Magyar Jövő, 1946. június (45. évfolyam, 110-130. szám)

1946-06-01 / 110. szám

z /7MAGYAB Published Daily, except Sunday, Monday and certain Holidays by the HUNGARIAN DAILY JOURNAL PUBLISHING CO. iso East 16th Street New York 3, N. Y. Telephone: ALgonquin 4-0397 Editor: Dr. JOHN GYETVAI, szerkesztő £ Manager: SÁNDOR RÁKOSI, ügyvezető. Subscription Rates: U$A, Canada 6 Dollars one year, $3.50 half year, $2.00 three months. 5a. America, Mexico, Cuba 8 Dollars one year, $4.50 half year, $2.50 tljree months. Europe, Australia. Africa, Palestina, etc., $10.00 one year, $6.00 half year, $3.50 three months. New York City $7.00 one ~ ...... year, $4.00 half year, $2.50 three months. Entered as Second Class Matter May 10, 1943, at the Post Office of New York, N. Y., under the Act of March 3, 1879. I 209 A NÉPSZAVA IS RÚG EGYET A MUNKÁSSÁGON. (Folytatás az 1-ső oldalról) ur azt hiszi, hogy a vasúti munkásokat nem­ illeti meg fize­tett vakáció és overtime a túlórázásért? * Nem, ezekről nem írt a nagytőke ezen alattomos ki­szolgálója, az az úr, aki, mióta nincs magyar fasizmus, am­it lehet szolgálnia, most az amerikai reakció csizmáját csókolgatja egyre hevesebben. “Bizonyos, hogy a sztrájkjárványt, amely megbénítja az országot, nem nézhette tovább is tétlenül az elnök.” — szajkózik tovább Nadányi. De a “sztrájkjárványért” csak a­ munkásságot teszi felelőssé ez a demagóg, mint lejebb nyíltan ki is jelenti: “a m­unkásság egyes vezetői nem a leg­végső, hanem a legelső eszköznek tekintik a sztrájkot”. (Nadányi itt átveszi a reakció takitikáját, hogy a “vezető­ket” kritizálja, tényleg azonban a munkásságot támadja). Ez a legaljasabb, leggyalázatosabb rágalmazása az ame­rikai munkásságnak. Kérdezze meg Nadányi úr akár saját lapja bármely szervezett munkás olvasóját, hogy szívesen megy-e ki sztrájkra a munkás, akinek minden napi, minden Heti fizetése jóformán életkérdés. Kérdezze meg tőle, hogy használ-e fel szakszervezete minden lehető törvényes módszert arra­, hogy megegyezésre jusson a munkaadóval. Hetekig, hónapokig tárgyal az átlagos szakszervezet a mun­kaadóval, felhasználva a törvény által előírt “mediation,” “arbitration” eljárást is és csak azután, amidőn nincs más kiút, akkor folyamodnak sztrájkhoz. Hány hónapig tárgyalt a® UAW az autógyárakkal­, mielőtt sztrájkba kényszerültek? Hány hónapig tárgyalt az acélunió, mielőtt sztrájkba men­­tek? A vasutasunió is hónapok óta tárgyalt, kért, könyör­­g­ött, konferenciázott a Labor Departmenttel, »’’vasúti 'bár­­ákkal, Truman elnökkel, mielőtt végső eszközként a sztrájk­­hoz nyúltak. Az elnöknek módjában állt,, volna,, ezt megaka­dályozni, ha csak egy kis nyomást gyakorolt volna a vasúti bárókra, ha annak a nyomásnak a tizedrészét használta volna ellenük, amit később a munkásság ellen oly gyorsatt alkalmazásba hozott.­­ ’ Minderről kényelmesen elfeledkezett Nadányi úr, ami­dőn sietve csatlakozott azokhoz, akik a fasizmus kereszt-­ fájára akarják szegezni Amerika munkásságát. Az amerikai munkásság számon fogja tartani, kik voltak azok, akik az első alkalmat megragadták, hogy ki­mutassák foguk fehérjét, amikor a sötétség, fasizmus, re­akció támadásba kezdett ellenük. Az Amerikai Magyar Népszava olvasóinak tudatára kell ébredniök annak, hogy saját életérdekük halálos ellenségét támogatják akkor, amikor ezt a lapot olvassák és támogat­ják, amely ily cinikus nyíltsággal mutatta meg, hogy kinek az oldalán áll akkor, amikor az amerikai munkásságnak döntő harcot kell vívnia demokratikus jogaiért, szabadsá­gáért, életéért, mindennapi kenyeréért. A Verhovayak jubileuma A Magyar Jövő