Magyar Jövő, 1946. január (45. évfolyam, 1-23. szám)

1946-01-02 / 1. szám

Eckhardt Tibor nevében törnek Tildy Zoltán megbuktatására A Kisgazdapárt jobbszárnyának aknamunkája a demokratikus pártok koa­líciója ellen. — A nyugati blokkra spekulálnak. BÉCS. — A New York Herald Tribune budapesti jelentése szerint a Kisgazdapárt jobbszárnyának reakciós klikkje Eckhardt Tibor nevében és a hazacsempészésre irá­nyuló spekulációval tör Tildy Zoltán kisgazdapárti miniszterelnök megbuktatására és ezzel a demokratikus pártok koalíciójának meglazítására, vagy egyenesen fölrobban­tására. Ez a klikk egyben a nyugati blokkra spekulálva dolgozik az új demokratikus Magyarország ellen, ment a Kisgazdapárt jobb­­szárnya, hogy a paraszt­sztrájk fegyverét szegezte szembe a kormánnyal és de­mokratikus koalícióval. (Mint ismeretes, Eckhardt Tibor Horthy és fasiszta uralma mindenkori támoga­tója volt, 1922 és 1923-ban maga is a Hitlerékkel való tárgyalásokat köz­vetítette. 1941-ben mint a Horthy ura­lom ügynöke — és nem mint “száműzött” jött az Egyesült Államokba, ahogyan itteni Népszava-fajta védői mond­ják, azzal a céllal, hogy két­­kulacsos játékkal készítse elő Horthyék mentését arra az esetre, ha mégis a Szövetsé­gesek győznének. A Magyar Szövetséggel való együttmű­ködésben itt “függetlenségi” mozgalmi bizottságot alakí­tott, amely a demokratikus amerikai magyarság harca következtében csődöt mon­dott. Eckhardt azóta itt lesel­kedik, szövi aknamunkáját demokratikus Magyarország ellen s várja, hogy hazacsem­­pészkedhessék). A reakciós­­jobbszárny Til-Il­dy helyére Nagy Ferencet, a Kisgazdapárt elnökét és je­lenlegi újjáépítési minisztert akarja állítani. Azzal vádol­ják Tildyt, hogy engedmé­nyeket tett a Szociáldemok­rata és Kommunista pártok­nak. Mindennek az aknamunká­nak következtében válság fe­nyegeti a Tildy kormányt. A reakciós jobbszárny egyben spekulál Magyarország jelen­legi rendkívül nehéz gazdasá­gi helyzetére is. Annyira MAGYARORSZÁG KIUTASÍT 430 EZER NÉMETET ÉS NÁCI SVÁBOT BUDAPEST.­­ Az Associated Press budapesti jelentése szerint a magyar kor­mány rendeletet adott ki, amelynek értelmé­ben kiutasítanak 430 ezer németet és náci svábot, akik szervezetten Hitlerékkel mű­ködtek együtt s egyben hathatós támaszai voltak a Horthy-Szálasi uralomnak is. Ezek a nácifikást németek és svábok Volksbundot alkotva végezték a hazaáruló munkát és ját­szottak össze Hitlerékkel. A kiutasítottak közt van minden olyan né­met és sváb, akik tagjai voltak a Volksbund fegyveres alakulatainak és azok is, akik ré­gibb magyar nevüket a nacifikálás folya­mán németre változtatták, bizonyítékát ad­va ezzel a Hitlerekhez való csatlakozásnak. Kivételt képeznek a kiutasítási rendelet alól olyanok, akik részt vettek az ellenállási és függetlenségi mozgalomban, bizonyítottan hű tagjai a demokratikus pártok valamelyi­kének és akik tagjai a szakszervezeteknek. Elindult a U. S. delegáció Londonba Amerika öttagú delegációja az Egyesült Nemzetek január 10-én Londonban kezdődő ülé­sére a Queen Mary hajón el­indult még hétfőn. Köztük van Connally, Mrs. Roosevelt, Vandenberg és Stettinius. Byrnes repülőgépen fog utá­nuk menni még január 10-ike előtt. A delegáció egyik tagja sem volt hajlandó nyilatkoz­ni elindulásuk előtt. Az