Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 148-299. szám)

1880-07-01 / 148. szám

V. évfolyam 1880. 148. sz. Budapest, csütörtök julius I. ; Kiadó-hivatal: Budapest, F. József tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfize­­­­tési s hirdetési dijak, nemkü­lönben a beiktatandó hirdet-­­ mények is küldendők.­­ Kéziratok­­ csak ismert kezektől fogadtat- | I Dak i -------------------t-gaa --------­| „MAGYAR JOGÁSZ“ ^ / megjelen j minden nap, hétfőt kivéve. I Előfizetési ár : i| I Egész évre..........20 frt. — | I Fél évre...............10 „ — I Negyed évre.... 5 „ . Egy hónapra____ 7 „ 80 || Hirdetések: i| I Egy hatodhasábos petitsor egy­ I I szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer I I 16 kr., és többszöri hirdetéséért I I 13 kr., minden beigtatásnál A I­ bélyegdij külön minden beigtatás /* ip után 30 kr. osztr. ért. (a MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség '' és A párviadalról. Ezen czikk azon módról szól, hogyan uta­síthatja vissza a kihívott a kihívást a nélkül, hogy gyávának, vagy lovagiatlannak bélyegez­tethetnék. A párbaj, jogi szempontból is, megtagad­ható, következő indokokból, mert a kihívó, mint rendesen ingerült, a vélt sértésben könnyen té­vedhet, mert a kihívott nemcsak önmagának és esetleg családjának, hanem az egész társa­dalomnak van életével, melyhez a test épsége tartozik, lekötelezve; következésképen a kihívó, nincs jogosítva sem magát és még kevésbé ellenfelét a társadalomtól megfosztani, még csak rövid időre is, a­mi testcsonkítással is bekö­­vetkezhetik, mert a kihívó a sértés valódisága esetén is csak elégtétel követelésére van jogo­sítva, nem pedig fegyverre való kihívásra, mint­hogy ezáltal jogosulatlan önbíráskodást gya­­korolna. Ezen érvek a megbízottaknak vagy segé­deknek is szólnak, azon hozzáadással, hogy utóbbiak erkölcsi lealáztatásuknak sőt esetleg jogos bántalmaztatásnak teszik ki magukat, a­mennyiben általuk a kihívás a kihívott la­kásán történik, mert ily esetben és helyzetben a kihívott házi jogával is élve, a fenti indo­kokból a kihívókat, mint már a hatalmaskodás terére lépőket, tetszése szerint a házból kiuta­síthatja, vagy pedig őket lealázva odautasít­­hatja, miszerint méltóztatnának előbb egy jog­tudóssal, a sértés megtorlásának módjáról, úgy az önbíráskodás vagy hatalmaskodás következmé­nyeiről lec­két venni; a kihívók pedig saját kompromissiójuk nélkül, a netán történt kiűze­tésük vagy rendreutasíttatásuk végett a kö­zönség előtt a kihívott ellen fel sem léphetnek, minthogy bátor fellépésük miatt még lovagiat­­lanoknak, sőt tudatlanoknak is bélyegeztethet­nek és mert a kihívott nagy meggondolatlan­ságot és könnyelműséget árul el, ha a kihívó­kat a bűncselekmény terére követi. Sőt a ki­hívott épen azáltal tanúsít meghunyászkodást és gyávaságot, hogy a jogosulatlan botor ki­hívó önbíráskodó rendeletének engedve és meg­felelve, a párbajhelyén megjelenik, feledvén azt, hogy ő csak a hatóság rendeletének köteles hódolni. Ha a felhívó elégtételt követel, nem lehet feltenni, hogy a felhívott, ha a sértés elköve­tését elismeri, elégtételt adni vonakodjék, ha pedig azt el nem ismeri, a felhívó csak becsü­­letbíróság megalakítását veheti igénybe, mihez a felhívott is hozzájárulni köteles. A becsületbíróság első­sorban csak arról határozhat, váljon követtetett-e el sértés vagy nem? ha igen, minő elégtétellel tartozik a sértő a sértettnek , de semmiesetre sem hatá­rozhat fegyveres elégtételre, mert tagjai beszer­zőknek volnának tekintendők. A becsületbíróság tehát a sértőt csak arra ítélheti, hogy a sértettet vagy tanuk előtt, vagy a sajtóban kérlelje vagy kövesse meg vagy kérjen