Magyar Jogász, 1881 (6. évfolyam, 1-144. szám)
1881-05-04 / 100. szám
VI. évfolyam 881. 100. szám. Budapest, szerda május 4 ae»* ‡_—■-----------— „MAGYAR JOGÁSZ“ — minden nap, hétfőt kivéve. I Előfizetési ár: Egész évre........20 frt. — Fél évre...........10 „ — Negyed évre.... 6 „ Egy hónapra---- 7 „ 80 megjelen Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért . 13 kr., minden beigtatásnál A ■ bélyegdij külön minden beigtatása után 30 kr. osztr. ért. (& gsa, -------did) MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség kiadóhivatal: Budapest, F. József tér .9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok: csak ismert kezektől fogadtatnak el. Igazságügyi miseriák. I. (B. P.)Hogy a jelenlegi kormánytól igazságügyi bajaink orvoslását várni is babaság volna, ezt minden kétségen kivül helyezi azon körülmény, hogy aligIa tized fennállása ideje alatt háromszor volt kénytelen bevallani, igazságszolgáltatásunknak része a nemzet érdekei, sőt hitele és becsülete által egyaránt követelt sürgős javítását. Ha már most a magyar kormány igazságot akart szolgáltatni azon példabeszédnek, hogy erroris agnitio est dimidia emendatio, ezen három emendatio igazságszolgáltatásunkat okvetlen a javulás terére vezette volna, s most már a harmadik emendationál legalább is tűrhetőnek kellene lenni jogi állapotainknak. Hogy nem ez, de ép ennek ellenkezője következett be, kétségbeejtőleg igazolja a kir. curia egyik legképzettebb, legmunkásabb és leglelkiismeretesebb tagjának, Tóth Lőrincznek legközelebb a tudós társaságban nyilvánított megsemmisítő verdictje. Legelőször maga a kormány költötte veszett nevét a magyar igazságszolgáltatásnak, kíméletlenül megtámadván orgánumai által a megyei igazságszolgáltatást, pelengérre állítván a szolgabirói Wirtschaftot. Miután igazságszolgáltatásunk a megyék alatt csakugyan hiányos volt, mivel akkor a Deák Ferencz palástja alatt álló kormányról, senki más mellékes ezért fel nem tételezett, a megyei igazságszolgáltatás dekreditálása a nagyközönség előtt csakhamar eléretett a kormány azon szép ígéretei mellett, hogy igazságszolgáltatásunkat európai színvonalra kell emelni, annak a közigazgatástól való elválasztása által is. Akkor még senki sem merte kimondani azt, hogy a magyar kormány enuntiatiója csak mézes madzag és porhintés a nagyközönség szemébe, hogy a valódiczélt ne is sejthesse, mely tulajdonképen— mint a következés igazolta — az volt, hogy a kormány útjába akadályt gördíthető municipiumoknak egyik életgyökerét az igazságszolgáltatást császármetszéssel kivághassa; másik pedig, hogy a bírák kinevezését hatalmába kerítvén, hűséges mamelukjait megjutalmazhassa, s ez által, az akkor igen erős balközép ellen a jutalmazottak hozzá tartozandóiban pár százezer biztos támogatót szerezzen hatalmi állása érdekében, Így bújtak ki, mint gomba eső után, az 1869. IV., 1870. XXII., 1871. VIII. és IX. XXI. és XXXII. törvények. Azonban alig kezdték meg a kir. bíróságok működésüket, már 1873-ban a panaszok oly tömegesen áraszták el az igazságügyért, nemcsak az ellenzék, de a kormánypárti képviselők részéről is az országgyűlésen, hogy az többé szép szavak és mézes madzagokkal elhallgatható nem lehetvén, tudós igazságügyérünk enquéte-t hívott össze, természetesen legnagyobb részben a kinevezett birákból, miniszteri tisztviselőkből és tanárokból, kik hosszú tanácskozás után beismerték igazságszolgáltatásunk tarthatatlanságát, a bajokat azonban egyedül törvényeink hiányosságára hárítván, hangsúlyoztatott a codificatió sürgőssége, de egyszersmind a zúgolódó közönség türelmének biztosításául az is kimondatott, hogy a codificatió nagy munka, arra legalább 5 év szükséges. Ez Pau 1er, a nagy tudományú jogtanár-igazságügyért, megnyugtatta, mert elnémítj háttá a panaszkodókat, és látta, hogy öt évig ismét pihenhet sine curájában. Pedig, ha nem Pau 1er, az elismert theo-reticai képzettséggel, de minden gyakorlati ismeretek hiányával bíró tudós lett volna igaz- ságügyér, éreznie kellett, hogy igazságszolgál- tatásunknak ezen elítélt állapotban való fenntartása öt évig oly pusztításokat idézhet elő az állami organismusban, mely a nemzetet vészszel fenyegeti, azért is, mert minden gyakorlati ismeretekkel biró ember tudja, hogy a legjobb törvények is hatályukat vesztik a rosz bírósági személyzettel, kivált az 1871: VIII. tczikk 66. §-a védelme alatt; de érezni kellett volna azt is, hogy miután a jó igazságszolgáltatásnak leglényegesebb factora, a jó, bírósági személyzet és ezt az enquéte tagjai— legnagyobb részben bírák lévén — csak nem ítélhették el, mivel az erős ítélet reájuk is visszahatott volna. Pauer tehát elhalgattatván a panaszokat az enquéte véleményével, melyet az országgyűlés is megnyugtató tudomásul vett, nyugodt lélekkel élvezte