Egye­sült Nemzetek első “parla­menti” ülésére, ahol a világ minden elismert országából 200 képviselő fog megjelenni. Fedák Sárit Budapestre vitték BUDAPEST. — A buda­pesti rádió december 18-án. Kedden repülőgépen újabb háborús bűnösöket hoztak Budapestre. Köztük Fedák Sárit, Radó csendőrszázadost és László Dezső altáborna­gyot. Fedák Sári megöreged­ve és megcsúnyulva szállt ki a gépből. Demokratikus, antifasiszta napilap. — A Democratic, Anti-Fascist Daily. ■‘Reentered as Second Class Matter May 10, 1943, at the Poet Office at New York, N- Y., under the Act of March 8, 1879” VOL. XLV ÉVFOLYAM NO 1, 1946 NEW YORK, N. Y. January 2, 1946 WEDNESDAY KÁROLYI NYILATKOZIK BEVITEL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSAIRÓL A budapesti Népszava írja december 18-án: Károlyi Mi­hály az új, magyar demokra­tikus rendszer bel- és külpo­litikai kérdéseiről nyilatko­zott a Népszava munkatársá­nak. — Meggyőződésem — mon­dotta Károlyi, — hogy az ön­magára talált munkásság és parasztság többé nem engedi ki kezéből s féltékenyen meg­őrzi a Vörös Hadsereg fel­szabadító harca nyomán meg­szerzett jogait és szabadsá­gát. Károlyi Mihály a továb­biakban elmondotta, hogy Ke­­vin angol külügyminiszterrel folytatott beszélgetései (leg­utolsó ilyen beszélgetése köz­vetlenül Bevin külügyminisz­ter moszkvai útja előtt volt. — A Szerk.) meggyőzték ar­ról, hogy a munkáspárti An­glia megértéssel viseltetik a magyar ügy iránt. Reméli, hogy nemsokára Magyaror­szágra előnyös gazdasági kapcsolatok alakulnak ki An­gliával. Kéremmel fordult az illetékes magyar körökhöz, bocsássák rendelkezésére mi­előbb a legújabb gazdasági adatokat, hogy tisztában le­gyen Magyarország gazdasá­gi kérdéseivel és szükségle­teivel. A szomszéd államok­kal való békés együttműkö­désnek még vannak akadá­lyai. Jugoszláviával és Ro­mániával ellentétben, Cseh­szlovákia még nem látja át, hogy az új magyar rendszert saját érdekében is támogatnia kell s nemzetiségi politikáját összhangba kell hozni nagy­­multú demokratikus hagyo­mányaival. Károlyi inti a magyarságot, nehogy vissza­essék ismét nemzeti türelmet­lenségébe, mert ez csak el­­mérgesítené a helyzetét és a mérgezett légkörben a reak­ció bacillusai újból kikezdhe­tik Középeurópát. Addig is, amíg a nemzetiségi kérdésben megoldásra jutunk, igyekez­zünk a gazdasági együttmű­ködés útján közeleb kerülni egymáshoz, — fejezte be Ká­rolyi Mihály lapunknak adott nyilatkozatát. A U. S. MAGYARSÁG UNRRA AKCIÓJÁNAK HÍRE BUDAPESTEN BUDAPEST. — Budapesten nagy szenzációt keltett az amerikai magyarság UNRRA mozgalmának híre, amelynek útján kérik az Egyesült Államokat, a Szövetségeseket és az UNRRA igazgatóságát, hogy terjesszék ki az UNRRA te­vékenységét Magyarországra is. A Budapesti Rádió decem­ber 14-én részletesen beszámolt erről a hírről, elmondva, hogy a demokratikus magyar szervezetek, köztük a Magyar Amerikai Demokratikus Tanács delegációt küldött az UNRRA ügyben Washingtonba s ott a delegáció kedvező fogadtatásra talált. A hírt az egész magyar közvélemény nagy örömmel fogadta. A palesztinai bombamerénylettel kapcsolatban a brit ható­ságok megindították a nyo­mozást. Már eddig is 59 sze­mély van letartóztatsában és 1500 személyt hallgattak ki. Kiszemelték Peron ellenfelét BUENOS AIRES.