Magyar Jövő, 1943. augusztus (42. évfolyam, 5518-5538. szám)

1943-08-03 / 5518. szám

BADOGLIO? (Erőss Ferenc cikke a Magyar Jövő részére) (Providence, R. I.) Az el­ső világháború idején az ola­szok egy hadtestet alakítot­tak börtönlakók számára. Elítélt rablók és gyilkosok jelentkezhettek önként hadi­­szolgálatra. Igen jól harcol­tak. Arditi-nek nevezték őket vagyis merészeknek és hírük hamarosan elterjedt az olasz nép körében. A háború befejezte után Olaszország szociális forra­dalmak küszöbén állott. Az urak és kótyagos szolgáik hadizsákmányt akartak, a nép viszont békét és kenye­ret. A békekonferenciák még folytak és miután úgy hir­­lett, hogy az olaszok nem kapják Fiumét. D’Annunzio — a híres költő és népföl­kelő katona, aki részt vett Bécs egyetlen légi bombázá­sában — ismét fegyverbe hívta a más leszerelt Arditi­­ket és azokkal megszállotta Fiumét. Nyilvánvaló, hogy ez a hadsereg urainak tudta és segítsége nélkül nem történ­hetett volna meg. A volt rab­lókból lett katonák ismét rablók lettek, most már szer­vezetten, a hadsereg urainak támogatásával. Megszületett az olasz fasiszta milícia, mely azonban nevét későbbi vezé­rétől kapta. Fiume elfoglalá­sa után újabb feladatok vár­tak az Arditikre: megtörni a hazai munkásság forradal­mi erejét, elejét venni a kö­zeledő forradalomnak. Miután az Arditik elfoglal­ták Fiumét, D’Annunzio szervezetéhez újabb elemek csatlakoztak. Romantikus és tapasztalatlan ifjakat von­zott az Arditik immár legen­dás hite. Mussolini ekkor neszelte meg a lehetőséget szereplési és hatalmi vágya teljesülé­sére. • Milánóban, a nagy, nyuga­­gati ipari és kereskedelmi városban a nagyravágyó szél­hámosnak könnyű volt piacra vetnie magát — rendőrspic­liként, a munkásosztály ellen izgató újságíróként és végül ellenforradalmi vezérként. Míg D’Annunzio az ország északkeleti részében készült költői álmodozással Rómába vonulni diktátornak, Musso­lini nyugaton terelte táborba a volt és leendő rablókat, gyilkosokat, mindenféle cső­cseléket. Milánóban nem volt ro­­manticizmus, hanem pénz dolgozott. Iparmágnások és bankárok kasszájából millióig folytak Mussolini kezeibe. Hazai és idegen tőkések re­ményteljes figyelemmel kí­sérték úgy D’Annunzio, mint Mussolini ellenforradalmi te­vékenységét. Badoglio mint a király és vezérkar megbízottja ült a tanácskozó asztalnál 1922 őszén mindkét tábor titkos gyűlésén, ő volt hivatva dön­teni, melyik menjen Rómába. A tőke Mussolinibe fektet­te pénzét. Talán mert a rend­őrspicli megbízhatóbb, mint egy kiszámíthatatlan költő, Badoglio Mussolini mellett döntött. Talán mert azt hit­te, hogy a piszkos munka el­­végeztével könnyebb lesz a nagypofája, de alapjában gyáva természetű, kéteshikű­ alaktól megszabadulni, mint a hős katona hírében álló költőtől. A fasizmust megalakító kis csoport tagjait San Sepol­­cristi-nek hívták, ami ma­gyarul annyit jelent, mint: szentsirosok. (Folytatása a 2. oldalon) ... Mussolini repül... ...Badoglio befut... ... Emmanuel őfensége meg­marad ... Az olasz " * "ÖRDÖGSZIGET" (KÜLFÖLD)—Szicília meg­szállásával a szövetségesek kezére fog kerülni a Lippari szigetekhez tartozó hét szi­get is, amelyeket a Duce “ör­dögszigetnek” használt és ide kül­dte a politikai foglyokat. A hét sziget 25 mérföld­­nyire fekszik Szicíliától és stratégiai értéke nincs. Az északafriai hadjárat alatt a foglyokat a kontinensre szál­lították onnan. A legnagyobbik neve Lipa­­ri, egy száraz, hegyes sziget, alig 20 mérföld körzettel.