Magyar Jövő, 1946. május (45. évfolyam, 87-109. szám)
1946-05-01 / 87. szám
I /Tmagyab #/ xstatic #iibllshed Dally, except Sunday, Monday and certain Holidays by the HUNGARIAN DAILY JOURNAL PUBLISHING CO. .80 East 16th Street, New York 3, N. Y. Telephone: ALgonquin 4-0397 Editor r: Dr. JOHN GYETVAI, szerkesztő Manager: SÁNDOR RÁKOSI, ügyvezető Subscription Rates, USA, Canada 6 dollars one year, $3.50 half year, $2.00 three months. Bo. America, Mexico, Cuba 8 dollars on year, $4.50 hall year, $2.50 three months. Europe. Australia, Africa, Palestina, etc., $10.00 one fear, $6,00 half year, $3.50 three months. New York City $7.00 one year, $4.00 half year, $2.50 three months. Afttered Second Class Matter May X0, 1843. at th ePost Office of New York, N* Y* under the Act of March 1, 1879. 209 Fokozottabban, mint valaha, segítsük a magyar népet! Az Amerikai Magyar Segélyakció április elején felhívással fordult az amerikai magyarsághoz: “Magyarországon ezrek pusztultak el az elmúlt évben, mert az orvosság, ruha és tápszer, amely megmenthette volna őket, sehogysem, vagy későn jutott el hozzájuk. “Most ismét ezrek élete függ attól, hogy segítségünk IDŐBEN éri el őket! ...” Amerika demokratikus magyarsága éberségének és mind hangosabb követelésének köszönhető, hogy eddig 600 ezer dollár értékű pénz és természetbeni adomány gyűlt össze és csaknem teljes egészében átment, vagy átküldésre készen áll Magyarországba. A még a bankban heverő 18.000 dollár árvák pénzének azonnali és folytatólagos átutalásáért pedig most harcolunk. Nyílt és könyörtelen háborút üzentünk a Segélyakció mai intézői közül azoknak, akik a múltban leszűkítették és meglassították a gyűjtés és szállítás munkáját. Leplezetlenül mutattuk be őket az amerikai magyarságnak, hogy a segélyosztályokból kikerülő új húsz igazgatósági tag megválasztását a legnagyobb gonddal és elővigyázattal ejtsék meg. A Segélyakció e kötelességüket nem teljesítő, reakciós igazgatói mellé, hajtóerőnek és ellenőrnek egyaránt, húsz olyan derék magyar férfit és nőt kell az osztályokból a legsürgősebben beválasztani, akik az elmúlt esztendő alatt cselekedeteikkel bizonyították be, hogy minden politikától mentesen, egyedül és kizárólag a magyar nép megsegítését akarják. Ezt azonban feltétlenül és a legnagyobb mértékben. A Segélyakció felhívása ezt mondja: “Éhség pusztítja a magyar népet! Segíts megmenteni pusztuló véreidet! “Induljon meg a legnagyobb arányú élelmiszer gyűjtés minden magyarlakta amerikai városban és községben! ...” Ezt a felhívást a Segélyakció április 2-ika ELŐTT bocsátotta ki. Az élelmiszer kampányt még a demokratikus magyarság képviselői dolgozták ki, hajtották keresztül és indították el. Amióta azonban a Segélyakció mai intézői MAGUKRA MARADTAK, az élelmiszer kampány érdekében SEMMI SEM TÖRTÉNT. A vezetőség minden idejét lefoglalja Dobozy “megbízott” úr európai kirándulásának előkészítése és hasonló nagyfontosságú politikai manőverek kitervezése. Egy sajtóközleményt, egy körlevelet sem bocsátottak ki az új kampány érdekében, amióta az urak keresztül erőszakolták a nagy “megtisztító” puccsot. A magyar nép megsegítésének munkáját továbbra is az amerikai magyarság demokratikus, progresszív tömegeinek kell elvégeznie. A Segélyakció mai reakciós intézőinek ELLENÉRE, minden tunyaság, tétlenség ELLENÉRE, nekünk, haladó szellemű amerikai magyaroknak kell a magyar nép megsegítését keresztül erőszakolnunk! A Segélyakció intézőit komoly és nagyarányú munkára kell kényszerítenünk. Az amerikai magyarság tömegeinek akaratát, hogy legyen gyűjtés és LEGYEN SEGÉLY, a vezető uraknak végre kell hajtaniok, — akár tetszik nekik, akár