Magyar Jövő, 1949. december (48. évfolyam, 280-301. szám)

1949-12-01 / 280. szám

A HALADÓ SZELLEMŰ AMERIKAI MAGYARSÁG NAPILAPJA VOL. XLVIII. ÉVFOLYAM. NO. 280 SZÁM MA 1­1 Az egyik bizalmas wash­ingtoni körlevél, melyet üz­letemberek számára adnak ki, november 26-iki számában figyelmeztetést közölt arról, hogy a háborús készülő­dések a szovjet atomrobbanás óta felfokozódtak. A körlevél sze­rint az erre vonatkozó tervek jelenleg félig titokban van­nak tartva, hogy ne okozza­nak pánikot, mert hát közvet­len háborús eshetőség nincs. De nincs messze az idő, ami­kor a titkos terveket napfény­re hozzák. Két nappal a körlevél ki­bocsátása után már meg is jelent az első leleplezés a Chi­cago Tribune hasábjain. A hírhedt reakciós lap washing­toni tudósítója szerint a had­ügyminisztériumban már ki van dolgozva egy terv arra nézve, hogy AZ ORSZÁGOT KATONAI DIKTATÚRA ALÁ HELYEZZÉK, ha egy hirtelen atomtámadás elpusz­títaná Washingtont. A Chicago Tribune tudósí­tója azt állítja, hogy neki személyesen mondta ezt az ország egyik kiemelkedő ka­tonai vezetője. Elméletben a diktatúra csak addig tartana, amíg a veszély elmúlna és a polgári hatóságok ismét át­vehetnék a kormányzást. Be­ismerte azonban, hogy a ka­tonaság nem szívesen enged­né ki a kezéből a kormány­zást, mert, úgymond, a had­vezetőség sokkal hatékonyab­ban és gazdaságosabban tud háborút vívni, ha nem kell a törvényeket túlságosan pon­tosan betartani. Rendeletek útján ugyanis sokkal gyor­sabban lehet dolgokat elintéz­ni, mint törvényhozás útján, mondta ugyanez a magasran­­gú katonatiszt. Vonatkozik ez az árakra, adagolásra, szállí­tásra, A MUNKAERŐ ÉS AZ IPAR MOZGÓSÍTÁSÁRA. Gondolkozó amerikai polgá­­rok első kérdése az, hogy váj­jon csakugyan csak egy atom­­támadás esetére tervezik-e ezt a katonai diktatúrát. Hi­szen abban, úgy a politikai, mint katonai vezetőségünk megegyezik, és ebbeli meg­győződésüket számtalan eset­ben ki is fejezték, hogy a Szovjetunió nem készül belát­ható időn belül támadásra. (öntudatos munkások persze tudják, hogy szocialista ál­lam semmilyen körülmény között nem vív támadó hábo­rút.)­­ Hát ha ez a helyzet, akkor mire valók a katonai dikta­túra tervek? Lehetséges-e, hogy ez lenne Wall Street válasza egy nagy­arányú gazdasági depresszió, vagy még ennél is nagyobb­­arányú amerikai békemozga­lomra? Tudomásul vesszük, hogy a chicagói “Az Írás-Otthon” is beállt demokratikus Magyar­­ország gyalázóinak táborába. Első benyomásunk az, hogy ezért az irányváltozásért nem a lap szerkesztője, Izsák Ig­nác a felelős, hanem az egyik lap körüli személy, aki állító­lag rokona a hazaárulásért elítélt és kivégzett Rajk Lász­lónak. • Vizsgálják a kávé árát WASHINGTON. A Gillette iowai demokrata szenátor be­jelentette, hogy a szenátus földmivelési albizottsága vizs­gálatot indít a kávé árának ügyében. Adenauer állítólag nem akar hadsereget BERLIN.