Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 1-147. szám)

1880-05-16 / 112. szám

V. évfolyam 1880. 112. sas. Budapest, vasárnap május 16. „MAGYAR JOGÁSZ, minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Egész évre..........15 frt. — Fél évre................... 7 „ 50 Negyed évre .... 4 „ — Egy hónapra .... 7 „ 40 Hirdetések : Egy hatodhasábos petitsor egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A­­ bélyegdij külön minden beigtatás­­ • után 30 kr. osztr. ért. & megjelen MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. „ .... '*8 Szerkesztőjej­zési a hirdetési dijak, nemkü­lönben a beigtatandó hirdet­mények is küldendők.­­ Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­nak el.­­ • ----­­ és kiadó­hivatal: Budapest, V. József tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illet® közleményeken kívül, az előfize­­ t hitvesi öröklés polgárjogi alapja ha­zánkban. I. A törvényes házasságnak egyik fontos következményéül hazánkban a hitvestársak örök­lési joga jelenkezik. A hitvestársi öröklés ré­gibb időkben is többféle változás s módosí­táson ment keresztül, ma pedig az osztrák átalános polgári törvénykönyv befolyása követ­keztében egészen sajátságos alakot öltött. Haj­dan szokás volt, hogy midőn a férj elhalá­lozott s özvegynőt hagyott maga után, gyer­mekek s végrendelet hiányában minden ingó s akármikor szerzett zálogbirtok is az özvegynőre szállott (Verbőczy: Hárunk. I. R. 98. sz.); el­lenben a férj, feleségének halála után, a maga jegyajándékán kívül, annak minden javait tar­tozott kiadni (Hrk. 100. § 2. p.). Mivel pedig az igazság egyéb viszonyokban is, főkép pedig a házastársak között megkívánja az egyenlő mértéket, az 1868-diki törvény, a hitvestársak öröklési rendét kölcsönössé, viszonlagossá tette. (Art. 11.). Azóta tehát az életben maradt házastárs, a mondott javakban, kivéve az ősieket, meg­előzi az elhunyt házastárs rokonait. A máso­dik változást 1852-ban, a hazánkra is ráokt­­rojált osztrák átalános polgári törvénykönyv idézte elő, míg az országbírói értekezlet javas­lata s módosításai szerint előbbi hatályába visszahelyeztetvén a hazai jog, e legutóbbi vál­tozás szerint azon nagy jelentőségű elv mon­datott ki, hogy a magyar örökösödési jogrend­ben a lemenő örökösök után a szerzeményi ja­vakban a hi­tv­estár­sak örökösödnek, ameny­­nyiben leszármazó egyenes örökös nem létez­nék (országbir. ért. I. 14. §). Azonban az öröklött javakra csak akkor, ha semmiféle, sem lemenő, sem felmenő, sem oldalrokonok nincsenek. Hitvestárs alatt pedig nemcsak nőt, hanem férjet is kell értenünk. Jogrendszerünk ezen legutóbbi reformjával törvény­tudó ha­zánkfiai nincsenek megelégedve s azt mondják, hogy egyik nagy hibája ez intézkedésnek, mi­vel egyátalán nem korlátozván a végrendelke­zési szabadságot, a hitvestársakat azon eshető­ségnek teszi ki, hogy az elhalálozó túlélő tár­sát minden vagyonból kizárhatja; másrészről nem határoz meg bizonyos elidegenithetten s másnak nem hagyományozható örökrészt a túl­élő házastársra. Hiányos végse az okból is, mi­vel megzavarja egész örökösödési jogrendsze­rünket. Mások továbbá ezen új jogi reformról igy vélekednek. Míg ugyanis az orsz. b. ért. I. Fejez. 9. §-a az örökhagyó leszármazóinak törvényi, vagy a szöveghez hivebben - - végrendelet nem lé­­tébeni örökjogát minden vagyonra nézve egyen­lően szabályozza, addig a 10. 