Magyar Jogász, 1881 (6. évfolyam, 1-144. szám)

1881-05-04 / 100. szám

VI. évfolyam 881. 100. szám. Budapest, szerda május 4 ae»* ‡_—■-----------— „MAGYAR JOGÁSZ“ — minden nap, hétfőt kivéve. I Előfizetési ár: Egész évre........20 frt. — Fél évre...........10 „ — Negyed évre.... 6 „ Egy hónapra---- 7 „ 80 megjelen Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért . 13 kr., minden beigtatásnál A­­ ■ bélyegdij külön minden beigtatás­a­­ után 30 kr. osztr. ért. (& gsa, -------did) MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség kiadó­hivatal: Budapest, F. József tér .9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfize­tési s hirdetési dijak, nemkü­lönben a beigtatandó hirdet­mények is küldendők. Kéziratok: csak ismert kezektől fogadtat­nak el. Igazságügyi miseriák. I. (B. P.)Hogy a jelenlegi kormánytól igaz­ságügyi bajaink orvoslását várni is babaság volna, ezt minden kétségen kivül helyezi azon körül­mény, hogy alig­­Ia tized fennállása ideje alatt háromszor volt kénytelen bevallani, igaz­­ságszolgáltatásunknak rész­e a nemzet érdekei, sőt hitele és becsülete által egyaránt követelt sürgős javítását. Ha már most a magyar kormány igazsá­got akart szolgáltatni azon példabeszédnek, hogy erroris agnitio est dimidia emendatio, ezen három emendatio igazságszolgáltatásunkat okvetlen a javulás terére vezette volna, s most már a harmadik emendationál legalább is tűr­­hetőnek kellene lenni jogi állapotainknak. Hogy nem ez, de ép ennek ellenkezője következett be, kétségbeejtőleg igazolja a kir. curia egyik legképzettebb, legmunkásabb és leglelkiismeretesebb tagjának, Tóth Lőrincz­­nek legközelebb a tudós társaságban nyilvání­tott megsemmisítő verdictje. Legelőször maga a kormány költötte ve­szett nevét a magyar igazságszolgáltatásnak, kíméletlenül megtámadván orgánumai által a megyei igazságszolgáltatást, pelengérre állítván a szolgabirói Wirtschaftot. Miután igazságszolgáltatásunk a megyék alatt csakugyan hiányos volt, mivel akkor a Deák Ferencz palástja alatt álló kormány­ról, senki más mellékes ezért fel nem tétele­zett, a megyei igazságszolgáltatás dekreditálása a nagy­közönség előtt csakhamar eléretett a kormány azon szép ígéretei mellett, hogy igaz­ságszolgáltatásunkat európai színvo­nalra kell emelni, annak a közigazgatástól való elválasztása által is. Akkor még senki sem merte kimondani azt, hogy a magyar kormány enuntiatiója csak mézes madzag és porhintés a nagyközönség szemébe, hogy a valódi­­czélt ne is sejthesse, mely tulajdonképen— mint a következés igazolta — az volt, hogy a kormány útjába akadályt gördíthető municipiumoknak egyik életgyöke­rét az igazságszolgáltatást császár­metszéssel kivághassa; másik pedig, hogy a bírák kine­vezését hatalmába kerítvén, hűséges mameluk­­jait megjutalmazhassa, s ez által, az akkor igen erős balközép ellen a jutalmazottak hozzá tartozandóiban pár százezer biztos támogatót szerezzen hatalmi állása érdekében, Így bújtak ki, mint gomba eső után, az 1869. IV., 1870. XXII., 1871. VIII. és IX. XXI. és XXXII. törvények. Azonban alig kezdték meg a kir. bírósá­gok működésüket, már 1873-ban a panaszok oly tömegesen áraszták el az igazságügyért, nem­csak az ellenzék, de a kormánypárti képvise­lők részéről is az országgyűlésen, hogy az