Magyar Jövő, 1948. április (47. évfolyam, 77-101. szám)

2 A Marshali-terv a Wall Street-en A Marshall tervről, legalábbis kezdetien, azt állították, hogy annak célja Európa tábora által lerongyolódott, elszegényedett népeinek felsegélyezése. Ezen a jogcímen billiókat szavaztak és szavaznak meg a gö■ög, francia, olasz, angol, portugál, belga és többi kormányoknak. Az amerikai sajtó és sajnos az amerikai munkásmozgalom vezérei is, azt kürtölik a lép fülébe, hogy a Wall Street befolyás alatt működő Vandenberg-Hoover, Marshall- Truman koalíció csupa jószívűségből, csupa inzetlenségből adja ezeket az óriási összegeket az érdekelt kormányoknak. Akadnak azonban Amerikában is olyanok, kik támogatásra szorulnak. Mi történik, ha amerikai munkások követelnek gazdaságtámogatást béremelés formájában? Ha a Wall Street szándéka csupa humanitárizmus, akkor feltehető , hogy saját népüket , oly gyorsan és oly készségesen “segélyeik” mint mondjuk Caldarisz vagy Csiang asiszta bandáját. Nos, a new yorki tőzsde alkalmazottai legtanulták, mégpedig a szó legteljesebbrtelmében saját bőrükön, hogy hogyan fest “jószívű” amerikai monopolisták Marshall erre a gyakorlatban. A tőzsde 1000 alkalmazottja, valamennyi IFL tag, sztrájkba lépett 9-15 dolláros heti áremelésért. A világ leggazdagabb országa legnagyobb tőzsdéjének évi 500,000 dollárral ellett volna a fizetési listát felemelni. De Wall Street urai, akik szemrebbenésélkül ajándékoznak az amerikai adófizetőkénzéből 250 millió dollárt egy korhadt görg kormánynak és ezer milliót egy mégmár is korhadtabb kínai feudalizmus felmairtására, az amerikai munkásság bérkövetésére azzal feleltek, hogy a sztrájk másnapján rendőrökkel rohamoztattak meg sztrájkolókat és véresre verettek ameriai fiúkat és leányokat a tőzsde lépcsőin, sol azok fekvősztrájkba kezdtek, hogy sját testeikkel akadályozzák meg sztrájkik letörését, a szkekek behatolását. Vér folyt Wal Street lépcsőin. Nagy ende a jelképes jelentősége. Amerikai dolgaik vére elegyedett azokon a lépcsőkön a bög, kínai, indonéziai munkások és paisztok véreivel, akiket Wall Street urainak riogatásával igyekeznek elnyomóik ismét lincsbe verni. A vért lemosatják a tőzsde urai a lépeikről. De Amerika népe nem fogja elfelejni, hogy kik okozták a vérontást. És közeleb jutott annak felismeréséhez, hogy iyanaz a kéz ontatja a szabadságért és demokráciát küzdő népek véreit a világ szács más eszében is. A horthylap, amely a magyar fasizmus idején egyáltalán nem mutatott nagy érdeklődést a sajtószabadság és politikai szabadság kritériumai iránt, nem szűnik meg a magyar demokrácia “fogyatékosságait” kritizálni, amióta a magyar nép kiverte a horthyista vérszívókat, a magyar ezerholdas grófok, bárók, bankárok ügynökeit az országból. Március 29-iki vezércikkükben megállapítják— nem tudjuk, hogy hányadszorra — hogy Magyarországon nincs szólásszabadság, mivel Nagy Vincének és Sulyok Dezsőnek ki kellett onnan szöknie. Politikai szabadság sincs, mert Peyer Dezső nem politizálhat már odahaza. Tekintet nélkül ezen renegátok szökésének körülményeire, feltehetjük a kérdést, hogy várjon a horthylap elismerte-e, hogy Magyarországon van szólásszabadság, van sajtószabadság, akkor, amidőn ezek a sötét alakok még vígan és szabadon működhettek Magyarországon? Oh nem, a horthylap attól a pillanattól kezdve, hogy a nácikat és nyilas banditákat kiverték Magyarországról, attól a pillanattól fogva, hogy a demokratikus magyar kormány hozzá kezdett szülőhazánk szörnyű sebeinek behegesztéséhez, a romok eltakarításához, az ország újjáépítéséhez, állandóan gyalázta, rágalmazta Magyarországot. Jól emlékszünk, hogy alig három hónappal a felszabadulás után már megkezdték cikksorozatukat az “elsötétített” Magyarországról, azóta szüntelen folytatják támadásaikat demokratikus Magyarország ellen. Ez az egy tény is bizonyítja, hogy a horthylap abbeli alakoskodása mintha számukra a Nagy Vincék vagy Peyerék szökése lenne a döntő tényező Magyarország rágalmazására, szemfényvesztés. Ha mindezek a renegátok otthon lennének és szabotálhatnának, akkor is rágalmazná a horthylap az országot — mindaddig, amíg egy új Horthy be nem vonulna fehér lovon és a magyar dolgozók és parasztok vére nem ömölne ismét patakokban. Amerika magyarsága tudja, hogy a szabadságnak és demokráciának nem az a mérve, hogy kit lehet szidni és kit nem. Ezek az urak kezdenek belehülyülni saját hazudozásaikba. És már nemcsak ők maguk hiszik, hanem másokkal is el akarják hitetni, hogy a hitleri Németország a politikai szabadság netovábbja volt, mert ott aztán lehetett “Sztálint szidni” és a kommunisták ellen kiállni. És a horthy fenegyerekek meghatározása szerint Görögország, Spanyolország, Portugália és Csiang Kínájában is dühöng a szabadság, mert ott is ki lehet állni a “kommunisták” ellen. A demokrácia és szabadság igazi mérve az, hogy egy ország sorsának intézésében a nép érdekei érvényesüljenek, hogy a föld azé legyen, aki megműveli, hogy a parasztnak ne kelljen örökké a földesúrnak, vagy a mortgage-os bankárnak robotolnia, hogy a munkásnak ne kelljen rettegnie a munkanélküliségtől, hogy az ipari termelés gyümölcsei a dolgozóké legyenek, nem pedig kuponvagdaló parazitáké. Demokratikus Magyarország őszintén és becsületesen törekszik arra, hogy a politikai demokráciával párhuzamban gazdasági demokráciát építsen szülőhazánkban. Hogy politikai demokrácia mit jelent gazdasági demokrácia nélkül és hogy a peyerizmus és ebertizmus politikája hova vezet, azt az emberiség egyszers mindenkorra megtanulta a weimari köztársaságot követő hitleri pokol történelméből. Se Magyarország, se Európa népe nem felejti el ezt a leckét. A Wall Street akaratát végrehajtó Truman adminisztráció magáévá téve Hitler antikommunizmusát, pont ezt akarja elfeledtetni Európa népeivel. Amikor az amerikai horthyisták és sajtójuk e politikának adták oda magukat, következetesek maradtak a magyar uriosztály ügynökeinek tradícióihoz. A magyar urak és azok bérencei 400 esztendő óta, mindig valamely külföldi reakcióval való szövetség segítségével igyekeztek a magyar népet igában és nyomorban tartani. Négyszáz évig sikerült ez nekik. De ennek most már visszavonhatatlanul vége van. Még akkor is, ha az atombombás diplomáciában bizóos a jelenlegi antikommunista hisztériától megkedvült amerikai horthyisták ezt nem is hajlandók tudomásul venni. hicago készül Wallace fiadására CHICAGO. Mint az ilíoisi progresszív párt vetősége bejelentette, Dr. Jude Slye, a világhírű rákjaió tudós fogja bemutat Henry A. Wallacet, aki a Hicago Stádiumban fog beérni április 10-én, este 8 -kor. Dr. Slye a Progresse Citizens of America szervezet tudományos csoportjának országos elnöke. Leugrott az égő ház 3-ik emeletéről NEW YORK. — Schwartz Julia, 52 éves asszony leugrott hamadik emeleti lakásának ablakából, nem bírta idegekkel, hogy bevárja, míg a tűzoltók néhány perccel később létrát helyeztek az ablak elé. Az asszony súlyos állapotban fekszik a kórházban, míg férje és 3 gyermeke sértetlenül megmenekült. A hajóról a tengerbe esett NEW YORK. Heribert Eklef 48 éves hajósmunkás megcsúszott a kikötőben veszteglő olajszállító hajó fedélzetén és a tengerbe esett. A parti rendőrségnek sikerült megmentenie, de súlyos állapotban kórházba szállították. 