testvéri üdvözletét küldi a Verhovay Segély Egyletbe tömörült magyar munkásoknak, akik e hé­ten ünnepük egyletük fennállásának hatvanadik évfordu­lóját. • .............. A Verhovayak jubileumának a szokottnál nagyobb és mélyebb jelentősége is van. A dolgozó magyarság alkotóképességét szimbolizálja számunkra ez a hatvanadik évforduló. Itt Amerikában, ahol az amerikai demokrácia folyton változó, de a jeffersoni és lincolni hagyományok őstalajában szilárdan rögződő élet­­körülményei megadták a lehetőséget, a maroknyi magyar­ság virágzó, életerős intézményt létesített, melyet az utóbbi hatvan esztendő társadalmi, gazdasági, háborús viharoktól telített­ korszaka sem volt képes megdönteni.­­ Ezzel szemben ugyanezen hatvan esztendő alatt az óhazai magyarság az önző magyar reakció felmérhetetlen bűnei következtében a katasztrófák egész sorozatán ment keresztül. Elkerülhetetlen az összehasonlítás, hogy ha a hazai véreink is oly szabadon fejleszthették volna intézményeiket, társadalmi berendezésüket, ahogy ideszakadt véreik tették azt, akkor a magyar nép mérhetetlen szenvedésektől mene­kült volna meg és épp oly arányban építhetett volna szépet, nagyot, maradandót, mint a Verhovayba tömörült amerikai magyar munkások. De egyben tanulságul is szolgálhat az óhazai testvé­reink tragédiája az egyetemes amerikai magyarságnak is. A történelmi tények roppant erejével bizonyítják számunk­ra, hová jut a társadalmi intézmények legnagyobbika is, amikor annak vezetői a kor és a haladás szellemével ellen­kező irányba vezetik azt, amikor saját érdekeiket a nép, a dolgozók érdekei fölé helyezik. MAGYAR JÖVŐ (Hungarian Daily Journal) Egy amerikai újságíró válaszol Byrnes-nek Vyacheslav Molotov, szovjet külügymi­niszter, a Pravdában elmondotta a kudarc­cal végződött párizsi külügyminiszteri kon­ferencia történetét. Byrnes is válaszolt már Molotov megjegyzéseire s Byrnes hozzászó­lását jellemzi, hogy a nagy problémákat gondosan kikerüli. Ahelyett azonban, hogy szembeállítsuk a két külügyminiszter véle­ményét, az alábbiakban egy amerikai meg­figyelő beszámolóját ismertetjük a párizsi konferenciáról. Ez egyben válasz is Byrnes fejtegetésére. John C. Metcalfe, az ismert washingtoni riporter, a N. Y. Herald Tribune amerikai megfigyelője a párizsi konferencián, május 25-én megjelent cikkében azonos következ­tetésekre jut, mint Molotov, aki szerint USSR nem veszi készpénznek a tőkés érde­keltségek üres kijelentéseit, nem engedi egyszerűen félretolni magát, ennek ellenére azonban mindig készen áll igazi, komoly megállapodások kötésére. Elvi ellentétek? Múlt hét hétfőjén tartott rádióbeszédében Byrnes azt állította, hogy a USSR-al elvi kérdések miatt nem tudott megegyezni. Metcalfe, az amerikai tárgyilagos megfi­gyelő szerint, nem merültek fel elvi kérdé­sek. Semmi olyasmiről nem volt szó, ami el­lenkeznék a hagyományos amerikai elvek­kel. Ami pedig a részleteket illeti, Metcalfe a trieszti kérdésről például a következőket mondja: “Külföldi diplomatáknak nehéz megér­teni, miért kötötte magát Byrnes a trieszti kérdésben erkölcsi meggondolásokhoz, ami­kor elfogadta azt, hogy Déltirolt Olaszor­szágnak adják. Triesztet azért nem volt hajlandó Jugoszláviának ítélni, mert ez a város túlnyomórészt olasz. Miért nem ítélte hát Déltirolt Ausztriának, hiszen ez az or­szágrész túlnyomórészt osztrák?” Amerika “alkudozik” Ami pedig az olasz jóvátételi kérdést il­leti, a Herald Tribune tudósítója megjegy­zi, hogy Amerika beleegyezett ugyan abba, hogy Olaszország 100 millió dollár kártérí­tést fizessen a Szovjetuniónak, de azt akar­ja, hogy vonják le belőle a