­­A fővárosnak lakossága 5,600 emberből áll s a neve ugyan­csak Lipari. Mintegy 1,500 politikai fogoly sínylődik a város egyik részében, család­jaikkal együtt és vagy 600 őr vigyázott rájuk. 100 mér­földdel tovább, egy kisebb szigeten, szintén foglyok van­nak. Az olaszok Szél-sziget­ek­nek nevezik a Lipar-csopor­­tot. Márciustól októberig nem esik itt az eső és a vizet Szi­cíliából kell szállítani. Né-Szicíliától 25 mérföldre fekszik a Lippari szigetcsoport, másné­ven az olasz “ördögsziget”, melykor a szél olyan erősen fúj, hogy a lakosok nem hagyhatják el hajlékukat. Még Hitler is tanult az olasz “ördögszigetek” lakói­nak helyzetéből és fel is hasz­nálta azt fogolytáboraiban. Nem volt szükség kihallgatás­ra­ és tárgyalásra, ha valaki ellenkezett a hatalmon lévők­kel. Legkevesebb öt évre el­küldték “nyaralni”. Bárkit elfoghattak egy szép napon, ha gyanú hárult rá, alappal vagy alaptalanul és egy hé­ten belül már meg is kapta a végzést: “a Lipari szigetek­re, felforgató aktivitás mi­att.” Ez történt Francesco Nitti, Itália volt liberális mi­niszterelnökének az unoka­(Folytatás a 3-ik oldalon.) Boldog születésnapot, Mr. Ford Nyolcvanadik születésnap­ján illő, hogy mi is köszönt­sük a nagy Fordot. Nyilván nagy ember ékelme, hiszen már évtizedek óta olvasunk jó cselekedeteiről. Állítólag soha nem alszik el annak a napnak az éjszakáján, ame­lyen főkönyvelője legalább 617,483,276 jótéteményt nem írhat javára. Odafent pedig a csillagok égben, — ha helyes az információnk — a rendkí­vüli erényeket nyilvántartó osztályának hivatalnokai már rég túlóráznak az öreg Ford jósága miatt. Ne higgje senki azonban, hogy Henry Ford öregségé­ben adott rendkívüli munkát a mennybéli jótékonysági ügyosztálynak. Csak közönsé­ges halandók szoktak kétes pályafutásuk egyes forduló­jánál leszállni a megszokott útjukról. ő szilárdan meg­maradt azon az alapon, me­lyen kezdte pályafutását. Áldozatot hozott az embe­riség érdekében mindjárt ko­ra fiatalságában. Otthagyta a munkás könnyű életét és elment milliókat gyűjtő gyá­rosnak. Nem tudja méltá­nyolni eléggé az ilyen elhatá­rozást az, aki nem tudja, mily gond nélkül él a munkás és­ mily nehezen egy millomos gyáros. A pénz nem ad gondot egy munkásnak, de annál többet a milliomosnak. Keresni kell jó biztos helyeket, ahol az megőrizhető. A dollármilliók­nak különben is az a csúnya tulajdonsága van, hogy min­dig több, mindig újabb mil­liók szerzésére kényszeríti árát. Mit tehet ilyenkor egy Ford? Szerződtet több mun­kást, olcsóbb bérért. Az óva­tos gyáros e mellett rendsze­rint előrelátó. Idejében gon­(Folytatása a 2. oldalon) ... Boldog születésnapot, Mr. Ford ... VOL. XLL ÉVFOLYAM NO. 5518 SZÁM NEW