­­ A közelgő argentin elnökválasz­tásban a fasiszta Peron ellen­felei egy táborba tömörültek, a Demokratikus Egység párt­jába, amely megválasztotta elnökjelöltjét a radikális pár­ti Dr. José Tamborini szemé­lyében. A koalíciót az összes antifasiszta pártok támogat­ják, közöttük az argentin kommunisták és szocialisták is. A Demokratikus Egység nagy társadalmi újításokat kíván Argentínában megho­nosítani, külpolitikájában pe­dig az Egyesült Nemzeteket és a Moszkvai Egyezményt támogatja. Horthy a nürnbergi bűntettesek közt Az­­amerikai Signal Corps fényképfelvételt közöl a nürnbergi bűntettesekről, a­kik részben tárgyalás alatt állnak, részben még csak az­után kerülnek sorra, mint vádlottak, vagy bű­ntettestár­­si tanúk. Köztük van Hor­ty­­ Miklós is, aki a képen Kes­selring náci marsallal tár­gyal. A moszkvai megállapodás a béke garanciája-Byrnes Az atombomba az Egyesült Nemzetek bizottságának ellenőrzése alá kerül.­­ Megegyezés Japán közös kontrolja és a román és bulgár kormányok elisme­rése kérdésében WASHINGTON.­­ A­­ moszkvai hármas konferen­ciáról visszaérkezett James F. Byrnes külügyminiszter az Egyesült Államok rádió­hallgatósága előtt ismertette a Nagy Hármas egyezményt. Rádióbeszédében a külügy­miniszter kitért a Moszkvai Konferencián történt megál­lapodásokra és pedig Japán közös ellenőrzésére, a volt va­zallus államokkal kötendő bé­kére és az atombomba kérdé­sére. A moszkvai konferen­cia, mint azt Byrnes kijelen­tette, a tartós béke biztosí­téka. A moszkvai egyezmény ér­telmében Japán ellenőrzése nem lesz ezentúl egyedül az Egyesült Államok feladata, hanem a Távolkeleti Bizott­ságé, amelybe úgy a Szovjet­unió, mint Nagybritánia is delegátusokat neveznek ki. Ez azonban nem jelenti azt, mondotta Byrnes, hogy Mac­­Arthur tábornagy, aki Japán katonai főparancsnoka, el­veszti a hatalmát. Mint isme­retes, MacArthur tábornagy kijelentette, hogy a Moszkvai Konferencián a távolkeleti kérdéseket az ő megkérdezé­se nélkül intézték el. Az atombomba ellenőrzése Byrnes k­ü­l­ü­gyminiszter ezek után a Nagy Háromnak az atombomba kérdésében jutott megegyezésre tért ki. A konferencián a Szovjetunió a legnagyobb megértést ta­núsította az atombomba pro­blémával kapcsolatban és nem kért semminemű felvilá­gosítást az­ atombomba előállí­tását illetőleg. A megegyezés olyan természetű, hogy a szerződő felek mindegyikének biztonságot nyújt. A Szovjet­unió is hozzájárult, hogy az­ atom­­­energia fölötti kon­troll az Egyesült Nemzetek­ szervezetének egy bizottsága gyakorolja. A román és bolgár kormányok elismerése Rádióbeszédében ezek után kijelentette Byrnes, hogy az iráni kérdést kivéve minden más problémára megoldást találtak Moszkvában, az iráni­ kérdésre vonatkozólag pedig­ tovább folytatják a megbe­széléseket. A volt vazallus államokkal kötendő béke kér­désénél felmerült az, hogy az Egyesült Államok kormánya kifogást emelt a jelenlegi ro­mán és bulgár kormányok e­len. Tekintettel arra, hog ezek az államok a Szovjetunó szomszédai s a román és bu­gár vazallus kormányok ha­dat üzentek a Szovjetunió­nak, a Szovjetunió sokkal fontosabb érdekei fűződnek, ezekhez az államokhoz, mint a többi nagyhatalmaknak. Az Egyesült Államok kívánságá­ra úgy Romániában, mint B­u­l­gáriában választásokat, fognak