Magyar Jövő, 1944. október (43. évfolyam, 5815-5835. szám)
1944-10-03 / 5815. szám
2 Editor: Dr. JOHN GYETVAI szerkesztő Manager: S. RÁKOSI ügyvezető trad u Second CIom Matte* Maj 10, 194Í, at the Poet Office of New York N. Y.under the Act of March t. 1379". MAGYAR JÖVŐ HUNGARIAN DAILY JOURNAL Published daily except Sunday, Monday and certain Holidays by the HUNGARIAN DAILY JOURNAL PUBLISHING CO. Published at 413 East 14th Street New Kork 3, N. Y. Telephone: ALgonquin 4-6875 Előfizetési árak: Ab Bsyesfllt Államokban, Canadában. Mexlcoban, Cubában, Délamerlká ián egy érre « U. S. dollár, félévre 8 dollár, három hónapra $1.71. Bgyes siám ára 3 cent. — (New York városában egy évre 7 dollár, félévre $3.50, negyedévre 2 dollár. Subscription Rates: USA, -Janad» So. America, Mexico, Cuba 6 dollars one year, 3 dollar» Bis montns, $1.76 three month» Single copies 2 cents. (In New York Sit? 7 dollars one year, $3.60 six months, 2 dollars threi months) Nyílt szinen a fasiszta-barát megalkuvók Az ember a szemét dörzsöli. Nem akar neki hinni. Amerikában vagyunk, vagy Berlinben, Tokióban és Buenos Airesben? A fasiszta-barát megalkuvók szemérmetlenül a nyílt színre lépnek. S mellesleg jegyezzük meg, de beláthatatlan hordereje van Amerika jövőjére Deweyék esetleges megválasztásával, amitől a sors és Amerika népe óvja az Egyesült Államokat. Dewey és a Republikánus Párt leglelkesebb hívei lépnek szinre azzal az arcátlan követeléssel, hogy alkudjunk meg a nemzetközi fasisztákkal. Hitlert nyíltan nem merik mondani, de ugyanannyi az, amikor JAPÁNNAL és az argentínai fasiszta kormánnyal való megalkuvást sürgetik. A new yorki Daily News jött ki nyíltan szeptember 29-iki vezércikkében azzal a sürgetéssel, hogy alkudjunk meg Argentína fasiszta kormányával. “Miért nem csinálunk egy helyes megalkuvást Argentínával, írja Deweyék lelkes híve, ahelyett, hogy diplomáciai bombákat dobáljunk, amelyek előbb-utóbb fölrobbannak”? A fölrobbanás alatt háborút ért. Pontosan ezzel az indokolással követelték a Hitlerrel való megalkuvást is. Hagyni őket, mert attól kell félni, hátha háború lesz belőle? Hátha leszámolásra kerül a sor a fasizmussal. Hagyjuk inkább őket élni. Elképzelhetjük, mi volna a világgal, ha München vonala sikerült volna, vagy Hitlerrel megalkudtak volna. Ma Amerikában lehetne már Hitler. És amíg fiaink halnak a frontokon, a Daily News hátbatámadva őket akar megalkudni a fasisztákkal. És mi lenne, ha hagynánk, hogy Argentinában megmaradjon a melegágya a fasizmusnak és menedéke Hitleréknek? Akkor kerülne hamarosan új háborúra a sor az új fasizmus ellen. De ennél még tovább megy a Daily News, amikor azt sürgeti, hogy alkudjunk meg Japánnal is. Szemérmetlenül előveszi 1941-es politikáját és azt mondja: az MA IS ÉRVÉNYES. Azaz az akkori fasiszta vonal! íme, az egész Dewey kampány és tábor mögött ez a roppant veszély lelkesedik. Le kell ezt tiporni, míg nem késő. Le kell tiporni Roosevelt elnök újraválasztásával. Churchill a helyzetről Churchill angol miniszterelnök a londoni parlament előtt tartott tartott nagy beszédében képet adott a helyzetről. A québeci második konferencia nyomán adta ezt a jelentést, minden bizonnyal Roosevelt és az Egyesült Államok álláspontját is tolmácsolva. A háború