Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 1-147. szám)

1879-06-10 / 131. szám

IV. évfolyam 1879. Előfizetési ár: Egész évre . . . 16 frt. — Fél évre .... 7 „ 50 Negyed évre . . . „ — Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések: Egy hatodhasábon percitaor egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 80 kr. osztr. ért. / 131. »i. Budapest, kedd junius 10. MAGYAR JOGASZ JOGI ES KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztéség kiadó­­­hivatal: B-u.<äapest, V. Jóueftir 3. az. hová a lap szellemi részét­­­­­llető közleményeken kivü­l, az előfizetési s hirdetési di­jak, nemkülönben a beigta­­tandó hirdetmények is kül­dendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat-­­ nak el. „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen minden nap, hített kivéve. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. „MAGYAR JOGÁSZ” jövő hó 1­sej­ére új előfizetést nyit. Lapunk előfizetési ára: Egész évre.....................IS frt. Félévre.................................7 frt. 50 kr. Negyedévre.......................4 frt. Egy hóra.......................1 frt 40 kr. ■C* Az előfizetési pénzek Budapestre (József­ tér 3. szám) küldendők. Házközösségi jogviszonyok hazánkban, kapcso­latban a községi földbirtokok közösségével. II. Egyébiránt, daczára annak, hogy a ház- és községi birtokközösség intézménye a régibb rend­szertől kevésben különbözőleg, hazánkban 1807. év­ben, miként a Phönx, saját hamvaiból újjászületve szintén életbe léptettetett, nem nagyítunk a dol­gon, ha mondjuk, hogy eme sajátságos intéz­ménynek keletkezési s rendeltetése okairól s lé­nyegéről, valamint honpolgártársaink úgy törvény­hozásunk is, inkább politikai, mint jogi, társadalmi s nemzetgazdászati momentumot szerettek eddigelé szemlélni. Pedig tévedtek, mert a magyaror­szági házközösségi intézményben nem cse­kélyebb társadalmi talány volt szerencsésen meg­oldva, mint Oroszországban, hol ez ügy már 1765. óta szakadatlan s beható tanulmány tárgya lett, mialatt Magyarországban még azt sem vették észre, hogy maga a házközösségi rendszer tulajdon­képen nem egyéb, mint maga ama rettegett, sze­münk láttára megtestesült s élő communismus. Pedig ilyen volt a házközösségi rendszer minden időben, minden népnél, ilyen már Tacitus korában a germánoknál, a hun­scytha népcsaládok s a ma­gyaroknál, ilyen a lengyeleknél és oroszoknál, annyira, hogy a máig is fönnálló szerkezet úgy hasonlít a régihez, mint fris tojás a már meg­romlotthoz, hajdanra ép úgy, mint ma "a család s birtokjogok egybeolvadását jelentvén. A mai kornak főirányzata ugyan minden jo­got, melyeket egykoron a család- és nemzetségfők, később a földesurak s rendek monopolizáltak, az egyedekre átvezetni, találkoznak mindazonáltal oly egyének, kik a régi időket s különösen a házközösségi jogrendszer paradicsomnak képzelt állapotát visszasóvárogják, hasonlóan az ázsiai pusz­tákon barangoló zsidókhoz, kik az egyiptomi húsos fazékok után áhítoztak, így különösen a „Köz­­igazg. Lapok“ táltosa is visszakivánja azt s midőn egekig magasztalja az orosz ház- és községi birtok-közösségi rendszert, nagy buzgalommal tö­rekszik kapac­itálni a magyar fajt is, hogy dobja le magáról az európai kalmár czivilizáczió minden köntösét s legyen muszka paraszt házközösség­ben. De, hogy olvasóink is megismerkedhessenek a társadalmi boldogság