YORK, N. Y, TUESDAY AUGUST 3, 1943 EGYES SZÁM ÁRA 3 CENT A Journal of News and Opinion of the Hungarian-American Movements for Democracy “Reentered as Second Class Matter May 10, 1943, at the Post Office at New York, N, Y., under the Act of March 3, 1879” Menekülnek az olasz városokból LEZUHANT A GLIDER, 10 HALOTT ST. LOUIS. A város mel­letti repülőtér fölött egy hadi glider, amelyet csapatszállí­­tásra próbáltak ki, lezuhant és a benne levő tisztek, pol­gári képviselők, maga a város polgármestere is, meghaltak. A halottak száma 10. Wil­liam D. Becker polgármester mellett a szerencsétlenség ál­dozata lett Thomas D. Dy­­sart, a kereskedelmi kamara elnöke is. ÉLELMISZER ELLENŐRZÉST AKARNAK NEW YORK. — La Guar­dia, New York polgármeste­re kijelentette, hogy a város élelmezési helyzete összeom­lással fenyeget és­ minden élelmiszer a Food Distribu­tion Administration ellenőr­zése alá kéne kerüljön, amíg a termelőtől az eladóig ér. A polgármester Washing­tonba akar menni, hogy a kormányközegek elé egy éle­lem­elosztó és árellenőrző programot terjesszen, de ki­jelentette, hogy új törvények hozása nélkül is lehet javí­tani az élelmiszer helyzeten. Szigorú büntetést helyezett kilátásba La Guardia azok­nak a számára, akik a kor­mánytámogatás dacára meg­sértik a maximált árakat, egyben felkérte a fogyasztó­kat, hogy segítsenek a fekete­piac megsemmisítésében. ---------------­ Új US csapatok Angliában LONDON. — Újabb né­hány ezer amerikai katona ér­kezett egy convoyon Angliá­ba az utóbbi napokban. A NÁCIK ELRENDELTÉK BERYN KIÜRÍTÉSÉT STOCKHOLM. — Göbbels, a nácik propaganda minisz­tere, egyben Berlin “Gauleiter”-je, elrendelte Berlin kiürí­tését. Minden gyermeknek, nőnek s idős embernek, valamint polgári egyénnek, aki nincs közvetlenül hadi szolgálatban, el kell hagynia a várost előre kijelölt helyekre. Attól tarta­nak a nácik, hogy Berlin ellen olyan óriási légi támadás készül, mint az elmúlt héten lezajlott Hamburg ellen. ­ HARCTÉRI JELENTÉSEK Bombázták Ploestit CAIRO.­­ Amerikai repülő erődök nagy pusztítást okoz­tak Ploesti, román olaj góc­pont vidékén. Közel kétszáz bombavető 300 tonna bom­bával hosszú időre lehetet­lenné tette az olajtermelést ott, ahonnan a németek szük­ségletük jelentékeny részét szerezték be. Az orosz harctérről MOSZKVA. — A németek m­e­gismétlődő ellentámadá­sait a Vörös Hadsereg vissza­verte Voroshilovgradnál és a Donetz medencében. Ugyan­akkor Őreinél a német csa­patok bekerítése előre halad. Ezekben a harcokban a né­meteket sikerült további hét mérföldnyire visszaszorítani és több, mint 100 lakott he­lyiségből elűzni. A harcok Mundáért AZ AUSZTRÁLIAI FŐ­HADISZÁLLÁS! jelentése sze­rint amerikai repülők sikere­sen folytatták a japán hadi támpontok bombázását. Kü­lönösen jelentékeny ered­ményt értek el Mundában. OLASZOKRA LŐNEK A NÉMETEK CAIRO. — Az angol kö­zépkeleti főhadiszállás jelen­ti, hogy Creta görög szigeten a némtek sortüzet adtak az ottlévő olasz seregekre, ami­kor azok megtagadták, hogy fegyvereiket átadják a ná­ciknak. A nácik meg akarták akadályozni, hogy az olaszok hazamehessenek és kezdték őket legfegyverezni. Néhány seregrészt le is fegyvereztek, amit látva a többiek, meg­tagadták fegyvereik átadá­sát. Hogy a náci sortűz hány olasz katonát ölt meg, nincs róla egyelőre jelentés. GUSEFFET NEVEZTÉK KI AZ UJ LONDONI SZOVJET KÖVETNEK LONDON.