Magyar Jövő, 1949. április (48. évfolyam, 75-100. szám)

1949-04-01 / 75. szám

LEGÚJABB HÍREK .­ A DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁGRÓL Márciusban 275 millió forintot fordított beruházásra a kormány BUDAPEST, március 29. (Légipostán a Magyar Jövő­höz.) — Az elmúlt hónapban 170—200 millió forintot ruház­tunk be, — márciusban már 275 millió forintot. Az össze­gek befektetését a Beruházási Bank intézi. A Bank feladatai állandóan növekednek. Most már havonta átlag 300 millió forint lesz beruházásainak összege. A Beruházási Bank munkaköre egyébként a közeljövő­­­ben kibővül. Az eddig négy szektor mellett (bányászat és ipar; mezőgazdaság; közlekedés és mélyépítés; építkezés és szociális kiadások) megjelent az ötödik: az állami nagyke­reskedelem. A jövőben a nagykereskedelmi nemzeti vállala­tok beruházási hiteleinek folyósítása is, a Beruházási hitelei­nek folyósítása is, a Beruházási Bank feladata lesz. Megindult a tapasztalatcsere a gyárak élmunkásai és újítói között BUDAPEST, március 29. (Légipostán a Magyar Jövő­höz.) — Az új munkaverseny megindulása óta, az újítási és észszerűsítési javaslatok tömege érkezett be az üzemi újí­tási megbízottakhoz. A munkaverseny eredménye az is, hogy az új munkamódszerek, észszerűsítések és újítások ma már túljutnak a gyárak falain. Naponta meghívják egy­mást élmunkásaink és újítóink összejövetelekre és a mun­kapadokhoz is, hogy gyakorlatban mutassák meg egymás­nak újításaikat, így például nemrégiben a Weiss Manfréd Élmunkás és Újító Köre meghívta értekezletre az Egyesült Izzó élmun­kásait és újítóit. Az értekezleten kicserélték egymás tapasz­talatait és mikrofon előtt ismertették gyártási módszerei­ket. A Ganz Vagon a MÁV Dunakeszi Főműhelyének 14 dolgozóját látta vendégül. Ezek a látogatások nagyban hoz­zájárulnak majd ahhoz, hogy a munkaverseny során álta­lánossá váljék üzemeinkben az élmunkások, újítók fejlettebb munkamódszere. Feketénvágó és fairtó kulákokat tartóztatott le a rendőrség BUDAPEST, március 29. (Légipostán a Magyar­­Jövő­­höz.) — A pécsi törvényszék özv. Folbert Ádámné aranyos­­gadányi kulákot, aki engedély nélkül sertést vágott, s ezen felül a zsirkeszolgáltatást is elmulasztotta, 4 hónapi fogház­ra ítélte. Somogyszentpálon Kovács János és Hodovics Ig­nác kulákokat a tavaszi munkák szabotálása miatt 4—4.000 forint pénzbüntetésre ítélték. — Weiler István nagykanizsai állatkereskedő sertésnevelést vállalt, a sertéseket feketén Fodor Aladár petrétei lakosnak adta el, akit időközben a népbíróság háborús bűntett miatt 3 évre elítélt. Weilert le­tartóztatták, Fodor ügyét az uzsorabíróság fogja tárgyalni. A dombóvári rendőrség letartóztatta Rác Sándor kányai kulákot, aki hat kocsi fát termelt ki feketén, továbbá Rácz József iregszemcsei kulákot, aki 104 darab akácfát vágott ki engedély nélkül. • A főváros vásárcsarnokait repülő-bizottságok ellenőrzik. Ezek megvizsgálják a­ forgalomba kerülő élelmicikkeket. A bizottság büntetőbíróból, tiszti­orvosból, kerületi élelmiszer­ellenőrből áll. A felvett jegyzőkönyv alapján a bíró a hely­színen kirója a büntetést. Mezőgazdasági akadémiát létesített a kormány BUDAPEST, március 26. (Légipostán