Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 1-147. szám)
1880-04-22 / 92. szám
V. évfolyam 1880. __ __sgs A § „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen Budapest, csütörtök április 22. minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre..........15 frt — Fél évre................. 7 „ 50 Negyed évre .... 4 „ — Egy hónapra .... 7 „ 40 Hirdetések : Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás■ után 30 kr. osztr. ért. A MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. kiadóhivatal: Budapest, tési hirdetési dijak, nemkülönben a beiktatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat- : I nak el. J . f Szerkesztőség és F. József tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizet ő szóbeliség a képviselőházban. Folyik bőségesen a szóáradat képviselőházunkban az igazságügyér költségvetésének előterjesztése alkalmából Magyarország igazságügye felett. A jó Isten megmondhatója, hogy meddig fog terjedni, hogy mennyi drága időt fog igénybe venni. De azt már előre tudhatjuk, mikép haszna, sikere nem lesz. Nem fog ugyan, mint a vitát rombolni, de még az illető miniszter bársony székét sem fogja elsöpörni, azonban termékenyítő nyomokat sem hagy maga után. Puszta akadémiai dissertácziók a közvetlenség polgárjogi rendszere, illetőleg ennek is csak elvont, elméleti tanai fölött s nem gyakorlati alkalmazása, a kivitelre vonatkozó részletes szabályairól. Ezeket Hosztinszky, Veszter urak társaságban Teleszkivel s Emmer Kornéllal — bátran megtarthatták volna az akadémia termeiben is, hol különben is elég unalmas, életnélküli beszédek szoktak tartatni. Mi szükség arra, hogy azokkal a képviselőházat untassák, hiszen eléggé ismeretesek azok úgyis mindenki előtt a német rechtslexikonokból, Mittermayer, Leonhard, Zink, a híres hollandi Mayer stb. munkáiból , és hiszen ki lenne még közöttünk, ki elméletileg a szóbeliség hasznairól, előnyeiről meggyőződve nem volna, ki annak tény-, de egyszersmind árnyoldalait ne ismerné? Valamint másrészt van-e közöttünk gyakorlati jogász, ki már elégséges tapasztalatot nem szerzett magának az írásbeliség kinövéséről, a referensi rendszer hátrányai, csalódásairól ? Egyszersmind nem tudja-e mindenikünk, ki nem tegnapelőtt rázta le magáról az iskolaport, ki a jogéletben már pár évtized óta működik, mikép csak az osztrák írásbeliség s az erre fektetett törvénykezési rendszer is hasonlíthatlanul jobb, kielégítőbb volt mai rendszerünknél; amint tudhatjuk azt is, hogy számos német államban a szóbeliség polgárjogi ügyekben is elég megvalósíttatott, igazságszolgáltatásuk mégis megközelítőleg sem érhettte el máig sem a pontosság, biztosság azon tökély fokát, melyre azt Francziaországban emelte a közvetlenség alkalmazása. Ezeket csak azért hozzuk fel, hogy kitüntessük, mikép a törvénykezési rendszer nem fejez ki valamely mathematikai igazságot, mely jó vagy rész következményében, árnyas fénypontjaiban előre s bizton kiszámítható s meghatározható lenne s nem képez oly bűvös szert, mi minden bajt orvosolhatna s mindenkinél, mindenütt egyformán, hason sikerrel Hathatna. Minden törvénykezési rendszer, mint a gyakorlati jogélet legbensőbb rétegeibe, legapróbb műveleteibe behatoló tényező sikere, a társadalmi élet tényleges viszonyaitól, körülményei, az állami intézmények, a közreműködő jogi tényezőktől s az alkalmazástól föltételezhetik. Senki sem gondolhat arra, hogy a közvetlenség, bármily