­­ Dr. Konrad Adenauer, Nyugatnémetor­szág kancellárja, a franciák nyugtalankodásának lecsilla­pítása végett, nagy ravasz­kodások között kijelentette, egy párisi lap tudósítója előtt, hogy ő nem akar hadse­reget. Visszateszik az egyetemi freskót NEW YORK. — A N. Y. University néhány “hazafias” diákja követelésére az egye­temi hatóságok eltávolítot­ták az egyik falfestményt, amely az “egy a világ” gon­dolatát fejezi ki és “baráti szellemben” ábrázolja a szov­jetet. A többi diák erélyes tiltakozására, egy 200 hallga­tó és 10 tanár részvételével lefolyt ülés után, úgy dön­töttek, hogy a freskót vissza­helyezik. M AGYAR JÖVŐ HUNGARIAN DAILY JOURNAL (Entered as Second Class Matter, Post Office, New York, N. Y.) NEW YORK, N. Y. — CSÜTÖRTÖK DECEMBER 1, 1949 THURSDAY A BÉKE ÉS DEMOKRÁCIA MAGYARNYELVŰ SZÓCSÖVE USA-BAN 4L egyes szám / m ára í C5M A béke világfrontját sürgeti a Kominfor­­us Nyolc ország kommunista pártjainak vezetői felszólítást bocsátottak ki, hogy a béke érdekében világfrontot léte­sítsenek “az angol-amerikai imperialisták háborús készü­lődései” ellen folytatott küz­delemre. A felszólítás egyben figyelmezteti a világot, hogy a háború veszélye nem csök­kent. Az erről szóló kommü­nikét Moszkvában tették köz­zé a Pravdában. A United Press jelenti Moszkvából, hogy az elmúlt két hétben Budapesten ülése­ző Kominformba tartozó kommunista pártok határoza­tot fogadtak el, amely nyolc pontba sűrítve összefoglalja a világhelyzetet. A határo­zatban levő felszólítás a bé­kefront megteremtésére nyo­matékosan hangs­úlyozza, hogy a béke minden hívének egyesülnie kell tekintet nél­kül politikai vagy vallásos meggyőződéseire. “Téves és káros dolog vol­na alábecsülni az új háború veszélyét, amelyet az imperi­alista hatalmak készítenek elő angol-amerikai vezérlettel, mondja a határozat. A de­mokrácia és a szocializmus táborának óriási gyarapodása ne keltsen önelégültséget a béke igazi harcosai közt. Megbocsáthatatlanul félreve­zető volna azt hinni, hogy a háború veszélye csökkent. Történeti tapasztalás mutat­ja, hogy minél kétségbeeset­tebb a reakciós imperialisták ügye, annál jobban dühönge­­nek és annál fenyegetőbbé válik a katonai kalandok ve­szélye.” A határozat egyik pontja a Titó-klikket támadja, ké­meknek és gyilkosoknak ne­vezi őket, akik elnyomják Ju­goszlávia népét és úgy csele­kednek, mint a háborús uszí­tók ügynökei. A Kominform budapesti gyűlésén résztvevő 8 nemzet: a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, Franciaország, Olaszország, Magyarország, Románia és Bulgária. A ha­tározatot szovjet, olasz és ro­mán jelentésekre alapították. A nyolc pont pedig a kö­vetkező : 1. A béke híveinek egysé­ges frontja politikai és vallá­si felfogások megkülönbözte­tése nélkül. 2. Minden mun­kás egyesítése a kommunista pártok vezetése­­ alatt, hogy békéért és nemzeti független­ségét harcoljanak. 3. A harc fokozása a jobboldali szociál­demokraták l­e­­­e­plezésével, mint Attlee, Bevin, Blum, Kurt Schumacher, Paul-Hen­ri Spaak, William Green és Philip Murray. 4. Agresszív katonai és politikai szövetsé­gek leleplezése, mint a nyu­gateurópai unió és az észak­atlanti paktum. 5. Bizottsá­gok szervezése városokban és falvakban az egész világon a béke védelmére. 6. Harc az angol-amerikai monopóliumok uralma ellen, amelyek elti­porják nemzetek független­ségét. 7. A kommunista pár­tok tevékenységének fokozá­sa a béke táborának megerő­­sítésére. 