a Magyar Jövő­höz.) — A földmivelésü­gyi miniszter előterjesztésére a kor­mány rendelettervezetet fogadott el Mezőgazdasági Akadé­mia létesítéséről. Mezőgazdasági Akadémia célja az, hogy a dolgozók köréből főiskolai színvonalon mezőgazdasági szak­embereket képezzen ki. Az Akadémiára felvehető az a mun­kás, vagy dolgozó paraszt, akit a felvételi bizottság főisko­lai képzettség elsajátítására alkalmasnak talál. Az Akadé­mián az oktatás ingyenes. A népjóléti miniszter előterjesztésére a miniszterta­­­nács elrendelte az Országos Közegészségügyi Intézet újjá­szervezését. Az Országos Közegészségügyi Intézetet a jövőben tel­jes egészében a közegészségügyi tudományos kutatómunka vonalára irányítják. Feladata lesz elsősorban a fertőző be­tegségek és népbetegségek leküzdését szolgáló kutatás. A szíriai hadsereg átvette a hatalmat DAMASZKUS.­­ Huszni Zajim vezérkari főnök őrizet­be vette a köztársasági elnö­köt és a kormány tagjait és a hadsereg nevében átvette a hatalmat. Taft tíz százalékos redukciót kér WASHINGTON.­­ Robert Taft szenátor, aki a múlt hé­ten még másfél billióval akarta volna csökkenteni az idei Marshall-segély összegét, most már tízszázalékos re­dukcióval is megelégedne. FIGYELEM! CLEVELAND! FIGYELEM! A Magyar Népköztársaság Amerikai Barátainak Köre NAGY NÉPGYŰLÉST rendez, hogy megismertesse szülőhazánk politikai és gazda­sági helyzetét, hogy az igazsággal verje vissza a rágalomhadjáratot. Április hó 3-án, vasárnap délután 2 órakor az East Side-i Munkás Otthonban. 11123 Buckeye Road. KITŰNŐ ELŐADÓK! — BELÉPTIDÍJ NINCS! A BÉKÉÉRT! DEMOKRÁCIÁÉRT! NÉPJÓLÉTÉRT! VOL. XLVIII. ÉVFOLYAM, No. 75 SZÁM APRIL 1, 1949 FRIDAY Németországról tárgyalnak Achesonék A külügyminiszterek zárt tárgyaláson vitatják meg a német kérdést az Atlanti Szövetség alá­­írása előtt. — A fasiszta portugál kormány be­jelentette csatlakozását. HUNGARIAN DAI LV JOURNAL WASHINGTON.­ A kül­ügyminisztérium bejelentet­­te, hogy az Atlanti Szövetsé­get aláírni készülő külügy­miniszterek holnap zárt ta­nácskozást tartanak Acheson­­nal Németországról. A nyugateurópai diploma­ták legnagyobb része megér­kezett a fővárosba,­közöttük Bevin angol külügyminiszter, aki külön tárgyalást folyta­tott Dean Achesonnal. Acheson külügyminiszter saj­tókonf­erenciá­j­á­n bejelen­tette, hogy megbízta Lloyd V. Berkner államtitkárt az Atlanti Szövetség értelmében létrehozandó fegyverküldési program tervezetének kidol­gozásával. A külügyminiszté­rium most készíti a költség­­vetési javaslatot, az Atlanti Szövetségben résztvevő euró­pai államok felfegyverzésére, után mindkét szerződés a két kormány közös célját képvi­seli azzal, hogy a kommuniz­­mus ellen irányul. Moszkva a NN kisajátításáról MOSZKVA.