sinecuráját, azt folytatta utódja Perczel, s ezután folytatja még most is Pauer. Tóth Lőrincz elítélő verdiktje azonban azt hiszem, hogy a harmadik epochális elítélését fogja előidézni igazságszolgáltatásunknak, mit agyonhallgatni talán nem lehetséges. Hogy minő közvetítőt fog ismét megragadni tudós igazságügyérünk, azt képzelni sem tudom, arról azonban biztos vagyok, hogy a gyökeres orvoslás eszközeitől, a bírósági személyzet epuratiójától most még inkább visszavetten, mint eddig, miután a bírói stallumokkal jutalmazott mameluk seregből, csak néhánynak kitörése is veszélyeztethetné a jelen kormány hatalmi állását. Ettől a kormánytól tehát gyökeres javítást várni nem lehetvén, arra őt kényszeríteni kell. E kényszerhelyzet előidézése csak úgy remélhető, ha tényekkel világosítjuk fel a választóközönséget arról, miszerint bíráink legnagyobb része nem képes kötelmeinek megfelelni, mert nem jogi képzettség, munkásság és jellem szilárdságában , hanem összeköttetésük és politikai szolgálataik jutalmazásául nyerték állásukat, s ugyanezekért védelmezi őket a kormány állásukban még akkor is, ha igazságszolgáltatásunkat végkép is tönkre juttatják. Én azt már éveken keresztül hangsúlyozom a nyilvánosság előtt, igaz, hogy már azon körülmény, mikép bírói testületünk a nyilvánosság előtt emelt eme súlyos vádakat agyonhallgatta, némileg garantírozza annak jogosultságát, kétségtelenné és meggyőzővé azonban csak tények emelhetik. Ennélfogva reám nehezedik azon kötelezettség, hogy ily tényeket hozzak a nyilvánosság elé. A képviselőház mai ülésében bennünket távolabbról sem érdeklő pénzügyi javaslatok módosításáról szóló jelentések mutathattak be A perrendjavaslat a főrendiházban. Epochális dolog történt ma a magyar főrendek házában. A képviselőház által elfogadott perrend-novella megbukott, még csak átalános vita alapjául sem fogadtatott el. Maáth György állott a mozgalom élére. Meg akarja menteni a magyar igazságügyet a vérpadtól. Igen ezzel egyenlő jelentőségű volna a kérdéses javaslat szentesítése. Nem lehet, nem szabad tovább tűrni modern reformereink áldástalan működését. Inkább dűljön dugába minden, semhogy a magyar igazságügyi viszonyok a felfújt s a kormány zsoldjában álló emberek éretlenségének zsákmányává váljék. Le a nagy képű és semmi gyakorlati érzékkel nem biró emberekkel. Az igazságügyér menjen a merre lát s dugja fejét a homokba, mint a strucz-madár. A magyar főrendek mai tanácskozmányának eredménye oly esemény, mely nagyon is eletjeire mutat, mit némelyek már elvitatni akartak a főrendiháztól. Azonban, valljuk be, annyira fejlődtek már a dolgok, hogy nem vagyunk többé képesek a szellem fegyverével bármit is kivívni; demonstrativ és protestatio még az egyedüli eszközök, melyeket bizonyos megvetéssel kell használnunk. A főrendek is belátták ezt és egész hatalmával éreztetik erkölcsi föllépésük súlyát a kormánynyal. A főrendek, ma május 3-kán d. e. 11 órakor összeültek Szőgyény-Marich L. alelnök elnöklete alatt a perrend-novella fölött tanácskozandó. A kormány részéről jelen volt Pauer igazságügyét is, ki felállott, hosszabb beszédben ismertetvén s elfogadásra ajánlván a perrendtartási novella és a végrehajtási eljárásról szólójavaslatokat. Ezek után szót ragad Maiáth György országbíró és a jó ügy védelme adta férfias lelkesültséggel hangoztató, hogy fajunknak minden tulajdona mellett nagy hiánya van: a türelem hiánya: 33 év alatt négyszer változtattuk a perrendet, kétszer, az igaz, akaratunkon kívül, de kétszer olyankor, midőn állapotainknak magunk voltunk urai 1868-ban is a tudomány nevében fogadták el a perrendet, most pedig visszatérünk az országbírói értekezlet alapjára, mert e javaslat nem egyéb, mint az országbírói értekezlet munkálatának javított és bővített kiadása, bővítve a német perrendtartás némely intézkedésével, mely elméletileg ugyan helyes lehet, de a gyakorlatban még be nem vált. Hogy a semmitőszék feladatának esetleg nem felelt meg, ennek oka a rendszerben fekszik, mert az alaki jognak az anyagitól való merev elkülönítése csaknem lehetetlen. Az ily gyökeres változások mindig nagy hátrányokkal járnak. Még ma az utosó perrend megállapítása után 12 évvel is vannak, különösen a vidéken, ügyvédek és alsóbb bíróságok, kik nincsenek tisztában a felebbviteli rendszerrel. Az e törvényjavaslatban foglalt provisoriumot nem ajánlhatja elfogadásra és e tekintetben, úgy a felelősséget, mint az érdemet azokra hárítja, kik azt életbeléptetni kívánják. Forma szerinti indítványt nem tesz, de megfontolásra ajánlja, hogy a jelenleg fennálló rendszer keretében nem lehetne-e a létező bajokat orvosolni. A semmitőszéket azon kellékekkel kívánja felruházni, melyek képessé teszik az alaki jog terén az egység képviseletére. Figyelmezteti a minisztert, hogy