209 /Tmagyab ’»nhllshed Dally, except Sunday and certain Holidays by the IIUNGABIAN DAILY JOURNAL ASSOCIATION, INC. East. 16th Street. New York 3, N. Y, «voenhone; ALgonquin 4-0397 Editor: ZOLTÁN DEÁK, szerkesztő Manager: EUGENE PRAGER, ügyvezető Subscription Rates: U.S.A., Canada $9.00 one year, $5.00 halt year, $2.75 three months. New York City, So. America, Mexico, Cuba $10.00 one year, $5.50 half year, $3.00 three months. Europe, Australia, Africa, Palestine, etc., $10.00 one year, $6.00 half year, $3.50 three months. Catered u Second Claes Matter Sept. ISs, 1947 at the Post Office of New York. N. Y„ under the Act of March. 1879. Sztálin szidása és a politikai szabadság Az a lap, amely a magyar fasizmus a Hitler iránti hálára buzdította olvasóit, mely több, mint húsz esztendőn át volt aszólója Európa egyik legelső fasiszta endszerének, most már egészen “otthonon” érzi magát az itteni háborús uszítóknál előidézett antikommunista hisztériáin. MAGYAR JÖVŐ (Hungarian Daily Journal) EGY SZOVJET MUNKÁSNŐ LEVELE MRS. ROSEVELTHEZ A szovjetunió sokmillió asszonyának egyike, Klavdia Zénová munkásnő az Orosz Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának tagja az alábbi nyílt levéllel fordult Eleonora Roosevelthez: “Mrs. Roosevelt! Mi, szovjetemberek, feszült figyelemmel kísérjük az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének munkáját. Nem titkolhatom : az Egyesült Államok kiküldötteinek beszédei élénk ellenszenvet és felháborodást váltottak ki a szovjet emberekből. Amikor megláttam az újságban: “Nagybritannia és az Egyesült Államok továbbra is állást foglalnak a gyarmatok nő- és gyermekkereskedelme mellett” — szinte hirtelenében fel sem tudtam fogni a cím értelmét. Nő- és gyermekkereskedelem! Úgy hangzott ez, mint valami durva lázárom. De áruval való kereskedelem mellett szót emelt Ön is, Eleonora Roosevelt. Annak a férfinak a felesége, aki jelképe és nagy bajnoka volt a demokratikus Amerika fasizmus elleni küzdelmének. “A gyarmati rendszer, a népek kizsákmányolása anynyit jelent, mint gyúlékony anyagot felhalmozni a háború tűzvészének kirobbanására” — vallotta az ön férje. S a nagy elnök hitvese, ahelyett, hogy folytatná az ő művét, most azt a gyarmati politikát támogatja, amelyet Franklin D. Roosevelt oly élesen elítélt. Mi, szovjet emberek hozzászoktunk ahhoz, hogy polgáraink tekintet nélkül fajra és nemzetiségre, valamenynyien egyenlőek. Ezt megszeghetetlen törvényként fektette le Alkotmányunk. Ezért sokszorosan visszataszítóak előttünk a rabszolgakereskedelem gyalázatos üzelmei, s ezért váltanak ki nálunk oly mélységes felháborodást azok a próbálkozások, amelyekkel ezeket az aljasságokat védeni akarják. Mi késztette Önt arra, hogy kiálljon a a “fajvédő” gondolat legelmaradottabb nézete mellett? Azoknak a befolyása alá került, akik magukat demokratáknak nevezve a legreakciósabb, legnépellenesebb politikát folytatják? " Önnek, Franklin Roosevelt feleségének nem szabad férje ellenségeinek táborába tar toznia. Meggyőződésem, hogy ebben egyetértenek velem az amerikai nők és férfiak milliói, akiknek levelei naponta halomszámra érkeznek a közgyűlés szovjet küldöttségé- nek címére, s amelyekben oly keserűen ismétlődik: “Ha Roosevelt élne, mindez nem történhetne meg.” A kisemberek minden országban békében akarnak élni. Meggyőződésünk, hogy az amerikai nép nem akarja a háborút. Az a hatvan család kívánja, amely kezében tartja egész Amerika iparát, kereskedelmét és pénzügyét. Azok remélnek háborút, akik óriási hasznot húznak a nép véréből, s az özvegyek, árvák könnyeiből. Mi nem félünk a kardcsörtető támadók fenyegetésétől, a világ ismeri erőnket és hatalmunkat. Meg tudjuk védeni a mi hatalmas hazánkat még azoktól is, akik Hitlert akarják utánozni. Midőn ezzel a levéllel önhöz fordulok, azt akarom mondani: “Álljon meg idejében, Mrs. Roosevelt!” Bizonyos vagyok benne, hogy levelem nemcsak az én országom asszonyainak véleményét fejezi ki, hanem az amerikai nők többségéét is, akik épp úgy, mint mi, ott akarják Önt látni a demokrácia védelmezői között. LEVELEK .