogi törvénykönyvnél, úgy a csődjognál is, inkább hagyta a jogi bajokat halomra nőni, semhogy a codex elkészültéig a legégetőbb szükségletek kielégítéséről gondoskodott volna. Ez kormányunknak nem menthető tévedése, mely tévedés jelentősége komoly figyelemre méltó. Azt hiszszük ugyanis, mikép még most is, helyesebb, czélszerűbb igazságügyi politika lenne, a csődügy legpregnánsabb bajait ideiglenesen, novellahiter orvosolni, mint várni a csődügyi codex törvényesítését. Mert azzal, ha annak tervezete mindjárt az országgyűlés kezdetén le is tétetik a ház asztalára, még nagyon kevés van téve a czél gyors elérhetésére. Ha, mit azonban nem hiszünk, mostani parlamentünk működése rendes kerékvágásban fogna is forogni, ily fontos és terjedelmes codex letárgyalása mégis nem csekély időt veend igénybe. Míg az osztályok tárgyalásán keresztül megy, a képviselőház plénuma letárgyalja, mig a főrendek háza is elintézi s a korona szentesítését is elnyeri, nagy idő fog eltelni. De a szentesítés után is következik az életbeléptetésnek nálunk szokatlan, sőt gyakran kétes ideje. Attól tartunk tehát, hogy a jövő évben, még nem élvezendjük a csődkodex kedvezményeit. Azért is ismételten hangoztatjuk, hogy ne várakozzunk, ne vesztegessük az időt, hanem intézkedjék a kormány késedelem nélkül a legégetőbb csődbajok orvoslása iránt. Különben úgy is sok kérdés fér még ahhoz, váljon a csődjogi códex magában képes leendő teljes gyógyulást nyújtani? Erről jövő alkalommal őket közöl, mert alkalma volt e jelentésbe bepillantani és ezen bizalmat oly nagyra becsüli, hogy megfelejtkezik magáról és kidicséri a kir. főügyész úr és a kir. főügyészség buzgalmát; de ezt oly alapos szakértelemmel végzi, hogy a kir. főügyész meggyőződhetett arról, miszerint nagyobb megtiszteltetés a „M. Jogász“ által korholtatni, mint dicsértetni.“ Ez csak kezdet. Dárdai úr, úgy látszik, a mi rovásunkra óhajtana olcsó babérokat szerezni, s a kőnyomatú lap kétségtelenül tájékozatlan és felületes czikke alapján kijelenti, hogy „látható, mikép a M. Jogásznak az irrendszerről anynyi fogalma van, mint a vaknak a színről“ és továbbá „ha a M. Jogász ilyen és hasonló szakértelemmel handabandál, akkor ne csodálja, hogy miért van a német zuglapoknak is több tekintélye, mint neki“. Az utóbbi passus valószínűleg arra akar eélzás lenni, hogy lapunk ugyanazon számában megróttuk azt, mikép az igazságügyminiszter elégnek tartotta bizonyos concret esetben egyik német zuglap közleményét, hogy annak alapján szigorú vizsgálatot tartasson, holott a magyar lapok felszólalásait ignorálja. Rendkívül agyafúrt eljárás Dárdai úrtól úgy adni elő ezt is, mintha mi panaszkodnánk, hogy a német zuglapok több tekintélyt élveznének, mint mi. Érdemes mindezekre válaszolni?Szükséges elmondanunk, hogy lapunk ugyanazon számának első czikkében szintén visszautasítottunk minden összeköttetést a Jogt. Közlöny által nekünk imputált közleményéyel, s azt úgy fejtegettük, mint a királyi főügyésznek egészen hivatalos jelentését? Meggyőződésünk ugyanis, hogy a kőnyomatú értesítőhöz az a czikk a főügyészség útján vagy épen megbízásából jutott, s ennek alapján határozottan kimondtuk, hogy