8. A Titó-klikk le­leplezése, mert Titóék képe­zik az amerikai kémkedés és támadás alapját. A kommüniké különös nyo­­matékot vet a katolikus mun­kások kérdésére. Arra buzdít­ja a katolikus munkásokat, hogy csatlakozzanak a béke világfrontjához és a kommu­nistákaz, hogy szenteljék fi­gyelmüket a katolikus mun­kásoknak és szervezeteiknek, mert a békééért való harcnál nem számít a valláskülönb­ség. A dolgozóosztályok és a katolikus szakszervezetek kö­zös munkája a felszólítás szerint igen eredményes esz­köz lehet a békéért való harc­ban. A Titó-bandáról azt mond­ja a jelentés, hogy Belgrádot a kémkedés és a kommunista­ellenes propaganda amerikai központjává tette; a Titó­­ügynökök ma a munkásosz­tály széthasogatásának leg­­elkeseredettebb munkásai az amerikai imperialisták pa­rancsára, ezért kell döntő harcot vívni ellenük, bárhol a nyomukra bukkannak; fo­kozott tevékenységet kell ki­fejteni, hogy a jugoszláv nép visszatérjen a szocialista tá­borba. Az elemzés leszögezi, hogy a világot két táborra osztot­ták: a béke táborára a Szov­jetunió vezetésével és a há­ború táborára angol-amerikai­­ vezetéssel. A béke tábora­ egyre erősebb, (az új Kína, a keletnémetországi népköz­­társaság, a szovjet és a ke­leteurópai demokráciák erős­­bödése folytán), míg a hábo­rús tábor egyre gyengül a gazdasági válság kimélyülése és a tőkés rendszer egyre ki­élezettebb ellentmondásai kö­vetkeztében. Hogy pedig az imperialisták háborúra ké­szülnek, mutatja, hogy Nyu­gatnémetországot és Japánt a fasizmus melegágyává tet­ték, hogy nem akarnak bé­keegyezményeket kötni és nem akarják megtiltani az atomfegyverek használatát annak ellenére, hogy az ame­rikai atommonopólium meg­szűnt. A FELSZABADÍTÓ NÉPHADSEREG BEVONUL CSUNGKINGBA HONG­KONG.­­ Szerdán megszűnt a hírközvetítés Csungkingból, jeléül annak, hogy a Kuomintang ideigle­nes fővárosának felszabadí­tása folyamatban van. Ked­den a déli külvárosokból, a Jangce-folyam túlsó partjá­ról, ágyúzták a felszabadítók Csángókat. Csu En-lai, a népköztársa­ság elnöke, figyelmeztető nyi­latkozatot bocsátott ki, kije­lentve, hogy a felszabadító hadseregek “kiirtják az el­lenséget, bárhova menekül is.”­­ Ugyanakkor megkezdték az előkészületeket Formuza fel­szabadítására. A Kuomintang központi hírügynöksége je­lenti, hogy a néphadsereg százával építi a hajókat a Csuszan-szigetek ellen indí­tandó általános támadásra, mert ez lesz a bevezetője Formoza ostromának. Jelentés érkezett arról is, hogy minden valószínűség szerint Csang Kai-sek ismét átveszi a főhatalmat a Kuo­mintang Kínában. Li, volt Kuomintang elnök, Csang utóda, elmenekült és már úton van az Egyesült Álla­mok felé. A bányászsztrájk elhalasztását várják NEW YORK.­­ John L. Lewis, miután hétfőre New Yorkba összehívta a szak­­szervezet országos bizottsá­gát, úgy hétfőn, mint kedden elhalasztotta a bizottsággal való tanácskozást, miután Washingtonban tárgyalt a bá­nyatulajdonosokkal. A bányászok sztrájkjának ma kellene kezdődnie, azon­ban valószínűnek tartják, hogy a sztrájkot elhalaszt­ják, részben, mert lehetőség van egyezményre, másrészt, mert Truman elnök minden valószínűség szerint azonnal letiltaná azt a Taft-Hartley­­törvény alapján. Lewis tegnap délután ta­nácskozott a bányász szak­­szervezet 200 tagú országos bizottságával, lapunk zártáig azonban nem adtak ki jelen­tést a tanácskozásról. A Bridges tárgyalás SAN FRANCISCO.