tökéletes és korszerű alakba öntessék is, például Oroszországban, akár a polgárjogi, akár a bűnvádi eljárás tekintetében, csak távolról oly eredményekhez vezethessen, mint Angliában. Azt gondolni tehát, hogy hazánk zilált jogéletében is nem kell semmi egyéb, mint proklamálni a közvetlenség elvét s azt rendszeres alakba önteni, illetőleg szokásaink szerint valamely hannoveri, vagy szász, vagy svájczi perrendből lefordítva, kódexbe foglalni és akkor igazságszolgáltatásunk eldorádója elővarázsoltatik, jogéletünk összes bajai megszűnnek és ügyvédeinknek többé panaszra okuk nem leend; azt gondolni, hogy elavult jogintézményeink, zűrzavaros törvényeink közepette, az alkalmazásra hivatottak gyöngébbnél gyöngébb s alig megbízható kezeik közt — a közvetlenség jogszolgáltatásunkat mindjárt azon állapotba helyezi, melyet Nyugat - Európa államai tüntetnek fel: ezt föltételezni valóban nemcsak ábránd, hanem valódi dőreség. Azért bármily szilárd hívei vagyunk is a közvetlenség rendszerének, a képviselőház értekezéseit csak elszomorodva hallgatjuk, észlelve, mikép a gyakorlati szükségekre oly kevés gond fordíttatik, azokat számításba nem veszik és nem jelölik ki épen azon eszközöket, melyek az égető bajok közvetlen és azonnal való orvoslására vezethetnének. A közvetlenség sürgetése nem egyéb, mint fátyol terítése igazságügyünk sebeire; valódi porhintés a jogkereső nép szemei közé. Midőn az a dolog természeténél fogva ad graecas calendas utasítaná reformunkat: a naponkint kínosan érzett jogi bajok orvosolatlanul maradnának. Mi pedig nem merülhetünk el annyira a jövő képleteibe, hogy a jelenről megfeledkezhessünk, miután ennek terhei alatt folyvást s mindennap görnyedezünk. A főrendiház mai ülésében Ipolyi Arnold püspök interpellácziót intézett a kultuszminiszterhez az alapítványok és alapok kezelésére tervezett bizottság ügyében. Trefort kijelente, hogy a közelebbi ülésben válaszolni fog. Ezután tárgyalás alá vétettek a Szeged városára vonatkozó törvényjavaslatok, melyek a pénzügyminiszter, gr. Berényi Ferencz és Schlauch püspök felszólalása után általánosságban elfogadtattak. A képviselőház mai ülésében Dárday Sándor hosszú beszédet tartott. Védi az igazságügyi állapotokat. Pár év alatt nem lehet mindent felfújni. Aztán áttér az ügyvédség kérdésére. Az 1874. 34. tcz. módosítását ajánlja. A bíróságoktól való függetlenítésüket követeli. Minden félremagyarázás kikerülése szempontjából kijelenti, hogy a kamarák mai szervezete mellett a kamarákat nem véli felruházhatóknak az ügyvédi kereset tárgyában való bíráskodással, mint ezt is sokan kívánják; de minthogy maga az igazságügyminiszter úr sem fogja kétségbe vonhatni, hogy az ügyvédi rendtartás revízióra szorul, ezért a ház számos tagjának megbízásából következő határozati javaslatot ajánl a t. háznak elfogadásra. Utasíttassék az igazságügyminiszter, hogy az ügyvédi rendtartás tárgyában alkotott 1874. 34. tcz. czélirányos módosítása iránti javaslatát oly időben terjeszsze a képviselőház elé, hogy még ezen országgyűlés tárgyalása alatt törvényerőre emeltessék. Chorn Ferencz szintén lamentál, hogy az igazságügyi kormányzás a lehető legroszabb, a kodifikáczió pedig tökéletlen, mert nálunk csak fél munkát szokás végezni. Elmondja aztán azt, ami nincs: büntetőeljárás, polgári codex, sat. Végül Dárdayval tart az ügyvédi mizériák ecsetelésében. Hangsúlyozza, hogy ügyvédi rendtartásunk csak sújtja, de nem támogatja