­­ A Moszkvá­ban angol nyelven megjelenő New Times című lap azzal vádolja a nyugati hatalma­kat, hogy az Atlanti Szövet­séggel az a céljuk, hogy az Egyesült Nemzeteket teljesen az angol-amerikai agresszív politika eszközévé degradál­ják. A lap ugyancsak megvá­dolja az Egyesült Nemzete­ket, hogy a titkárság tagjai­nak túlnyomó többsége az angolokból és amerikaiakból áll, vagy azokból a “hontalan kozmopolitákból,” akik szol­gálatot tettek a két ország­nak. Wallace 3 európai törvényhozóval indul beszélőkörútra az országban SOUTH SALEM, N. Y. — Henry A. Wallace bejelentet­te, hogy április 27-én orszá­gos beszélő körútra indul és kíséretében lesz 3 európai törvényhozó, akik különböző országok parlamentjeinek a tagjai. A Wallace által meg­hívott európai törvényhozók: Lester Hutchinson, az angol munkáspárt parlamenti kép­viselője, Pierre Cot, a fran­cia képviselőház pártonkívüli tagja és Michele Gina, az olasz szenátus baloldali szo­cialista tagja. “Azért hívtam meg ezeket az európaiakat,” mondja Wallace, “hogy segítsenek választ találni napjaink leg­fontosabb kérdésére, arra, hogy miként lehetséges át­hidalni a Nyugat és Kelet között egyre szélesedő űrt. A kérdés az, hogy miként ta­lálhatunk egy olyan, barát­ságos megoldást, mely igaz­­sgos mindkét féllel szemben.”­­ Az európai látogatók nev­­vében Wallace nyilatkozatá­ban arra kéri az amerikai népet, hogy küldjenek hozzá a külpolitikával kapcsolatos kérdéseket, olyan problémák­ról, melyek leginkább zavar­ba ejtik őket. “Az európai parlamentek ezen tagjai tudni akarják, mint gondolkodik az ameri­kai nép, miben látja a nem­zetközi megértés legnagyobb akadályát,” mondja Wallace, majd folytatja: “Ezek az­ emberek teljes igyekezettel a valóságot kutatják, hogy se­gítsenek lebontani a béke akadályait. Ezért arra kér­tek engem, hogy kérjek le­veleket, melyek ezzel a prob­lémával foglalkoznak. Beszé­lő körútunk minden megálló­ján azokat a kérdéseket fog­ják megvitatni a vendégek, melyeket az amerikai nép le­velei állítnak elébük. A leve­leket a következő címre küld­jék: 56 W. 45th Street, New York 17, N. Y. “Ezek a látogatók azért jönnek ide, hogy elmondják, miért tekintik a tanácskozást olyan pozitív változatnak a jelen politikai és ideológiai harcban, ami leginkább elő­segítheti a béke megteremté­sét. Hiszik azt, hogy úgy sa­ját országuk, mint Amerika legfőbb érdeke a hűvös há­ború befejezése. Meg vannak győződve arról, hogy az ösz­­szeütközés elkerülhető­­, hogy a kapitalizmus és kommuniz­mus békében megférhetnek egymás mellett. Hiszem azt, hogy az ame­rikai nép örömmel fogadja a lehetőséget, hogy meghallgas­sa ezen vendégek nézetét. Csakis akkor találhatjuk meg a békéhez vezető­­ utat, ha tárgyilagosan és szabadon megvizsgáljuk a problémá­kat.” Még több pénz rádiópropagandára WASHINGTON.­­ Mark Ethridge lapkiadó, az infor­mációs szolgálattal kapcsola­tos tanácsadótestület elnöke, nagyobb összeget kér a Voice of America számára, mert az eddigi 36 millió dollárt nem tartja elegendőnek. Úgy lát­szik, hogy a rádióállomás pro­pagandája eddig nem sokat ért el a kitűzött célból. Békebizottságokat szerveznek az olasz városok RÓMA.­­ Az olasz kom­munista és szocialistái párt békebizottságokat szervez az ország minden városában és községében, minden utcában és minden háztömbben. Tog­liatti szerint ezzel válaszol az olasz nép a kormánynak azon kijelentésére, hogy az alkot­mány nem enged meg nép­szavazást az Atlanti Paktum elfogadásának vagy vissza­utasításának kérdésében.­­ Amikor az olasz parlament az Atlanti Paktumhoz való csat­lakozást megszavazta, Tog­liatti még a következőket mondotta : “A harc a békéért és a háború ellen csak most kezdődik.” Egymillió görög parasztot tartanak táborokban PRÁGA.