Hitler ellen kihúzódhatik még 1945 tavaszáig, még nagyobb erőfeszítéseket kell tehát tenniük a Szövetségeskenek. Kilátásba helyezte a maga, Stalin és Roosevelt újból való találkozását és tárgyalását. Németország kérdésében, mint a legnehezebb kérdésben meg fognak egyezni, hogy mi történjék vele a háború után. Nyilatkozott az európai elrendezés néhány kérdéséről is, köztük a lengyel kérdésről, hangsúlyozva, hogy ebben teljes megértés lesz a Szövetségesek között és Lengyelországnak is bele kell nyugodnia bizonyos engedményekbe. A teheráni vonal egységének és elvi megállapodásainak alapján mondotta ezt. Megemlítette Magyarország kérdését is, azt a reményét fejtve ki, hogy a magyar nép is föl fog lázadni s a németekben fog fordulni. Ezzel mentheti még meg a magyar nép jövőjét. A legfontosabb kérdése marad tehát a háborúnka tobra is: nem lanyhuló, hanem még fokozottabb győzelmi íizítést minden szövetséges államban, a teljes egységét minden áron a Szövetségesek közé. Churchill a legnagyobb elismerés hangján beszélt ezee a Szovjet Unió óriási teljesítményeiről a háború és jelenleg is a három világvezér, Churchill, Stalin Roosevelt közötti teljes egységnek a rendkívül fontosságát ,húzták alá szavai. Ebből a helyzetből következnek a további feladatok. Veszélyes optimizmus volt az, amikor lazult a háborús erőfeszítés azzal az indokolással a Szövetségesek győzelmeinek nyomán, hogy a háború mintegy már “el van intézve”, hamarosan béke lesz. Béke még akkor, sem lenne, ha Hitler már ma le volna verve. Hátramarad Japán és annak leverését katonai szakértők Hitler elintézése után is legalább másfél évre becsülik. De még Hitlerék is erősek. Harcolni fognak úgy látszik minden talpalattnyi földért. Rengeteg küzdelem és áldozat van még hátra. Meg kell ezt hozni a frontokon, meg kell hozni itthon a termelésben. Szó sem lehet a termelés meglazításáról, sztrájkokról. És az azok elleni harcot, akik a Hitlerékkel való alkuról beszélnek, még kíméletlenebből fokozni kell. Ezt a háborút is meghosszabbíthatja, de a fasizmust is átmenthetné s új háború alapjait rakhatná le. A Szövetségesek egységét szinte még jobban kell őrizni, mint eddig. A közéjük dobott ékek veszélyeztethetnék, vagy kitolhatnák a győzelmet és akadályoznák a rengeteg kérdés MAGYAR JÖVŐ (Hungarian Daily Journal) BÍZZUNK TEHERÁNBAN A Szovjet Unió szerepe III. Amikor H. G. Wells 1921-ben Lenint meginterjúvolta, a híres angol író sehogy sem tudta megérteni, hogy a szovjet állam megteremtője villamosításról és a mezőgazdaság iparosításáról beszélt,és nem az élethalálharc közben annyira fontos azonnali kenyérről, fűtőanyagról és ruháról. Érdekes azt is hozzátenni, hogy utópista regények írója a világ legrealisztikusabb vezetőemberét “utópista álmodozónak” sajnálta le beszámolójában. Ma tisztán áll előttünk, hogy miért hangsúlyozta Lenin és Stalin már 1917—18 világmegrendítő napjai alatt, hogy “vagy elpusztulunk, vagy pedig gazdaságilag elérjük és túlhaladjuk a legfejlettebb országokat.” Emlékezzünk vissza csak az utolsó negyedszázad célkitűzéseire: NÉP (új gazdasági politika); a technika meghódítása; iparosítás, villamosítás, kollektív farmok és a kulák, trockyista, bucharinista szabotáló ellenforradalmi erők eltávolítása; az első ötéves