Magyar Jövő, 1943. augusztus (42. évfolyam, 5518-5538. szám)

1943-08-31 / 5538. szám

6 Egyről-Másról !­ Csillagos olvasó-e Takács bácsi? Szerkesztőségünk nagy problémával találta magát szemben, amidőn Takács bácsi, akrori olvasónk levelét meg­kapta. Csillagos olvasónknak tekintsük-e Takács bácsit vagy nem. Mert a szabály azt írja elő, hogy az tekintendő annak rendje, módja szerint csillagos olvasónak, aki tíz dollárt küld be egy évi előfizetésre. Már pedig Takács bácsi nem küldött be tíz dollárt, mert mivelhogy nem keres annyit, hogy megtehesse. “Úgy szeretnék én is csillagos olvasó lenni” — írja bá­natosan Takács bácsi levelében. — “De nincs rá tehetsé­gem.” Összedugtuk bizony fejünket a szerkesztőségben, hogy most légy okos Domokos, most légy okos Deák, mi legyen a Takács bácsival. Csillagos olvasó vagy nem csillagos olvasó. Tudniillik Takács bá’­a tíz dollár helyett beküldött egy új előfizetést, mert “csupán” annyit tud megtenni. Persze, mint írja, fog ő próbálkozni több új előfizető szerzésével is. Aszondom én a többi szerkesztőnek, szavazzuk le ezt a kérdést. A többiek csak hallgatnak, de úgy voltunk mi is, mint a bírók Ágnes asszony esetében, hogy csak a szemek szavaztak. Nem is kellett összeolvasni, mert ugy­e vannak esetek, amikor az ilyesmi fölösleges, így hát megállapod­tunk abban, hogy Takács bácsi is csillagos olvasó legyen, még­pedig “toborzó”-i ranggal, hogy különbség tétessék az előfizető szerző és az anyagi támogatást nyújtó csillagos olvasók között. Most pedig, igy messziről, gondolatban megszorítom Takács bátyánk kezét, forró testvéri kézszorítással s kívá­nok neki erőt, egészséget, kívánom neki, hogy megérje a szép jövendőt mindannyiunkkal együtt, melyet az ő igaz szíve oly teljességgel megérdemel. Micsoda? Szárított strawberry short cake? Nothin’ doin’! Most már tudom, hogy miért ment oly gyorsan Szicília meghódítása. Az amerikai fiúkat szárított ételekkel trak­­tálták az invázió előtt s annak folyamán. Képzeljük csak el, mit jelent az, hogy a finom amerikai konyhához szokott amerikai fiuknak zamatos szen helyett szárított kockákat kellett enni. Saját rövid lejáratú tapasztalatom a hadsereg­ben érzékelteti velem a fiuk elkeseredését, mikor azt mond­ták nekik, hogy amíg ez a kampány be nincs fejezve, de­hidrált ételt kaptak. El tudom képzelni, hogy­ mit csináltam volna én Camp Woltersben, vagy Camp Berkeleyben, ha a mess sergeantem azt mondta volna nekem, hogy Dick, mától kezdve leves helyett egy Maggi kockát fogsz kapni, a borjú­­pörkölt helyett egy szárított csutkát és a strawberry short cake helyett egy aszott barackot. Nemcsak Szicília, de talán még Szardínia inváziójában is részt kértem volna. / Trafik policeman a levegőben Azt írja az újság, hogy Berlin bombázása alatt az egyik bombázógép mint trafik policeman szerepelt Berlin felett. Oszt ahogy jöttek befelé a temérdek angol gépek, ez a policeman küldözgette, irányítgatta őket ide is, meg amoda. Szinte hallom a fiút, valódi angol tájszólással (úgy, ahogy mifelénk, Debrecen táján beszélnek angolul) irányít­ja a nagy Lancastereket: “Hey, what is your hurry”, aszongya, “hová sietsz, hol van a tűz?” “Hát itt lent alattunk, officer”, válaszol az ipse. “Ne oda szaladj, ahol már van tűz, hanem oda, amerre még nincs. Ide figyelj. Látod itt lent ezt az utcát. Ez az Unter den Linden. Itt még gyenge a traffic. Elevenítsd