Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)

1879-07-01 / 148. szám

148. az. IV. évfolyam 1879. Budapest, kedd julius I. „! ^MAGYAR JOGÁSZ" ›, megjelen­t minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: s Egész évre ... 15 írt. —­­ Fél évre .... 7 „50 Negyed évre . . 4 „ — Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések: ‚ Egy hatodhasábos petitisor egy­­­­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer­i 16 kr., és többszöri hirdetéséért­­ 13 kr., minden beigtatásnál. A­­ bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ES KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség kiadó­­­hivatal, Budapest, V. Józseffel 3. 87, hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dí­jak, nemkülönben a beigta­­tandó hirdetmények is kül­dendők.­­ Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­nak el A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Követelheti-e a jelzálogos adós az általa kifizetett adósság s biztosítékainak enged­ményezését? Ezen kérdésre közönségesen a bécsi leg­­főbb szélőszéknek az ált. polg. törvk. 1358. és 1423. §§-aira alapított 5778/853. szám­i dönt­vénye nyomán igenlőleg­ szokás felelni és támo­gatják ezen nézetet hazánk nevezetesebb jogá­szai is. Ezen nézet pedig meggyőződésem sze­rint mégis merőben helytelen, következményei­ben gyakran a legigazságtalanabb nemcsak, de egyenesen csalásra s mások jogainak kijátszá­sára kaput is nyit, különösen egyetemleges j­elzálogoknál. Vegyünk praktikus esetet. A. mint nagybirtokos, B. mint pénzes em­ber, jó barátok. A.-nak két birtoka van, az egyik X. 900,000 frt. értékű, a másik Y. 300.000 ft értékű, melyekre egyetemleges megterheltetés mellett B.-től 300,000 frtnyi kölcsönt vesz fel, úgy hogy ezen 300,000 ft.­­nyi kölcsönnek 1.200,000 frtnyi jelzálogi biz­tositéka van. Később A. az ő nagyobbik X. birtokát 1.000.000 írton eladja C.-nek, de daczára ennek, tökéletes rendezéséhez van még szüksége további 100.000 írtra, melyet B. ba­rátjától azon argumentatio mellett a kisebb, 300.000 frtnyi értékű Y. birtokára kölcsönké­­pen meg is kap, hogy — a telekk. rendelet 106. §-a szerint szabadságában állván a már is fenálló 300.000 frt. kölcsöntőkéjét az X. és Y. jelzálogok bármelyikéből kivenni, az első 300.000 frt busásan kikerül az 1.000.000 frton eladott X. főjelzálogból s az utóbbi 100.000 frtnyi kölcsön ismét tökéletesen biz­tos a 300.000 frtot érő Y. birtokon. Történik azonban, hogy ezen ügylet meg­kötése után egyszerre betoppan B.-hez a vevő és jelzálogos adós C. leteszi a 300.000 frtnyi kölcsöntőkét minden járulékával együtt s kö­veteli B-n az engedményt minden zálog- és elsőbbségi joggal, a­mit a föntebbi nézet szerint B. adni köteles is volna. Erre C. saját X. birtokáról s jelzálogról törleszteti a 300,000 frtnyi kölcsön zálogjogát, ugyanezen 300,000 frt. s jár. fejében eladatja a jelzálogul fenmaradt 300,000 frt. értékű Y. birtokot, mely épen 300,000 frton elkel és a jóhiszemű hitelező B. 100,000 frtjával tökéle­tesen funduson kívül marad, habár 1.200,000 frtnyi jelzáloga volt összesen 400,000 frtnyi követelése fedezésére és pedig csakis azért, mert ezen manipuláczió mellett az egész 400,000 frtnyi kölcsön terhe a kisebb, csak 300,000 frtot érő Y birtokra, mint jelzálogra szorítta­­tott s a nagyobb X. birtok a jelzálogi teher alól tökéletesen elvonatott! Hogy ilyesmi a vevő és eladó összeját­szása folytán is történhetnék, nagyon világos s ha ez törvényes jog volna, még csalást sem lehetne panaszolni. Ez azonban nem jogos s nem törvényes eljárás. B. jelzálogos hitelező ugyanis nem volt kötelezhető arra, hogy C.-nek, mint jelzálogos adósnak, engedmény útján átruházza az ez által kifizetett követelést az azt biztosító zálog­­osokkal együtt, mert neki elvitázhatlan joga volt ezen 300,000 írtját épen C. birtokán megvenni. A jelzálogos adós ugyanis ezen minő­ségében csakis azért fizet, hogy jelzálogát mentse meg az árveréstől, vagy­is más szavakkal, ha a jelzálogos adós fizet, ő ez­által csak jószerivel anticzipálja a jel­zálogból való kényszerfizetést s ezen ily forma jelzálogbeli fizetés által csak az illető jelzálog tételének czélja éretik el, hogy t. i. abból történt, de facto a fizetés a jelzálognak személyes kép­viselője t. i. tulajdonosa által, miután a jelzálog, mint olyan soha sem fizethet, ha­nem mindig csakis annak tulajdonosa, akár sza­bad kézből, akár árverés útján vált legyen az a jelzálog tulajdonosává. De az ilyen, a jelzálog rendelte­tése czéljából kifolyó fizetés csak nyugtatásra, nem pedig a követelés s az azt biztosító zálogjogok átruházására is kötelezheti a kifizetett hitelezőt. A jelzálogos adósnak ha és a mennyiben a jelzálog volt tulajdonosáért fizet, csakis az eladó ellen van regressusa az ált. polg. törvkv. 