bocsánatot. Ezen határozattal mind­két fél megelégedni tartozik s a­mely fél ab­ban megnyugodni nem akar, az mint lovagiat­­lan és jogtipró a közönség előtt megróható. Elég sajnos, hogy kultur és jogi államok­ban még elég egyén találkozik, kik, mint segédek vagy megbízottak, ingerült állapoton, tehát beszámíthatlan állapoton kívül mindjárt a fegyveres térre unszolnak és a következmé­nyeket szem elől tévesztik, mert nemcsak jogi felfogás hiányában szűkölködnek, hanem a társadalom iránti kötelezettségükről is megfe­ledkeznek. Azért utóbbiak lennének legszigorúbban büntetendők és akkor párbajok nagy ritkán történnének. Nagy-Kikindán, 1880. jan. hó 27. Pirovics Kálmán kir. tvszéki biró. A magyar büntető-törvénykönyv, mint az életbeléptetési törvény rendeli, a folyó év szeptem­ber 1-én lépvén életbe, az igazságügyminiszterium kebelében már folyamatban vannak azon tetemes előmunkálatok, melyeket, hogy a codex alkalmazása zavartalanul történhessék, még az életbeléptetés előtt el kell végezni. Főleg vonatkoznak ezek a fogházak berendezésére, a járásbíróságok ügyköré­nek beosztására s a szolgabirói és egyéb elsőfokú közigazgatási hatóságok eljárási és ügykörének sza­bályozására, ez utóbbiaknál a belügyminisztérium­mal egyetértésben. Az ezekre vonatkozó s a bíró­ságokhoz s törvényhatóságokhoz intézendő terjedel­mes miniszteri rendeleteket, melyek a jövő hó kö­zepén már meg fognak jelenni, első­sorban fogjuk közleni. A Tisza-kormány és az ügyvédi kar c­ím alatt czikket hoz az „Egyetértés“ mai száma, mely­ben kárhoztatólag szól a belügyminisztérium ama rendeletéről, mely szerint a közigazgatási ügyekben tett közbenjárásért a jogszaki képviselők részére dijak nem állapíthatók meg, mit czikkező nem annyira az ügyvédek, mint a felek érdekeire nézve tart ká­rosnak s ebben igaza van, valamint abban is, amit teljesen méltányolnunk kell, hogy t. i. itt a felek­nek komoly anyagi érdekeiről, az ügyvédi karnak pedig becsülete és tekintélyéről van szó s a kormánynak otromba intézkedése amott az anyagi érdeket, itt az erkölcsi méltóságot sérti. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a szóban forgó rendeletet a belügyminisztérium az i­g­a­z­­ságügyérség véleményezése után bocsátotta ki s igy inkább az utóbbit terheli a felelősség a hely­telen intézkedés miatt, melyeket azonban már annyira megszoktunk, hogy föl sem háborít. Arra nézve pedig, hogy a költségek, mely hatóság által állapitandók meg, rendelkezik az ügyvédi rendtartás, mely szerint úgy a peres, mint a peren kívüli eljárásokban az ügyvédi díjak megítélése a bíróságok részére van föntartva. Különben ezt az eljárást az „Egyetértés“ nem éretlen ostobaságnak tartja, hanem szerinte nem egyéb ez, mint Tisza Kálmánnak a tanult, értelmes emberek iránt táp­lált gyűlölete. A mint pártjából az országgyűlésen kiüldöz minden magasabb képzettséget és csakis a szavazni tudó üresfejűséget tartja meg ott, úgy ül­dözi a társadalomban is a bírói, az ügyvédi, a közjegyzői kart, átalában a magasabb intel­­ligenciát. A bölcsek, a hazafiak azt tartják: elvész az a nép, mely tudomány nélkül való. Tisza K. azt tartja, hogy csak a butaság az, mely biztosítja az ő uralmát. Bizony el kell hinnünk, hogy igaza van. Az államtisztviselők szolgálati szabályzatuk megállapítása végett tegnap értekezletet tartottak Takácsy Józsefnél s főkép a következő pontok sürgetését fogják az orsz. tisztviselő-egyesület ke­belében indítványozni: 1) Az állami tisztviselők kinevezése és alkalmazása, végzettsége és szakkép­zettsége. 2) A munka­felosztás kérdése. 3) Az ál­lamtisztviselői kötelmek és jogok. 4) Ügy-és hatás­körük szabályozása. 5) Az áthelyezések. 