Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 1-147. szám)

1880-04-22 / 92. szám

V. évfolyam 1880. __ __sgs A § „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen Budapest, csütörtök április 22. minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre..........15 frt — Fél évre................. 7 „ 50 Negyed évre .... 4 „ — Egy hónapra .... 7 „ 40 Hirdetések : Egy hatodh­asábos petitsor egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás­­■ után 30 kr. osztr. ért. A MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. kiadó­hivatal: Budapest, tési­­ hirdetési dijak, nemkü­lönben a beiktatandó hirdet­mények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogad­tat- : I nak el. J . f Szerkesztőség és F. József tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfize­t­ ő szóbeliség a képviselőházban. Folyik bőségesen a szóáradat képviselőhá­zunkban az igazságügyér költségvetésének elő­terjesztése alkalmából Magyarország igazság­ügye felett. A jó Isten megmondhatója, hogy meddig fog terjedni, hogy mennyi drága időt fog igénybe venni. De azt már előre tudhatjuk, mikép haszna, sikere nem lesz. Nem fog ugyan, mint a vitát rombolni, de még az illető miniszter bársony székét sem fogja elsöpörni, azonban termékenyítő nyomokat sem hagy maga után. Puszta akadémiai dissertácziók a köz­vetlenség polgárjogi rendszere, illetőleg ennek is csak elvont, elméleti tanai fölött s nem gyakorlati alkalmazása, a kivitelre vonatkozó részletes szabályairól. Ezeket Hosztinszky, Veszter urak társaságban Telesz­kivel s Emmer Kornéllal — bátran megtarthatták volna az akadémia termeiben is, hol különben is elég unalmas, életnélküli beszédek szoktak tartatni. Mi szükség arra, hogy azokkal a képvi­selőházat untassák, hiszen eléggé ismeretesek azok úgyis mindenki előtt a német rechtslexi­­konokból, Mitte­rmayer, Leonhard, Zink, a híres hollandi Mayer stb. mun­káiból , és hiszen ki lenne még közöttünk, ki elméletileg a szóbeliség hasznairól, előnyeiről meggyőződve nem volna, ki annak tény-, de egyszersmind árnyoldalait ne ismerné? Valamint másrészt van-e közöttünk gya­korlati jogász, ki már elégséges tapasztalatot nem szerzett magának az írásbeliség ki­­növéséről, a referensi rendszer hátrányai, csalódásairól ? Egyszersmind nem tudja-e mindenikünk, ki nem tegnapelőtt rázta le magáról az iskola­port, ki a jogéletben már pár évtized óta mű­ködik, mikép csak az osztrák írásbeliség s az erre fektetett törvénykezési rendszer is ha­­sonlíthatlanul jobb, kielégítőbb volt mai rend­szerünknél; a­mint tudhatjuk azt is, hogy számos német államban a szóbeliség polgárjogi ügyekben is elég megvalósíttatott, igaz­ságszolgáltatásuk mégis megköze­lítőleg sem érhettte el máig sem a pontosság, biztosság azon tökély fo­kát, melyre azt Francziaországban emelte a közvetlenség alkalmazása. Ezeket csak azért hozzuk fel, hogy ki­tüntessük, mikép a törvénykezési rendszer nem fejez ki valamely mathematikai igazságot, mely jó vagy rész következményében, árnya­s fény­pontjaiban előre s bizton kiszámítható s meg­határozható lenne s nem képez oly bűvös szert, mi minden bajt orvosolhatna s min­denkinél, mindenütt egyformán, hason sikerrel Hathatna. Minden törvénykezési rendszer, mint a gyakorlati jogélet legbensőbb rétegeibe, legap­róbb műveleteibe behatoló tényező sikere, a társadalmi élet tényleges viszonyaitól, körülmé­nyei, az állami intézmények, a közreműködő jogi tényezőktől s az alkalmazástól föltételez­hetik. Senki sem gondolhat arra, hogy