nem! Akaratunkat azonban úgy kényszeríthetjük a legerélyesebben az intéző vezetőségre, ha a magyar nép fokozott segítésében MI MAGUNK, az amerikai magyarság demokratikus legjobbjai, TOVÁBBRA IS ELŐL JÁRUNK. Nekünk kell továbbra is az ütemet adni, megmutatni, hogy pusztuló véreinkért és a szabad, demokratikus magyar köztársaságért hogyan kell áldozni, dolgozni, gyűjteni és agitálni. , MUNKÁRA MAGYAROK! Most kell gyűjtenünk és a gyűjtött adományokat hamarosan útnak kell indítanunk, hogy adományaink a jövő télre eljussanak a magyar néphez. Ne engedjük, hogy ismét lekéssen az életmentő amerikai segítség! Állítsátok fel a gyűjtő ládákat az ország minden magyarlakta helyén. Minden Magyar Ház, Munkás Otthon, egyleti és klubhelyiség és egyházi adjon módot arra, hogy látogatóik minden alkalommal leadhassanak egy-egy kanna élelmiszert, egy-egy darab használt ruhát magyar életek, magyar testvérek mentésére. Rendezzetek bazárokat, pikniket, házi partykat a magyar segély javára. Juttassatok mindabból a jóból, szépből, amit Amerika nyújt nektek, a kifosztott magyar földön szenvedő testvéreiteknek. Adjatok, gyüjtsetek, rendezzetek és közben éber szemmel őrködjetek, hogy amit gyüjttök, haladéktalanul átkerüljön Magyaországba, a magyar népnek, pártatlan elosztásra ! MAGYAR JÖVŐ (Hungarian Daily Journal) A trieszti kérdés A háború után Közép- és Déleurópában is nagyon sok vitás kérdés merült fel, amelyek elintézése kemény dió lesz a békeszerződések megkötésénél. Ezeknek rendezése rendkívül körültekintést és politikai bölcseséget kíván, mert a döntések nemzetek sorsára, a béke jövőjére és szilárdságára meghatározó befolyást gyakorolhatnak. Az egyik ilyen ágbogas kérdés Trieszt kikötővárosának nemzeti hovatartozása. A kérdés bonyolult, rendkívül fontos és hovatovább valóságos világproblémává duzzad, mert annyi minden érdek és meggondolás sűrűsödik bele, mintha a világ valamennyi nemzete személyesen lenne belekeverve, nemcsak az olaszok és jugoszlávok. Trieszt Isztriában az Adriai-tenger partján fekszik. Az olaszok arra hivatkoznak, hogy Trieszt Olaszországhoz tartozott a második világháború végéig és lakosságának a legnagyobb része is olasz. A jugoszlávok ezzel szemben azzal érvelnek, hogy Trieszt teljesen szlovén lakosságú területek közé van beágyazva s gazdaságilag is Jugoszláviával függ össze. Ha Olaszországhoz csatolnák, Trieszt forgalma a sok nagy olasz kikötő mellett összezsugorodnék, míg Jugoszláviához csatolva hatalmasan fellendülne már azért is, mert vasútvonal köti össze Jugoszláviával és a mögöttes országokkal: Ausztriával, Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehszlovákiával. Ha tehát Triesztet Jugoszláviához csatolják, Európa is gazdagabb lenne egy újabb virágzó kikötővel. El lehetünk készülve rá, hogy egyszerre csak azt olvassuk a hírek között, hogy a trieszti angol-amerikai csapatok parancsnoka szigorú ultimátumot intéz Jugoszláviához. Az angol-amerikai szövetségnek nyilvánérdeke fűződik, ahhoz, hogy Triesztből amolyan “iráni kérdés”-t fabrikáljon, amelylyel adott pillanatban bármikor zavart és bonyodalmat varázsolhat elő, sőt akár jogcímet is Jugoszlávia fegyveres megrohanására. Ez nagyon is belevágna a szovjetellenes és a demokratikus délkeleteurópai országok ellenes angol-amerikai tervekbe. A szovjet szakszervezeteknek egyik tagja meglátogatta Triesztet és élményeiről a “New Times” szovjet félhivatalos folyóirat hasábjain beszámolt. Megfigyelései közt rendkívül érdekes adatokat találhatunk, amelyek mindennél világosabban tárják elénk a trieszti kérdést. Jugoszlávia felől lépve Isztria földjére, az “A” jelzésű zónában találkozott partizánokkal, akik