azon csodálatos amuletu­­mával, melyet az egyéni szabadság és jog jelen­kori aranynapjaiban is, mindezt megvetve a Köz­­igazg. Lapok oly kegyeletes buzgalommal aján­lanak, legyen szabad nekünk a ház-és birtok kö­zösségi intézmény régibb s újabb alakzatait legalább en miniature megismertetnünk. A germánoknál. A germánság régente nem ismert magánbirtokot, hanem csak t­ö­r­z­s­b­e­l­i vagy nemzetségi közösbirtokot. Sok ideig csak a falubeli házhely (fala, hof) volt az egyes család állandó birtoka és időnkint sorvetés vagy községi kijelölés határozta meg az általa a falu ha­tárából használandó darab szántóföldet és élvezetét az eke alá nem vett területen. Később a frankok­nál már a lex salica idejében, a szántóföld ál­landóan kiosztatott s mindenik házhelyhez határo­zott kiterjedésű szántóföld csatoltatván, a falu ha­tárának többi része továbbra is községi közbirtok (Allmende, gemeine Mark) maradt, melynek élveze­tében azonban, minden egyes községi lakos saját külön birtokának aránya szerint részes volt. A házhely, a hozzátartozó szántófölddel és a szabály­­szerű joghasználattal képezte a birtokközösségben a birtokegységet, a szabad telket. A törzsvagyon, melyet valamely család vagy község közösen birto­kolt, ős időkben a germánoknál föloszthatatlan, szétdarabolhatatlan s elidegeníthetetlen volt. Ekkor a germánoknál eredetileg magán­birtok nem is létezett. Később, különösen a közép­századok derekán azonban már magánbirtokok is kezdtek kifejlődni. Ez akkor történt, midőn a törzs­életbe a hadikiséret (comitatus, Geforge) sze­mélyes köteléki intézménye is fölvétetett. A hon­védelemnek sajátszerű intézménye volt ez­­ a házi köteléknek (Haus, familia, hired), melyhez a ház ura vezetése alá tartozók a germán ősidőkben valóságos családi s jogközösségben éltek s oly idegenekre való kiterjesztése volt az, kik abban különböző, de kivált hadiszolgálatok (innen a Ge­­sind, Vassus szavak későbbi elnevezése) fejében vé­tettek föl. Az ily egyének föltétlenül tartozván engedelmeskedni önként követett uruknak, szolgá­lataik jutalmául aztán külön használatú birtokot nyertek. Ezen adományok képezték a magánbirto­kok első alapját, mit csakhamar a telkek földara­bolása vagy ismét többeknek egy kézbeni egyesí­tése követett, miben a nagy és kisbirtokosok ke­letkezése is azonnal megindult. A társadalmi viszo­nyok ezen természetszerű alakulataiban, a germán felfogás és kivált a hűbériség lábrakapott eszméje a magánbirtokhoz némi uralom fogalmát csatolván, arra az „uradalom“, a birtokosra nézve pedig a „földesúr“ kifejezés kezdett használatba jőni. A politikai s hatalmi igények érvényesítése pedig az önként vállalkozó hadkövetők, kísérők (comitatus, Geforge) sorain kívül még több fegyve­resek fölvételét s több magán­használatú jutalmi­­földek kiosztását is szükségessé tevén, igy a bir­toknak ismét új és pedig a hüségi had­szolgálat és az ennek megjutalmazása szem­pontjából megítélendő neme keletkezett, t. i. az úgynevezett hűbéri birtok (Besitz nach Le­henrecht). Mindez a középkor fejleményeihez tartozik. Az ős­magyar és hun scytha nép­fajoknál, valamint az isten saját képére és ha­sonlatosságára alkotá az embert, úgy az emberek és népek saját természete­s eszméik képrajza sze­rint rendezik a társadalmi viszonyokat. így történt ez az ős­magyar s hun-scytha népfajoknál is anél­kül, hogy ők kelet pusztaságai