(?. r°vatunkban kifejezett vélemények nem szökségszerüleg azonosak lapunkéval. Kérjük olvasóinkat, hogy leveleiket röviden, tömören írják. Kéziratok megőrzését “ Juká ..Vj iszaku ,a kíd,a kéziratokhoz kérőnk megfelelő bélyeggel ellátott, címzett válaszborítékot mellékelm. A hétvégi tablóidról Tisztelt Szerkesztőség! A múlt heti pénteki számban az “Olvasóinkhoz” címzett írásukra az a véleményem, hogy a hétvégi kiadást a tabloid formában beszüntették és helyette a rendes mindennapi nagyságban jelentették meg. Tudomásom szerint ez kevesebb költséget és kisebb munkát jelent a nyomdai személyzet részére. Úgy vélem, hogy az olvasók többsége is helyeselni fogja a tabloid forma megszüntetését. Magyarországon élő rokonaim is (Somogy m., Nagyatád és Bódvaszilas, Abaujtorna m.) igen szeretik a lapot és a Nők Világát, amit hűségesen csomagolok és küldök nekik. Továbbra is kitartást, jó munkát kívánva maradtam tisztelettel Tisztelettel: Gábor György számában évek óta közölnek. •Apáthyné, Hammond, Ind. Elismerő sorok az ünnepi lapszámról Tisztelt Szerkesztőség! A március 15-iki ünnepi szám olyan remek, gazdag tartalommal jelent meg, hogy már jobb, nívósabb nem is lehetne. Olyan ez a szám, mint az öntudatos munkásoknak egy nagy ünnepi találkozója. Jól esik látni ismerős arcokat, (a fényképeken) jól működő csoportokat, ismerős neveket, üzeneteket, különböző falukba, megyékbe. Jó érzés, hogy nekünk ilyen gyönyörű lapunk van és hogy mi is építői, támogatói vagyunk. Elismerésemet és tiszteletemet fejezem ki az összsrók és szerkesztők iránt. Köszönet mindazért a rengeteg tanítás, felvilágosítás, nevelésért, amit a lapunk minden Tisztelt Szerkesztőség! Itt a Káldor lapja a St. Louis és Vidéke vitte a főszerepet az Eckhardisták ünnepének előkészítésében. Egyik múltkori számában Nagy Ferenc szökött politikust a későbbi Kossuthnak deklarálta. Talán Káldor, amikor ezt a kijelentést papírra vetette, jót röhögött a markába és azt gondolta, hogy no ezt már magam sem hiszem, de azért úgy tett, mint az egyszeri cigány. Két cigány evezett a Tiszán és olyan szél támadt, hogy felfordulással fenyegette a csónakot. Az egyik cigány az isten segítségéhez folyamodott “Kedves jó istenkém, csak még egyszer segíts át a Tiszán, olyan gyertyát veszek a számodra, mint egy ló dereka.” Azt mondja a másik cigány: “Te, olyan nincs is a világon”. Az első cigány odasúgta neki:“Csitt te, csak ámítom.” Szabó József, East St. Louis. Középiskolai diplomát kaphatnak mindazok a 21 éven felüli New York állami lakosok, akik legalább fél éve élnek az állam területén és valami okból kifolyólag nem tudták elvégezni a középiskolát. A folyamodóknak mindössze egy vizsgát kell letenniök s folyamodhatnak bármelyik városi High Schoolban. April 1, 1948 Hamisító diplomácia Mi mindent hagytak ki a State Department “tárgyilagos szakértői” a rendelkezésükre álló történelmi anyagból. Írta: FREDERICK L. SCHUMAN, egyetemi tanár. III. London azzal kezdte “békefrontjának” építését, hogy elutasította Litvinov javaslatát egy konferencia összehívására, melyen védelem közös rendszabályait beszélhették volna meg. Ehelyett azt tanácsolta (1939 március 21), hogy adjanak le egy közös nyilatkozatot, melyben “tanácskozást” helyeznek kilátásba a közös ellenállás lépéseiről az esetben, ha bármely európai állam “függetlensége” veszélyben forogna. Amikor Moszkva, az ilyen eljárási módozat teljes elégtelenségének dacára, beleegyezett, Downing Street azonnal elejtette az indítványt. Március 31-én London bejelentette az egyoldalú