terv, majd a másdik és harmadik! Milyen érthetetlen zűrzavar volt ez a fejlődésének zenitjét túlhaladó nyugati országok közgazdászai előtt — és milyen tisztán áll előttünk és előttük Lenin és Stalin géniusza az utolsó évek tapasztalatai alapján! Stalin 1928-ban, az első ötéves terv elfogadásakor “Németország gazdasági nívójának” elérését tűzte ki 1932-re — és tíz évre rá jött Stalingrad és az eddig legyőzhetetlen Wehrmachtnak több mint két éven keresztül egyedül a Vörös Hadsereg által való felőrlése. Gondolkozz afelett, kedves olvasó, hogy mi történt volna a náci hadsereggel és az egész világgal, ha Lenin nem beszélt volna villamosításról negyedszázaddal ezelőtt — és ha a Szovjet Unió népe nem hajtotta volna keresztül tíz év alatt azt a páratlan gazdasági, ipari forradalmat, amelhez hasonlót a tőkés országok a legvirágzóbb fejlődésük alatt is csak egy évszázadon keresztül tudtak végrehajtani! Mi történt volna ebben a háborúban, ha Oroszországban történetesen egy polgári, demokratikus, kapitalista rendszer létezne, amelynek fejlődési tempója megegyezett volna az egész tőkés társadalom termelési erőinek lelassult, válsággal teli fejlődésével! Bármilyen furcsán is hangzik, a kapitalista demokrata országok a náci vadállat közelgő elpusztítását annak köszönhetik, hogy orosz szövetségeseink szocialista, társadalmi rendszert teremtettek meg, több mint 26 évvel ezelőtt! Csak egy fiatal, a cárizmus alatt megláncolt óriásnak újjászületését jelentő társadalom hozhatta létre azokat a csudákat, amelyek a híres szovjet tábornokok, a névtelen katona milliók és a Hinterland névtelen tízmillióinak páratlan hőstetteit jellemzik! • Mit jelent mindez a teheráni egyezmény és a jövő demokratikus, békés világának szempontjából? Az egyezmény elsősorban azért jöhetett létre, mivel nem imperialista, hanem nemzeti felszabadító háborúval állunk szemben. Az elnyomott népek demokratikus újjáébredése (legyen az volt fasiszta Olaszországban, a félrevezetett Franciaországban avagy Jugoszláviában) amely egy új Versaillest nem fogadna el — a másik tényező amelyikkel minden államférfinak számolni kell. A Szovjet Unió példaadó vezetőszerepe mindkét tényező megteremtéséhez nagyban hozzájárult. A legérdekesebb tény azonban az, hogy a Szovjet Unió szocialista mivolta nemhogy akadálya lenne az amerikai-orosz-angol tartós együttműködésen alapuló békés világnak, hanem ellenkezőleg, a teheráni perspektíva megvalósulásának egyik legfőbb biztosítéka az, hogy orosz szövetségeseink másfajta, szocialista társadalmi rendszer alatt élnek. Mi is lenne a helyzet, ha Roosevelt és Churchill mellett a “big three”-t, egy ugyancsak kimagasló demokrata, de egy polgári, kapitalista Oroszország vezetője alkotná?! Megegyeztek volna olyan könnyen Teheránban a nemzetek önrendelkezési jogán, a háború utáni gazdasági együttműködésen, ha Oroszország ugyancsak érezné a kapitalista rendszerrel járó piac, túltermelés, munkanélküliség, tőkekivitel, gyarmatok, termelési anarkia, osztályellentétek, belső és külső versengés, stb., kérdéseit?! Nem egy vezető amerikai nagytőkés készül már ma is nagyban az angol tőkések elleni gazdasági “háborúra”, a hajózás, a gyarmatok tulajdonából jövő előnyök, a gumi, a légi utazás, a délamerikai piacok és