Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 1-147. szám)
1880-01-01 / 1. szám
V. évfolyam 1880. 1. sz. Budapest, csütörtök január 1. ga»»---------„MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre........15 frt. — Fél évre.............. 7 „ 50 Negyed évre ....4 „ — Egy hónapra---- 1 „ 40 Hirdetések : Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. A MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. 1o , Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, V. József tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtatgak el- % í&f* ~ Az uj év első napján. Meg ne ijedjen a t. olvasó, mert nem szokásos convenczionális beköszöntőt írunk. A bizonytalan jövendő küszöbén, a sűrű köddel s homálylyal borított láthatár kémlelő pillanatainkat oly pontok felé ragadja, melyek, elnézve a politikai világmozgalmak nagy hullámvetéseitől, figyelmünket leginkább az átalános jogélet jelentős mozzanataira irányozza. Mint Odisseus szemei mindig csak a boldog Asthacán függőttek, szemeink is csak azt ügyelik, hogy mi történik Themis szent oltára körül s miket jelez Astraea borongó csillagzata, ők saját házunk udvarán kívánunk söpörni, mert van itt elég szemét, melyet a ledréből kiszorított s fonák irányzatokban vezetett igazságügyi kormányzat fölhalmozott. Igaz, hogy ez nem csak nálunk van így; igaz, hogy más nemzetek sem igen dicsekedhetnek még a jog uralmával. A jog uralmának emelkedését két szörnyeteg: a materialismus és militarismus túlsúlya rendkívül lankasztja, akadályozza, nehezíti, csaknem lehetlenné teszi. Északon idegbeteg kényur, ki gyilkosokat üldöz, midőn a fejedelmi jog árnya alatt maga a legnagyobb gyilkos. Akár csak Hugo Viktor legendáiban a szörnyeteg, ki annyi vért ontott, hogy utójára is csak vért lát s Cyrus sorsától retteg, ki vérhordóban fullasztatott meg. Nyugoton a megvénhedt bűn világuralmi ambiczióját, hadi sisak alá próbálgatja szorítani ami egyedül végtelen: a gondolatot s egyéni szabadságot. Délen a kenyérkeresős éhező milliók, kik Maffei rablórendszerében törekszenek érvényesíteni minden jogot, kik terjeszkedni, szaporodni vágynak, hogy élhessenek s akiknek szűk korlát három oldalról a tenger s nem elég nagy akadály az Alpesek magas lánczolata. Dék ene t felől háremekben elpuhult kormányzat s évszázados önkényuralmak által elcsigázott nép; a várak és roncsok birodalma, hol a kereszt, a megváltás jelvénye helyett, isteni tisztelettel csak a pénzt, szép leányt s éles kardot csókolgatják. És a Kárpátok alatt, a négy folyam mentében? A balvégzetű szabadság utómaradványaival, az elszegényedés, a szellemi eltompulás s természetellenes alkotmány s tehetetlen kormányzat nyomoraival küzdő életfuldoklás, melyben a népmilliók, mig a száz, meg száz ezernyi szuronyok hideg mirenyével galvanizáltatnak, hogy a közvész árjában el ne merüljenek, az adók számnélküli sokasága s a régi tartozások milliárdjai mindinkább vonnak az érvénybe. Tehát hazánkban is csak a materialismus s militarismus küzdelmei! De épen azért, mivel ezek tények, legkevésbé sem menthetjük a kormányt s a legislácziót azon bűnös mulasztások s csonka műveletek miatt, melyeket különösen igazságügyi kormányzatunk föladatkörében évtized óta tesz s még ma is folytat; nem lehet felednünk, hogy midőn a régi közigazgatást s jogszolgáltatást fölforgatta, jobbat s állandót nem alkotott, korszakát csak a rombolás, de nem az építés korszakának mondhatjuk. Pedig azon jogi axióma igazságát senki kétségbe nem vonhatja, hogy jogállamot csak jó jogrendszer szülhet s hogy kontárművek, csonka s bevégzetlen alkotások helyes jogrendszert nem képezhetnek. Hazánk igazságügyi s jogszolgáltatási politikájának pedig legnagyobb szerencsétlensége épen abban áll, hogy a régi állapotok könnyelmű fölforgatása után, nem teljes be végzett s állandó orgánumokkal, hanem csak sovány biablonokkal s üres vagy hibás s vázlatokkal s töredékekkel bírunk. Ily üres biablonok s töredékek: 1) a polg. perrendtartás, mely tiz évi tatarozás után sincs kiegészítve s kijavítva; 2) ilyen büntető jogunk, melynek meg ezen felül eljárási rendszere hiányzik; ilyen a polg. törvénykönyv anyagi része, melyből még csak alig van némely jogviszony kodifikálva; 3) ilyen a gyámság s gondnokságról szóló törvény, melynek a peres ügyeken kívüli eljárást szabályozó része még mindig hiányzik; 4) ilyen az új erdőtörvény, melyhez a gyakorlati útmutatás s eljárási rendszer még máig sincs készen, habár e törvény, maholnap életbelép; 5) ilyen az uzsoratörvény, melyet pedig már a múlt évben le lehetett volna tárgyalni é s más számos törvény, melyek csatk részben, egyes vonatkozásokban alkottattak meg, de még kúpot, fedelet, betetőzést nem nyertek. Hogy mik legyenek igazságügyi kormányzatunk s törvényhozásunknak 1880-ra szóló legsürgősebb teendői, már e most elősoroltakból is látható; folytatásra, megoldásra