­­ A szovjet kormány Fedor Guseffet, a 39 éves­­fiatal szovjet diplo­matát nevezte ki uj londoni szovjet követnek Ivan Maisky helyett, aki egy idő óta Mosz­kvában van s helyettes kül­ügyi népbiztosnak lett kine­vezve. Fedor Guseff egyik legtehetségesebb tagja az új­­generációs szovjet diplomata karnak és az utóbbi időkig a szovjet kanadai követe volt. PECORÁÉK ELLEN FOGLAL ÁLLÁST EGY STATE SZENÁTOR PHILADELPHIA. — An­thony J. Di Silvestro kije­lentette, hogy nem csatlakoz­hat Ferdinand Pecoráék olasz bizottságához, mert abban sok a fasizmussal szimpati­záló elem. Az állami szená­tort táviratban kérte Pecora, hogy csatlakozzék a New Yorkban alakult American Committee for Italian De­­mocracyhoz. Di Silvestro u­gyancsak táviratban vála­szolt, mondván, hogy nem hajlandó azokkal együtt ha­ladni, akik nemcsak dicsőí­tették a fasizmust, hanem gyakran egyengették annak útját. “Ha” — folytatja a szená­tor távirata— “kiküszöbölik a bizottságból azokat, akik Perl Harbor előtt fasiszta voltukat nem nagyon titkol­ták, akkor több ezren azon­nal csatlakozunk.” “Ceruza”-bo­mbák Vichy ellen BERN. — A Laval-kor­­mány újságja épületének egy részét Clermont-Ferrandban a De Gaullisták fölrobbantot­ták. A robbantást állítólag ‘ ‘ceruza-bombákkal’ ’ ha­j­tot­ták végre, amelyeket a szö­vetséges repülők dobáltak le a De Gaullisták számára. Megszállottuk Kiskát? LONDON. — A vichy-i rá­dió jelentette, hogy az ame­rikai csapatok megszállották az Aleuta szigetcsoporthoz tartozó Kiska szigetet. Wash­ington nem fűzött kommen­tárt a francia hírhez. M­A a Magyar Jövőben Erőss Ferenc, aki hosszabb időt töltött Olaszország­ban, Badoglio kérdését trág­yalja, 1. oldal Kárpáthy Miklós: Ford szü­letésnapjáról, 1. oldal • Japán vereségekről “letünő­­ben a ‘fölkelő nap’”, 2. oldal Utcai zavargások Harlemben, 3. oldal • Moór Péter verse, Petőfi Éle­te, Nők Rovata, Regény, 4. oldal • Dr. Arató orvostudományi rovata, 5. oldal • A vakság elektromos gyógyí­tása, 6. oldal, Rev. Gross, Jászi Oszkár, 6. oldal A MENEKÜLŐK KÖZÉ LÖVETNEK BADOGLIO ÉS A NÉMETEK Olaszország általános bombázását várják, miután a Badoglio kormány még mindig nem fogadta el a békeajánlatot hozni fogják Olaszországot, miután a Badoglio-kormány szabotálja és visszautasító magatartást tanúsít Eisen­hower békejavaslatával szem­ben. E helyett állandóan a németekkel tárgyal, akiknek ezzel időt ad, hogy Olaszor­szág fölött megerősítsék a kontrolt és háborúban tart­sák a Szövetségesek ellen. Milanóban és az északi ipa­ri gócpontokban Badoglioék a menekülő tömeg köz­é lö­vettek, sokakat megölve kö­zülük. Badoglioval működnek ebben a németek, akik szin­tén a legvadabb terrort al­kalmazzák az olasz nép bé­kekövetelésének elnyomására. A nácik megszállják a Po völgyét és az olasz seregeket vagy kényszerítik­­­a velük való együttműködésre, vagy lefegyverzik őket. Milanóban és Turinban to­vább tartanak a tüntetések, követelve a békét. A Badog­­lio kormány elrendelte ugyan a Fasiszta Párt föloszlatását, de a fasiszta gangek sok he­lyen fegyveresen állanak el­len BOMBÁZTÁK NÁPOLYT ÉS CROTONÉT SZÖVETSÉGES FŐHADI­SZÁLLÁS, Észak Afrika.