Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 1-147. szám)
1880-05-16 / 112. szám
V. évfolyam 1880. 112. sas. Budapest, vasárnap május 16. „MAGYAR JOGÁSZ, minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Egész évre..........15 frt. — Fél évre................... 7 „ 50 Negyed évre .... 4 „ — Egy hónapra .... 7 „ 40 Hirdetések : Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás • után 30 kr. osztr. ért. & megjelen MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. „ .... '*8 Szerkesztőjejzési a hirdetési dijak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtatnak el. • ---- és kiadóhivatal: Budapest, V. József tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illet® közleményeken kívül, az előfize t hitvesi öröklés polgárjogi alapja hazánkban. I. A törvényes házasságnak egyik fontos következményéül hazánkban a hitvestársak öröklési joga jelenkezik. A hitvestársi öröklés régibb időkben is többféle változás s módosításon ment keresztül, ma pedig az osztrák átalános polgári törvénykönyv befolyása következtében egészen sajátságos alakot öltött. Hajdan szokás volt, hogy midőn a férj elhalálozott s özvegynőt hagyott maga után, gyermekek s végrendelet hiányában minden ingó s akármikor szerzett zálogbirtok is az özvegynőre szállott (Verbőczy: Hárunk. I. R. 98. sz.); ellenben a férj, feleségének halála után, a maga jegyajándékán kívül, annak minden javait tartozott kiadni (Hrk. 100. § 2. p.). Mivel pedig az igazság egyéb viszonyokban is, főkép pedig a házastársak között megkívánja az egyenlő mértéket, az 1868-diki törvény, a hitvestársak öröklési rendét kölcsönössé, viszonlagossá tette. (Art. 11.). Azóta tehát az életben maradt házastárs, a mondott javakban, kivéve az ősieket, megelőzi az elhunyt házastárs rokonait. A második változást 1852-ban, a hazánkra is ráoktrojált osztrák átalános polgári törvénykönyv idézte elő, míg az országbírói értekezlet javaslata s módosításai szerint előbbi hatályába visszahelyeztetvén a hazai jog, e legutóbbi változás szerint azon nagy jelentőségű elv mondatott ki, hogy a magyar örökösödési jogrendben a lemenő örökösök után a szerzeményi javakban a hitvestársak örökösödnek, amenynyiben leszármazó egyenes örökös nem léteznék (országbir. ért. I. 14. §). Azonban az öröklött javakra csak akkor, ha semmiféle, sem lemenő, sem felmenő, sem oldalrokonok nincsenek. Hitvestárs alatt pedig nemcsak nőt, hanem férjet is kell értenünk. Jogrendszerünk ezen legutóbbi reformjával törvénytudó hazánkfiai nincsenek megelégedve s azt mondják, hogy egyik nagy hibája ez intézkedésnek, mivel egyátalán nem korlátozván a végrendelkezési szabadságot, a hitvestársakat azon eshetőségnek teszi ki, hogy az elhalálozó túlélő társát minden vagyonból kizárhatja; másrészről nem határoz meg bizonyos elidegenithetten s másnak nem hagyományozható örökrészt a túlélő házastársra. Hiányos végse az okból is, mivel megzavarja egész örökösödési jogrendszerünket. Mások továbbá ezen új jogi reformról igy vélekednek. Míg ugyanis az orsz. b. ért. I. Fejez. 9. §-a az örökhagyó leszármazóinak törvényi, vagy a szöveghez hivebben - - végrendelet nem létébeni örökjogát minden vagyonra nézve egyenlően szabályozza, addig a 10. 