s barlangjaiban lom­bos sátrai s buja mezőségein az európai állapo­toknak még csak fogalmával is bírtak volna. Mind­­a mellett a házközösség bizonyos szerkezetét már ők maguk is saját geniusuk szerint szintén meg­alkotók. A világtörténelem már régen s ellenmond­hatlanul beigazolta, hogy a hun-scytha népelem csak a magyarság és az ehhez csatlakozott ágai útján lett az európai emberiség állandó tagjává. Az európai jogtörténetet tehát ép ezért a számos hun-scytha népek között csak a magyarság társa­dalmi és szerkezete érdekli közelebbről. A ma­gyarság és a vele szövetkezett kunság és székely­­ség eleinte csak törzsekre, nemzeti néven ha­­dakra (a székelyeknél nemekre) és ezekben is­mét ágakra (a magyarság állítólag 108-ra, vagyis nemzetségekre és végre családokra oszlott. A törzs­fők (hadnagyok) nem birták a törzs vagyis az ágak összes vezetését, hanem mellettük külön törzs és ág-birák szerepeltek, gyulák (a görög gy­­­ás bíró szó nyomán), illetőleg horkászok nevezete alatt, kik mint az előbbiek tisztüket ne­mek és ágak szerint viselték. A főhatalom itt is a törzsegésznél volt, mely azt határozott időkö­zökben tartott közgyűléseken gyakorolta, a­melye­ken a törzsek megannyi önálló, szabad tagjai meg­jelenni szigorúan köteleztettek és pedig akár bírásko­dás, vagy háborúskodás akár egyéb közügyek­­beni határozás s intézkedés szüksége fordult elő. A törzseket vándorlásaik alatt nyugat felé, a közös védelem és a foglalás végett való tömörülés szükségérzete ismét magasabb, úgynevezett nem­zetegységbe hozta, de azért még­sem olvasztotta össze úgy,mint a székelységet előttünk ismeretlen kor­ban a magyar és kun törzseket a vérszerző­dés kötése, illetőleg elfogadása alkalmával. E nemzeti közélet a tisztán törzsinek csak magasabb kifejezése élén a törzs­főnökség természetével biró vezérséggel a székelyeknél f­ő­r a­b­o­n­­bansággal, mely körül a törzsek főbbjei taná­csot képeznek; a nemzet meg annyi tagjai (neme­sei, kik valamely nem vagyis a nemzetséghez tar­toztak ; innen a nemes szó, pedig a souverai­­nitással határozó nemzetgyűlést vagyis községet (communitas) alkotják, a bíráskodást itt is külön közegek az u. n. nemzeti birák (nagy-gyulák) kezelvén. A honfoglalás után a magyar törzsrendszer a szállás­rendszerbe megy át. A törzs által elfoglalt területen, vagyis a törzsszállásban (descensus) a székelyeknél szék, a hajdufiak jászok s kunoknál még ma is eminenter szállásföl­dek a magyar törzsélet szintén a földbirtokhoz köt­tetik; idővel az egyes családi birtokviszonyok vál­ván itt is szükségkép határozókká a közéletre. De ha a magyar törzsélet a végleges megtelepedés és a nagyobb tömörülésnek a törzsi kötelékre minde­nütt észlelhető, átalakító hatását érezte is, ezzel homlokegyenest ellenkező intézménynyel és gon­dolkozással, mint a germán törzsélet, küzdeni nem kénytelenült. Budapest, június 9. A főrendiháznak ma d. e. 11 órakor tartott ülésén tárgyalás alá került a kisbirtokosok or­szágos földhitelintézetéről szóló törvényjavaslat s úgy átalánosságban, mint részleteiben megjegyzés nélkül fogadtatott el. A mentelmi bizottságnak je­lentését W­artensieben Lajos gr. mentelmi ügyében a ház nem fogadja el s gr. M e s z n i 1 Viktor s Szögyényi-Marich László felszólalá­sai után gr. Hartensieben Lajos mentelmi jogát a ház felfüggeszti. A jegyzőkönyv hitelesítése után az ülés véget ért.

Next