tartani és ha a válasz­tások eredménye kielégít akkor az Egyesült Államok it elismeri úgy a román, mint a bulgár kormányt. Korea bizalmi mandátum lesz Koreára vonatkozólag ab­ban állapodtak meg Moszkvá­ban, hogy a volt japán gya­matot a nagyhatalmak biza­mi mandátum alá helyezik Ennek a mandátumnak idő­tartama öt évre van meg­szabva és célja, hogy előké­szítse Korea függetlenségét Az sincs kizárva, mondt Byrnes, hogy mindez megva­lósítható anélkül, hogy Ko­reát bizalmi mandátum al helyezzék. MacArthur tábornagy ba­talmát illetőleg csak anny­ian áll be változás, hogy MacArthur nem változtatna Japán megadási feltételein, Japán alkotmányán és a ja­pán kormányformán. EGÉSZ DETROIT TÁMOGATJA A SZTRÁJKOLÓ G. M. MUNKÁSOKAT­­ KÉSZÜLŐBEN A NAGY SZTRÁJKOK DETROIT.­­ A 171 ezer GM sztrájkoló megsegítésére Detroit egész munkássága ak­cióba lépett. A segélyakció nemcsak a CIO munkások ügye, akik semmi áldozattól nem riadva segítik sztrájkoló munkástársaikat. Detroit AFL munkásai is megmoz­dultak, és egymás után tes­tületileg járulnak a segély­hez. Az AFL és egyéb det­roiti szervezetek munkásai­ból alakult segélybizottság elnöke, Jack Ferents, a ze­­nészunion (AFL) tagja, alel­­nöke Al Renner, a szállodai és éttermi munkások szerve­zetének (AFS) tagja és tit­kára pedig Helen Berthelot, a telefonmunkások országos szervezetének tagja. A se­gélybizottságban részt vesznek a detroiti nyomdászok, taní­tók és más nagy szakszerve­zetek is, úgyszintén a det­roiti (IWO) is, amelynek zsidó szekciója ezer dollárt és többszáz élelmiszercsoma­got küldött már eddig is a sztájkolóknak. A GM vezetősége tovább folytatja a sztrájk kiegyezés szabotálását. A múlt hét vé­gén egyszerűen kivonult a washingtoni Ténykutató Bi­zottság üléséről. R. J. Tho­mas, az Autómunkások Szer­vezetének (CIO) elnöke, a GM adóbevallásaiból és más adataiból bebizonyította a Ténykutató Bizottság előtt, hogy a GM könnyen megfi­zetheti a munkásság által kért 30 százalékos béreme­lést. Hatalmas sztrájkok készülnek NEW YORK.­­ Az or­szágszerte megejtett sztrájk­szavazások szerint mintegy 2 millió munkás készül sztrájk­ba lépni január folyamán. A Western Electric, New York közelében levő üzemeiben ja­nuár 3-án lépnek sztrájkba a munkások. A telefonkezelők is országos sztrájkra készül­nek, úgyszintén a távíró­­munkások, továbbá az építő­­munkások New York környé­kén és Chicagóban a húsfel­­é­dolgozó munkások. CHIANG KÉSZNEK NYILATKOZIK A NEMZETI EGYSÉG MEGTEREMTÉSÉRE — FÖLTÉTELEKKEL CHUNGKING. — Chiang Kai-shek “újévi” nyilatkozat­ban jelentette ki, hogy kész a nemzei egység megteremté­sére, a demokratikus pártok és kommunisták bevonására a nemzetgyűlésbe, végül vala­mennyi pártot képviselő nem­zeti kormány megalakítására,­­ ha feltételeit teljesítik első­sorban a kommunisták. A fő­feltétel az, hogy a kommunis­ták oszlassák fel minden se­regüket és feltétel nélkül ves­sék alá magukat a nemzeti kormánynak. Ezzel szemben a kommunis­ták néhány nappal ezelőtt azt javasolták, hogy kössenek azonnali és­ föltétel nélküli fegyverszünetet az egymás­sal harcoló nemzeti és kom­munista seregek. Ennek alap­ján javasoltak azonnali egy­ségtárgyalásokat. Ezek a tár­gyalások azonban még min­dig nem kezdődtek meg, he­lyükben jött most Chiang föltételes