a közvet­lenség, bármily tökéletes és korszerű alakba öntessék is, például Oroszországban, akár a polgárjogi, akár a bűnvádi eljárás tekinteté­ben, csak távolról oly eredményekhez vezethes­sen, mint Angliában. Azt gondolni tehát, hogy hazánk zilált jogéletében is nem kell semmi egyéb, mint proklamálni a közvetlenség elvét s azt rend­szeres alakba önteni, illetőleg szokásaink sze­rint valamely hannover­i, vagy szász, vagy svájczi perrendből lefordítva, kódexbe foglalni és akkor igazságszolgáltatásunk eldo­­rádója elővarázsoltatik, jogéletünk összes bajai megszűnnek és ügyvédeinknek többé panaszra okuk nem leend; azt gondolni, hogy elavult jogintézményeink, zűrzavaros törvényeink köze­pette, az alkalmazásra hivatottak gyöngébbnél gyöngébb s alig megbízható kezeik közt — a közvetlenség jogszolgáltatásunkat mindjárt azon állapotba helyezi, melyet Nyugat - Európa államai tüntetnek fel: ezt föltételezni valóban nemcsak ábránd, hanem valódi dőreség. Azért bármily szilárd hívei vagyunk is a közvetlenség rendszerének, a képviselőház érte­kezéseit csak elszomorodva hallgatjuk, ész­lelve, mikép a gyakorlati szükségekre oly kevés gond fordíttatik, azokat számításba nem veszik és nem jelölik ki épen azon esz­közöket, melyek az égető bajok közvetlen és azonnal való orvoslására vezethetnének. A közvetlenség sürgetése nem egyéb, mint fátyol terítése igazságügyünk sebeire; valódi porhintés a jogkereső nép szemei közé. Midőn az a dolog természeténél fogva ad graecas ca­­lendas utasítaná reformunkat: a naponkint kí­nosan érzett jogi bajok orvosolatlanul marad­nának. Mi pedig nem merülhetünk el annyira a jövő képleteibe, hogy a jelenről megfeledkez­hessünk, miután ennek terhei alatt folyvást s mindennap görnyedezünk. A főrendiház mai ülésében Ipolyi Arnold püspök interpellácziót intézett a kultuszminiszterhez az alapítványok és alapok kezelésére tervezett bizott­ság ügyében. Trefort kijelente, hogy a közeleb­bi ülésben válaszolni fog. Ezután tárgyalás alá vé­tettek a Szeged városára vonatkozó törvényjavasla­tok, melyek a pénzügyminiszter, gr. B­e­r­é­n­y­i Fe­­rencz és Schlauch püspök felszólalása után ál­talánosságban elfogadtattak. A képviselőház mai ülésében Dárday Sán­dor hosszú beszédet tartott. Védi az igazságügyi állapotokat. Pár év alatt nem lehet mindent fel­fújni. Aztán áttér az ügyvédség kérdésére. Az 1874. 34. tcz. módosítását ajánlja. A bíróságoktól való függetlenítésüket követeli. Minden félremagya­rázás kikerülése szempontjából kijelenti, hogy a ka­marák mai szervezete mellett a kamarákat nem véli felruházhatóknak az ügyvédi kereset tárgyá­ban való bíráskodással, mint ezt is sokan kíván­ják; de minthogy maga az igazságügyminiszter úr sem fogja kétségbe vonhatni, hogy az ügyvédi rend­tartás revízióra szorul, ezért a ház számos tagjá­nak megbízásából következő határozati javaslatot ajánl a t. háznak elfogadásra. Utasíttassék az igaz­ságügyminiszter, hogy az ügyvédi rendtartás tár­gyában alkotott 1874. 34. tcz. czélirányos módosí­tása iránti javaslatát oly időben terjeszsze a kép­viselőház elé, hogy még ezen országgyűlés tárgya­lása alatt törvényerőre emeltessék. C­h­o­r­­­n Fe­­rencz szintén lamentál, hogy az igazságügyi kor­mányzás a lehető legroszabb, a kodifikáczió pedig tökéletlen, mert nálunk csak fél munkát szokás végezni. Elmondja aztán azt, a­mi nincs: büntető­­eljárás, polgári codex, sat. Végül Dárdayval tart az ügyvédi mizériák ecsetelésében. Hangsúlyozza, hogy ügyvédi rendtartásunk csak sújtja, de nem