a karta érdekeit. Részletesen foglalkozik aztán az interkalatok kérdésével és a bírói állások betöltése körül követett eljárással. Szóló szintén védelme alá veszi a szóbeliséget és közvetlenséget s kijelenti, hogy mivel e gyökeres és mielőbbi reform szükségéről át van hatva, pártolja Veszter Imre határozati javaslatát. Ezután Apáthy István szólalt fel, ki védte az igazságügyminisztert. Különösen kiemeli, hogy ha igazságügyi adminisztrácziónk tényleg oly rosz, minőnek Veszter állítja, akkor azt nem ázsiai, hanem özönvizelőttinek kellene tartanunk, szóval Apáthy I. rendén talál mindent. Csak privát körökben szokta szidni a kormányt, baklövései miatt, melyek az igazságszolgáltatás terén következetesen történnek. Végül elfogadja a költségvetést s Emmer határozati javaslatát. Szóló után dr. Pauer állott fel, magát védendő. Az igazságügyi reformokat bizonyítják a törvények. A sajtótörvénykezés terén beismeri a hézagokat, elismeri a felső bíróságok munkával túlterheltetését. A kinevezési rendszerre térve át, kijelenti, hogy azért hevernek a pályázatok fiókjában, mert bővebb információkat szerez az illetőkről. Emmer Kornélnak határozati javaslatát a szóbeliség előkészítésére nézve elfogadja. Beleegyezik a decentralizáczióba. Az ügyvédi kamarák teljes függetlenségét nem indítványozza. Dárday határozati javaslatát elfogadja. Szólott még Puszky, Lukács Béla és Scitovszky János. Igazságügyi czikkekkel vannak telve a politikai lapok. Tárgyalják az igazságügyi költségvetést. Húsvét, Karácsony minden nevezetes ünnepkor vagy annak küszöbén bevett szokás alkalmi czikkeket írni, így tesznek az igazságügyi költségvetés tárgyalása előtt s alatt is. Természetes dolog, hogy az igazságügyi kormányzathoz mindenki ért, a jogot mindenki tudja, a törvényben mindenki jártas, a kodifikáczió s az igazságügyi bajok orvoslásának módja mindenkinek kis ujjában van. Megvan tehát az alkalom és a tudomány s csak úgy özönlenek a terjedelmes jogi czikkek. Tájat az ember természetesen alig észlelhet az ily szakközleményekben. Variáltatik ismét mindaz, ami már ezerszer megbeszéltetett, meghatott. S míg a napi politikai sajtó ezt űzi, addig az ügyvédországgyűlési képviselők is hasonló niveaura helyezkednek. Amit némely ügyvédi kamara felterjesztésében ecsetelt, az elmondatik a képviselőházban. Akinek nézete megbuktattatott az évi jelentés megállapítása alkalmával, elmondja érveit a képviselőházban, így válik aztán pártkérdéssé még maga az elv is. Vitatkoznak a szóbeliség s közvetlenség fölött pro és contra. Vitatkoznak a kir. tábla deczentralizácziója fölött. Ezekkel vélik az igazságügyi mizériákat megszüntetni s karunk helyzetét orvosolni. Most láthatjuk, hogy minő ignoranczia uralkodik a képviselőházban. Szegény Magyarország! A máramarosszigeti ügyvédi kamara dolgainak megvizsgálásával az igazságügyér a máramarosi tszék elnökét bizta meg, ki ebbeli kiküldetésének már meg is felelt. A miniszter abbeli eljárása, hogy t. i. bírót — mert az elnök is bíróul tekintendő és csupán a vezetése alatt álló tszékkel szemben bir administraczionális hatáskörrel — küldött ki ily ügyben, a lehető leginkorrektebb s egyenesen megtámadja az ügyvédi kamarák autonomikus jogát, amit a miniszter a képviselőház mai ülésén respektálni főkötelességeül ismerte el. Mennyire ellenkeznek a tények a szavakkal. Az 1870. XLII. tcz. 20. §-a értelmében törvényhatósági képviselő nem lehet az, ki a tör 92. sas.