angol garanciát Lengyelország részére. A védelembe vett államot Anglia nyilvánvalóan sohasem lett volna képes megvédeni Németország ellen. Ezt csak az USSR volt képes megtenni. Az ezredes kormánya Varsóban csökönyösen visszautasított minden szovjet ajánlatot katonai támogatásra a Reich ellen — és ebben pártfogolták őket Londonban és Párisban. Ahelyett, hogy kiegyeztek volna Moszkvával és azután rábírták volna Varsót, hogy fogadjon el egy közös angol-szovjet garanciát, Londonban úgy kezdték, hogy garantálták Varsót és távoltartották Moszkvát. Ez az eljárás, mint Lloyd George, Churchill, Eden és sokan mástok mondták, hasztalan, veszélyes és hülye volt. Azonfelül a “garancia” nyitva hagyta a kaput további engesztelésre — azaz arra, hogy Hitler szabadkezet kapjon Oroszország (és Lengyelország) ellen, amennyiben mégis hajlandó volna újból követni a Münchenben megígért programot. A kötelezettség, melyet április 6-án kétoldalúvá tettek, nem jelentette a lengyel területi integritás védelmét, hanem csak a “függetlenség” védelmét egy külső “világos” veszély ellen. Nem írtak alá angol-lengyel kölcsönös segélynyújtási szerződést augusztus 25-ig, vagyis a náci-szovjet egyezmény UTÁN. Az április 13-án Görögországnak és Romániának adott angol ígéretek megismételték ugyanazt a homályos formulát. Csak 1939 április 15-én kezdett London komoly tárgyalásokba Moszkvával. Halifax azt javasolta, hogy az USSR jelentse ki, “támadás esetén a Szovjetunió bármely európai szomszédja ellen, ha az ellenállást fejt ki, számíthat a Szovjetunió segítségére, amennyiben úgy kívánja.” Amikor Moszkva kötelező szövetséget javasolt, London viszszautasította s ahelyett inkább az kívánta, hogy az USSRA csak akkor kötelezze magát háborúra a Reich ellen, ha Anglia és Franciaország hadat viselne a Reich ellen Lengyelország és Románia védelmében. Ez az ajánlat tökéletes eszköz lett volna arra, hogy Oroszországot háborúba keverje Németországgal oly körülmények között, melyekben Anglia és Franciaország tetszés szerint távoltarthatnák magukat. Három hétig London nem tett semmi újabb ajánlatot. Litvinov május 3-ikán visszalépett. Chamberlain és Halifax nem vontak le semmi következtetést. “Ahol nincs kölcsönösség”, írta az Izvesztija május 11-ikén, “ott nem lehet igazi együttműködést létrehozni”... A münchenisták még mindig vonakodtak egy szövetség megkötésétől és a balti államok közös garantálásától. Csak május végén egyezett bele London, vonakodva, egy szovjet szövetségbe. Chamberlain azonban még mindig elutasította a balti garanciát és nem volt hajlandó az USSR-be elmenni, jóllehet Németországba háromszor is elrepült “a béke a mi időnkben” nevében... Chamberlain kijelentette, hogy nem lehet államokat “akaratuk ellenére” garantálni. A münchenista William Stranget küldte Moszkvába, segédként Leeds követ mellé. Strang azt az utasítást kapta, hogy csak “tanácskozásba” mehet bele, ha az USSR német támadás célpontja a baltikumon keresztül. .. A münchenisták utolsó reménye. Végül, miután a tárgyalások nem vezettek semmire, Chamberlain bejelentette július 31-ikén, hogy “katonai küldöttség” megy Moszkvába , Molotov indítványozására .A misszió senkiktől állt. Indulása előtt egy hétig várt. Nem repülőgépen ment, hanem lassú hajóval. Augusztus 11-ikén érkezett Moszkvába. Amikor Varsó bejelentette, hogy nem engedi a szovjet haderőt lengyel területre a Németország elleni háború esetén, a misszió ezt helybenhagyta. Azt javasolta, hogy háború esetén Anglia hat divíziót szolgáltat és az USSR 136 divíziót. Azonfelül nem volt teljhatalma semmiféle egyezmény aláírására. A nyugati hatalmak akkori vezérei, miután felajánlottak nekik egy új alkalmat, hogy alakítsanak ki egy nagy koalíciót