­­ A kormány vádat képviselő ügyésze savanyú arccal ült a Harry Bridges ellen folyta­tott tárgyaláson, mialatt Vincent Hallman, Bridges védője keresztkérdések alá fogta John Schoemakert,­­ a kormány saját tanúját. Schoe­makert, a védő kérdései alatt ismertette a rendőrség és vigilantik terrorját, melyet 1934-ben a sztrájkoló rakodó­­munkások ellen alkalmaztak. Arra a kérdésre, hogy kik áll­tak a terror mögött, a tanú elmondta, hogy a­ hajóstársa­ságok és munkaadók szövet­sége. A tanú tagadta, hogy előre kioktatták, milyen vá­dakat hozzon fel Bridges el­len, de kénytelen volt beis­merni, hogy a tárgyaláson való megjelenése előtt szál­lodájában meglátogatta a be­vándorlási hatóság embere. Albizottság elé utalták a jeruzsálemi kérdést LAKE SUCCESS. — Az Egyesült Nemzetek politikai bizottsága egy 17 tagból álló albizottságra bízta a jeru­zsálemi problémát. A bizott­ságnak három napon belül kell jelentést tenni, hogy mi­ként javasolja a probléma megoldását. M­ megfigyelők szerint Jeruzsálem nemzetkö­zi irányításának problémája olyan bonyolult, hogy nem valószínű a kérdés teljes meg­oldása ebben az ülésszakban. A közlekedési munká­sok béremelést kérnek NEW YORK. — A közle­­kedési munkások 100. szak­­szervezete felkérte a közleke­dési tanácsot, kezdjenek tár­gyalásokat rövidebb munka­hét, 21 cent órai béremelés és más könnyebbítések ügyé­ben. Hasonló követeléseket terjesztettek be a Pan-Amer­ican World Airlines alkalma­zottai is a légiforgalmi társa­ság elé. Motorhiba okozta a texasi légi katasztrófát DALLAS, Texas.­­ Lau­rence Claude, a Dallasban le­zuhant utasszállító gép pa­rancsnoka szerint a katasz­trófát motorhiba okozta. A gépnek le kellett volna száll­nia, de nem sikerült megállí­tani a motort. 28 ember éle­tét veszítette. MEGJELENT a NAPTÁR! Az amerikai magyarság politikai, szépiro­dalmi és kulturális kincsestára. Ha még nem rendelte meg eddig, rendelje meg azonnal, mert ______csak korlátolt mennyiségben adjuk ki az idén.____ HASZNÁLJA E SZELVÉNYT NAPTÁR RENDELÉSRE MAGYAR JÖVŐ, 130 E. 16th St. NEW YORK 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Mellékelek........................$-t, melyért küldjenek számomra. ................... példányt a Magyar Jövő­ 1950-es naptárából. Név: ................................................................ % Cím: .............................................................. Város: ............................................. Állam: J. Parnell Thomas beismerte, hogy­ megcsaltak­ a kormányt WASHINGTON.