hasonló imperialista ellentétek felett, — de sehonnan sem hallunk kijelentéseket arra nézve, hogy a Szovjet Unió vetélytársunk lehet a világ bármelyik részében! Sőt ellenkezőleg, “a Szovjet Unió sok billióra rugó biztos piac, pontosan fizető és konkurenciát nem jelentő ideális üzletfél.” — Olvassuk a legkonzervatívabb folyóiratokban és lapokban. A mi hidegen számító nagytőkéseink tudják, hogy bármilyen gyorsan is építse fel a Szovjet Unió a volt harcmezőkön levő tönkretett gyárakat, erőtelepeket és bányákat, a szocialista, tehát túltermelést nem ismerő termelési rendszere következtében sohasemogja az amerikai (avagy angol) árucikkeknek a piacát magának megkaparintani. A szocialista állam bizonyos stabilitást jelent még a tőkés közgazdaságnak is. • Nem minden verseny elítélendő, különösen az nem, amelyik a nép életszínvonalának emelésére és az ezzel járó biztonság megteremtésére vezet. Ma ilyen egy versennyel áll szemben a tőkés termelési rendszer. A Szovjet Unió szocialista fog maradni, s ebben minden komolyan gondolkodó egyén megegyezik. A háború előtti hazug, a “müncheni legények” által szított szovjetellenes propaganda kínai falaösszeomlott. Ma már mindenütt, itt Amerikában is tudják, hogy a Szovjet Unió munkát, biztonságot, nevelést, előrehaladási lehetőségeket és egyenlő jogokat biztosít minden polgárnak. Ez a köztudomású tény természetesen komolyan foglalkoztatja a polgári rendszer híveit. Nem egy vezető tőkés vagy közgazdász jelentette ki, “versenyben állunk a Szovjet Unióval arra nézve, hogy melyik rendszer képes többet nyújtani a népeinek és mi amerikaiak elfogadjuk a kihívást.” Komolyan mondja ezt, nemcsak felelősségük tudatában, hanem azzal a szent meggyőződéssel, hogy ez lehetséges is. Bár a háború utáni gazdasági helyzet megvitatása egy külön cikk tárgya, meg kell állapítani, hogy ez a két rendszer közötti barátságos verseny nagyban hozzá fog járulni a nép jólétének emeléséhez, Weir és Pew típusú nyílt üzemes, munkásnyúzó kapitalisták kisebbségben maradásához és a tőkés termelés ellentmodásainak letompításához, tehát minden országban egészségesebb, emberibb viszonyok megteremtéséhez. 9- e(A következő cikk az “Érdekszférák” kérdéseit fogja megjavítani. Olvasóink hozzászólásait és kérdéseit szívesen látjuk és a lapon keresztül fogjuk méltatni.—Szerk.) Guerilla hadsereget szerveznek a nácik egyik megfigyelő a következőkben számol be a náci “Néphadseregről”, mely roszszul van felfegyverezve és harmadrangú emberanyagnak számít. Augusztus késői szakában a náci kerületi vezéreket Hitler , főhadiszállására parancsolták és kiadták nekik a rendeletet a “haza” utolsó csepp vérig való védelmére. Goebbels azt mondotta, hogy megoldását. Azok ellen továbbra is kíméletlen harcot, akik ezeket az ékeket verik a Szövetségesek egysége közé. Ez az egység a garanciája annak is, hogy a kis államok minden kérdésének megnyugtató elintézése megtörténjék. Az amerikai magyarság, ahogyan eddig ott volt hűségesen és egységesen az amerikai nemzeti egység, Roosevelt elnök és a győzelmi erőfeszítések támogatásában, ott fog lenni ezután is. S ott lesz egységesen a Szövetségesek egységének támogatása mellett minden uszitóval szemben. Végül ott lesz egész erejével és segítségével a magyar nép