a tengely támadása ellen, ezt ugyanúgy fogadták, mint az előbbi szovjet kísérleteket a kollektív biztonság hatékony rendszerének megteremtésére — és ugyanazon okokból kifolyólag. Moszkva emberei levonták az egyetlen következtetést, melyet népének sorsával törődő bármely uralkodó kénytelen lett volna levonni. Ennek a következtetésnek helyességét igazolják az egyéb események 1939 különös tavaszán és nyarán. Május 19-ikén Chamberlain agyrémnek nevezte azt a hírt, hogy a hat millió font sterling értékű Londonban tartott csehszlovák aranyat kiadták volna Hitleréknek. Május 23-ikán hírül adták, hogy az aranyat tényleg átadták Hitlernek. Július 20-ikán értesült a közvélemény, hogy Sir Horace Wilson és Robert S. Hudson (Chamberlain fő gazdasági tanácsadója) tárgyalásokat folytattak Dr. Helmuth Wohltattal, Hitler fő gazdasági tanácsadójával egy angol kölcsönről Németország számára egybillió font sterling összegben. Július 24-ikén Chamberlain kijelentette a parlamentben, hogy angol alattvalóknak tartózkodniuk kell minden olyan cselekedettől, mely hátráltatná a japán behatolók törekvéseit. Washington, Páris és London együttesen áldották a Vatikán egy újabb München rendezésére irányuló kísérleteit. Miközben lázasan folytatták a tárgyalásokat egy egy angol-náci szövetség nyélbeütésére (egész a náci-szovjet szerződés megkötésének időpontjáig), Henderson augusztus 23-ikán kijelentette Hitlernek, hogy ő sohase hitt az angol-szovjet szerződésben és az a véleménye, ha már szerződést kötnek Moszkvával, akkor szívesebben látná, ha azt Németország tenné! Minderről persze egy szó se található a State Departmentleleplezéseiben, ahol ugyanis azt a benyomást akarják kelteni, hogy a náci-szovjet tárgyalások április 17-ikén kezdődtek szovjet kezdeményezésre és csalárdul folytatódtak augusztusban elért tetőpontjukig. Az okiratok azonban azt bizonyítják, hogy a németek május végén határozták el magukat komoly tárgyalások megkezdésére, hogy a szovjet magatartás a tárgyalások megszakítására vezetett június végén, és hogy július végén Berlin hajlandó volt belemenni egy olyan megegyezésről folyó tárgyalásokba, mely a szovjet érdekeket Kelet-Lengyelországban és a balti államokban tiszteletben tartja. Az ezen események közötti összefüggés és a fent vázolt időrendi sorrend bizonyítják, hogy a Wilhelmstrasse teljesen tudatában volt az angol-szovjet tárgyalásoknak, amelyekről minden kétséget kizárólag beszámoltak azon jelentések és táviratok, melyeket a State Department szerkesztői jónak láttak kihagyni. A végső szovjet elhatározás, hogy szerződést kössenek Németországgal, olyan feltételek mellett, melyek hatékonyan korlátozták a náci terjeszkedést és erősítették, a Szovjetuniót Németországgal szemben, kizárólag annak az eredménye volt, hogy az angolok elutasítottak minden olyan megegyezést a Szovjetunióval, mely hathatósan korlátozta volna a náci terjeszkedést és erősítette volna a Szovjetuniót Németországgal szemben. Az összes rendelkezésre álló adat bizonyítja, hogy a szovjet politika minden másfajta értelmezése, bármilyen bonyolult és szőrszálhasogató legyen is, teljesen nélkülöz minden alapot. Ingyen akart utazni, Palesztina életével fizetett FREEPORT, L. I. — Peter Cramer, 12 éves fiú felkapaszkodott egy száguldó teherautóra s valamiképpen leesett s a kerekek halálra gázolták. A teherautó vezetője nem tudott a fiú jelenlétéről s csak akkor vette észre a gázolást, mikor egy szembejövő autó vezetője figyelmeztette: kérdésében az amerikai delegáció az Egyesült Nemzetekben újra meggondolta magát, a felosztási határozat megdöntése által támasztott felháborodás láttán. Most azt mondják Trumanék, nem akarnak gondnokságot, csak fegyverszünetet Palesztinában.