támogatja a kart­a érdekeit. Részletesen foglalkozik aztán az interkalatok kérdésével és a bírói állások betöltése körül követett eljárással. Szóló szintén védelme alá veszi a szóbeliséget és közvetlenséget s kijelenti, hogy mivel e gyökeres és mielőbbi reform szüksé­géről át van hatva, pártolja Vesz­ter Imre hatá­rozati javaslatát. Ezután A­p­á­t­h­y István szólalt fel, ki védte az igazságügyminisztert. Különösen kiemeli, hogy ha igazságügyi adminisztrácziónk tényleg oly rosz, minőnek Veszter állítja, akkor azt nem ázsiai, hanem özönvizelőttinek kellene tar­tanunk, szóval Apáthy I. rendén talál mindent. Csak privát körökben szokta szidni a kormányt, baklövései miatt, melyek az igazságszolgáltatás te­rén következetesen történnek. Végül elfogadja a költségvetést s Emmer határozati javaslatát. Szóló után dr. P­a­u­­­e­r állott fel, magát vé­dendő. Az igazságügyi reformokat bizonyítják a törvények. A sajtótörvénykezés terén beismeri a hézagokat, elismeri a felső bíróságok munkával túl­­terheltetését. A kinevezési rendszerre térve át, kije­lenti, hogy azért hevernek a pályázatok fiókjában, mert bővebb informác­iókat szerez az illetőkről. Emmer Kornélnak határozati javaslatát a szóbeliség előkészítésére nézve elfogadja. Beleegyezik a de­­c­entralizáczióba. Az ügyvédi kamarák teljes füg­getlenségét nem indítványozza. Dárday határozati javaslatát elfogadja. Szólott még P­u­­­s­z­k­y, Lukács Béla és Scitovszky János. Igazságügyi czikkekkel vannak telve a po­litikai lapok. Tárgyalják az igazságügyi költségve­tést. Húsvét, Karácson­y minden nevezetes ünnepkor vagy annak küszöbén bevett szokás alkalmi czikkeket írni, így tesznek az igazságügyi költségvetés tárgyalása előtt s alatt is. Természe­tes dolog, hogy az igazságügyi kormányzathoz mindenki ért, a jogot mindenki tudja, a törvény­ben mindenki jártas, a kodifikáczió s az igazság­ügyi bajok orvoslásának módja mindenkinek kis ujjában van. Megvan tehát az alkalom és a tudomány s csak úgy özönlenek a terjedelmes jogi czikkek. Tájat az ember természetesen alig észlelhet az ily szak­közleményekben. Variáltatik ismét mindaz, a­mi már ezerszer megbeszéltetett, megh­atott. S míg a napi politikai sajtó ezt űzi, addig az ügyvéd­­országgyűlési képviselők is hasonló niveaura he­lyezkednek. A­mit némely ügyvédi kamara felter­jesztésében ecsetelt, az elmondatik a képviselőház­ban. A­kinek nézete megbuktattatott az évi jelen­tés megállapítása alkalmával, elmondja érveit a képviselőházban, így válik aztán pártkérdéssé még maga az elv is. Vitatkoznak a szóbeliség s közvetlenség fölött pro és contra. Vitatkoznak a kir. tábla deczentralizácziója fölött. Ezekkel vélik az igazságügyi mizériákat megszün­tetni s karunk helyzetét orvosolni. Most láthatjuk, hogy minő ignoranczia uralkodik a képviselőházban. Szegény Magyarország! A máramaros­szigeti ügyvédi kamara dol­gainak megvizsgálásával az igazságügyér a mára­­marosi tszék elnökét bizta meg, ki ebbeli kikülde­tésének már meg is felelt. A miniszter abbeli eljárása, hogy t. i. bírót — mert az elnök is bíróul tekintendő és csupán a vezetése alatt álló tszékkel szemben bir administraczionális hatáskörrel — küldött ki ily ügy­ben, a lehető leginkorrektebb s egyenesen megtámadja az ügyvédi kamarák autonomikus jogát, amit a mi­niszter a képviselőház mai ülésén respektálni fő­­kötelességeül ismerte el. Mennyire ellenkeznek a tények a szavakkal. Az 1870. XLII. tcz. 20. §-a értelmében tör­vényhatósági képviselő nem lehet az, ki a tör­ 92. sas.

Next