megmentése mögött. STOCKHOLM. — A náci párt vezérei néphadsereget szerveznek az utolsó harcra. Gyakorlott megfigyelők, akik csak a napokban hagyták el Németországot, azt a hírt hozzák, hogy Hitler, Himmler és Goebbels elhatározták, hogy az utolsó emberig védeni fogják Németországot oly drága pénzen adván a győzelmet a Szövetségeseknek, amint az lehetséges. — Az minden egyes kerületből egy külön erődítményt kell alkotni. A lakosság minden egyes tagját mozgósítani fogják az erődítmények építésére és sáncok ásására. Goebbels terve az, hogy legalább egy millió embert mobilizál a frontra és mintegy 3—4 milliót a gyárak számára. A városok körül tank akadályokat építenek s az egész lakosságot kiképzik a guerilla háborúra és a szabotázs különböző fajaira, amelyet az előnyomuló ellenség háta mögött is gyakorolni kell. Ugyancsak gondoskodás történik arról, hogy a városok lakosságai el ne meneküljenek. Rendkívül megszigorítják az utazásokat s az automobilok mozgását a legerősebb kontrol alá teszik. Az elnök és hadseregfőparancsnok Roosevelt elnök kampányportréja. E felvétel augusztus 14-én készült. A Demokrata Párt országos bizottsága ezt a fényképet fogja használni a választási kampányban. LEVELEK Irredentizmus vagy együttműködés? Tisztelt Szerkesztőség! ... Itt állunk a parton és látjuk a viharban küzdő kis hajót, odakötve egy nála nyolcszorta nagyobbhoz. Látjuk, amint a nagy német hajó magával rántja a kis hajót, tilos vizeken, biztos veszedelembe. Ha mind egyszerre, együttesen, egyként kiáltanánk: vágjátok el a kötelet, meneküljetek, változtassatok irányt, talán meghallanák a hangunk. De ha itt nem vagyunk egyek, kiabálunk, siránkozunk, csak szavak zavaros összevisszasága tudna átjutni. Szavak! Irredenta, defetista, hazaáruló! Viaskodik az érzés az értelemmel és mi ebben a zűrzavarban az utat keressük. Olvassuk a román fegyverszünet feltételeit és tízszer a 19-ik pontot. A bécsi ítélet megszűnt és Erdély egészben vagy nagy részben Romániához kerül. A pontos határt békésmegegyezés fogjdja majd megállapítani. Egy kéz nyúlik a magyarok felé és választani kell. A történelmi jog a régi feudális világ királyainak ürügye volt. Az élettér s az egyik nép fensősége a másik felett, hitleri elmélet. Ez harcot, örökös küzdelmet, torzsalkodást jelent. A békét a népek önrendelkezési joga jelenti, az Atlantic Charter és a mi elnökünk, Roosevelt. Felejtenünk kell és tanulnunk. Felejtenünk, hogy 1003-ban melyik király volt erősebb. És még sok mindent. Tanuljunk sokat, újból, másként. Erdély valóban szép, valóban szilünkhöz nőtt, de ... Az Encyclopedia Britanica szerint már 1900-ban 2,784,726 román élt Magyarországon. A trianoni béke mintegy félmillió székelyt csatolt Romániához és színtiszta magyar vidéket is. Magyar többségű határszéli városokat. Ha ezt a határszélt visszakapja Magyarország, úgy még mindig Romániában marad a félmilliónyi székelység és egy elszórt magyar kisebbség. Viaskodik az érzés az értelemmel. Mi az igaz itt? Hol a világosság? Irredentizmus-e azért küzdeni, hogy az a határszéli magyarság ne szakadjon el ismét? És hogy a határszéli magyar többségű városok szabadon határozzák meg, hova akarnak tartozni? Irredentizmus-e kulturális jogokat kérni a külön nyelvszigeten élő székelyek