11. s 12 §-ok a fölmenők, oldalági rokonok és hitvestársak örökösödésére nézve a hagyatékban levő vagyont két ellenséges táborra, u. m. öröklött és szerzeményi javakra osztják, sőt bizonyos tekintetben egymással homlokegyenest ellenkező öröklési rendet állapitnak meg. Régi vagyoni s örökösödési jogunk hatalmas elvének az „ősiségnek” egyik folyománya az ágiság, az öröklött vagyonok mai végrendelet nélkül való öröklési rendében új erőre kapott; másrészről pedig a hitvestársi öröklés a szerzeményi vagyonban oly kiterjedést nyert, minővel az sehol sem bir. A végrendelet nélküli öröklést tárgyazó orsz. kirért szabályokban bizonyos módosítással a germán jog szellemével sokban egyező régi jogelveink maradtak föl és küzdenek tovább a római jogelvekkel és a küzdelem közvetlen eredményéül tekinthetjük jó részben azon sok nehézséget is, mit örökösödési jogviszonyainkban s különösen a házastársak javát s érdekeit biztositó osztrák származású „kötelesrész” intézményében máris élvezünk. Jelen törvényes gyakorlatunk szerint ugyanis: „a köteles osztályrész felét teszi annak, amit a leszármazó örökösök az örökhagyó után, ennek végrendelet nélküli halála esetén öröktelenének. „A végrendelet tehát erre nézve semmis s a leszármazó egyenes örökösök, ezek nemlétében pedig az életben maradt szülők ezen felerésznek kiegészítését követelhetik.* Világos azonban, hogy ezen egyrészről a hitvestársak érdekeit biztosító, másrészről a végrendelkezés korlátlan szabadságát megszorító rendelkezés részint egyoldalú, részint önnön alapelve irányában következetlen, mert ebből világosan következik, hogy ha például a hitvestársnak az örökhagyó szerzett javait végrendeletben hagyja, annak fele, mint kötelesrész, nemcsak a gyermekekre, hanem leszármazók nemlétében az életben levő szülőkre száll, míg ha végrendeletet nem tett volna a hitvestárs, a szerzett vagyonból az elhunyt szüleit kizárja. Kívánatos, hogy az ideiglenes törvényszabályok I. R. 7. §-ának második tétele, különösen a házastársak érdekében, törvényhozásunk által mielőbb ekkér módosíttassák. „A kötelesrész, mint törvényes osztályrész, felét teszi annak, amit a leszármazó örökösök, ezek nem létében pedig az életben lévő szülők az örökhagyó után, ennek végrendelet nélküli halála esetére örökölnének.“ Az Igazságügyi bizottság, mint említettük, tegnap folytatta az erdélyi birtokrendezésről szóló törvény részletes tárgyalását. A 3. §-nál Bokross előadó különösen kiemeli, miszerint erdők, legelőkben és nádasokban, Erdély igen számos községeiben gyakorolnak a volt úrbéresek oly használatot, mely úrbéri jogos alapon nem nyugszik. Ezen égető hiányon segíteni kell azzal, hogy jelen eljárási törvény keretébe világos kifejezéssel be kell foglalni az alaptalanul úrbéri címen gyakorolt szolgalmak megszüntetése iránti kereseteket is. Ezt célozza a tárgyalás alatti §. c) pontja. Pauler igazságügyminiszter és Szentgyörgyi Imre a kormány részéről meghívott szakértő aggályaikat fejezik ki az iránt, hogy ezen, eddig az úrbéri eljárásban ismeretlen kereseti czimnek az actio servitutis negatoriának a törvénybe befoglalása zavarokat és a perek szaporítását vonná maga után, ezért ellene nyilatkoznak az előadó által ajánlott szövegnek. Teleszky István úgy találja, hogy Erdélyben vannak úrbéri czimen gyakorolt, de jogos alappal nem biró szolgalmak, ezeknek végérvényes elbírálására és esetleg megszüntetésére a bírói illetőséget és eljárást megállapítani feltétlenül szükséges s ez nem lehet más, mint az úrbéri biró előtti úrbéri eljárás; ennélfogva az actio negatoria czímének a c) pont alatt leendő belefoglalását helyesnek találja. A 6. §-nál előadó a partiumbeli összes birtokrendezési ügyeket is második instantiában a marosvásárhelyi kir. táblához ajánlja