6) Fegyelmi eljárások, följelentések és minősítvényi táblázatok.­­ 7) A fizetések szabályozása. 8) A nyugdíj-kérdés. Elég sajnos, hogy korszerű reformok, minő az ál­lamhivatalnokok pragmatikája is, nálunk roppant nehezen mennek. Ennek oka pedig abban rejlik, hogy a kormány némely helyes intézménynyel, melyhez az említett is tartozik, saját érdekeit, nem szereti koczkára tenni. A pragmatika mindenesetre némi gátat vetne az önkénykedésnek s ezért szo­rult egyes testület zöld asztalára. A pénzügyi közigazgatás körében fölme­rült tömeges panaszok orvoslására, addig is, míg a közigazgatási bíróság intézménye felállítható lenne, a kormány az Egyetértés szerint­­ bizonyos sur­­rogat-intézményt szándékozik életbe léptetni, mely az egyes minisztériumok némely magas­ rangú tisztviselőiből alakítva, az elvi jelentőségű közigazgatási vitás kérdésekben mint legfőbb s mintegy közigazgatási bírói hatóság mű­ködnék. Ez irányban, mind a miniszterelnök, mind a pénzügyminiszter határozott ígéretet tettek a képviselőház pénzügyi bizottságában s mint ér­tesülünk, ez intézmény, miként leendő felállítására s mily esetekre s mily hatáskörrel leendő kiter­jesztésére a bel- és pénzügyminisztériumban meg­kezdettek a tanácskozások . Bizony bámulni való dolog, hogy a kormány a tiszta adminisztratív ter­mészetű választási ügyeket, mihez semmi jogi szakképzettség, hanem egyedül az adólajstrom megvizsgálása s holmi csekély mechanikus áttekintés és némi csekély számműve­­letek szükségesek, a legfelsőbb fórum elé terelte, míg ellenben most a tág jogi ismere­tet és kiváló tanulmányt igénylő közigazg. bírás­kodással, az alapos szakismeretet rendszerint nélkü­löző miniszteri tisztviselőket óhajtja felruházni, kik még ezen felül, felesleges mondanunk, igen egy­oldalúak, mi pedig a közigazg. bíráskodásnak egyik átka volna, különösen a mi viszonyaink kö­zepette. Valóban nem vagyunk képesek felfogni a kormánynak minden alkalommal más-más irányt kö­vető elveinek rugóit. Az állam által saját követelése fejében és annak erejéig megvett ingatlanért adott vételár elszámolása tárgyában a pénzügyminiszter 1880. évi 12.460/880. szám alatt a jószágigazgatóságok­ és főerdőhivatalokhoz a következő kör rendeletét intézte: Figyelmeztetnek az igazgatóságok, (hivatalok), hogy oly esetekben, midőn az állam valamely ingatlant saját követelése fejében és annak erejéig megvásá­rol, a kiutalványozandó összeg „birtokvétel“ czímén és pedig az előirányzat nélküli kiadások közt szá­molandó el. Az árverés befejezésével az államkincs­tárnak átadott vételárból első­sorban az árverési kiadások bélyeg, adó stb. felveendők, a fenmaradt öszszeg pedig a kincstári követelés törlesztésére fordítandó, a­mennyiben pedig a kincstári követe­lés ezen összeggel nem törlesztetnék s a hátralék más módon sem lenne behajtható, annak a nyil­vántartásból leendő törlése iránt a szabályszerű el­járás megindítandó. Az állam tulajdonába átment ingatlan a megvásárlás napjától épen úgy keze­lendő, mint a többi birtok, azért tehát ezen ingat­lan ismét eladatásáig a törzskönyvben, csakhogy elkülönítve, nyilvántartandó, eladási ára pedig „bir­tokeladás“ czimén bevételben elszámolandó. Buda­pesten 1880. junius 21-én. Igazságügyi mi­seriák. Tekintetes szerkesztő úr! Habár becses lapja naponként tele van pa­naszokkal, azon bánásmód miatt, melyben az ügyvé­dek a bíróságok részéről részesülnek, mégis bátor vagyok a következő eset közlését kérni, azzal egy­úttal a „Magyar Jogász“ 142. s 143. számaiban felszólaló B. jegyű kartársamat is megvigasztalni óhajtván „solemen est miseris, socies habuisse ma­­lorum.“ Én ugyanis Sch. B. nevében B. L. törvény­­széki jegyzőt 350 frt kölcsöntőke iránt pereltem

Next