az angol-amerikai megszálló hatóságoktól való félelmükben nem merik hordani antifasiszta jelvényeiket. “Gyakran véresre, néha agyonverik őket ezek miatt a jelvények miatt, amelyekkel oly vitézül harcoltak annak idején a nácik ellen” — írja a szovjet író, Georgi Mdivani. A jugoszláv határtól Triesztig vezető ország iban páncélkocsik és motorbiciklik száguldanak sűrű sorokban. Angol-indiai és újzélandi csapatok mindenütt az út mentén, amelyen itt-ott cikk-cakkos torlaszok meredeznek. Ilyen “barátságos” magatartást mutatnak jugoszláv szövetségeseink iránt, akik a német és olasz fasiszták ellen vívott harcaik során kétmillió emberéletet vesztettek. Trieszt utcáin sűrű tömeg tolong. Mindenütt rengeteg rendőr. Tommipuskával felfegyverkezve. Az olasz rendőrök fekete uniformist és fehér sisakot viselnek s ezért “gyufá”-nak csúfolják őket, míg az az angol rendőrök vörös sapkát hordanak, amiért “paradicsom”-nak nevezik a fajtáját. Minden 10-15 lépésre újabb zsaru posztolt Trieszt a fasiszták hadiszállása Az angol-amerikai ellenőrzés leple alatt Trieszt mindenféle fasisztáknak hadiszállásává lett. Vannak itt olasz, jugoszláv, sőt német fasiszták is hamis iratokkal. Tavaly novemberben 15,000 fasiszta rendezett itt tüntetést és 6,000 angol és olasz rendőr ügyelt testi épségükre. Annyira sértegették az antifasiszta jugoszlávokat és olaszokat, hogy verekedésre került a sor és az angol gépfegyverek az antifasisztákba lőttek. A tüntetés mindenesetre véget ért. Másnap aztán 150,000 ember rendezett antifasiszta tüntetést és éltette a jugoszláv köztársaságot. Mindezekből megértheti az olvasó, hogy a főkérdés nem az: ki kapja Triesztet, Jugoszlávia vagy Olaszország, hanem az, fasizmus avagy demokrácia jut-e hatalomra Triesztben. Világos az is, hogy az angolok és amerikaiak “részrehajlatlan” közvetítés ürügye alatt a fasiszta uralmat támogatják. Pedig Trieszt olasz kisemberei inkább akarnak jugoszláv demokráciában, mint olasz fasizmus alatt élni. Egyelőre, angol-amerikai parancsnokság alatt, fasizmus alatt élnek. Fasiszta újságok és falragaszok mindenütt. Itt tanyáznak az olaszországi fasiszták, mialatt olasz partizánoktól megtagadják az állampolgárságot, nehogy Jugoszlávia javára szavazzanak Trieszt kérdésében. A jugoszláviai fasiszták, Mihajlovics csetnik hordáinak tagjai, remekül megférnek olasz fasiszta havereikkel s együtt isznakvelük a trieszti vendéglőkben. Húsz mérföldnyire innen, Jugoszláviában, valamennyire, mint gyilkosokra, ráhúznák a hideg lepedőt. Saját népük kötné fel őket az akasztófára. Ismételjük, nem az a kérdés, olaszoké vagy jugoszlávoké lesz Trieszt kikötőváros, hanem a fasizmusé vagy a demokráciáé. Kiirtott erdők Addig is, amíg ez a kérdés eldől, Trieszt helyzete az angol-amerikai megszállás alatt a lehető legrosszabb. Több mint 20.000 munkanélküli lézeng a városban. A kirakatok tele vannak áruval, a lakosság jórésze éhezik. A várost körülölelő hegyeket a háború alatt hatalmas erdőségek díszítették, most kopárak és sivárak a hegyek, akárcsak az élet a városban, mert a fákat a német és olasz fasiszták a szerb partizánoktól való félelmükben kiirtották. CSILEBEN REJTŰZEM-E MARTIN BMANN, A NÁCIK “SZÜRKE ENENCIÁJA?” Irta: MAXIMILIAN SCHEER. A legfőbb náci vezérek egyike úgy eltűnt, hogy a győztes szövetségeseknek fogalmuk sincs, hogy hol van, él-e vagy meghalt-e ? Az eltűnt náci vezér neve Martin Bormann, aki Rudolf Hess angliai kalandja után a Führer helyettese és a náci párt hivatalos feje lett. Bormann, akinek már külseje is elárulta alacsony ösztöneit, mesterien értett ahhoz, hogy elterelje saját személyéről a közfigyelmet. A szürke eminencia szerepét játszotta