szövetségesek között szétosztott olasz flotta értékét. Met­calfe nem tudja megérteni, hogyan is “al­­kudozhatik” Amerika ilyen csekélységen, amikor Németország táplálására 200 millió dollárt költ évente és Németország is fizet jóvátételt, anélkül, hogy számításba vették volna, hogy a német flottát is felosztották a szövetségesek között. Miért kell hát az olasz hajókat levonni a Szovjetuniónak fize­tendő jóvátételi összegből? (Nyilvánvaló, hogy Byrnes mesterségesen provokálta ki a nehézségeket.) Közben pedig az angol-amerikai blokk billió dollárra rugó értékeket sajtol ki Olasz­országból, amelynek kis töredékével ki le­hetne fizetni a Szovjetuniót, Jugoszláviát, Görögországot és Albániát, amelyek saját területükön szenvedték el a náci hordák pusztításait. Molotov erre azt a magyaráza­tot adta, hogy az olasz nemzeti ipar angol­amerikai ipari érdekeltségeknek van alá­vetve. A Herald tudósítója ezt azzal magya­rázza meg, hogy Byrnes az elmúlt “átme­neti esztendő” alatt lelkes New Deal-hívőből a szovjet elleni keménykezű politika hívévé változott. EGYBILLIÓ FRANKOT LOPOTT EL DE GAULLE TITKOSRENDŐRSÉGE PÁRIZS. — Franciaországban sokat írtak mostanában a lapok arról, hogy a kibukott De Gaulle tábornok titkosrendőrsége 40 millió frankot “kezelt el.” A botrány mögött azonban egy sokkal nagyobb méretű frank­­lopás története húzódik meg. Franciaország legnagyobb pénzügyi szédelgéseinek és sö­tét politikai összeesküvéseinek egyikével ál­lunk szemben. Passy, vagy igazi nevén: de Wavrin ez­redes vezette és vezeti most is a De Gaulle titkosrendőrségét. Ez a szervezet most láza­san készíti könyvelési kimutatását, vagyis elejétől végig meghamisítja könyveit, hogy az elsikkasztott körülbelül egybillió frankra rugó" hiányokat elleplezze. Passy ezredesnek Londonban volt a szék­helye, ahol­­az angol titkosrendőrséggel dol­gozott együtt. Kémelhárító munkával fog­lalkozott és kezdőbetűi alapján DGER-nek nevezték szervezetét, óriási összegek felett rendelkezett, amelyeket nemcsak a németek elleni kémkedés céljaira, hanem a francia baloldal szervezkedésének megakadályozásá­ra használták fel. Passy már akkor a fel­­szabadulás után bekövetkező helyzet érdeké­ben dolgozott. De Gaulle és az angol rend­ POTT­EL DŐRSÉGE őrség teljes jóváhagyása mellett voltakép­pen “ellenállási mozgalmat szerveztek az el­lenállási mozgalmon belül.” Ez a szervezet ma is De Gaulle egyik leghatalmasabb fegy­verét képezi.­ Valaki a szervezetből e hónap elején elárulta, hogy a titkos szervezet kasz­­szájából egybillió frank hiányzik. A kitört botrány elsimítására bevallották, hogy 40 millió frankot csakugyan “elvalu­­táztak.” Az összeg nem olyan “nagy,” hogy szellőztetésével nagy port lett volna “érde­mes” felvenni ... Az egy billió frank azon­ban az eltussolás ellenére is hiányzik. Ez az összeg a jelek szerint Spanyolországba ván­dorolt. Passy ezredes pedig bevett szokás szerint kommunista rémet fest és legutóbbi nyilat­kozata szerint az európai háború elkerülhe­tetlen és ha majd kitör, Franciaországban a kommunisták veszik át a hatalmat, a Szovjetunió pedig megszállja az országot. Ennélfogva Spanyolországban kell kiépíteni az angol-amerikai hadseregek számára a tá­madás bázisát. Ez teljesen világos magyarázata, miért tűnt el a pénz, miért vitték Spanyolországba és mit készít elő az új “földalatti mozga­lom” Franciaországban. Roxas és csatlósai kizárják a filipin parlamentből a progresszív elemeket MANILA. — A fülöpszi­­geti szenátus kisebbségi tag­jai tiltakozásukat jelentették be az ellen, hogy a többségi szenátorok Manuel Roxas el­nökké való megválasztását