fel fiam, oszt ha már arra jársz, hajíts le nekik egy pár két tonnásat, ne mondják, hogy nem hoztál nekik semmit sem Angliából.” Jön oszt a másik (talán Coventryből valósi a gyerek). Megkérdi illedelmesen: “I say, Sir”, aszongya, “merre van az anhalti vasútállomás?” A kapitány előveszi a szrit útmutatóját, oszt ezt vála­szolja: “Hát öcsém, eli egy 15 blokkot előre, akkor kanyarodj egy nagyot jobbra, menj megint kettőt balra, akkor bejutsz egy kis uccába. Azon menj vagy két percet, oszt kilakadsz pont az anhalti vasútállomás fölé. Ott osztán intézd el a dolgodat. Amikor pedig elintézted, siess elfele, mert alig­hanem nagy­ lesz a tolongás azon a tájékon. Tudomásom szerint sokan fogják keresni azt az állomást ma este.” “Thank you officer”, mondja a passang és már megy is útjára. De én is megyek a magaméra, mert a nyomdából már nagyon kiabálnak kéziratért, oszt gyorsan le kell adnom ezt az írást, mer máskülönben igen megdorgáltatnék. DEÁK ZOLTÁN. ÚJ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: A Magyar Jövő előfizetési árai a következők: EGY ÉVRE................................. $6.00 FÉL ÉVRE................................ $3.00 NEGYED ÉVRE........................ $1.75 New Yorkban egy évre 7 dollár, fél évre 3 dollár 50 cent, negyed évre 2 dollár. NAGY SZOLGÁLATOT TESZ A HALADÓ SZELLEMŰ SAJTÓNAK, HA EGY ÚJ OLVASÓT SZEREZ. MI PEDIG SZÉP AJÁNDÉKKAL LEPJÜK MEG! MAGYAR JÖVŐ (Hungarian Daily Journal) "Hét ember egy csónakban” Az örök emberi értékeket csodálhatjuk az alábbi igazi történetben. 1940 augusztus 21-én az angol “Anglo-Saxon” nevű hajó, szénnel megrakva hagy­ta el az Azori szigeteket és szorgalmasan szelte a habo­kat délnyugat felé. Az éjsza­ka koromsötét volt és az égen alacsonyan szálló felle­gek úsztak. Egyszerre négy gyors lö­vés hallatszott egymásután s egy félmérfölddel odébb egy fekete, határozatlan alakú hajó sietett az Anglo-Saxon felé, állandóan tüzelve. Már az első lövés elpusztított min­denkit, aki a fedélzeten tar­tózkodott. Azután felrobbant a hajó orra, a mentőcsóna­kok tüzet fogtak és a rádió antennák eltörtek. A balfe­délzeten két ember leeresztet­te az egyik épen maradt men­­tőcsolnakot, röviddel ezután még három ember kúszott le a vízbe, így hét utasa lett a kis csolnaknak. Csak incsek választották el őket a sülyedő hajó propellerjétől és egy pár száz lábnyira az éjszakai tá­madóktól a lélekvesztőnek si­került eltűnni a sötétségben. Köziben az ellenséges fény­szórók is működésbe kezdtek és egy pár lövéssel végeztek azokkal, akiknek sikerült még a roncsokba kapaszkodni és akik még azt gondolták, hogy valahogyan megmenekülhet­nek. Senkinek sem­ volt meg­engedve, hogy túlélje a ka­tasztrófát és esetleg hírt ad­jon róla. Pár perc alatt a ha­jó felegyenesedett az ég felé csak azért, hogy aztán örökre elmerüljön a hullámsírban. Reggelre a hét menekült nem látott maga előtt mást, mint a nyílt óceánt és az eget. Hozzá fogtak a sebesülteket bekötözni és az egyik átvette a parancsnokságot. 