a náci pártban, vagyis egy olyan ember szerepét, akiről nem beszélnek, de akinek kezében alapjában véve a hatalom szálai összefutnak. Midőn a nácik hatalma összeomlott, Martin Bormann úgy el tudott tűnni, hogy senki a szövetségeseket nyomára vezetni nem képes. Délamerikából, kipróbáltan megbízható forrásból most olyan hírek érkeztek New Yorkba, hogy Bormann, az eddig el nem fogott háborús bűnösök legnagyobbika, néhány kisebb cimborájával együtt a délamerikai Patagónia tartomány chilei oldalán él. Hogy Csilébe kijuthasson, Bormannak nem volt feltétlenül szüksége egy tengeralattjáróra : az Overseas News Agency bizonyítani tudja, hogy Németország összeomlása után egy csomó Buenos Airesben és Santiagoban jól ismert náci kollaborista chilei útlevéllel utazott el Németországból Csilébe, kijátszva a szövetségesek ellenőrző közegeit. Bormann is hozzájuthatott egy ilyen csilei, vagy argentínai útlevélhez, sőt köztudmású, hgy egy egész szekrény tele volt irodájában kitűnően felszerelt különböző nemzetiségű hamis útlevéllel. Azok között, akik ily módon szöktek meg Németországból, volt Hilde Westphal Strasser, egy 25 éves szőke szépség is, aki Bormann közeli ismerőse volt s akit az utóbbi a háború kitörése előtt Németországba hivott. Csilei beavatottak szerint a leány Bormann számára titkos küldetéseket intézett el s egyedül csak neki volt felelős. Strasser kisasszony most otthon van Patagóniában, amely az Új Világnak náci oázisa. A leány nemrég jegyezte el magát egy Reichert nevű pángermán professzor fiával. Sógora, Adolf Schwartzenberg, a “Csile legfanatikusabb nácija” nevet érdemelte ki. Ez az Adolf nővérével, Hildével együtt szintén Németországban tartózkodott a nácik alatt. Hilde Strasser anyja, Frau Westphal, a német villanytröszt santiagói fiókjának kábelosztályát vezette a háború alatt. Az AEG tröszt csilei fiókjáról bebizonyosodott, hogy kémkedett a németek javára. Westphal asszonyság közvetlen szomszédja Ludwig Freude, Peron elnök barátja, akinek a csilei határon túl is vannak birtokai. Ez az egész határvidék hatalmas hegycsúcsokból és csak kevesek által ismert ösvényekből áll, úgy hogy egy jó hegymászó bármikor átmehet Csiléből Argentínába és viszont. A nácik természetesen mind segítik egymást és mind jó hegymászók. Megbízható csilei források állítják, hogy ezen a vidéken igen sok volt náci ügynök és katonatiszt rejtőzik a helyi birtokosokjóvoltából. Arról is érkezett jelentés, hogy ezek a náci ügynökök néhány héttel ezelőtt nagy összeg pénzt kaptak Spanyolországon át. Ha a chilei és argentínai nem rendez erélyes razziát, Martin Bormann a vidéken éveken át élhet tökéletes biztonságban. May 1, 1946 ............ • Közgazdasági Szemle - AMERIKA KÜLKERESKEDELMI KILÁTÁSAI Hét milliárd dollárra becsülik erre az évre az Egyesült Államok kereskedelmi árukivitelének értékét. Ez az összeg jövőre kilenc milliárd dollárra emelkedhetik. Ez mindenesetre jóval felülmúlná az 1920 évben, az első világháború után elért 8,2 milliárd dolláros külkereskedelmi végösszeget. 1946-ban azonban nem fogja megfelelő értékű behozatal, kiegyenlíteni az Egyesült Államok kereskedelmi mérlegét. Az idegen árubehozatalra vonatkozó becslések a mostani évre 3 és félmilliárd dollár körül képzelik a behozatal értékét, vagyis kevesebbre, mint 1944-ben, a kölcsönbérleti szállításokat nem számítva. A közvetlenül előttünk álló időszakban nemzetgazdaságunkban az árukivitel nem fog döntő szerepet játszani. A nagygyárosok általában véve nem sokat törődnek a külföldi piacok keresletével mindaddig, míg az amerikai belső piac követeléseit valamelyest ki nem elégíthetik. A nácik világdúlása és a háború