kikiáltsák. — Hangoztatták, hogy ennek megtörténte ese­tén a Legfelső Bíróság elé viszik a kérdést, amely el­dönti, jogos-e ez a cselekedet. Roxas elnökké való megvá­lasztását tulajdonképpen már az elmúlt szombaton hivata­losan kikiáltotta a filipin képviselőház és szenátus egy­séges ülése, 10 kisebbségi szenátor azonban kivonult az ülésről a felsőház megszer­vezése körül felmerült vita folyamán. A szenátorok kivonulása után a többség kikiáltotta Roxas megválasztását, egy­ben pedig egyhangúan meg­szavazták, hogy három má­sik szenátor, akik Osmena elnök támogatói közé tartoz­nak, nem esküdhetik fel hi­vatalába. Csakhogy a régi alkotmány szerint, a szená­torok kétharmad többségére volt szükség törvényes lépé­sek megtételére, a Roxas cso­port kijelentette, hogy ez a múlté, ez a törvényes kellék nem vonatkozik már arájuk, az Osmena csoport meg váltig hangoztatja, hogy igen. Más jelentések szerint a filipin képviselőház is meg­tagadta 8 baloldali képvise­lőtől, hogy helyüket a parla­mentben elfoglalják. “Jön a fasizmus!” jelen­tette ki Tomas Confesor, a kisebbségi csoport vezére. Szerinte a szenátus többségi csoportja megszüntette a de­mokratikus joggyakorlatot és lefektette a totantáriánus rendszer alapjait. Az új mód­szer alapján akár az egész kisebbség a többség tetszése szerint kirekeszthető a tör­vényhozás házából. Mindezek megértéséhez tisztban kell lenni azzal, hogy Osména is jobboldali ember volt, de Roxas, akit a “meg­békéltető” amerikai kormány nyomására jutattak hata­lomra, sokkal szélsőségesebb jobboldali ember, Franc imádója, a fasizmus utazó­ügynöke, MacArthur fő­­szárnysegédjének és politi­kai tanácsadójának, András Sorianónak kebelbarátja,­­ Roxason keresztül az ameri­kai kormány a Franco befo­lyás terjesztésén munkálko­dik a Fülöp szigeteken. Roxas viszonzásul az úgynevezett Bell és Tyding-féle törvénye­ket akarja tető alá hozni, amelyek óriási gazdasági elő­nyöket biztosítanak az ame­rikaiaknak a többi idegen nemzetiségek — így főleg a kínaiakkal — szemben. Ezen­­kívül az amerikaiaknak ugyancsak a többi nemzetisé­gek rovására a benszülött fi­­lipinókkal egyenlő jogokat akarnak biztosítani a köz­üzemi nagyvállalatokban és a természeti kincsek kiaknázá­sában. A tartozásokra ki­mondott moratórium eltörlé­sével az amerikai gazdasági érdekeket még a filipinekkel szemben is rendkívül előnyös helyzetbe hozzák. A filipin nép érdekeinek legázolására szövetkezik ily­­módon össze az amerikai re­akció a fasizmus útján ha­ladó filipin jobboldallal, mely­nek vezére Roxas. Azért van tehát szükség ott az ameri­kai hadibázisokra, hogy ame­rikai csapatok minden eshe­tőségre “készen álljanak.” . Közgazdasági Szemle . MEDDIG TARTANAK MÉG A A VÁLSÁGOK ? Az amerikai tőkés gazdasági rendszer vál­ságaitól 1825 óta változatlanul nyög ennek a csodálatosan gazdag országnak népe. A mostani gazdasági válság immár a tizedik a sorban. Se vége, se hossza a szenvedésnek, a munkanélküliségnek, az éhezésnek és a nélkülözésnek. Ezeket a folytonosan visszatérő gazdasági válságokat a polgári szakértők a “túlterme­­lés”-nek tulajdonítják. Azelőtt úgy kelet­keztek a válságok, hogy nem tudtak eleget termelni, kevés volt az áru, kicsi a terme­­lés”-nek tulajdonítják. Rendes körülmények között a tőkések vaktában termelnek, mindegyiknek megvan a maga elgondolása és a maga sejtelme a piac felvevőképességéről, azt azonban, hogy mit termelnek mások, nem tudja. Ebből az következik, hogy egyik-másik cikkben va­lóban túltermelés állhat elő. A munkásmozgalom szakértői azonban abban l­áják a válságok okát, hogy a dol­gozók vásárlóerejét folytonosan