többé szép szavak és mézes madzagokkal el­hallgatható nem lehetvén, tudós igazságügyé­rünk enquéte-t hívott össze, természetesen leg­nagyobb részben a kinevezett birákból, minisz­teri tisztviselőkből és tanárokból, kik hosszú ta­nácskozás után beismerték igazságszolgáltatá­sunk tarthatatlanságát, a bajokat azonban egyedül törvényeink hiányosságára hárítván, hangsúlyoztatott a codificatió sürgőssége, de egyszersmind a zúgolódó közönség türelmének biztosításául az is kimondatott, hogy a codificatió nagy munka, arra legalább 5 év szükséges. Ez P­a­u 1­e­r­­, a nagy tudományú jog­­tanár-igazságügyért, megnyugtatta, mert elnémít­­j háttá a panaszkodókat, és látta, hogy öt évig ismét pihenhet sine curájában. Pedig, ha nem P­a­u 1­e­r, az elismert theo-­­­reticai képzettséggel, de minden gyakorlati ismeretek hiányával bíró tudós lett volna igaz-­­ ságügyér, éreznie kellett, hogy igazságszolgál­-­­ tatásunknak ezen elítélt állapotban való fenn­tartása öt évig oly pusztításokat idézhet elő az állami organismusban, mely a nemzetet vész­szel fenyegeti, azért is, mert minden gyakor­lati ismeretekkel biró ember tudja, hogy a legjobb törvények is hatályukat vesztik a rosz bírósági személyzettel, kivált az 1871: VIII. tczikk 66. §-a védelme alatt; de érezni kellett volna azt is, hogy miután a jó igazságszol­gáltatásnak leglényegesebb factora, a jó, bírósági személyzet és ezt az enquéte tagjai— legnagyobb részben bírák lévén — csak nem ítélhették el, mi­vel az erős ítélet reájuk is visszahatott volna. P­a­u­­­e­r tehát elhalgattatván a pana­szokat az enquéte véleményével, melyet az országgyűlés is megnyugtató tudomásul vett, nyugodt lélekkel élvezte sinecuráját, azt folytatta utódja Perczel, s ezután folytatja még most is P­a­u­­­e­r. Tóth Lőrincz elítélő verdiktje azonban azt hiszem, hogy a harmadik epochális elíté­lését fogja előidézni igazságszolgáltatásunknak, mit agyonhallgatni talán nem lehetséges. Hogy minő közvetítőt fog ismét megra­gadni tudós igazságügyérünk, azt képzelni sem tudom, arról azonban biztos vagyok, hogy a gyökeres orvoslás eszközeitől, a bírósági sze­mélyzet epuratiójától most még inkább vissza­vetten, mint eddig, miután a bírói stallumok­­kal jutalmazott mameluk seregből, csak né­hánynak kitörése is veszélyeztethetné a jelen kormány hatalmi állását. Ettől a kormánytól tehát gyökeres javítást várni nem lehetvén, arra őt kényszeríteni kell. E kényszerhelyzet előidézése csak úgy remélhető, ha tényekkel világosítjuk fel a választó­közönséget arról, miszerint bíráink legnagyobb része nem képes kötelmeinek megfelelni, mert nem jogi képzettség, munkásság és jellem szilárdságában , hanem összeköttetésük és poli­tikai szolgálataik jutalmazásául nyerték állásu­kat, s ugyanezekért védelmezi őket a kor­mány állásukban még akkor is, ha igazság­szolgáltatásunkat végkép is tönkre juttatják. Én azt már éveken keresztül hangsúlyo­zom a nyilvánosság előtt, igaz, hogy már azon körülmény, mikép bírói testületünk a nyilvá­nosság előtt emelt eme súlyos vádakat agyon­hallgatta, némileg garantírozza annak jogosult­ságát, kétségtelenné és meggyőzővé azonban csak tények emelhetik. Ennélfogva reám nehe­zedik azon kötelezettség, hogy ily tényeket hozzak a nyilvánosság elé. A képviselőház mai ülésében