11. s 12­ §-ok a fölmenők, oldalági rokonok és hitvestársak örökösödésére nézve a hagyatékban levő vagyont két ellenséges táborra, u. m. öröklött és szer­zeményi javakra osztják, sőt bizonyos tekintet­ben egymással homlok­egyenest ellenkező örök­lési rendet állapitnak meg. Régi vagyoni s örökösödési jogunk hatalmas elvének az „ősi­­ségnek” egyik folyománya az ágiság, az öröklött vagyonok mai végrendelet nélkül való öröklési rendében új erőre kapott; másrészről pe­dig a hitvestársi öröklés a szerzeményi vagyonban oly kiterjedést nyert, minővel az sehol sem bir. A végrendelet nélküli öröklést tárgyazó orsz. kir­­ért szabályokban bizonyos módosítás­sal a germán jog szellemével sokban egyező régi jogelveink maradtak föl és küzdenek to­vább a római jogelvekkel és a küzdelem köz­vetlen eredményéül tekinthetjük jó részben azon sok nehézséget is, mit örökösödési jogviszo­nyainkban s különösen a házastársak ja­vát s érdekeit biztositó osztrák származású „kötelesrész” intézményében máris élve­zünk. Jelen törvényes gyakorlatunk szerint ugyanis: „a köteles osztályrész felét teszi an­nak, amit a leszármazó örökösök az örökhagyó után, ennek végrendelet nélküli halála esetén öröktelenének. „A végrendelet tehát erre nézve semmis s a leszármazó egyenes örökösök, ezek nemlété­ben pedig az életben maradt szülők ezen fele­résznek kiegészítését követelhetik.* Világos azonban, hogy ezen egyrészről a hitvestársak érdekeit biztosító, másrészről a végrendelkezés korlátlan szabadságát megszo­rító rendelkezés részint egyoldalú, részint önnön alapelve irányában következetlen, mert ebből világosan következik, hogy ha például a hit­vestársnak az örökhagyó szerzett javait végrendeletben hagyja, annak fele, mint köte­­lesrész, nemcsak a gyermekekre, hanem le­­származók nemlétében az életben levő szülőkre száll, míg ha végrendeletet nem tett volna a hitvestárs, a szerzett vagyonból az elhunyt szüleit kizárja. Kívánatos, hogy az ideiglenes törvénysza­bályok I. R. 7. §-ának második tétele, külö­nösen a házastársak érdekében, törvényhozásunk által mielőbb ekkér módosíttassák. „A kötelesrész, mint törvényes osztályrész, felét teszi annak, amit a leszármazó örökösök, ezek nem létében pedig az életben lévő szülők az örökhagyó után, ennek végrendelet nélküli halála esetére örökölnének.“ Az Igazságügyi bizottság, mint említettük, tegnap folytatta az erdélyi birtokrendezésről szóló törvény részletes tárgyalását. A 3. §-nál Bok­ross előadó különösen kiemeli, miszerint erdők, legelőkben és nádasokban, Erdély igen számos községeiben gyakorolnak a volt úrbéresek oly használatot, mely úrbéri jogos alapon nem nyugszik. Ezen égető hiá­nyon segíteni kell azzal, hogy jelen eljárási tör­vény keretébe világos kifejezéssel be kell foglalni az alaptalanul úrbéri c­ímen gyakorolt szolgalmak megszüntetése iránti kereseteket is. Ezt c­élozza a tárgyalás alatti §. c) pontja. Paul­er igazságügy­miniszter és Szentgyörgyi Imre a kormány részéről meghívott szakértő aggályaikat fejezik ki az iránt, hogy ezen, eddig az úrbéri eljárásban is­meretlen kereseti czimnek az actio servitutis ne­­gatoriának a törvénybe befoglalása zavarokat és a perek szaporítását vonná maga után, ezért ellene nyilatkoznak az előadó által ajánlott szövegnek. Teleszky István úgy találja, hogy Erdélyben vannak úrbéri czimen gyakorolt, de jogos alappal nem biró szolgalmak, ezeknek végérvényes elbírá­lására és esetleg megszüntetésére a bírói illetősé­get és eljárást megállapítani feltétlenül szükséges s ez nem lehet más, mint az úrbéri biró előtti úr­béri eljárás; ennélfogva az actio negatoria czímé­nek a c) pont alatt leendő belefoglalását helyesnek találja. A 6. §-nál előadó a partiumbeli összes birtokrendezési ügyeket is második instantiában a marosvásárhelyi