csökkentik s igy nincs módjukban felvásárolni a teljes termelést. A munkás különben is jelenlegi termelési rendszerünkben új értékeket termel, de bérül azoknál kevesebbet kap. Az, amit kap, mint “értéktöbblete” a tőkés zsebében ma­rad, ebből származik a haszon. A tőkés azon­ban csak addig termel, amíg hasznot sze­rezhet. Mihelyt túl sokra szaporodik az “ér­téktöbblet” -tel gyarapodott- áru, amelyet nem tud eladni, mert nem fizet elég bért, hogy az emberek azt meg is vegyék, a tőkés leállítja a termelést. Pedig nem az elmaradt haszon, hanem a tömegek szegénysége és megcsappant fogyasztása minden válság utolsó oka. A termelőerők kényszerű elpusz­tításával, új piacok hódításával és a tdeig­­­­levők még alaposabb kihasználásával készí­tik elő újabb és még nagyobb válságok ki­törését, miközben egyre fogyatkoznak azok az eszközök, amelyekkel a válságoknak ele­jét lehetne venni. A válságok és a fellendülések sora nem tarthat örökké. A válságok egyre hosszab­­bakká válnak, a gazdasági fellendülések idő­szakai pedig egyre rövidülnek. Hovatovább a válságok szinte megszakítás nélkül állan­dósulni fognak. Termelésünk mai, végső fá­zisában a termelő erők elannyira fejlettek és a tömegek vásárlóereje annyira lecsök­kent, hogy a válságokból többé már kibújni nem lehet. Az angol és az amerikai im­perializmus nyilvánvalóan egyenlőtlen fej­lettségéből származó versengéssel a világ­piacért, elkerülhetetlenül újabb háborúk felé sodorják az emberiséget. Minél elkeseredettebb ez a versengés és mohóság, annál nagyobb a harci készség és a kegyetlenség, amellyel céljaik felé törnek. Annál bizonyosabb, hogy a pusztulás felé rohannak. A munkásosztályok vezető elméi azonban nem osztják a kiváltságos osztályok félel­mét, mert hiszen tiszta képük van a tör­téneti folyamatokról. Inkább derűlátók, vi­dámak és tevékenyek a termelési rendszer­ben elkerülhetetlen változások alakításában, mert hiszen van egy­ határ, amikor a dol­gozók tömege nem bírja tovább a nyomorú­ságot és eljut annak belátásához, hogy vala­mit kell a helyzeten változtatni . . .A végső megoldás csak a szocializmus lehet. Az em­beriség, utóvégre is, élni akar ! LEVELEK E rovatunkban kifejezett vélemények nem szűk-­tok megőrzését nem vállaljuk. Visszük fü­dendő két­­ségszerüleg azonosak lapunkéval. Kérjük olvasóin- iratokhoz kérünk megfelelő hélycélául ellátott krát, hogy leveleiket röviden, tömören írják. Kézira- címzett válaszborítékot mellékelni. A demokratikus Magyarország újjáépítésének kerékkötői Egyik olvasónk küldte be hozzánk a következő szövegű levelet, kapta Magyarszágról, amelyet érdekesnek tartot­tunk lapunkban leközölni: Drága Emil! örömmel vettük leveledet. Jó volna, ha a posta gyors és pontos lenne, annyi min­denről kellene egymást tu­datni. Nagyon érdekelnek le­veleitek, hogy mi történik ná­latok, milyen eltolódások van­nak az egyletekben, kik a ve­zetők úgy a magyar, mint az egyetemes m­o­z­g­alomban ? Eckhardt kire támaszkodik, kikből állnak a támogatói? Horthy ügyesen elintézte, hogy ott is, Svájcban is meg Norvégiában is, van egy-egy állampolgár,magától “megfosz­tott” bizalma a. -a­kik nem lé­vén állam, olgan szabadon kezelték a pénzt és irányít­hatták a Horthy propagan­dát úgy a háború alatt, mint a vesztett háború után. Ha Amerikában is erősek, elképzelhetitek milyenek it­ten. A negyedszázados fa­sizmus hatványozta a reak­ció erejét, pedig azelőtt sem volt gyenge. Kitenyésztettek egy olyan középosztályt, a­melynek nagy többsége még most sem lát. Még mindig valamilyen náci csodafegy­vert várnak. A bajokat nem abban látják, hogy esztelen háborúba mentek és