­­ A szabad gö­rög rádió jelentése szerint a görög monarcho-fasiszták 1 millió görög parasztot kény­­szerítettek arra, hogy hagy­ják el az ország északi részé­ben lévő lakhelyüket és dél felé hurcolták őket. A parasz­tokat körülzárt táborokban tartják, ahol a kormánytól napi 12 dekagram kenyeret és 1000 drachma pénztámoga­tást kapnak. Ezért az összeg­ért egy doboz gyufát vásárol­hatnak. A táborokban a pa­rasztok és családjuk a leg­­szörnyűbb nyomorban síny­lődnek. MEDINA FERDÍTÉSEI MIATT SEMMISÉGI PANASZT TETTEK NEW YORK.­­ Izgalmak­ban bővelkedve folyt a 11 munkásvezér legutóbbi tár­gyalása, amiyen a kormány koronatanúja, a renegát Louis Budenz immár ötödik napja sorolta fel a vád körén kívül eső, régi eseményekkel kapcsolatos valótlanságait. A szerdai tárgyaláson a vádlottak védőügyvédjei sem­miségi panaszt jelentettek be Medina bíró viselkedése mi­att. A bíró elfogultságának számos jelét adta ,az egész per folyamán s ezen a napon sem volt különb. A védőügy­védek azzal vádolták Medinát, hogy a vádlottak ellen felho­zott vádak természetét­­elfer­dítette és a vádlottak viselke­dését gúnyos színben tüntette fel avégett, hogy az esküdt­szék tagjait ezzel is befolyá­solja a vádlottak ellen. Medina természetesen el­vetette a semmiségi indítvá­nyokat. Ez alkalommal a vádható­ság számos könyvet és röp­­iratot helyezett a törvény­szék asztalára. A védők til­takozása ellenére felolvastak részleteket azokból. A védők hangsúlyozták, hogy a per a vádlottak tettei, nem pedig a szocialista irodalom klasszi­kusai által fejtegetett esz­­mék és tanok ellen folyik, de Medina azt felelte, hogy a szocialista klasszikusok, a marxi-leniai tanok terjeszté­se is bennefoglaltatik abban a vádban, amelyet,a kommu­nisták “bűncselekménye” el­len emeltek. Sajnos éles összecsapás zaj­lott le az ügyész és a bíró és a velük vitába szálló ügyvé­dek között. Richard Glad­­stein, Harry Sacher és A. J. Isserman védőügyvédek ál­landóan ellenvetésekkel éltek az ügyészség és a bíró ön­kényeskedései ellen úgy, hogy Medina több ízben ki­javította, visszavonta, vagy elkente kijelentéseit, így töb­bek között azt a gonosz meg­jegyzését, hogy a vádlottak nagyon élvezni látszanak a tárgyalást. Ez ellen Dennis határozottan és méltóságtel­jesen maga is tiltakozott. Budenz befejezte meséit és csütörtökön rátértek a ke­resztkérdésekre. -------------—------------— Egyezmény és nézet­­eltérés a német gyárak kérdésében LONDON. — Az Egyesült Államok, Anglia és Francia­­ország megbízottai megegye­zést kötöttek abban a kérdés­ben, hogy milyen cikkek elő­állítását kell megszüntetni Németországban, mely gyá­rak kötelesek korlátozni ter­melésüket és milyen iparüze­mek maradhatnak meg annak ellenére, hogy a szövetsége­sek annak idején megszünte­tésüket elhatározták. A meg­egyezés után azonban nézet­­eltérés támadt egyrészt Fran­ciaország, másrészt Amerika és Anglia között. A franciák azt kívánják, hogy a meg­egyezés szövegét hozzák azon­nal nyilvánosságra, míg az angolszászok erre csak későb­ben hajlandók. Az angolok elutasították a cseh ajánlatot PRÁGA.