bennünket távolabbról sem érdeklő pénzügyi javaslatok módo­sításáról szóló jelentések mutathattak be A perrendjavaslat a főrendiházban. Epochális dolog történt ma a magyar főrendek házában. A képviselőház által elfogadott perrend-novella megbukott, még csak át­alá­nos vita alapjául sem fogadtatott el. M­a­­­­­á­t­h György állott a mozgalom élére. Meg akarja menteni a magyar igazságügyet a vérpad­tól. Igen ezzel egyenlő jelentőségű volna a kérdéses javaslat szentesítése. Nem lehet, nem szabad tovább tűrni modern reformereink áldástalan működését. Inkább dűljön dugába minden, semhogy a magyar igazságügyi viszonyok a felfújt s a kormány zsoldjában álló emberek éretlenségének zsákmá­nyává váljék. Le a nagy képű és semmi gyakorlati érzékkel nem biró emberekkel. Az igazságügyér menjen a merre lát s dugja fejét a homokba, mint a strucz-madár. A magyar főrendek mai tanácskozmányának eredménye oly esemény, mely nagyon is eletjeire mutat, mit némelyek már elvitatni akartak a fő­rendiháztól. Azonban, valljuk be, annyira fejlődtek már a dolgok, hogy nem vagyunk többé képesek a szel­lem fegyverével bármit is kivívni; demonstrativ és protestatio még az egyedüli eszközök, melyeket bizonyos megvetéssel kell használnunk. A főrendek is belátták ezt és egész hatalmával éreztetik er­kölcsi föllépésük súlyát a kormánynyal. A főrendek, ma május 3-kán d. e. 11 órakor összeültek S­z­ő­gy­é­n­y-M­a­r­ic­h L. alelnök el­nöklete alatt a perrend-novella fölött tanácskozandó. A kormány részéről jelen volt P­a­u­­­e­r igazság­ügyét is, ki felállott, hosszabb beszédben ismertet­vén s elfogadásra ajánlván a perrendtartási no­vella és a végrehajtási eljárásról szóló­­javasla­tokat. Ezek után szót ragad M­a­i­­­á­t­h György or­szágbíró és a jó ügy védelme adta férfias lelkesült­­séggel hangoztató, hogy fajunknak minden tulaj­dona mellett nagy hiánya van: a türelem hiánya: 33 év alatt négyszer változtattuk a perrendet, kétszer, az igaz, akaratunkon kívül, de kétszer olyankor, midőn állapotainknak magunk vol­tunk urai 1868-ban is a tudomány nevében fogadták el a perrendet, most pedig visszatérünk az országbírói értekezlet alapjára, mert e javaslat nem egyéb, mint az országbírói értekezlet munkálatának javí­tott és bővített kiadása, bővítve a német perrend­tartás némely intézkedésével, mely elméletileg ugyan helyes lehet, de a gyakorlatban még be nem vált. Hogy a semmitőszék feladatának esetleg nem felelt meg, ennek oka a rendszerben fekszik, mert az alaki jognak az anyagitól való merev elkülö­nítése csaknem lehetetlen. Az ily gyökeres vál­tozások mindig nagy hátrányokkal járnak. Még ma az utosó perrend megállapítása után 12 évvel is vannak, különösen a vidéken, ügyvédek és alsóbb bíróságok, kik nincsenek tisztában a felebb­­viteli rendszerrel. Az e törvényjavaslatban foglalt provisoriumot nem ajánlhatja elfogadásra és e te­kintetben, úgy a felelősséget, mint az érdemet azokra hárítja, kik azt életbeléptetni kívánják. Forma szerinti indítványt nem tesz, de megfonto­lásra ajánlja, hogy a jelenleg fennálló rendszer kere­tében nem lehetne-e a létező bajokat orvosolni. A semmitőszéket azon kellékekkel kívánja felruházni, melyek képessé teszik az alaki jog terén az egy­ség képviseletére. Figyelmezteti a minisztert, hogy

Next