cinkosai lettek Hitlernek. Azt sem értik, hogy az országot a nácik és a nyilasok a szó szo­ros értelmében kirabolták s utána felégették. Most a de­mokrácia fáj nekik. A hábo­rú elvesztését szörnyű igaz­ságtalanságnak tartják, épp úgy mint 1918-ban és olyan forma megismétlődést is sze­lhetnének. Bűneikért szenved­ni és az ország felépítéséért áldozatot hozni dehogy is akarnak. Az újjáépítés minden sú­lya a munkásokra hárul. A vasutasok már egy éve meg­kezdték és közös erővel javí­tották ki a szétlőtt mozdo­nyokat és vasúti kocsikat. Kijavították a föltépett és szétrombolt p­á­l­yatesteket. Sajnos a szerelvények na­gyobb része még mindig az angol megszállási zónában vannak. A bányászok minden ere­jük megfeszítésével vívják a széncsatát, rongyosan egy darab olajos kenyérrel, mert sem ruha, sem lábbeli nincs az elérhetetlen árak miatt. Az infláció mesterséges fo­kozásával elérték, hogy a dol­gozó munkás és hivatalnok­a fizet rá mindenre. Ezelőtt egy évvel a bankok üresek voltak, ma minden mozgatha­tó érték náluk van. Feketé­­zésre fordítják a pénzt, napi 5% kosztkamatra. A főispán havi fizetéséből nem lehet egy pár cipőt ven­ni. Az élelmünk kukoricake­nyér, bab és lencse, meg nap­raforgó olaj. Mint már írtam­, részt vet­tem a földosztásban. A pa­rasztok nyertek sokat, de a jegyző, a volt gazdatiszt meg a zsirosparaszt mindent el­követnek, hogy kijátszák őket és akadályokat gördíte­nek az igás állatok és gaz­dasági felszerelésben szűköl­ködő újgazdák munkájába. A Kommunista Párt nagy előrelátással dolgozott, ami­kor sürgette a földosztás mi­előbbi végrehajtását, mert ha késünk vele, több bajunk lett volna. Az idei aratás után —hacsak nem lesz a tavalyi­nál is nagyobb szárazság, — kenyerünk lesz. Most a köztisztviselők, il­letve hivatalok kitisztításával vagyunk elfoglalva. Van be­lőlük 170,000 és kell 100-- 120 ezer. Ha minden reak­cióst ki akarnánk tenni, el­kellene bocsájtani 99 és 9 tized százalékát. A másik kemény dió a köz­­oktatás. Az anyagi újjáépítés könnyebb mint a szellemi, mert a szellemi téren 25 éves romokat kell eltakarítanunk. Jóska, Pécs, 1946 április. Ne fájjon a a Népszavának Tisztelt Szerkesztőség! Melékelten küldök 5 dol­lárt a Magyar Jövő “deficit­jére”, nem akarom, hogy Nadányi úrék Népszavája a lapunk deficitje miatti nagy bánatában valami nem kívá­natos betegségbe essen. Munkástársi üdvözlettel M. PETRI, Bronx. ......­ ..............."•------ ■ ■ ! June 1, 1946 Franco kihívó magatartása. — Spanyol polgárháború lesz? NEW YORK. — A Franco kormány kihívó magatartása és a száműzetésben élő köz­­társasági spanyol kormány figyelmeztetése, hogy polgár­­háború veszélye fenyeget Spanyolországban, képezte az Egyesült Nemzetek Bizton­sági Tanácsa legújabb vizs­gáltainak tárgyát. Franco álláspontja a spa­nyol k­ü­l­ü­g­y­m­i­nisztérium egyik madridi szószólója út­ján jutott nyilvánosságra, aki kijelentette, hogy Franco Spanyolországa “nem ismeri el az Egyesült Nemzetek il­letékességét” a Spanyolor­szágra tartozó kérdések dol­gában és bár Spanyolország­nak “kétségbevonhatatlan jo­ga” van atomkutatásra, ilyen kutatásokat Spanyolország­ban nem végeznek. Ez a je­lentés az Associated Presstől származik. Dr. José Giral, a száműzött spanyol kormány miniszter­­elnöke az albizottság előtt kijelentette, hogy Spanyol­­országban polgárháború tör­het ki. Kijelentette azt is, hogy a köztársaságiak, meg nem nevezett külhatalmak segítségével, ki tudják ker­getni Francot Spanyolor­szágból az esetben, ha az Egyesült Nemzetek nem vol­nának hajlandók a cselekvés mezejére lépni. Adj egy napi bért a Magyar Segély javára

Next