­­ Miután különböző ürügyek alatt sok­szorosan elhalasztották a tár­gyalást J. Parnell Thomas, New Jersey-i republikánus képviselő, az Amerika-ellenes bizottság volt elnöke ellen, e héten már Thomas védője nem tudott felhozni semmi­féle kifogást és hétfőn meg­kezdődött a tárgyalás. Tho­mas mellett vád alá helyezték Helen Campbellt is, a képvi­selő volt titkárnőjét. Az Ame­rika-ellenes Thomas, aki igen sok ártatlan embert meghur­colt bizottsága előtt, mert progresszív politikai nézetet vallottak, volt titkárnőjére igyekezett hárítani a vádat, mely szerint a képviselő nem­csak alkalmazottaitól vette el azok fizetésének egy részét, de nemlétező alkalmazottak után is fizetést vett fel a kormány pénztárából, s töb­bek között egy 70 éves, örök­ké betegágyban fekvő roko­nát is a fizetési listára he­lyezte. Természtesen a beteg rokon számára kiutalt fize­tést teljes egészében maga vágta zsebre. Thomas tagadta bűnössé­gét és volt titkárnőjére akar­ta azt hárítani, amíg a ta­nuk vallomásából kiderült, hogy kényszerítette titkárnő­jét a hamis adatok beadá­sára. Szerdán reggel szenzációs fordulat állt be a tárgyalá­son. A képviselő látva, hogy a tanúk az igazságot adják elő s ezúttal az esküdtszék mondja ki az ítéletet, nem az ő inkvizíciós bizottsága, a terhelő tanúvallomások után visszavonta korábbi vallomá­sát, melyben ártatlanságát hangoztatta és beismerte, hogy elkövette az ellene emelt vádakat. A bíró azonnal feloszlatta az esküdtszéket és bejelen­tette, hogy december 9-én mond ítéletet a képviselő fö­lött. Az ítélet 32 évi börtön és 40 ezer dollár pénzbünte­tésig terjedhet. Thomast óva­dék ellenében szabadlábra he­lyezte a bíró, míg Helen Campbell, a képviselő volt titkárnőjével szemben elejtet­ték a vádat. Austin kooperációt kér a NN-ben a szovjettől “Éljünk és engedjünk élni!’ ez a mi jelszavunk — mondja az amerikai fődelegátus. FLUSHING MEADOW. — Andrej Visinszkij szovjet külügyminiszter ismételten kijelentette az Egyesült Nem­zetek ülésén, hogy “az atom­ellenőrzés és az atomfegyve­rek betiltásának további kés­leltetése őrültség volna.” Azt hangoztatta, hogy az Egye­sült Nemzeteknek mindent el kell követniük, hogy egyez­mény létesüljön az atomerő ellenőrzésére. Visinszkij ja­vasolta, hogy az öt nagyha­talom kössön egymással bé­keegyezményt.­­ Közvetlenül Visinszkij után Warren Austin, amerikai fő­delegátus emelkedett szólás­ra, ellenezte Visinszkij ja­vaslatát és megismételte a kétpárti külpolitikai vezetők­től gyakran hallott szavakat, hogy a szovjet békebeszéd csak “propaganda/* “Éljünk és engedjünk élni! Ez a mi jelszavunk,” han­goztatta Austin, majd foly­tatta: “Helyettesítsük a pro­pagandára irányuló törekvé­seket komoly erőfeszítéssel, hogy elintézzük a legkimagas­lóbb ellentéteket. Fel kell is­mernünk a közös érdekeket és az engedékenység szelle­mében kell tárgyalnunk.” Vi­sinszkij felé fordulva Austin azt hangoztatta, hogy jószán­dékkal kell cselekedni, betar­tani a meglévő szerződéseket s akkor igen sok ajtó meg­nyílik a békés haladás felé. Visinszkij javaslata védel­mében ismét szólásra emel­kedett, kijelentve: “Vala­hányszor a Szovjetunió föl­emeli hangját a háború ve­szedelme ellen, azonnal meg­indul a beszédáradat a szov­jet propagandáról.” Majd nyomatékosan kijelentette, hogy azok, akik a “szovjet propagandáról” b­e­s­z­é­lnek, semmi komoly érvet nem tud­nak felhozni javaslata ellen Hangsúlyozta ezután, hogy az Egyesült Államoknak ka­tonai bázisai vanak Angliá­ban, New Foundlandban, a Bahama szigetcsoporton, 18 új U. S. bázist építettek Ka­nadában, 140 amerikai bázist építettek Franco Spanyolor­szágában, összesen vagy 