világszerte olyan áruhiányt okozott, hogy az amerikai kormány becslése szerint amerikai árut korlátlan mennyiségben lehetne elhelyezni a külföldi piacokon. Ha a külföld legégetőbb szükségleteit akarnánk kielégíteni, ahhoz körülbelül 11 milliárd dollár értékű árut kellene exportálnunk vagy még annál is többet ebben az évben. Ennyit azonban az amerikai gyárak távolról sem tudnak előállítani a jelenlegi feltételek mellett, mert olyan óriási a belső piac kereslete. A kormány elgondolása szerint, mihelyt visszaadnak a világon a “normális” viszonyok, az egész amerikai külkereskedelem 10 milliárd dolláros színvonalon állandósulna. Ebben az esetben azonban az Egyesült Államoknak is tekintélyes árut kell majd vásárolnia és ki kell terjesztenie a külföldön megánbefektetéseit és pénzkölcsöneit, továbbá az állam külföldi befektetéseit és kölcsöneit is. “Nagyszabású kölcsönöket kell nyújtanunk a külföldnek — írja a “Survey of Current Business” (az üzleti élet áttekintése), ha meg akarjuk valósítani azt, hogy a nemzetközi kereskedelem és befektetés nagy mennyisége teljes mértékben hozzájáruljon egyrészt honi célkitűzéseinkhez, amelyek erőforrásaink teljes felhasználására vonatkoznak, másrészt a világ gazdasági és politikai stabilitásához.” Más szavakkal ez azt jelenti, hogy a kiegyensúlyozott kiviteli és behozatali árucsereforgalom, amelynél nem maradnak nagy exportfeleslegek, úgy Amerikában, mint külföldön a legegészségesebb gazdasági helyzetet hozhatná létre rövidesen. Ennek, sok minden között, a legfőbb akadályai a magas tarifák, vámok és egyéb megszorítások, amelyek a tőkés rendszer velejárói és megnehezítik e cél elérését még akkor is, ha a külkereskedelmi forgalmat a Világbank és a Valutaalap segítségével bonyolítják le. A tőkésrendszer társadalomellenességét ekésszólóan bizonyítják ezek a rideg számadatok, mert akkor, amikor a termelés biztos üzlet, amikor oly nagyok a hiányok, oly nagyméretű a veteránok munkanélkülisége, oly tökéletes a termelőképessége, oly nagyok a tétlenségre utalt tőkék, hogy a páncélszekrények falait szinte szétrepesztik, amikor nyersanyag, munkaerő és tőke a termelés csodáit volna képes megvalósítani, s a nagytőkének és monopolisták ülősztrájkja megbénítja a társadalmi erők építőképességét. Nemcsak ezt az országot, hanem az egész világot a mozdulatlanság és lassú összeomlás átkával sújtják és még ahhoz is értenek, hogy zsarolásokkal a haldokló világ pusztulásából is hasznot préseljenek ki. Veszélyes játékot űznek mohóságukkal és megátalkodottságukkal, holott az emberek élni és dolgozni akarnak. Ez az építővágy a történelem folyamán még mindig áttörte a megkötöttség halállal fenyegető gátjait. ♦LEVELEK* E rovatunkban kifejezett vélemények nem szültok megőrzését nem vállaljuk. Visszaküldendő kétségszerüleg azonosak lapunkéval. Kérjük olvasóin- iratokhoz kérünk megfelelő bélyeggel ellátott utat, hogy leveleiket röviden, tömören írják. Kézira- címzett válaszborítékot mellékelni. Mindenükből kifosztották Szálasiék Mezőkövesd, jan. 15. (Az alábbi levelet Dienes János olvasónk küldte be, az öccsétől kapta.) Kedves János bátyám! Levelét megkaptuk, azt hittük, már nem is él. Tudatjuk, hogy élünk, átvészeltük a nagy vihart. Én is a háborúban voltam egy és fél évig. — 1945 májusban jöttem haza, de majdnem a ház helyére, mert emlékszik még rá, a ház mögött van egy akácfa, abban megakadt egy bomba és felrobbant, a házról a cseréptetőt levitte. Az volt a szerencse, hogy a bomba kiskaliberű volt s a családom a házban volt. Ha nagyobb a bomba, akkor úgy a háznak, mint a családnak vége. K. János bátyám, önálló iparos volnék, de nincs építőanyag, sem cserép, sem