2800 mér­­földes út állott előttük, a nyi­tott csolnak előtt, összeszá­molták kevés élelmiszerüket és elosztották egymás között. A vacsora egy biscuit volt fejenként. Pár nap múlva szél­csend állott be és a kis csol­nak erőtlenül himbálózott a vizen A nap irtózatosan sütött le rájuk és a testük annyira kiszáradt már, hogy a száraz biscuitet sem tudták lenyel­ni. A sebek nem gyógyultak be és az emberek lábai fel­dagadtak. A lélekvesztő fö­lött a gennyes sebek bűze úszott; a bőrükből már régen elpárolgott minden nedvtar­talom és lassan felpattogzott. Kimondhatatlan kínokat ál­lottak ki és szomjasak voltak. A hetedik nap, hogy fentart­­sák a morált, kisorsolták, hogy melyikük fogja leitatni az egész társaságot akkor, ha megmenekülnek. A sorsolás­nak meglepő eredménye volt. Egész éjjel azt tárgyalták, hogy milyen szép is lesz, ha egyszer majd partot érnek. Egy kis ideig még a fájdal­makról és a szomjúságról is elfelejtkeztek. Másnap jó szelük volt, de egyikük deliriumba esett és hisztérikus kacagásaival és éneklésével egy cseppet sem járult a többiek vigasztalásá­hoz. Tudták, hogy csak am­putálással segíthetnek rajta, de nem volt más eszközük, mint egy rozsdás kés s még a legedzettebb matróznak sem volt szíve a műtétet el­végezni. Másnap reggelre az ember meghalt. Hihetetlenül néztek egymásra. Igen hamar jött a halál és sötéten tor­nyosult fel előttük saját sor­suk lehetősége. A hullát csen­desen a vízbe bocsátották és addig néztek utána, amíg el­tűnt a szemük elől. A 11-ik napra már nagyon gyengén érezték valamennyien magu­kat. Kiosztották egymás kö­zött utolsó vízadagjukat. A csalnak hirtelen megbillent, az egyik ember kiesett és túl­­gyengék voltak, hogy a gyor­san elsodródott társukon se­gíteni tudtak volna. Hosszú órák múlva az egyik meg­szólalt: “Én megyek. Ki jön velem ?” Jelentkezett még egy és kis idő múlva két locs­­csanás hallatszott. A csolnakban maradottak, kiknek már alig volt emberi képük, tompa kábultságban várták a bekövetkezendőket Egyszerre csak az egyik hir­telen felállott és tiszta ren­des hangon azt mondta: Ki­megyek egy kicsit sétálni. Pár lépéssel a csolnak pere­méhez ért és átlépett rajta. Többet nem látták. Másnap az olaj sima tenger arra kész­tette a két túlélőt, hogy ők is feladjanak minden reményt és belevetették magukat a vízbe. Az egyikben azonban az életösztön erősebb volt és visszakapaszkodott a csolnak­­ba. Erre a másik sem akart egyedül meghalni és ő is visz­­szamászott nagy keservesen. Megitték a kompasszban levő alkoholt és jobb kedvre de­rültek. Nemsokára aztán nyu­godt álomba merültek. Reg­gelre vihar tört ki. Az esővíz eloltotta szomjukat s egyszer­re csak nagyon nagy éhséget éreztek. A száraz biscuit-et vízbe mártották és így az éh­ségük is csillapodott. Már 23 napja voltak a nyitott csol­nakban. Azután még hat nap telt el, utána még több, öt hét. Már hozzászoktak a szen­vedésekhez. A repülőhalakat fogdosták, amikor lehetett és vonszolták magukat egyik napról a másikra. A hajótö­röttek minden szenvedésen keresztül mentek. Hajók men­tek el közelükben, de nem vet­ték észre őket. Hetven napig hányódtak így az óceánon, 3000 mérföldet téve meg a lélekvesztőn, míg valahára mégis csak partot értek. A Bahama szigeteken kötöttek ki. Hetekig taró gondos ápo­lásra volt szükség, hogy a két megmenekült embert vissza­adják az életnek. A követke­ző év februárjában az egyik közülük a Siamese Prince ha­jón szolgált, amikor azt meg­torpedózta az ellenség s min­den utasával és személyzeté­vel együtt elsülyedt. Olvasóink Írják Tisztelt Szerkesztőség! A Magyar Jövőben megje­lent Rákóczi induló, egy ve­­gyüléke a kétféle indulónak, azonban a legjobb akarat mellett sem lehet a Rákóczi induló dallamára eljutni. Leírtam a