felebbeztetni, indokolván ezt azzal, hogy úgy az összes úrbéri anyagi jogszabályok, valamint ez után az eljárás is azonosak lévén Erdélyben és a partiumban, a marosvásárhelyi kir. táblának ezen ügyekkel nagy mértékben foglalkozó tanácsai könnyebben és czélszerűbben elintézhetik a partium ügyeit is, semmint a budapesti kir. tábla. Pauer igazságügyminiszter ezen javaslatot fogadja el, mert jelentékeny gyakorlati és ügykezelési nehézségeket talál, végre a pesti kir. tábla úrbéri és birtokrendezési gyakorlatát is kellő garancziának találja. Ezen felszólalás után a bizottság előadó indítványa ellenében elhatározta, hogy a kir. táblák illetékességi körén változás ne történjék. Ugyanezennál Teleszky indítványozza, hogy a felebbezés beadásának a fél, vagy képviselője, vétlen elmulasztása esetében az igazolásnak adassék hely. Bokross előadó kiemeli, hogy a per tárgyalásának folyama alatt az igazolásnak helye nem lehet, mert jelen eljárásban is fentartatni kívánja azon rendszert, hogy a tárgyalásról elmaradó alperes részére ügygondnak neveztessék, felperes pedig ismételt kimaradás esetében a keresettől elállottnak tekintessék. A bizottság elfogadja a tárgyalás folyama alatti igazolás kizárását, de azon megjegyzéssel, hogy az ügygondnoki rendszer további fentartása a bizottság jelentésében határozottan fejeztessék ki, hogy így azt a miniszter az eljárás részleteiről kiadandó rendeletébe foglalja bele. A felebbezés elmulasztása esetére az igazolás megadását a bizottság helyesli és a szövegezéssel az előadót megbízza. Ezzel az ülés véget ért. Az ünnepek miatt a következő ülés szerdán d. u. 5 órakor lesz. A semmitőszéken a sommás ügyekben beadott írásbeli végrehajtási kérvények költségeinek megállapítása kérdésében kétféle gyakorlat uralkodik már évek óta. Az egyik gyakorlat szerint a végrehajtási kérvény költségeinek megállapíthatása nincs kizárva a t. r. t. 347. §-ának ezen kitétele által „sommás eljárásban a végrehajtás, mely a marasztalt félnek egyedül ingóságaira intéztetik , szóval kérelmezendő“, mert sommás eljárásban az említett törvény 114. §-a szerint rendes kereset szintén nem kívántatik, mégis a gyakorlatban nagyobbadán ilyeneket ismerünk s azok dijait tényleg mégis meghatározza a bíróság, fokozatkülönbség nélkül, a végrehajtató részére. A másik gyakorlat pedig, félretéve a legméltányosabb tekinteteket s törvényértelmezést, a t. r. t. 347. §-át szigorúan veszi s állandóan kimondja, hogy sommás ügyekben a végrehajtás szóval kérelmezendő s igy, ha azt felperes írásbeli beadványban szorgalmazza, az ennek folytán származó költség alperes terhére nem róható. (Semmitőszéknek 5129/880. sz. legutabbi határozata). Bizony nem ártana, ha ezen mindennapi kérdés a semmitőszék, nemkülönben az elsőfokú bíróságok miheztartása czéljából mielőbb teljes tanácsülésben eldöntetnék. Az árvaszékeknek az árva ügyekben szükségesnek mutatkozó gondnokságok s gyámságok kirendelése s az árvavagyon kezelése körül követett eljárását illetőleg a legutóbbi időben aggasztó dolgokra következtetést engedő híreket vettünk s tartanunk lehet attól, hogy a hagyatéki vagyonok elkezdésének szomorú képe úgy, miként azt a provisorium után láttuk, ismétlődni fog. A pajtáskodás ép ezen a téren, hol a legnagyobb óvatosság kívántatik, határokat nem ismer. Vannak egyesek a vidéken, de a fővárosban is, kiknek 10—15 gondnokság s gyámságuk van, roppant vagyont kezelnek s oly mértékben részesülnek a jövedelemben is. Nem ártana, ha a belügyminisztérium felkivánná