javaslata. Közben 250 ezer főnyi chungkingi sereg tényleges offenzívát indított észak Kí­nában Jehol tartomány s az ott lévő kommunista seregek ellen. Marshall amerikai tábornok, U. S. új követe Kínában, folytatja tárgyalásait úgy a központi, mint a kommunista kormányokkal a nemzeti egy­ség megteremtésére. Folyik a harc Jávában BATAVIA, Jáva. — Brit ejtőernyős csapatok negyedik napja folytatják Jáva szige­te legnagyobb városának, Batáviának “megtisztítását” indonéziai csapatoktól. A brit csapatok 91 letartóztatást is eszközöltek és az elfogott in­donéziaiakat egyszerűen ter­roristáknak minősítették és úgy is kezelik őket. A harcok közepette érkezett meg 2600 holland tengerészgyalogos, a­kik katonai kiképzésüket az Egyesült Államokban kapták az ameriai adófizetők pén­zén. Egyidejűleg Jávába indult Yamashita japán tábornok és háborús bűnös, hogy részt ve­­gyen a Jávában még mindig fegyverben álló japán csapa­tok leszerelésében. Barrikádok voltak Szilveszter éjszakáján a new yorki Times Squaren, hogy az üzleteket megvédjék az újévet ünneplők okozta ká­rok ellen. TITO ELLEN LÁZADÁSRA KÉSZ MIKHAILOVITSH CSETNIKVEZÉR FRANKFURT. — A Stars and Stripes, az amerikai had­sereg napilapjának jelentése szerint a levitézlett és nácik­kal paktáló csetnikvezér, Dra­­ja Mikhailovitsh tábornok 70 ezer főnyi hadseregével a ju­goszláv hegyekben bujkál és Tito marsal vezetése alatt ál­ló jugoszláv demokrácia ellen fegyveres lázadásra készül. A Stars and Stripes jelen­tése szerint a detronizált Pé­ter jugoszláv király áll az összeesküvés mögött és a Belgrád környéki hegyvidé­ken bujkáló csetnikek még mindig királynak tekintik őt és Mikhailovitshot a jugo­szláv királyi hadügyminisz­ternek. A lázadás megindítá­sáról további részletek nem érkeztek az amerikai katonai lap szerkesztőségéhez. AZ ÚJ FASISZTÁK RÓMÁBAN IS LAPOT ADNAK KI RÓMA. — Guglielmo Gian­­­ nini, a “L’uomo Qualunque” uj fasiszta mozgalom vezére Rómában is lapot adott ki, a­melyben támadja a moszkvai egyezményt és a kommunis­tákat. A mozgalom egyik másik lapja Nápolyban több­­százezer példányban jelenik meg s most, hogy Giannini Rómában is lapot adott ki, mindenki azt kérdezi, hogy kinek a támogatásával és pénzén ad ki lapokat egyre­­másra az új fasiszta mozga­lom. Azt hiszik, hogy nem­csak olasz, hanem külföldi nagyvállalatok, köztük ameri­kaiak is támogatják a neo­fasiszta mozgalmat. Január 15-én kezdődik a Szálasi tárgyalás BUDAPEST. — A Világos­ság írja december 18-án: A Népbíróság elnöke január 15- ére tűzte ki a Szálasi tárgya­lást, amely a Zeneakadémián aznap reggel 9 órakor kezdő­dik. Szálasival együtt vonja majd felelősségre a Népbíró­ság Major Ákos tanácsa Sző­­lősy Jenő volt helyettes mi­niszterelnököt, Csia Sándort, a kormányzótanács tagját. Megtalálták Hitler Adolf végrendeletét NÜRNBERG. — Nyilvá­nosságra hozták Hitler Adolf megtalált végrendeletét, melyben jelezte öngyilkosság terveit is és fényt vet a nác párt belső viszályára a hábo­­­rú utolsó szakaszában. Hit­ler szerint Göringet és Himm­lert kizárták a náci pártból, mert “áruló munkát” végez­tek. A végrendeleti okmá­nyok között van Hitler há­zassági levele Éva Braun­nal, közvetlenül öngyilkoss­o­guk előtt. Egyesek most G­ring mentésére akarják­­ használni a megtalált írást

Next