az, amiről a főügyész jelentése beszél, nem irrendszer, és hogy a törvényszéki börtönökben, melyekről a czikk szólani látszik, kívánni az irrendszer meghonosítását, nem egyéb naiv rajongásnál. Tehát igen is jól tudjuk azt, aminek nem tudásával ama famozus czikk vádol. És az a ki így hazudik s ferdít, meri állítani, hogy szokásos bírálatainkban azokat a czikkeket, melyek lapjában megjelennek, ferdítések árán becsméreljük. Hiába kérnénk őt fel, hogy ismertessen meg minket is amaz állítólagos ferdítésekkel, jól tudjuk, hogy itt is frilsülne Dárdai úr. Egyébiránt elárulja a Jogt Közlöny, miért dühöng annyira ellenünk, nem egyéb haragjának oka, mint az, hogy ismert dolgokat nagy képpel, mint saját eszméiket előadó czikkezőinek mély tudományát elismerni hajlandók nem vagyunk. Hincillae lacrimae! Gyakran fejtegettük már, mi indít bennünket ama theoretikus irány ellen való föllépésre, melyet a Jogi Közlöny képvisel s ezúttal bízvást mellőzhetjük azok ismétlését. Nem mulaszthatjuk el azonban visszautasítani azon hazug ráfogást, mintha mi becsmérelnénk az összes szaklapokban megjelent dolgozatokat, tekintet nélkül azok becsére. • Bizonyíthatja minden számunk, hogy az értékes és alapos dolgozatok iránt elismeréssel viseltetünk s ha ellennézetünk van, azt mindig higgadtan s komolyan terjesztjük elő, meg lévén győződve, hogy ezáltal tetemesen előmozdítandjuk az eszmék tisztázását. Kuncz Ignácz és társai kétes értékű dolgozatairól ezentúl sem fogjuk elismerni, hogy, azok igazságügyünkre és jogirodalmunkra bármi becsesel is bírnának. Azon nem akarunk vitatkozni, kinek van nagyobb tekintélye, nekünk-e vagy a Jogt. Közlönynek. Annyit azonban tényként fölemlíthetünk, hogy pl. külföldi szaklapok a mi nézeteinkkel igenis foglalkoznak, míg a Jogt. Közlönyről eddig nem igen vettek tudomást, s hogy előfizetőink száma többszörösen túlhaladja a Jogt. Közlönyéit. Tekintélyünk iránt valószínűleg más nézetre jutna Dárdai úr, ha nem szorítkoznék szavaink ferdítésére Lapszemle. Nem tudjuk, hogy a Jogt. Közlöny mai számában reánk vonatkozólag megjelent czikket részakarat, vagy tudatlanságnak tulajdonítsuk-e. Annyi kétségtelen, hogy a nevezett lap szerkesztője ama czikk által beigazolta azt, ami különben már köztudomású dolog, hogy se sava se borsa nincs ahhoz, hogy szaklapot szerkeszszen. Lapunk 213. számában, mint olvasóink emlékezni fognak, a jegyen ezek s a magyar börtönügy czim alatt rövid közlemény jelent meg, melynek végén még a legcsekélyebb kétely elhárítása végett is megjegyeztük, hogy „ezeket a sorokat szóról szóra egyik kőnyomatú értesítőből vettük át.“ Dárdai úr — úgy hívják a Jogi Közlöny szerkesztőjét — úgy látszik végig olvasta az egész közleményt s igy lehetetlen, hogy az idézett sorok kikerülték volna figyelmét. Annak daczára úgy merészli előadni a dolgot, mintha az átvett közlemény szerkesztőségünk által íratott volna s az abban előadottak a mi nézeteink lennének s igy a szembetűnően hivatalos inspirációra mutat czikkben foglalt dicshymnuszokat és bölcs fejtegetéseket tollunkból származónak tünteti fel. „A kir. főügyész börtönügyi jelentéséről — irja Dárdai úr — a M. Jogász részlete