928. §-ának végmondata alapján és pedig az eladó azon vagyonára nézve, melyet az még a szavatosság érvényesítésekor el nem idegenített, mely elidegenített vagyonhoz a jelzálogi terhek is számítandók azon elv sze­rint: „bona non intelliguntur nisi deducto aere alieno.“ Minden m­­ás személy irányá­ban „a jelzálogos adós maga lakolni köteles hanyagságáért“ az ált. polg. törvk. 443. §-a szerint „ nem lakolhatnak helyette a jelzálo­­gilag biztosított hitelezők. A bekebelezett hitelezőknek joguk van követelni, hogy ha az egyetemleges jel­zálogok bármelyike is rendeltetésé­nek megfelelt és fizetett az ő tulaj­donosa mint törvényes képviselője által — az így kifizetett adósság törlesztessék s ne nyerjen successive többszörös kielégítést egyszer az e£yik, másodszor a másik, harmadszor talán a harmadik stb. egyetemleges jelzálogból, a­mi mindig megtörténnék, valahány­szor a fizető jelzálogos adós más tulajdonos kezén levő egyetemle­ges jelzálogot magára cedáltatna. Sajnosan tapasztaljuk pedig, hogy leg­utóbbi időben a nagytekintetű m. kir. ítélő tábla pláne ítéletileg kimondotta, hogy a jel­zálogos adós csak a jelzálogilag biztosított kö­vetelés és ezt biztosító zálogjogok engedmé­nyezése mellett köteles tűrni, hogy jelzálogá­ból a bekebelezett követelés behajtassák. Megjegyzem még végül, hogy a bécsi legfőbb ítélőszék is úgy tetszik utóbbi időben eltért azon fennérintett téves nézetétől, me­lyen a mi jogászaink is elindultak, mert 7506—874. számú ítéletének indokaiban ha­tározottan kiemeli, hogy ez esetben a jelzá­logos hitelező köteles átengedni a harmadik fizetőnek összes jogait és biztosítékait, mivel ezen harmadik személy sem mint személyes, sem mint jelzálogos adós nem je­lentkezik. Dr. Mudron Mihály: Czikkező nézetét teljesen osztjuk az ál­tala felhozott eset tekintetében. Annak, hogy maga a jelzálogos hitelező fizet, czélja egye­dül a zálogjogok megszüntetése lehet. Egészen észszerűtlen ennélfogva engedményezésnek adni helyet, mert ez a zálogjogok czélbavett meg­szüntetése helyett épen azok további fennállá­sát idézi elő. Eredménye annak, hogy a hite­lező köteles a zálogjogot a fizető adósnak en­gedményezni, csakis visszásság lehet, minthogy saját tulajdonára biztosít a fizető adósnak zálogjogot. Összefügg egyébként a felvetett kérdés úgy az egyetemlegesség hatásaira vonatkozó s még mindig befejezetlen vitával, mint az osztrák polgári törvénykönyv amaz intézkedé­sével, mikép a zálogjog csak a törléssel s nem a hitelezőnek és adósnak egy személyben való egyesülésével szűnik meg. Különösen ez utóbbi elv nézetünk szerint igen káros; az egyetem­legesség eseteiben nevezetesen határtalan za­varra és a csalással szerfelett rokontermészetű üzelmekre ad okot és alkalmat. Ha a zálogjog a confusio folytán megszűnnék, nem merül­hetnének fel a czikkező által említett esethez hasonló példák. S­z­e­r­k. Budapest, június 30 A bécsi rendjelper pendantja gyanánt azt emlegetik nálunk, úgy a sajtó, mint félhivatalos és magánkörök, hogy az illető perben emlege­tett Várady Gábor ellen a fenyítő eljárás meg fog indíttatni. Nem tudjuk, való-e a hír vagy sem. Annyi azonban kétségtelen, hogy Várady el­ítéltetését az államügyészség indítványa nem fogja eredményezhetni. Mert először is nem forog fenn csalás, miután dr. Richter kijelentette, hogy ő tévútra vezetve s ily módon károsítva nem lett, s hogy pénzét visszakapta. És másodszor, még ha volna is károsult, a csalás nem képez közbün­­tényt, hanem egyedül magánbüntényt és sem az osztrák büntető-törvénykönyvön nyugvó gyakor­latunk, sem az új büntető - törvénykönyv alapján h­i­v­a­ta­­­b­ó­l, tehát a károsított fél indítványa nélkül nem üldözhető. Jelen esetben pedig nem emelte­tett eddigelé magán­vád. Az pedig, hogy valaki rend­jelek szerzését, az uralkodó kegyének esetleg valódi érdemekkel nem bíró egyén számára való kiesz­közlését ígérte pénzért, büntethető cselekményt nem képez. Ha tehát Várady ellen valóban folya­matba is tétetnék a bűnvizsgálat és bű­nper, ennek czélja nem Várady megbüntetése lehet, hanem egyedül az, hogy Várady Gábor majdan bírói íté­lettel támogathatja az utókor előtt ártatlanságát. Azon kérdés felett való nyilatkozatra, hogy meny­nyire lesz Várady rehabilitálva a bíróságnak ha­sonló módon provokált s kétségtelenül büntethető tényállás nem létezését konstatáló ítélete által, nem tartjuk magunkat illetékeseknek. Annyit azonban már most is ki merünk mondani, hogy az uralkodó viszonyokat tekintve, nálunk oly rendkívül nagy szerepet játszik a nepotismus, még az erdók osz­togatásánál sokkal fontosabb természetű ügyekben, minek például a kinevezések is, hogy nincs okunk megütközni a bécsi rendjelperen. Mert oda jutottunk nem csak nálunk, de Európaszerte, hogy tekintélyes befolyás s támogatás nélkül semmiben sem boldogulhat az ember. Néha egyszerű figyel-

Next