valódi Rákóczi indulót, amely az igazi har­cias forradalmi induló, tele tűzzel és lelkesedéssel, ame­lyet az 74 éves hangommal el tudok ugyan fújni, de nem annyira, hogy azzal közönség előtt hatást érjek el. Ha azonban kerül egy jó hangú énekes, aki hajlandó tőlem átvenni, úgy rendelkezésére állok. A másik, azt lehet monda­ni, hogy csak mostoha­testvé­re a harcias indulónak, amely nem egyéb, mint a felsőbb hatalmakhoz való fohászko­dás. Először tiszta kék eget kí­ván, majd a Duna, Tisza partjaira sok esőt, hogy sok búza teremjen, s hozzá még édes tokaji bort is. Ez meg­felel azoknak, akik mindent másokra bíznak, hogy végez­zenek el helyettük. Petőfi azt mondta: “Még kér a nép, most adjatok ne­ki”. De a nép most talán még kérni sem tudd, csak könyörögni és fohászkodni, boldogulását másoktól várja, mert nem tanulta még meg, hogy aki él, lélegzik és táp­lálkozik, joga van mindahhoz, ami a földön van, mert a föld senkié, — de a gyümölcse az mindenkié. John Szabó, Newark, N. J. Levél a Rákóczi indulóról Yvette, híres művésznő visszatért afrikai útjáról, ahol katonáinkat szórakoztatta. Érdekes tények Ausztráliáról Ausztrália két legnevesebb tábornoka, Sir Thomas Blarney és Sir Ivan Mackay, azelőtt tanítók voltak.­­ Ausztráliai pilóták ügyessége lehetővé tette, hogy oly nehéz ágyukat, mint 105 miliméteres mozsarakat repülő­gépen tudtak az új guineai frontra szállítani. A nagy korálbástya Ausztrália északkeleti partjai mentén ter­mészetes védelmet nyújt e máskülönben sebezhető vidéken . . . CANNON BY AIR­ UNITED NATIONS PLANES FLY GUNS AS HEAVY A9 I05 MNL HOWITZERS FROM AUSTRALIA TO THE NEW GUINEA FRONT. AUSTRALIAN PILOT9 PRE-WAR EXPERIENCE IN FLYING MINING MACHINERY HELPED THE GREAT BARRIER THIS REEF, LARGEST CORAL FORMATION IN THE WORLO, FORMS A NATURAL BASTION pop. uoo miles along Australia's VULNERABLE NORTHEAST COAST RÁKÓCZI INDULÓ Magyarok istene rontsd a labanc hadát, közeleg az óra csata­riadóra, hogy a magyar akarata, csatavasa, diadala mentse meg e szomorú hazát. Haj! Hős Rákóczi népe, kurucok előre, diadal veletek, ellenes feletek letiporjátok, verje gonoszokat átok! Újul a vesz, a hazát, im, elárulák­, Jön a rombolók uj árja, hej, hová lettek a hős daliák, A vezérek, s mily sors várja e szegény nép sok ezerjét? a komorú szivü hadurak fejét? Bujdosnak szerteszét. Lobogónk magasan ragyogó, ez a büszke nemzet újra talpon áll,, ez a büszke nemzet újra talpon áll,, Jeligénk ez a szent imaszó: éljen szabadon a magyar, vagy sújtsa a halál. Mert a magyarok istenére esküt esküre teszünk és kard élére, hogy mig ragyogó nap kél, mig igaz magyar él, Rabok többé soha nem leszünk. A munkás- és zsidógyű­lölő Tar­­novszkyné titokzatos módon eltűnt egy szökött katonával. August 31, 1943 KORUNK írja: NAGY JÁNOS A POTEMKINTŐL STALINGRÁDIG “HOSSZÚ A SZABADSÁG ÚTJA” A “Potemkin-platoon” pa­rancsnoka, szovjet guerillák vezére áll társai között a ná­ci vonalak mögött egy elfüg­­gönyzött szobában. Harcol ismét 38 év után a legbestiá­­lisabb ellenség, a fasizmus, Hitlerék ellen. Áll és mesél. Azoknak mesél, akik 38 év­vel ezelőtt még nem harcol­hattak Odesszában a cári el­nyomók ellen, mert új, fia­tal generációként védik most az elődeik, a Potemkin hősök magvetését a szabadságért. Elmondja, miként csírázott vérből az orosz nép első for­radalma 1905-ben. És amíg most apák és fiuk, két gene­ráció van