500 bázist a világ különböző ré­szeiben. Ezek a bázisok, — hangoztatta Visinszkij, — nem vezethetnek félre senkit. Austin azzal vádolta a Szovjetuniót,­­ hogy akadá­lyozza az Egyesült Nemzetek együttműködését és felszólí­totta, hogy szüntesse meg a többi országoktól való elzár­kózást, melyet “saját maga erőszakolt magára.” Romulo tábornok, a NN általános tanácsának elnöke, szintén felszólította az Egye­sült Nemzetek tagjait, hogy keressék a lehetőséget az atomegyezményre. Új atomfegyvert próbálnak ki Eniwetokon WASHINGTON.­­ Mi­alatt az Egyesült Nemzetek ülésén Austin amerikai fő­­megbízott irányadása után visszautasították a szovjet megbízottak által beterjesz­tett javaslatot az atomfegy­verek betiltására, az Egyesült Államok atomerő bizottsága és a védelmi minisztérium be­jelentették, hogy a Marshall szigetcsoport Eniwetok nevű szigetén újabb típusú, na­gyobb atombombát fognak ki­próbálni. A kísérletet telje­sen titokban fogják végezni, csupán a U. S. katonai veze­tők és atomtudósok jelenlété­ben.­A hivatalos bejelentés szerint Truman elnök előtt már ismertették a tervet, de az új bomba kipróbálásának idejét is titokban fogják tar­tani. Jóllehet a hivatalos beje­lentés nem említi, hogy mi­féle új atombombát fognak kipróbálni, a korábban el­hangzott nyilatkozatok alap­ján arra lehet következtetni, hogy az új, megjavított bom­ba pusztítóbb annál is, amit 1948-ban próbáltak ki az eni­­wetoki próbatelepen. Erre vo­natkozólag Johnson colorádói szenátor a múlt hónapban tartott rádióbeszédében kije­lentette, hogy a tudósok olyan atombombát készítettek, a­­melynek hatása hatszorosa a Nagaszakiban használt bom­báénak. A szenátor hangoz­tatta, hogy az utolsó eniwe­­toki kísérlet óta igen nagy javítás történt az atombomba terén és most már szuper­­bombákat tudnak készíteni. A hivatalos jelentés csak annyit mond, hogy a kísérlet célja, hogy ellenőrizzék a la­boratóriumi tanulmányok és számítások helyességét. Tudományos körök feltéte­lezik, hogy az atombombát csak annyiban lehet megjaví­tani, hogy tökéletesebbé te­szik az atomrobbanást, ami a New Mexicoban történt első kísérlet alkalmából csak rész­leges volt. Megegyeztek az Atlanti Paktum katonai vezetői PARIS. — Az Atlanti Szer­ződésben résztvevő országok katonai vezetői a Bradley tá­bornaggyal folytatott tanács­kozásban megegyeztek a ha­ditervben, mely szerint hábo­rú esetén együttes támadást indítanak Északafrikától egé­szen az Északi tengerig. Johnson védelmi miniszter kijelentette, hogy az Egye­sült Államoknak állandó ké­szenlétben kell lennie, hogy megőrizze a “békét.” Ugyan­akkor Johnson beismerte, hogy az utolsó hónapokban a béke esélye “némileg megerő­södött.” Az Army atomtárgya­­lása a Reichben FRANKFURT. — Az arne­­ rifi/oi ‘Tifi'H-fapypp* pm­DDfli­lm n­aurich­g ciLLuyai ximui v­e­ zetősége Heidelbergben két napos ülést tart, hogy az atomerőre vonatkozó kérdése­ket megbeszélje. 11 tábornok és 6 washingtoni atomszak­értő vesz részt a konferen­cián. PHILADELPHIA. — Dr. Garfield G. Duncan, a Penn­­sylvania Hospital igazgatója, kijelentette, hogy egy új szer­rel, a neomycinnel, hat nap alatt meg lehet gyógyítani a vesebajt. . . _

Next