s befejezésre várnak egyébiránt e sorozaton kívül még további halasztást nem tűrő más dolgok is, melyek szemérmetesen sóhajtnak a háttérben a jótékony sors intéző kezének segélyére s melyek közt bizonyára az ügyvédi viszonyok rendezése bir legnagyobb jogosultsággal. Kívánunk a múltnál boldogabb újévet ! A rögtönbirósági szabályok 3. §-ának módosítása tárgyában ma a következő rendelet jelent meg: Ő felségének f. u. deczember hó 16. napján kelt legfelső engedélye következtében, az 1868. évi november 1-én kelt s ugyanazon hó 5-én kibocsátott rögtönbirósági szabályok 3. §-a következőleg módosittatik: „Megadatván a kért engedély, a törvényhatóság elnöke az engedély kihirdetését késedelem nélkül elrendeli. A hirdetés az illető közigazgatási tisztviselők által körlevelek útján s főleg pusztákon személyesen is teljesítendő, nemkülönben a megyében szállásoló katonaság parancsnokságának tudtára adandó lesz, úgy hogy legfelebb az engedély kihirdetésétől számitott 14 nap alatt TÁBMÁ. Gyilkossági kísérlet. (Vége.) K. 1871. november 29-én ön újból elítéltetett és húsz éves koráig javitóházba volt zárva. Ekkor Mettraybe küldték önt. Eme fenyitő telepen tartózkodásának első három évében magaviselete sok kívánni valót hagyott fönn, sokszor büntették önt, s a telep igazgatója mind a mellett részvétet érzett ön iránt s mindent elkövetett, hogy helyzetén javítson. Végül 1874-ben befolyásos emberek, kik között egy tisztviselő is volt, büntetésének megrövidítését eszközölték ki. Ön Mettrayből távozván, rövid ideig családjánál tartózkodott, ezután 1876-ban Párisban volt, majd darab idő múlva Grande-Trappeba ment, hol szabómesterséget folytatott. Viselete kissé javultnak látszott, de nemsokára ismét bíróság elé került és folyó évi szept. 6-án minősített lopás miatt a la manchei esküdtszék önt négy évi fogságra ítélte. — F. Az igaz. K. A coutancei fogházban bizonyos Hunul fényképét mutatták önnek, ön azt állítván, hogy ismeri, la Rochellebe való átszállittatását kívánta. A vizsgálat folyamában kérdeztetvén, mi volt a czélja ezzel, ön azt felelte, hogy az igazságtalan ítélet miatt felháborodva, meg akarta magát beszélni, azáltal, hogy a vizsgálóbírót megöli. Sőt azt is mondta ön, hogy a fontevraulti fogházból la Rochellebe menve, már el volt határozva, hogy az itteni vizsgálóbírót megöli. Igaz ez? — F. Ezt a harag fellobbanásában mondtam. K. így tehát Fontevraultból azzal a szándékkal indult el, hogy megöli az ön előtt ismeretlen tisztviselőt, ki önnek semmi roszat nem tett, sőt la Rochellebe érkeztekor jó akaratot tanúsított ön iránt amint látni fogjuk? — F. A vizsgálóbíró ur újabb indokokat szolgáltatott gyűlöletemre s azt még inkább fellobbanta. Ha máskép bánik velem, nem tettem volna kísérletet megölésére. K. Hogyan idézhette volna föl a vizsgálóbíró ur az ön haragját, úgy látszik jó volt ön irányában, midőn szobájába ment, önt a kandalló közelében leültette, lábbelije nem lévén önnek, tőle czipőket kért; a vizsgálóbiró adatai rendelt önnek, midőn a 6-i jelenet történt. F. A vizsgálóbiró úr megígérte, hogy ideiglenesen szabad lábra fog helyezni. K. Semmi sem mutat arra, hogy ígéretét meg nem tartotta volna, az ön haragja érthetetlen. Regnault úr jóakarata következtében le kellett volna önnek mondania emberölési szándékáról. Vádlott nem felel. November 6-án ön beszélni óhajtott a vizsgálóbíró úrral fontos dologban. Bekísérték önt szobájába. Regnault úr önt leülteti a kandalló közelében s a kihallgatás megkezdődött ön bizonyos Delisbe fénykép kereskedőről tevén említést, Chaulon írnok ur megjegyzé, hogy la Rochelleben látott hason nevű vándor- fényképészt, nemiekkor intézett ön reá ütést? — F. Igen, uram. K. Ezután ismét fölemelvén botját, újból ütni akart? — Igen. Elnök felmutattatja a bűnjeleket, a közepén kétfelé tört botot. A kést, melynek rosz pengéje a nyélhez szegekkel és zsinórral van erősítve. K. Midőn az írnokot ön vállba ütötte, ez felugrott s a támlásszékkel igyekezett magát védeni, ön második ütést mért reá, azonban akkor a bot ketté tört kezében, erre azonnal a szomszéd szobácskába futott ön s amint a vizsgálóbiró s az írnok urak a csengetyü zsinórhoz futottak, ön a késsel fölfegyverezve a vizsgálóbíróra rohant. Szerencsére Chaulen ur észrevette önt, s megelőzte? — F. Késemet senki sem látta. Azért mentem a szobácskába hogy kidobjam a folyosóra, ha az asztal alatt találták, a falról pattanhatott vissza. K. Miért alakította ön át ezt az ártalmatlan kést november 5-én veszélyes fegyverré? Bizonyára szándékában volt megölni a vizsgálóbiró urat? Vádlott eleintén hallgat, végül kijelenti, hogy ragaszkodik az első kihallgatása alkalmával mondottakhoz. K. Ön vádolva van, hogy Chaulou írnok urat előre föltett szándékkal bottal ütötte, valamint hogy kísérletet tett a vizsgálóbiró urat késsel leszúrni? — F. Elismerem.