­­ Az angol ke­reskedelmi küldöttség eluta­sította a csehszlovák kor­mány azon ajánlatát, hogy Anglia ugyanolyan értékben vásároljon árut Csehszlová­kiában, mint amennyiért ez az ország importál Angliá­ból. Az angolok a javaslatot elutasították és azt akarták, hogy Csehszlovákia csak élel­miszert termeljen és nyers­anyagokat, nehogy verseny­társa lehessen Angliának. Az angolok ezzel legalább is a kereskedelem terén Hitler nyomdokába léptek A haladó szellemű­­ amerikai magyarság napilapja Amerikai delegátuso­kat küldenek a párisi béke­kongresszusra Az American Slav Cong­ress központi bizottsága Ge­orge Pirinskyt, a szervezet központi titkárát és John Marsalka professzort, a Yale egyetem tanárát, aki a szer­vezet alelnöke, delegátusok­nak nevezte ki a Párisba összehívott kongresszusra a világbéke érdekében. A ta­nácskozás április 20-án kez­dődik és 23-ig tart. Minden valószínűség szerint több más amerikai progresszív szerve­zet is küld képviselőket a konferenciára. Churchill tagadja, hogy 1898-ban US ellen harcolt WASHINGTON.­­ Egy szenátusi vita során, amikor a Marshall segélyről volt szó, Langer­worth dakotai republikánus szenátor a kö­vetkező kérdést adta fel: Van-e tudomásuk arról, hogy “ugyanaz a Winston Chur­chill, aki most azzal kérke­dik, hogy ő félig amerikai, Spanyolország oldalán az Egyesült Államok ellen fegy­vert fogott és mindent elkö­vetett, hogy legyőzzön ben­nünket.” Az Amerikában tartózkodó Churchill tagad­ja, hogy­ ő 1898-ban részt vett volna a spanyol-ameri­kai háborúban és azt állítja, hogy 1895-ben volt a spanyol hadsereggel, mint megfi­gyelő. \ Az első sikeres náci planitás HAMBURG. — Egy né­met fajbika rövid idővel ez­előtt súlyosan megbetegedett. Az állatorvosok hosszas vizs­gálat és több röntgenfelvétel után megállapították, hogy az értékes állat egy náci párt­jelvényt nyelt le és az okoz­ta betegségét. A jelvényt operáció útján eltávolították és a bika azóta a javulás út­jára lépett, szemben a náci párt jelvényt rejtegető két­­lábúakkal, akik sohasem ja­vulnak meg. Mindenesetre a németországi angol zónában mégis megtörtént az első in­­cid­anitás. Thompson győzött a Ford választáson DEABORN.­­ Az autó­­munkások szakszervezetének 600 számú lokáljában a most megtartott választás során ismét Tommy Thompsont vá­lasztották elnökké. Thomp­sont Walter Reuther a UAW elnöke és katolikus munká­sok szervezete támogatta. Virgil Lacey, a progresszív munkások jelöltje 13,334 sza­vazatot kapott, mégegyszer a­nnyit, mint a múlt évben. Portugália csatlakozik a szövetséghez . LISSABON. — A fasiszta portugál kormány hivatalo­san bejelentette, hogy csat­lakozik az Atlanti Szövetsé­get aláíró államokhoz. A por­tugál k­ü­l­ü­g­y­minisztérium nyilvánosságra hozta, hogy a fasiszta Francoval folytatott tárgyalás után megegyeztek, hogy az Atlanti Szövetség nem áll ellentétben a két or­szág között kilenc évvel ez­előtt kötött szövetséggel, mi­ Franco megsértődött MADRID.­­ Spanyolor­szágban nagy csalódást kel­tett, hogy ugyanakkor, ami­kor Portugália csatlakozhatik az Atlanti Paktumhoz, Spa­nyolországot nem hívták meg, holott Franco véleménye sze­rint a Paktum nem teljes ér­tékű a diktátor részvétele nél­kül. Viszont megnyugvást keltett, hogy Portugália be­vonásával elismerték az Ibé­riai félsziget stratégiai fon­tosságát. Elkeseredett sztrájkot kezdenek ma délután a kisemmizett new yorki taxisofőrök NEW YORK.