­­• Szövetséges hadihajók és re­pülők bombázták Vibo Va­­lentia Marina kikötőt Dél- Olaszországban, amelyen át a nácik megerősítéseket szállí­tanak Szicíliába. Crotone vi­dékét szombat és vasárnap állandóan bombázták. BERN. — Olaszországi hí­rek szerint a szövetséges re­pülők bombázták Nápoly­t, amely a legfontosabb után­pótlási kikötő a szicíliai fa­siszta seregek számára. Ná­poly bombázásából arra kö­vetkeztetnek, hogy minden pillanatban megkezdődhetik egész Olaszország bombázása. Rómából azt jelentik, hogy közben a Vaticánban élénk mozgolódás van, ami arra vall, hogy valamilyen tárgya­lások mindennek ellenére fo­lyamatban vannak Eisen­hower feltételeiről. BERN, Svájc. — Olaszor­szág nagyobb városaiból több mint 3 millió ember van me­nekülőben, attól félve, hogy a Szövetségesek újból bem- AMERIKAI „Z IDA” SZICÍLIÁBAN SZÖVETSÉGES FŐHADI­SZÁLLÁS, Északafrika. — A szövetséges megszálló­­sere­gek Szicíliában új papírpénzt hoztak forgalomba. A pénzt Washingtonban nyomták és egyenlő értékű az addig hasz­nálatban volt olasz lírával. Sárga pecséttel van a bank­jegy ellátva, ezért “sárga­­pecsétű” pénznek nevezik, amit a líra helyettesítésére használnak. A lakosság teljes bizalommal fogadja el az “amerikai lírát”. 16 MILOT MENEKÜLT WASHINGTON. — A Kül­politikai Társaság egy jelen­tést adott ki, amely az eu­rópai menekültek problémái­val foglalkozik és amely sze­rint csakis a nagyhatalmak nemzetközi szervezete tud megbirkózni ezekkel a hábo­rú utáni feladatokkal. A jelentésből kitűnik, hogy a Tengely üldözései elől me­nekülők száma eléri a 16 mil­liót és a következő hónapok­ban ez a szám csak emelked­­hetik. A Szövetséges Nem­zetek még keveset tettek ed­dig a menekültek érdekében, mert “a humanizmus össze­ütközésbe kerülne a nemzeti érdekekkel.” A legnagyobb feladatok egyike ezeknek a menekül­teknek a visszahelyezése lesz, mondja a külpolitikai jelen­tés. CLEVELAND EAST BENEVEZ TÍZ ÚJ ELŐFIZETÉSSEL Jönnek az új előfizetések. Mindenütt tudják, érzik, hogy most itt van az alkalom lapunkat a magyar tömegek kezébe adni. Ezért különösen örvendünk annak a levélnek, amely Clevelandból jött a mai postával. Paczier Flórián írja: “Munkához fogtunk mi is, itt Cleveland Easten. Itt mellékelek tíz új előfizetést és az értük járó összeget. Jó­része egy éves olvasó, akik számítanak a Dr. Galambos Orvosi Tanácsadójára. Ebből hármat Joe Varga, hármat Fridrich Andor és négyet én magam szereztem. Ez csak a kezdet.” Mi pedig hozzátesszük, hogy kezdetnek ez nagyon jó. A következők küldtek előfizetéseket és ezzel benevez­tek az előfizetési versenyünkbe: Mrs. R. Papp, E. Calgary, Canada; Miller, Brooklyn; Alex Sisko, Toronto, Ont., Can.; A. Csucska, Bridgeport; Mrs. F. Kalas, Windsor, Ont., Can.; Joe Farkas, Meadville, Pa.

Next