kir. táblához ajánlja felebbeztetni, indokolván ezt azzal, hogy úgy az összes úrbéri anyagi jogszabályok, valamint ez után az eljárás is azonosak lévén Erdélyben és a partiumban, a marosvásárhelyi kir. táblának ezen ügyekkel nagy mértékben foglalkozó tanácsai könnyebben és czél­­szerűbben elintézhetik a partium ügyeit is, sem­mint a budapesti kir. tábla. P­a­u­­­e­r igazságügy­miniszter ezen javaslatot fogadja el, mert jelenté­keny gyakorlati és ügykezelési nehézségeket talál, végre a pesti kir. tábla úrbéri és birtokrendezési gyakorlatát is kellő garancziának találja. Ezen fel­szólalás után a bizottság előadó indítványa ellené­ben elhatározta, hogy a kir. táblák illetékességi körén változás ne történjék. Ugyanezen­­­nál Te­leszky indítványozza, hogy a felebbezés beadá­sának a fél, vagy képviselője, vétlen elmu­lasztása esetében az igazolásnak adassék hely. B­o­k­r­o­s­s előadó kiemeli, hogy a per tárgyalásá­nak folyama alatt az igazolásnak helye nem lehet, mert jelen eljárásban is fentartatni kívánja azon rendszert, hogy a tárgyalásról elmaradó alperes ré­szére ügygondnak neveztessék, felperes pedig ismé­telt kimaradás esetében a keresettől elállottnak te­kintessék. A bizottság elfogadja a tárgyalás folyama alatti igazolás kizárását, de azon megjegyzéssel, hogy az ügygondnoki rendszer további fentartása a bizottság jelentésében határozottan fejeztessék ki, hogy így azt a miniszter az eljárás részleteiről ki­adandó rendeletébe foglalja bele. A felebbezés el­mulasztása esetére az igazolás megadását a bizott­ság helyesli és a szövegezéssel az előadót megbízza. Ezzel az ülés véget ért. Az ünnepek miatt a kö­vetkező ülés szerdán d. u. 5 órakor lesz. A semmitőszéken a sommás ügyek­ben beadott írásbeli végrehajtási kérvények költ­ségeinek megállapítása kérdésében kétféle gyakor­lat uralkodik már évek óta. Az egyik gyakorlat szerint a végrehajtási kérvény költségeinek megál­­lapíthatása nincs kizárva a t. r. t. 347. §-ának ezen kitétele által „sommás eljárásban a végrehaj­tás, mely a marasztalt félnek egyedül ingóságaira intéztetik , szóval kérelmezendő“, mert sommás eljárásban az említett törvény 114. §-a szerint rendes kereset szintén nem kívántatik, mégis a gyakorlatban nagyobbadán ilyeneket ismerünk s azok dijait tényleg mégis meghatározza a bíróság, fokozat­különbség nélkül, a végrehajtató részére. A másik gyakorlat pedig, félretéve a legméltányosabb tekinteteket s törvényértelmezést, a t. r. t. 347. §-át szigorúan veszi s állandóan kimondja, hogy sommás ügyekben a végrehajtás szóval kérelmezendő s igy, ha azt felperes írásbeli beadványban szorgalmazza, az ennek folytán származó költség alperes terhére nem róható. (Semmitőszéknek 5129/880. sz. leg­­utabbi határozata). Bizony nem ártana, ha ezen mindennapi kérdés a semmitőszék, nemkülönben az elsőfokú bíróságok miheztartása czéljából mielőbb teljes tanács­ülésben eldöntetnék. Az árvaszékeknek az árva­ ügyekben szük­ségesnek mutatkozó gondnokságok s gyámságok ki­rendelése s az árvavagyon kezelése körül követett eljárását illetőleg a legutóbbi időben aggasztó dol­gokra következtetést engedő híreket vettünk s tar­tanunk lehet attól, hogy a hagyatéki vagyonok el­kezdésének szomorú képe úgy, miként azt a provi­­sorium után láttuk, ismétlődni fog. A pajtáskodás ép ezen a téren, hol a legnagyobb óvatosság kíván­tatik, határokat nem ismer. Vannak egyesek a vi­déken, de a fővárosban is, kiknek 10—15 gondnok­ság s gyámságuk van, roppant vagyont kezelnek s oly mértékben részesülnek a jövedelemben is. Nem ártana, ha a belügyminisztérium felkivánná

Next