és az elszórt magyarság számára? Vagy . . . Miért hazaárulás, defetizmus megértést hirdetni a Duna medencében egymásra utalt nemzetiségek számára, az örökös harc és torzsalkodás helyett? Miért nem szabad azt tudni, hogy Hunyadi János oláhnak és Vojknak született; hogy a havasi pásztor bocskort visel, halina ruhát, a vallása görög ortodox és nem beszél magyarul? Hogy román és román akar maradni. Akinek szintén van dala, tánca, költészete és az erdélyi havasok a hazája. És igy leszünk a többi nemzetiségekkel is! Ha az amerikai magyar szószólója akar lenni az honiaknak, előbb itt fél- és fentartás nélkül vár kell a népek önrendelt jogát, az Atlantict! Vállalni kell nyíltan és tén. Tudva, hogy ei szentistváni országhaza lett adva. Vállalni kell mit kiált is a régi fel világ. Magyar újságnak, imátus lelkésznek ebben ,mokratikus szabadonban kell ezt hirdetni, ha akarjuk, hogy ott, a mentén, ilyesmit bárkdani merészeljen. A tásnak innen kell jönni ségesen egyöntetűen, eg gyan. SZIVES LÁSZLÓ October 3, 1944 “Hálával tartozunk a ‘Magyar Szivárvány’ előadásaiért” Kedves Szerkesztőség! Nem tudom taps, köszönő szavak nélkül visszatartani hálakifejezésemet. Kérésemre emlékezzenek meg pár sorral a lapunkban. Itt játszotta le az IWO Munkás Színkör szeptember 27-én a Magyar Szivárvány című színdarabot, oly megkapóan, mesterien adták le a szereplők a reájuk kiosztott szerepeket, hogy a magyar munkás büszkeséggel, hálával, támogatással tartozik ilyen úttörő lelkes csoportnak. Hát még ha azt fogod látni munkástárs, hogy a Gestapo ügynökkel hogy bánik ki a magyar ügyvéd lánya, amikor a magyar cigányré nem akar az árulók húzni, ha még szebben a rod hallani Ivánt, mint rekordon, akkor nézde meg büszkeséggel eltelve gombozol azon, hogy most te tél nagyságos úr, vagy a nészek is, a te munkástádból valók-e. Egyszer ölbe szorul kezed, másszor pkadásig kacagni fogsz. Ily az európai zűrzavi életből csak a munkás legjobbjai produkálhatna! Köszönettel és üdvözlel a jelen voltak nevében: John Pintér, Passaic, b Lapszemle * m: Verhovayak Lapja Erdély kérdését A Verhovayak Lapja szeptember 21-iki számában írott első oldalas nagy cikkében foglalkozik Magyarország tragikus helyzetével, amelyet az a tény tesz még súlyosabbá, hogy “a magyar kormány még nem fordult el a náciktól”. Miután a lap Erdély kérdését analizálja s kifejezi az érthető magyar fájdalmat a fejlemények fölött, ezeket írja: “Nem lázadozunk, nem tiltakozunk sem Románia lépése, sem a hadvezetőség döntése ellen. Hogy Románia vissza akarja kapni Erdélyt, az emberileg érthető. Hogy a hadvezetőség megengedte Romániának a bevonulást, az pedig katonai szempontból érthető. Hiszen a szövetséges nemzetté vált Románia ezzel a bevonulással a német és vesz el egy értékes földdabot, olyat, amely termény és ásványokban s egyéb r mészeti kincsekben gazda ezzel a németek katartalmát gyengíti. “Már pedig mindent kell tenni, ami a nácik inai hatalmát gyengíti: kívánja ezt katonáink érdi igy kívánja az egyetlen felséges haditerv. Minden ily lépés a végső győzelem kerülhetetlen föltétele . . “Nem érezhetünk e forlat miatt keserűséget se ellen sem . . .’” Annak a reményének a kifejezést a lap, hogy a Szvetségesek igazságosan fogják elintézni a magyar nő ügyét.