tégla, ■sem faanyag. Akik itthon átélték azt a sok szenvedést, azok majdnem mind éhesek és rongyosak. Egy rossz katonanadrágom és egy pár rossz katonabakancsom van. Minden családnál ez a helyzet. A németek mindent ettek, ilyen szomorú helyzetet még nem értünk, Róziék adtak kétmázsa búzát, abba árpát kevertünk. Már voltunk náluk élősködni, de ők sem bírják. Nekik volt 4 tehenük, 9 anyadisznó és egy csomó süldő, mindent elvittek Szálasiék. ők Veszprém megyében laknak és őket is úgy kifosztották, hogy még ruhájuk sem maradt, csak az,, amit sikerült eldugni. Szegény néném majdnem meghibbant, mivel a lányát is kényszerítették menekülésre. De már visszajött, így most jobban vannak. Amikor hazajöttem, elmentem náluk, amikor megláttam, sírtam, ő meg csak lesett rám. Most már javul a helyzet. Még órát sem hagytak a németek, ha lehet, küldjön egy órát. Nagyon sok házról még az ajtókat is leszedték és az ablakokat beverték. Sokat lehetne inni, de majd hallani fogja másoktól is, hogy mi volt itt. öccse, Dienes József. Ki segítene rajtuk? Két testvér, az egyik 18 éves Klára, a másik 20 éves Irén, egyedül álló magyar lányok, az amerikai magyarsághoz fordulnak kérésükkel, szeretnének Svédországból Amerikába jönni. Iskolai végzettségük nyolc elemi, Irén iskola után varrni tanult, amíg Klára az édesanyjuk mellett a háztartást látta el, kitanult gazdasszony, süt és főz. Miután végigszenvedték az auschwitzi és Bergen-Belseni koncentrációs táborok borzalmait, most minden rokonság nélkül egyedül állnak a világban. Azzal a kéréssel fordulnak az amerikai jószívü emberekhez, ha akadna valaki, aki kihozassa őket, hogy itt szorgalmas munkával meghálálják visszafizessék a tartozásukat. Hála a svédek gondos bánásmódjának, mindketten jó egészségben vagyunk és ezzel is több a bizalmunk, hogy az irántunk tanúsítandó bizalmat megháláljuk. Szives pártfogásukat várja Groszman Irén . . és Klára. Herrgardspensionat Mölnbacka, Svéden. Magyarság” új csillaga, a letűnt Szegedi László helyett. Úgy látszik az urak nem tudnak meglenni becsületes utón, ha az egyiket mellőzni kényszerültek kerítettek másikat, aki most nem magyarul, hanem angolul terjeszti a gyűlöletet. Igaz, az a magyar közmondás, hogy “a kutyából nem lesz szalonna”. De hagyjuk az urakat, itt van a Milwaukee Dalárda. Három évig nem tartott gyűlést. A dalárda ügyét intézni akaró tagok követelték a gyűlést, amire az elnök Varga János nagynehezen összehívta. A tagok egy része követelte, hogy a dalárda mint olyan életképtelen és ezért oszlassák fel és a pénztárban levő alapot adják át a magyar segélynek. Az elnök azonban két atyafi segítségével ezt keresztül húzta. Elhatározták, hogy átalakulnak kultur egyletnek, havi 25 cent tagdíjfizetéssel, aminek tíz százalékát a magyar segélyre adják. Hogy mi lesz ebből azt már előre sejthetjük abból, hogy az elnök úr idáig még egy centet sem adott a magyar segélyre, pedig ő volt minden népgyűlésen a leghangosabb a magyar testvéreink mellett, amíg nem kellett adni, de most még a segélybizottságból is kimaradt. Azt mondja, hogy ez a pénz a kommunisták és zsidók támogatására megy, ő majd elküldi oda, ahova kell, így búvik ki az adakozás alól. Nagyon szomorú, hogy a munkásság soraiban még enynyi eltévelyedett ember van. Tisztelettel: Varga Károly. A USSR barátsága életkérdés Románia számára, jelentette ki Tatarescu román helyettes miniszterelnök választási beszédében. Új bolygó a magyar reakció egén Tisztelt Szerkesztőség! Olvasva a magyar reakció újságjait úgy látom, hogy valami új uj bolygó kapaszkodik a magyar reakció amúgy is borús egére. Az uj bolygó neve Pályi Menyhért, az “Otthon” és a “Wisconsini