­­ Szokat­lan, lázas hangulat uralko­dott a városban a ma délután fél 5 órára kitűzött taxisof­­főrsztrájk előzményeként. A taxisok nemcsak sztrájkolni, hanem piketelni is fognak a garázsok előtt. Ötezer soffőr és autószere­lő munkás szavazott szerdán a sztrájk mellett a Manhattan Centerben, mert a munkálta­tók nem voltak hajlandók le­ülni velük tárgyalni. Ötezer tulaj­donos-soffőr, aki a taxi­tulajdonosok céhét alkotja, szintén támogatja a sztráj­kot. Harold Riegelman, a Ter­­minal-vállalat jogtanácsosa, bejelentette, hogy a munkál­tatók szét fogják verni a pi­keteket. Leon Zwicker, a sof­­főrök kerületi vezetője, azt mondta, hogy a taxivállala­tok százával használnak olyan kocsikat, amelyek “valóságos koporsók!” Azt is mondta, hogy állandóan életveszélyes fenyegetésekkel illetik a te­lefonon. Azzal ijesztgetik, hogy szétverik a koponyáját. Kétezer rendőrt mozgósí­tottak. Ilyen az egész városra kiterjedő taxisztrájk 1934 óta nem volt. Akkor bérelt verekedők jártak szerte a városban és leütötték a sztráj­kólókat. Minden megtesznek, csak hogy ne adják meg a sofő­röknek a 9 órás nappali mun­­­káért a napi 9 dolláros bért és 11-et az éjszakai munká­ért. MEGSZAVAZTÁK ALBANYBAN A GONDOLATCENZURÁT ALBANY. — Az ország­­demokratikus jogainak letip­­rása már-már valóságos bo­szorkányüldözési orgiává fa­jul. A New York állami sze­nátusában lefolyt példátlan háborús uszítást is fegülmúl­­ta az, ami az állami alsóház­ban lezajlott. A Feiberg-féle kommnista-ellenes iskolatör­vényjavaslatot 122:25 arány­ban megszavazták. A szená­tusi szavazat 41: 1­4 volt. A javaslat most Dewey kor­mányzó elé kerül, aki harminc napon belül vagy aláírja vagy nem. Ha nem, akkor idén már nem vethetik fel újra a javaslatot. A Scanlan- java­slatot, amely a középületek haszná­latát megtagadja a “felforga­tó” s­z­ervezetektől, 120:30 arányban fogadták el. Arthur Schützer, az American Labor Party állami ügyvezető tit­kára, petíciót intézett Dewey kormányzóhoz, amelyben til­takozott az iskolákban úrrá válható eretneküldözés ellen. A Feinberg-javaslat a ta­nárok progresszív CIO szak­szervezete ellen irányul. Washingtonban ugyanak­kor John S. Wood képviselő, az Amerika-ellenes bizottság elnöke, javaslatot nyújtott be a képviselőházban, amely megtiltaná a védelmi iparok­ban dolgozó munkásoknak, hogy tagjai legyenek “felfor­gató” szervezeteknek vagy anyagilag segítsék azokat. Trenton, N. J.-ben, miután egy­ éjszakai ülésen villámhá­­borús módszerrel öt javasla­tot 58:0 szavazatarányban keresztülhajszoltak, amelyek független pártok eltiprását célozzák, nyilvános kihallga­tásokat követelnek szakszer­vezeti és progresszív vezérek, őrvonalat állítottak a szená­tus elé, ahol csütörtökön este szavaztak a javaslatokra. Hartford, Conn­-ban a sze­nátus jogi bizottsága előtt harcolnak a progresszívek egy javaslat ellen, amelynek támogatója az amerikai légió és amely, boszorkányhajszát indít azon progresszív jelöl­tek ellen, akik közhivatalok­ra pályáznak.­­ _____­ _

Next