ott együtt a gue­rilla seregben és várják az új ütközetet a betörő náci banditák ellen, akik az orosz szabadság kertjének nyiló virágait akarják eltiporni, elébük vetődik, lepereg 1905 első szabadságharca Odesszá­nál. Amikor a Potemkin matrózai föllázadtak és egye­sülve Odessza munkásaival, egész népével először vonták fel orosz földön a népdemo­krácia zászlaját. • A “Potem­kin-platoon” parancsnoka ott­­ harcolt velük. Mesél. És peregnek a fil­men a világhíres “Potemkin” kép megrázó jelenetei. Maga a lázadás jelenete, amikor a matrózok megta­gadják, hogy megegyék a romlott húst. Amikor jön a kivégző csapat. A lélegzet­fojtó jelenet, amikor emelik a fegyvert baj­társaikra, akik feléjük kiáltanak: “Testvé­rek, ne lőjjetek!” És a baj­társak nem lőnek, megtagad­ják a cári vérebeknek az en­gedelmességet. Jön Odessza népének fölke­lése. Ezrek kivonulása a ki­kötőbe, ahol a cári tisztek által megölt egyik matróz holtteste fekszik. Példátlan tömegjelenet, amikor hida­kon és hidak alatt, széles utakon és sikátorokban jön­nek az ezrek. tízezrek. És gyűlik a roppant tömegerő. Azután pereg a legmegrá­zóbb jelenete a nagy film­nek: amikor a lépcsőkön jön­nek, akárcsak ma a náci szörnyek, a cári kozákok és ahányat lépnek lefelé, annyi sortüzet adnak a tömegre. Hullák a lépcsőkön, hullák a kikötőben mindenütt... És akkor egyszerre megje­lenik a kikötőben a szabad­ság új csatahajója, a Potem­kin. És megsemmisítő szal­­vakat ad a cári hóhérokra. Mint ahogy ma adják a szov­jet tüzérek a fasiszta gyilko­sokra. Mindenkinek a lélegzete el­akad. A hallgató guerilla csa­pat fiatal tagjai intéznek egy-két kérdést a “Potemkin­­platoon” parancsnokához, aki befejezi a történetet: igy harcoltunk 38 évvel ezelőtt az orosz nép első demokrá­ciájáért, igy harcolunk ma az Odesszában elvetett sza­badság-csirák mai virágai­ért, ami a szovjet kertben nyílik... Azután a “Potemkin-pla­toon” parancsnoka odafordul a falon lévő Stalin-képhez és azt kérdezi tőle: — Ugye, Stalin elvtárs, hosszú a szabadság útja...? Hosszú és véres. Minden lé­pésért meg kell fizetni na­gyon drágán. Nemzedékek mennek rá. Egyik nemzedék megkezdte valahol Odesszá­ban, a Potemkinen, a másik folytatja Stalingradnál az idegen elnyomók, idegen be­törők, bestiális fasiszták el­len. De elérkeznek majd dia­dalmasan innét Odesszába... Hosszú az útja az emberi­ség szabadságának. Minde­nütt, mindig véresen kell fi­zetni minden elvetett új sza­badság-csiráért, új haladás­ért. De megvédik és a csirák pompás virágokba szökhet­nek mindenütt. És a “Potemkin-platoon” parancsnoka, az új generá­cióval együtt indul a “vonal­ra”, a náci brigantikat ki­verni Odessza földjéről. Ez az új, megrázó film a Stanley színházban. Ez az ér­telme, ez a szimfóz­iája. Mindenki nézze meg és hallgassa meg a szabadság­nak ezt a szimfóniáját. A POSTAHIVATAL KÉRELME MINDEN OLVASÓHOZ A postahivatal arra kéri a Magyar Jövő minden ol­vasóját, hogy a laphoz címzett levelekre ezután írják a 3-as számot. A levelek kézbesítésének megkönnyítése céljából kéri ezt a postahivatal. Minden várost zónákra osztottak és minden zónának külön számot adtak. Az a new yorki városrész, ahol a Magyar Jövő szerkesztősége és kiadóhivatala van, a 3-as számot kapta. Ezt a számot a város után kell tenni, így: New York 3, N. Y. A teljes cím tehát így szól: MAGYAR JÖVŐ 413 East 14th St. New York 3, N. Y.

Next